Az ország egyik legszebb vidékén közlekedik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) menetrend szerinti járata, amely Magyarország második legforgalmasabb erdei vasútja. Eredetileg a Bükkben termelt faárú és a bánya szenének szállítása miatt hozták létre, a személyforgalom csak később indult meg rajta. Pár évvel ezelőtt nagy port kavart az eset, amikor a kisvasút két kocsija "randevúzott" egy villamossal. 

Fotó: gepardwebart.hu

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vasúti kocsi, akit Zozónak hívtak. Ez a kocsi Miskolc és Garadna között szállította az utasokat. Már évtizedek óta a LÁÉV alkalmazásában állt, nagyon szerette a munkáját. Alig várta, hogy téli pihenő után tavasszal ismét kigurulhasson a pályára a társaival együtt, ugyanis nyitott kocsiként télen nem szállíthatott utasokat. 

Jó barátságot ápolt a többi vonattal is, egy tucat hozzá hasonló kocsival dolgozott együtt. Két testvére is volt a csapatban, hiszen ugyanakkor készült a gyárban Réka és Dorka, kikkel egyszerre kerültek Miskolcra. Sokszor kerültek egy mozdony mögé a testvéreivel, ilyenkor vidáman utaztak a végállomások között. 

A miskolci Skoda villamos. Fotó: logsped.hu

Sokféle embert láttak ezek a szerelvények az útjuk során. Utaztak rajtuk egészen fiatalok, akár kisbabák is az anyukájukkal, apukájukkal, esetleg a nagyszülők társaságában. A szerelmesek összebújva az ülésekben, a csodaszép tájban gyönyörködve. De utaztak diákok, nyugdíjasok, lányok és fiúk, nők és férfiak és persze kisállatok is - a gazdikkal együtt. 

Zozó különösen szerette a kiskutyákat. A legjobban a macikat szerette, de sajnos - vagyis inkább szerencsére - ezen a környéken nem éltek medvék. Volt egy kis plüssmacija a kerekei fölött elrejtve, csak ő tudott róla és a titkát nem osztotta meg senkivel... De nemcsak a kiskutyákat és a macikat, hanem a villamosokat is csodálta a mindig álmodozó kisvonat. Amikor a Dorottya utcai végállomáson álltak utasokra várva indulásra készen, mindig ámulattal nézte az elrobogó szerelvényeket. 

A képen a mozdony mögött Dorka, Réka és Zozó látható :) Fotó: laev.hu

- Ó, egyszer bárcsak lehetnék egy kicsit villamos! - hajtogatta sokszor a társainak. - Annyira szeretnék végigmenni Miskolc főutcáján utasokat szállítva - hangoztatta. - Saját motorom lenne, ami árammal működik, áramszedővel, vezetővel együtt és nagyon sok emberben szállítanék...

A többi kisvonat rendszerint csak nevetett rajta, ilyenkor Zozó nagyon szomorú lett. 

Azt tudni kell, hogy a vidéki városok közül Pozsony és Szombathely után Miskolcon indult meg először a villamosközlekedés, amely idén volt 127 éves... Pozsony már nem tartozik országunkhoz, Szombathelyen pedig már nincs villamos, úgyhogy az első folyamatosan működő vidéki hálózat a miénk. Belegondolni is elképesztő, hogy akár már a dédanyáink is a villamoson furikázhattak... 

Először, 1872-ben a lóvasút gondolata fogalmazódott meg a miskolci városvezetők fejében, illetve a legendás földalatti vasút - metro - ötlete is felmerült. A negyvenes évekbeli államosításig két cég, a Miskolci Villamossági Rt. és a Miskolc-diósgyőri Közúti Vasút Rt. működtette a villamost. A villamosvasút ötletét először (1895) Dr. Csáthy Szabó István vetette fel a városi közgyűlésen. 

De most térjünk vissza Zozóhoz és a villamosokhoz!

Teltek-múltak az évek és egy Zöld nyíl elnevezésű projekt kezdődött a városban, amely a villamospálya teljes felújításával járt. Volt olyan időszak, hogy szegény Zozó hónapokig nem látott villamost. Ennek a projektnek a keretein belül másfél tucat Skoda villamos került Miskolcra, ahová 2013-ban érkezett az első. 

Ennek a villamosnak teljesen a hatása alá került Zozó. Lizi hívták - ezt az egyik pályamunkástól hallotta. Egy alacsonypadlós, kétirányú, ötszekciós jármű volt, aki 232 embert is el tudott szállítani egyszerre. Finom vonásai azonnal felkeltették Zozó érdeklődését. 

Hamarosan szerelmes lett Lizibe. Attól a naptól kezdődően csak őt figyelte, csak őt kereste a tekintetével. Persze, Zozó nem látta minden nap a szerelmét. Mindig más menetrend szerint járt. De, amikor meglátta azonnal megdobogtatta a szívét, és attól kezdve már jól telt a napja. Közben szép lassan megérkezett a többi Skoda is, az első harminc testvére Csehországból.

