Sokan írtak már a Bató család életéről és a legendáiról. Én is. Azonban most olyan információk jutottak birtokomba, melyekkel ki tudom egészíteni az eddigieket.
A Bató család képe az emlékszoba falán. Balról jobbra: Bató István, Bató Eszter és Imre Eszter
Bató István elérte célját. Neve fennmaradt az utókor számára. Megítélése meglehetősen vegyes volt akkoriban, amikor még élt, később legendák szóltak róla, ma pedig nem emlegetné a nevét szinte senki, ha az egykori Centrum Áruházzal szemben lévő épületet nem Bató-háznak hívnák. Sajnos csaknem teljesen elfelejtette őt az átlagpolgár, pedig meghatározó alakja volt Miskolc történetének.
A Nyilas Misi házban található az emlékszoba, amely bejelentkezés útján látogatható. Ennek a bejárata látható a képen
A legendák
Már a huszadik század harmincas éveiben is az a hír járta Bató Istvánról, hogy egy gazdag csizmadia volt, aki lutrin nyerte a pénzét, a győztes számokat pedig Eszter lánya álmodta meg és mondta el apjának. Pedig akkor mindössze 40-50 év telt el azóta, hogy távozott az élők sorából.
Eszter lányáról mindig is rengeteg legenda keringett. Többek között a szerelmi életével és a házasságával kapcsolatban. Volt olyan szóbeszéd, hogy egy szegény fiúba szeretett bele, de az apja máshoz kényszerítette. A szegény lány megszökött a férjétől, de az apja nem engedte be a szülői házba, megfázott, és nem sokkal később meg is halt. Halálának egyéves évfordulóján harangot öntettek emlékére, amelybe a család összes ékszerét beolvasztották. Bató azt is megmondta, hogy mikor szólalhat meg az Eszter-harang: a névadó születés- és névnapján, illetve halálának napján.
Egy másik legenda szerint Bató Eszter egy császári tiszt iránt táplált gyengéd érzelmeket, ezen apja annyira feldühödött, hogy egy fagyos éjszakán végig kergette lányát a főutcán, akkor betegedett meg.
Ahogy említettem fentebb az a legenda is járt szájról-szájra, hogy lutrin szerezte a vagyonát a gabonakereskedő. A nyerőszámokat pedig Eszter lánya álmodta meg, aki elmondta apjának. Azonban ezt nem szabad lett volna elmondania senkinek Bató Istvánnak, mert ha kiderül, a lánya azonnal meghal. Egyszer azonban a Vörös Rák nevű híres miskolci mulatóban iszogatott Bató, és sajnos többet a kelleténél. Ekkor árulta el a titkot cimboráinak, otthon pedig abban a pillanatban holtan esett össze Eszter lánya...
Az Eszter-harang a toronyban
1865. május 13-án hunyt el Bató rajongásig szeretett lánya (ez tényleg így történt), Eszter. A népnyelv azt tartotta, a gazdag búzakereskedő nem akart megválni lánya holttestétől, és annak régi szobájában ravatalozta fel, ezért nem tehette be senki fia a lábát a szobába.
A Napjaink című folyóiratban Veres László és Dobrossy István egy hosszabb cikkben dolgozta fel a Bató család történetét. Ok is említenek több legendát a családdal kapcsolatban.
,,Batónak a lánya álmodta meg a számokat, s titokban megtette a lutrin. Persze pénze nem volt, hát ellopta az apja ócska csizmáját. Ennek az árából vette meg a lutrit. De az apja észrevette a hiányzó csizmát, s kegyetlenül megverte a lányát. Holtáig bánta is azután, mert a csizma árából lettek gazdagok. De a leány fiatalon meghalt.” Más elmondás szerint „Bató Eszternek 18 éves korában kellett meghalnia, ha elmondja, hogy a számokat megálmodta. Amikor 18. életévét betöltötte, valóban meg is halt.”
