Koromsötét volt az erdő. A szakadó esőben a szél a király arcába csapkodta a lehulló ágakat. A kétnapos csata után már alig maradt ereje az uralkodónak. De nem lehetett megállni, nem, mert az ellenség nagyon közel járt.
IV. Béla menekül üldözői elől. A kép a Képes krónikánban található
- Kitartás Felség, már közel a cél, mindjárt odaérünk! - kiáltotta Ákos Ernye.
Nemsokára egy kis völgyhöz értek, ahol a fák között elrejtve egy kolostor magasodott. Egy tucat megfáradt lovas sóhajtott megkönnyebbülten.
- Itt pihenhetünk egy kicsit és kapunk friss lovakat is - mondta már a lóról leszállva Ákos.
- Mégis hol vagyunk? - kérdezte a király.
- Biztonságban. Legalábbis egyelőre. Tapolcán vagyunk, itt volt régen a Miskóc nemzetség központja, itt vannak a nemzetség iratai és könyvtára, melyet a szerzetesek őriznek.
- Felség, Tekintetes uram! Mi történt? - kérdezte az eléjük szaladó Tamás perjel.
- Elvesztettük a csatát! Tragédia! - válaszolta Béla király.
- Tamás atya kérem adjon nekünk enni, inni, illetve friss lovakat, nemsokára mennünk kell Diósgyőrbe - adta ki a parancsot Ákos. - És állítson legalább két őrszemet a hegy tetejére, mert valószínűleg vendégeink lesznek.
- Máris intézkedem. Csak nyugodtan, fáradjanak beljebb.
Bementek az épületben a fáradt katonák, kiknek nemsokára tiszta ruhát és ennivalót is hoztak a szerzetesek. A király még most is alig tért magához.
- Enni és inni is hozattam Felség - mondta a perjel. - Három emberük nem tud tovább menni, súlyosan megsérültek. Mi majd ápoljuk őket. Kérem, meséljék el mi történt.
- Olyan gyorsan történt minden - kezdte el IV. Béla, aki lassan és faradt hangon mesélt. - A védekezésre rendezkedtünk be a Sajó vonalában. A szekereinkből védművet építettünk. Egy híd állt a folyón, a mongolok első nagy támadását visszavertük. De aztán az éjjel egyszeriben mindenhonnan jöttek, valószínűleg több gázlót is találtak. Majd egyszer csak lángba borult az egész tábor. Körbevettek minket. Egy folyosót nyitottak a menekülők számára, akik mind a vesztükbe rohantak. Hiába próbáltam figyelmeztetni őket, hogy ez a mongol taktika része...
IV. Béla képe a Thuróczy-krónikából
- Hogy menekültek el?
- Kálmán herceg a Felség ruhájában valahogy mégis kijutott és Pest felé menekült - mondta Ákos. - Utána vetették magukat az ellenség legjobb katonái. Ezt kihasználva törtünk ki ebbe az irányba.
- Kálmán herceg él?
- Nem tudjuk. Remélem igen. Nagyon nagy volt a zűrzavar.
- Sajnos én magam láttam sok jó emberem halálát. A templomosok és a Johanniták odavesztek mind egy szálig. Vitézül harcoltak. Mátyás érsek, Ugrin érsek, Gergely és Jakab püspök, Dénes nádor, Gutkeled Miklós horvát bán és az arisztokrácia nagy része mind a csatatéren maradt - a király lemondóan beszélt.
IV. Béla (1206-1270)
,,II. András király fia 1206 novemberében – egyes források szerint 29-én – született. Apja II. András Árpád-házi magyar király anyja, egyik testvére Szent Erzsébet volt. Életének első végzetes eseménye volt 1213-ban anyjának, Gertrúd (Gertrudis) királynénak a meggyilkolása. Katona József Bánk bán drámájában és Erkel Ferenc azonos című operájában történtekkel ellentétben a királyné nem érdemelt kegyetlen halált.
