Amikor mi miskolciak a Csanyikot emlegetjük vagy a Csanyik-völgyet, akkor nem is gondolunk arra, hogy azért hívjuk így, mert réges-régen egy falu állt azon a területen. A falu térképről való eltűnésének körülményei annak idején rengeteg kérdést vetettek fel, melyre nem találtak válaszokat...

A Molnár-szikla és a keresztje. Fotó: Madaras Ildikó, csodálatosmagyarorszag.hu

Chenik, Csenik, Chenyk néven említik a források a kis települést a Bükkben, melynek első említése 1313-ból való, lakói pedig szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Ekkor István nádor a szentléleki pálosoknak adta a területet. 1355-től már működött a belterületén egy vadaskert, amely királyi tulajdonban volt.

Virágzó kis település volt Csenyik. A szőlőtermesztés nem igényelt állandó munkát, nem kellett naphosszat a földet túrniuk a lakosoknak, így a falu csinosítására is jutott idejük. Népszerű lett a település, sokan költöztek, sokan nősültek vagy mentek férjhez ide.  

A faluban nem mindenki a szőlőben dolgozott, élt itt például egy molnár. Szűcs Ferenc a szentléleki pálosok vízimalmában kereste a kenyerét. Nem kellett sokat gyalogolnia munkába menet, hiszen a szomszédos Dolka-hegy alatti malom Csenyiktől körülbelül fél óra járásra volt. Ketten dolgoztak a malomban, mindig egymást váltva.

Ferenc nagyon sokat dolgozott, arra azonban maradt ideje, hogy észrevegye a szomszédjában lakó szőlősgazda leányának szépségét. Csengeri Piroska valóban szemrevaló teremtés volt. Szép, hosszú vörös haja állandóan hullámzott a szélben, mélyzöld szeme pedig mindegyik legényt megbabonázta a faluban. Akadt is kérője bőven, azonban az apja eltiltotta a férfiak társaságtól. 

- Leányom, lesz még arra időd, hogy a férfiakkal foglalkozz! Nagyon fiatal vagy még!

Az a bizonyos malom a 20. század elején. Fotó: Miskolc a múltban Facebook csoport

Így hát mindenki csak távolról gyönyörködöt a fiatal lányban. Az igazsághoz tartozik az is, hogy Piroskának is tetszett a derék molnárlegény széles válla és szép, hosszú bajusza. És persze észrevette Ferenc érdeklődését is. De nem volt mit tenni, ha az édesapja így döntött, akkor tartani kellett magát hozzá, pár év múlva talán udvarolhat majd neki valaki.

Minden évben tavasszal egy nagy ünnepséget tartottak a faluban. Ekkor arra kérték a Jó Istent a helyiek, hogy bőséges szőlőterméssel áldja meg őket. Mindenki felvette a legszebb ruháját és egy hatalmas tábortűz mellett reggelig táncoltak és mulattak. Egész éjjel ettek-ittak, ahogy manapság mi tesszük Szilveszterkor. 

Az 1544 évi ünnepség alkalmával Piroska és Ferenc valahogy egymás mellé kerültek tánc közben, utána pedig beszélgetésbe elegyedtek. Nagyon jól megértették egymást és a beszélgetés közben sétálni indultak az erdőbe. Addig-addig sétáltak, míg végül a molnárlegény malma feletti sziklához értek.

- Nagyon jót beszélgettünk, de későre jár az idő - mondta Piroska. - Apám már biztosan keres, forduljunk hát meg, menjünk vissza a faluba.

- Persze, mehetünk - mondta Ferenc. - Örülök, hogy ilyen sokat tudtunk beszélgetni.

Ahogy megfordultak a sziklánál egy nagyon érdekes jelenséget láttak. Az égbolton különböző furcsa fények jelentek meg és elkezdtek összevissza cikázni. Még sosem láttak olyat azelőtt. 

- Ez vajon mi lehet? - kérdezte Ferenc.

- Még soha nem láttam hasonlót - mondta a lány. - Mindenesetre siessünk haza, a fények is a falu irányából jönnek.

Elindultak. Siettek le a Dolka-hegyről, hogy aztán a Csenyik-hegy tetején lévő hasonló elnevezésű falujukat mihamarabb elérjék. A kis település fényeit már messziről látni lehetett a sötét erdőn keresztül is. Valami azonban nem stimmelt. Nem hallottak semmilyen neszt abból az irányból.. Pedig, amikor távolodtak a falutól, még a Dolka oldalában is hallották a mulatozás hangjait.

Odaértek az első házhoz. Egy lelket sem láttak a környéken. A nagy tábortűz égett, ki volt világítva minden. A bográcsos szinte elfőtt, a sült vadhús szinte szénné égett, mert nem foglalkozott vele senki. Látszott, hogy egy órája egyszerűen mindenki eltűnt a faluból. De vajon hová mentek? És miért?

Részlet a Csanyik-völgyből. Fotó: gotourist.hu

Piroska családja is kámforrá vált. Sem a szülei, sem a testvérei nem voltak otthon. A ház ajtaját pedig tárva nyitva találták. Ferenc az idős édesanyjával lakott, aki egyedül egy lépést sem tudott megtenni. Neki is nyoma veszett, pedig egy éve már, hogy nem hagyta el a lakását.