Lizinek is feltűnt Zozó. És úgy tűnt, viszonozta az érzelmeit. Mindig hangos csilingeléssel üdvözölte a kisvonatot, ha éppen ő állt a végállomáson, ilyenkor nagyon boldog volt. Szeretett volna közelebbről is megismerkedni a barátjával, de sajnos egy kétsávos út választotta el őket. Zozó folyton azon agyalt, hogy tudnák eltüntetni a távolságot egymás között. 

És eljött a pillanat, amikor végre egészen közel kerülhetett szerelméhez! Egy fárasztó nap után hősünk a Majláth telephelyen álldogált a késő esti órákban, amikor meghalotta Lizi csilingelését. Tudta, hogyha a Bükk felé megy, akkor mikor indul vissza. Elhatározta, ezúttal meglepi őt, kimegy a telephelyről és elgurul egészen a sínek végéig, majd szép lassan ki az útra.

Csak egy volt a baj: Réka össze volt kötve vele, csak együtt tudnak kimenni a telepről. 

- Réka - szólt halk hangon Zozó -, velem tartasz, kiszökünk innen?

- Miért szöknénk ki? - kérdezte Réka. - Mit találtál már ki megint?

- Odamegyek Lizihez és adok neki egy puszit - mondta Zozó.

- Ó, Zozó, olyan romantikus vagy! - kiáltotta Réka. - De nem lesz ebből baj?

- Dehogy! Csak figyelj és kövess!

A garadnai kisvonat végállomás. Fotó: laev.hu

Elindultak szép lassan a lejtőn. Jól haladtak, minden rendben ment, Zozó már messziről hallotta Lizi zakatolását. Ezek szerint jól időzített. Csak egy kicsit túl gyorsan érkeztek az állomáshoz...

- Fékezz, Zozó! - kiáltotta Réka.

- Nem tudok, valami baj van! Nem fog a fék!

Egyre jobban felgyorsult a két szerelvény! Egyre közelebb volt az ütközőbak! És egyszer csak bumm!!! A bak elrepült, a két kisvonat pedig a megállóból éppen elinduló villamos oldalába csapódott. 

- Szia Lizi! Én Zozó vagyok - mondta halkan a kisvonat.

- Tudom Zozó. Nagyon aranyos vagy, de talán ez egy kicsit túlzás. Jókora felfordulást okoztál - mondta Lizi.

- Nem állt szándékomban, de tényleg... - hebegte Zozó. 

- Semmi gond, de most egy ideig nem találkozhatunk. Biztos sokáig tart majd a javításunk. 

- Igen, de utána újra láthatlak majd?

- Persze Zozó! Már alig várom! - mondta Lizi. 

Szegény munkásoknak jókora munkát adott a baleset, a szerelőknek pedig a javításuk. Azonban egy fél év után újra a síneken volt a két jármű és ismét láthatták egymást a szerelmesek. És ez mind a mai napig így van. Ha a Dorottya utca környékén járunk és hangos csilingelést hallunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Lizi jelez Zozó számára...

Állítólag, ha Lizi az utolsó járat és nincs utas rajta - mint a baleset idején -, akkor a vezetője mindig megáll egy negyedórás pihenőre a Dorottya utcai megállónál. Ilyenkor a Zozó az ütközőbakig gurul szép óvatosan, hogy beszélgetni tudjon a szerelmével...

A Dorottya utcai végállomás. Fotó: laev.hu

Az Észak-Magyarország és a Borsod Online így írt a balesetről:

,,2018. június 11-én a hajnali órákban a miskolci Majláth telephely fővágányán egymáshoz kapcsolva hátrahagyott és leállított, egyenként 10 tonna súlyú vasúti kocsik légfék rendszeréből a levegő elszökött, amelynek következtében azok a Dorottya utca irányába enyhén lejtős pályaszakaszon megfutottak.

A vasúti kocsik a vágányzáró sorompó használatának hiányában áttörték a telephely Dorottya utca felőli, zárt állapotú kapuját, ezáltal a nyílt vasúti pályára jutottak. Ezt követően a végállomásig tartó, mintegy 2 kilométeres útszakaszon óránkénti 20-40 kilométeres sebességre gyorsultak fel, majd – kitörve az ütközőbakot – nekiütköztek a villamosmegállóból éppen induló, és az Árpád út irányába szabályosan továbbhaladni szándékozó villamos középső részének. Az ütközés során személyi sérülés nem történt."

(boon.hu - Nincs felelőse a hat évvel ezelőtti miskolci kisvasút-balesetnek)

Az a bizonyos baleset. Fotó: index.hu

A történet a képzelet szüleménye, a valósággal való hasonlósága csak a véletlen és a szerző műve lehet