Egy évvel később, 1214-ben apja politikai ellenzéke kikényszerítette Béla megkoronázását, önálló területi hatalomhoz azonban csak 1220-ban jutott, amikor elnyerte Horvátország és Dalmácia hercegségét (később Szlavóniáét is). Ugyanebben az évben tizennégy évesen feleségül vette a már két éve Magyarországon élő, vele egy évben született Laszkarisz Máriát, a nikaiai császár lányát, aki tíz gyermeket, nyolc lányt és két fiút szült neki. Apja 1226-ban elvette tőle Dalmáciát és Horvátországot, az erdélyi hercegséget kapta meg. Az 1220-as évek végére valódi politikai tényezővé vált, fő céljának azt tekintette, hogy megakadályozza apja felelőtlennek tartott politikáját. Amikor 1235 szeptemberében, apja halála után trónra került, célul tűzte ki a királyi hatalom megerősítését. Leszámolt apja párthíveivel, majd elindította a királyi birtokok visszavételét.
1239-ben – az ország védelmi erejének növelésére – beengedte az országba a korábban elüldözött és a tatárok elől menekülő kunokat, akik azonban nomád életmódjuk miatt hamar összeütközésbe kerültek a magyarokkal. Béla intézkedéseivel maga ellen fordította az ország előkelőit, és a helyzet akkor sem változott meg, amikor köztudottá vált a készülődő tatár támadás híre. 1240 végére az ország keleti határait elérték a mongol seregek, és Béla nem tudott igazán hatékony sereget mozgósítani ellenük. A nehézségeket fokozta, hogy 1241 tavaszán a Rákos mezején nemesek egy csoportja meggyilkolta Kötöny kun vezért, akinek halála után a felháborodott nomádok mindent feldúlva dél felé kivonultak az országból. A király végül legjobb harcosai nélkül indult meg keletre, Muhi felé, ahol 1241. április 11-én a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett a Batu kán vezette mongol főseregtől.
Béla az őt védelmezők hősiességének köszönhetően el tudott menekülni, de hadserege megsemmisült. Az ország jelentős részét elfoglalták a mongolok, a király pedig nagy kerülővel végül a dalmáciai Trau (ma: Trogir) várában talált menedéket.
A mongolok 1242 tavaszán váratlanul kivonultak, elképzelhetetlen pusztítást hagyva maguk után, a lakosság mintegy negyede esett a harcok, a járványok és az éhínség áldozatául. Amikor 1242 májusában Béla visszatért az országba, fő feladatának az ország újjáépítését és védekezési képességének javítását tartotta. Mivel belátta, hogy az előkelők ellenében nem kormányozhat, felhagyott a királyi birtokok visszavételével. Ehelyett új birtokokat is adományozott, de kővárak építésére kötelezte a megjutalmazottakat. Jó példával járt elöl: nevéhez fűződött például a mai Budavár ősének alapítása (1243), míg Mária királyné 1250 körül felépíttette Visegrádot. Számos településnek kiváltságokat adományozott, elősegítve várossá fejlődésüket. Védelmi célokból visszahívta az országba a kunokat, és arra kötelezte a városokat, hogy háború esetén meghatározott számú lovagot állítsanak ki. Fontos feladatának tekintette a költségvetés reformját, a stabil pénzrendszer megteremtését.
Nevéhez fűződött az Aranybulla 1267. évi megújítása, amely a hagyományos nemességtől addig megkülönböztetett szervienseket nemessé nyilvánította. Erősítette az írásbeliséget az ügyintézésben, növelte a kancellária szerepét. Pártfogolta a ferences rendet, Budán letelepítette a domonkos rendet, apácáik számára a Nyulak szigetén (Margitsziget) kolostort építtetett, ide adta leányát, a későbbi Szent Margitot is. Intézkedéseivel méltán nyerte el a „második honalapító” elnevezést. Az 1250-es években Béla külpolitikája elsősorban Nyugat felé fordult, bekapcsolódott a kihalt Babenberg-dinasztia örökségének, Stájerországnak a megszerzéséért folytatott küzdelembe. 1253 és 1258 között Dél-Stájerország István trónörökös irányítása alá került, de a tartomány fellázadása után kialakult harcokból végül II. Ottokár cseh király került ki győztesen. IV. Béla király életének utolsó évtizedét a fiával, Istvánnal folytatott küzdelem árnyékolta be, amely 1264-65-ben fegyveres harcba torkollott. A király végül az 1265-ös isaszegi csatában vereséget szenvedett Istvántól, és békét kötött örökösével, de viszálykodásuk gyakorlatilag kettészakította az országot, ami Béla halála után súlyos következményekkel járt. 1269-ben Béla király legkedvesebb fia, Béla herceg, aki 1268-ban átvette Szlavónia kormányát, uralkodása első évben meghalt. Halála az öreg királyt és a királynét is nagyon megviselte. Az Árpád-házi királyokhoz képest szokatlanul magas kort élt meg, IV. Béla 64 éves korában 1270. május 3-án hunyt el. Az esztergomi ferencesek templomában temették el. Felesége, Mária csak kevéssel, alig néhány héttel élte túl. Tevékenységei hatására elindult a magyar városok fejlődése, új országrészek népesültek be, a hadügyi reformmal javult az ország védelme. Emlékét számos szobor őrzi az országban. Béla utódja fia, István lett, V. István néven."