Több mint egy órán át kutattak a településen. Egy lélekkel sem találkoztak. Minden olyan volt, mintha csak egy percre hagyták volna ott az emberek a dolgaikat. Mintha mindjárt folytatnák az előző percben megkezdett tevékenységüket. Az egyik házban találtak egy nyitott imakönyvet, melyet éppen csak letettek egy pillanatra, a másikban egy dézsa vizet, amiben még langyos volt a víz. A harmadik házban egy tű a ruhába szúrva az asztalra dobva hevert, mintha csak az imént ment volna ki valaki és tette volna le egy másodpercre, hogy aztán folytassa a varrást. Az állatok is eltűntek. Nyom nélkül. Mintha egy láthatatlan kéz minden élőt egyesével magával ragadott volna a faluból. Piroska és Ferenc döbbenten állt a történetek előtt. 

A rémülettől nem is nagyon mértek egymáshoz szólni. Az a csend, amely a falura telepedett rettentő félelmetes volt. A hideg futkosott a hátukon. Azt várták, hogy mikor csap le rájuk is az ismeretlen erő, amely elragadta a többieket. De nem jött. Megkímélte az életüket.

Úgy döntöttek, hogy először a szentléleki szerzetesekhez mennek. Gyalog indultak el, így körülbelül három óra gyaloglás előtt áltak. Volt egy erdőn át vezető út, ahol egy jó órával rövidebb idő alatt oda lehetett érni a kolostorhoz. Alig indultak el öt perce, amikor megdöbbentő látvány fogadta őket a gyalogúton. 

Egy asszonyt és gyermekét találták meg. A nő a kicsinyét átkarolva ült az úton, próbálta valamitől megvédeni őt. Egyikük sem élt már. Piroska felismerte az egyik falubelijét, Sántha Júliát és annak legkisebb fiát... Semmilyen sérülés nem látszott rajtuk olyan volt, mintha csak békésen aludnának. Közben Ferenc is átkarolva Piroskát, akit egyenesen sokkoltak a mai események. Egy ünnepségnek indult a nap, az este, de most pirkadatkor a legnagyobb félelmeik váltak valóra. Gyorsabban szedték a lábukat az eset után. Júliát és kisfiát otthagyták, úgy határoztak, majd visszajönnek értük. 

Alig másfél óra alatt felértek a kolostorhoz. Tamás perjel, a szerzetesek első embere éppen a kolostor előtt foglalatoskodott. Amikor meglátta őket, mosolyogva indult feléjük.

- Piroska, Ferenc, mi járatban nálunk? 

- Atyám! - kiáltott Piroska.

Tamás perjel látta rajta, hogy valami szörnyű dolog történt. 

- Mi a baj, mi történt veletek? - kérdezte aggódva a perjel.

Piroska csak sírt, nem nagyon tudta elmondani, hogy mi történt velük. Ferenc azonban részletesen beszámolt az eseményekről. 

- És úgy gondoljátok, hogy a furcsa, megmagyarázhatatlan fényjelenségnek közé volt a falusiak eltűnéséhez? - kérdezte Tamás.

- Igen, úgy gondoljuk - válaszolta Ferenc.

Egy kis csapat indult a faluhoz, egy másik csapat pedig Diósgyőrbe, Balassa Zsigmond uradalmi zálogbirtokoshoz beszámolni a történtekről.

Amikor a szerzetesek megérkeztek Csenyikhez nem győzték a "kereszteket vetni". Megtalálták Júliát és gyermekét is. A sátán művének titulálták a történteket. Közben odaértek az uradalom katonái. Maga az uradalom birtokosa, Balassa Zsigmond is eljött megnézni az eseményeket. Egy fél tucat feketesruhás ember jött vele, akik nagy alapossággal kutatták át a települést. Mintha minden nap ezt csinálták volna. Az egyikük odament Balassához, hogy beszámoljon neki az eseményekről. Előtte természetesen Piroskát és Ferencet is alaposan kifaggatták.

- Ugyanaz történt mint a többi esetben. Fényjelenség, eltűnések. Egy kivétellel, ezúttal volt két túlélő, akik 500 métert tettek meg mielőtt őket is elérte ez a valami - mondta Bolyki Vendel.

- Borzalmas! Papréte, Vojla, Százd és most ez! Mennyi ember és település esik még áldozatul? - kérdezte feldúltan Balassa.

- Nem tudjuk. És nem is tudunk tenni ellene. Három évente mindig ugyanazon a napon történik. Ki tudja, legközelebb hol csap le ez a jelenség. 

Csengeri Piroskának és Szűcs Ferencnek Balassa Zsigmond mondta el azt, amit tudtak a jelenségről. Papréte, Vojla és Százd az elmúlt kilenc év három - illetve Csanyikkal együtt négy áldozata. Mindegyik településről nyomtalanul eltűntek az emberek. Természetesen a pártól teljes titoktartást kértek az információk fejében.

Érdekes módon soha nem ismétlődött meg az eset a környéken. Ezek a Diósgyőri uradalom legnagyobb rejtélyei az elmúlt évszázadok során, melyekre soha nem találtak magyarázatot...

Júliát és fiát a Szentléleken temették el. Úgy, ahogy találták őket, egymást átkarolva kerültek a sírba. Piroska és Ferenc pedig összeházasodtak. Ferenc munkájának helyszínére, a malomba költöztek. Az őket ért veszteség nehezen volt feldolgozható. Az eset emlékére egy keresztet állítottak a fölöttük lévő szikla peremére és meghagyták, hogy azt a mindenkori molnárnak meg kell majd újítania. A sziklát először Keresztszikla néven emlegették a helyiek, majd manapság már Molnár-sziklának hívják.

A történet kitalált, a valósággal való hasonlósága csak a véletlen - és a szerző - műve lehet...