(cultura.hu - IV. Béla, a második honalapító)
https://cultura.hu/aktualis/iv-bela-a-masodik-honalapito/
- Döbbenetes! A jó Isten adjon erőt nekünk! - mondta szomorúan a perjel. - Ha megpihentek friss lovak várják Feleségedet a barlang után a Leányvárban. Onnan nincs is olyan messze Diósgyőr.
Ekkor az egyik szerzetes rontott be az ajtón.
- Felség, Tekintetes uram! Itt vannak a mongolok, hamarosan ideérnek! Menniük kell, ha élni akarnak!
- Jöjjenek velünk atyám, ezek nem ismernek irgalmat! - mondta a király.
- Menjenek Felség, mi időt nyerünk a meneküléshez! Isten áldja a királyt!
A kis csapat elindult. Gyorsan átértek a barlangon és az egykori Leányvárnak nevezett földvárnál valóban megtalálták a lovakat.
De nézzük mi történt közben a bencésekkel?
Miután IV. Béla és Ákos Ernye elment, kisvártatva megérkezett a mongol sereg. Maga Szubotáj lovagolt a csapat élén, Batu kán kedvenc hadvezére. Tamás perjel fogadta őket. Volt köztük egy harcos, aki beszélte a nyelvünket. Sokat azonban ő sem kérdezett.
- Hol van a király?
- Nem tudom miről beszél nagyuram, mi szerzetesek vagyunk, értékes iratokat őrzünk. Nincs semmi, amit elvehetne tőlünk. Kímélje meg az életünket!
Ekkor hoztak elő a harcosok a sebesült magyar katonákat. Szubotáj végignézett rajtuk, majd mondott valamit, kiadta a parancsot, aztán elindult visszafelé az úton. Fél óra múlva már látták az apátság felől felszálló füstöt a menekülők. Jól mondta a király. Az ellenség nem ismert kegyelmet...
A Muhi csata emlékhelye
A Muhi csata elvesztésének híre megelőzte IV. Bélát. Diósgyőrben már tudtak róla. Pelsőczi Imre várnagy fogadta a menekülőket.
- Isten hozta Diósgyőrött Felség! - üdvözölte a királyt a várnagy.
- Köszönöm várnagy úr, de sajnos inkább ne hozta volna a sors azt, hogy Diósgyőrbe kelljen jönnöm!
- Értesültem az csatában történtekről. Mekkora sereg van Feleséged nyomában?
- Nem tudjuk pontosan, de azt hiszem, hamarosan kiderül...
- Miskolc, Diósgyőr és a környékbeli települések lakosai már a hegyekbe menekültek miután értesültek a vereségről és ott várják a kedvező híreket, hogy visszatérhessenek otthonainkba.
- Ez legalább jó hír, ott biztonságban vannak.
És valóban, nem kellett sokat várni, a mongolok megérkeztek. Legalább ötezer harcos jött Szubotáj vezetésével. Mivel a vár védőinek létszáma mindössze kétszáz katona volt, ezért elég borús jövőkép tárult a király elé. Ráadásul a távolban meglátták a csatából már jól ismert kőhajító gépeket is - feléjük igyekezve. Nagy valószínűséggel a vár elesik egy rövid ostrom után.
- Nos, látom reménytelen a helyzetünk - mondta a király. - Kíméljük meg az emberek életét várnagy úr, adja fel a várat!
- Nem teljesen reménytelen a helyzet Felség! - jelentette ki Pelsőczi Imre. - Van az erőd alatt egy titkos alagút, melyet Egerútnak neveznek. Ott kijuthat Feleséged és menekülhet tovább! Adok friss lovakat és engedje meg, hogy a tíz legjobb emberem elkísérje az útján.
- Köszönöm várnagy úr, de ez a rengeteg vér, melyet értem áldoznak már nekem is sok.
- Nekünk megtiszteltetés, hogy szolgálhatjuk és vérüket adhatjuk a hazánkért és királyunkért! - kiáltotta Pelsőczi. - Induljanak gyorsan, minél több időt kell nyerniük. Nem lesz túl hosszú az ostrom...
A kis csapat a várnagy embereivel kiegészülve átkelt az Egerútnak nevezett alagúton és a Bükkben folytatta az útját. Már félórája haladtak a sűrű erdőben, amikor egy tisztáshoz értek. Ebben a pillanatban gyilkos nyílzápor hullott rájuk a fák közül és több tucat vérben forgó szemű harcos rontott rájuk. Ákos Ernye természetesen rögtön a királyát kereste a tekintetével, aki a földön feküdt, mert a lovát kilőtték alóla. Azonnal odasietett hozzá.
Batu kán. Forrás: Wikipédia
- Felség, itt a lovam és az öt legjobb emberem, induljon tovább, majd mi feltartjuk az ellenséget! - kiáltotta, majd rárontott a mongol harcosokra. A király felült a lóra és elindult a már csak öt katonából álló csapatával Eger felé. Az újabb áldozat meghozta a várt menekülést. Többször már nem tudták utolérni Bélát a vérszomjas mongolok.
Először Nyitrára, utána Pozsonyba, majd Hainburgba vezetett az uralkodó útja, ahol az osztrák Frigyes herceg segítségét kérte. Frigyes nem segített, sőt, fogságba vetette Bélát és családját. Csak annak fejében engedte el őket, miután három nyugati megyét megkapott a királytól...
Szabadulása után III. Honorius pápától és Frigyes császártól is pont ugyanolyan segítséget kapott a magyarság: semmilyet. Láthatjuk, az évszázadok telnek, de a nyugati hatalmakban nem lehet megbízni... Van, ami nem változik... A király közben Segesdre, majd Zágrábba tette át a székhelyét.
A mongolok nem tudták átkelni a Dunán, így a nyugati országrészben szépen haladt a lakosság és a különböző értékek mentése. Ez azonban nem tartott sokáig. 1241 tele a szokásosnál is keményebb volt, így Batu serege mégis át tudod kelni a Dunán. Mintha az égiek sem lettek volna velünk... Batunak három fő célpontja volt: Esztergom, Fehérvár és maga IV. Béla. A király az átkelés hírére először Spalatoba, majd onnan Trauba, és Trogirba menekült.
1242 márciusában azonban valamilyen oknál fogva az ellenség eltakarodott az országból. A miértre sokan keresik a választ. Állítólag Ögödej nagykán halála miatt indult haza Batu kán, de ezt később a történészek cáfolták. Olyan elmélet is van, miszerint a Muhi csata és a dunántúli ostromok igencsak meggyengítették a mongol sereget mind morálisan, mind létszámban, és ez volt a gyors távozás oka.
Akármi is történt, 1242 tavaszán ezdődhetett az újjáépítés. IV. Bélát második honalapítóként tartjuk számon, hiszen a magyar lakosság negyedét lemészárolták a tatárjárás során. Ezt kellett pótolni, újra megtölteni élettel egész vármegyényi területeket.
Miskolcon van egy része a Bükknek - Komlóstető és az egyetem között -, melyet Örömhegynek neveznek. Állítólag itt ünnepelte a tatárok elvonulását a lakosság. Bükkszentkereszten történt a fent említett hősi cselekedet, amikor Ákos Ernye átadta lovát a királynak annak menekülése érdekében. Az eset emlékét őrzi a Lófő-tisztás elnevezése, illetve a Béla-völgy is ennek emlékét ápolja. Ákos Ernye egyébként csodával határos módon túlélte a mongol támadást és ezért később Béla király komolyan megjutalmazta. Immár Ernye bánnak köszönhetjük a Diósgyőri vár újjáépítését, illetve a dédesi vár építése is a nevéhez fűződik. Egy egész kis birodalmat épített ki ő és fia, a későbbi István nádor.
A történet nagyrészt a képzelet szüleménye a valósággal való hasonlósága csak a véletlen és a szerző műve lehet... IV. Béla menekülésének pontos állomásait nem ismerjük. Helytörténeti elemekkel színezve egy alternatív történetet tártam a kedves olvasó elé.