(Napjaink - 1978. október 1. - Hét vármegye ismerte a dolgait, 74.)
Egy érdekes legendát is említ a cikk, és a híres márványtáblát is említi:
„Bató eredetileg süvegkészítő volt, s mint mesterember nyert a lutrin. Mind az öt szám vörössel kijött neki. Annyit nyert, hogy az iparosoknak ajándékokat, pénzt is adott. Ezért amikor meghalt, a tímárok, meg a csizmadiák is kikísérték a temetőbe.” Sokan tudni vélik, hogy Bató csizmadia volt, sőt 1976-ban egy újságcikk a csizmadiacéh elnökének nevezte. A Bató család mesés története 1976-ban újabb adalékkal bővült. Bató Eszter kiköltöztetett egykori szobájának egyik falán nagyméretű márványtábla volt, amelynek feliratát sötétbarna viasszal fedték le. Az ott dolgozók erről már tudni vélték, hogy a „táblára Bató végrendeletének egy részét vésték, de átok sújtja azt, aki a viaszt lebontva megismeri rendelkezéseit.”
(Napjaink - 1978. október 1. - Hét vármegye ismerte a dolgait, 74.)
Eszter a ravatalon. Fölötte angyal képében Birike jött el, a ravatal mellett a kép szomorú szülő
Szabó bácsival, az utolsó miskolci céhbeli csizmadiával készített interjút a Világ című újság 1925-ben. Szóba került Bató István is.
,,A régi emberekre fordítom a szót. Bató Istvánról kérdezem Szabó bácsit, a híres csizmadiáról, aki a hetvenes években a legösmertebb alakja volt a városnak. Nevét eskü formájában — „úgy éljen Bató!" — ma is sűrűn veszik ajkukra a miskolciak s neve körül ma is frissen élnek és fonódnak a legendák.
Ennek a Batónak két lánya volt. Az egyiknek, a Birinek, egyszer álmában megjelent egy ősz ember és egy számot mondott neki. Ez a szám nyerni fog a lutrin, de aki megteszi, meghal. A másik lány, Eszter tette meg a számot, amely nyert is: megütötte a főnyereményt. Hanem Eszter a tél után sorvadni kezdett és egy-kettőre el is patkolt. A meggazdagodott apa istennek tetsző cselekedetekkel akarta kiengesztelni a végzetet. Tornyot huzatott az épülő református templomra, megcsináltatta a nagy harangot, melyet Eszternek kereszteltek el. Díszes síremléket emeltetett a lányának s meghagyta végrendeletében, hogy a szobába, melyben a lány meghalt, mindaddig, míg a házat le nem bontják, élő ember be ne tegye a lábát. A szoba ablakai a Fő uccára nyílnak és átláthatatlan szennyükkel, melyet ötven év rakott rájuk, azonnal szemébe tűnnek a járókelőnek ..,
(Világ - 1925. augusztus 19.)
Egy legenda szerint az is neki "köszönheti" a város, hogy nem indult el a 19. század utolsó negyedében a gőzvasút, amely szerinte összefüstölte volna házait a főutcán.
A Bató család egy könyvet is kiadott a temetéseken elhagzott beszédekből
A valóság
Bató István (1812-1890) kereskedőként dolgozott, csakis búzával kereskedett (talán borral is, de ez kevésbé valószínű). Nagyon szorgalmas, dolgos ember hírében állt, a saját erejéből lett (még)gazdag(abb). 1836-ban nősült meg, egész élete során a társa Imre Eszter (1812-1900), egy jómódú család árva leánya volt. Nem ivott, nem kártyázott, semmilyen szerencsejátékot nem űzött.
A közgyűlésen egyszer arról volt szó, hogy a járdák mellett lévő csatornákat ki kell javítani és karban kell tartani - mert késő este sokan szenvednek balesetet miatta -, csak annyit mondott:
,,- Aki kilenc óra után jár haza, teszem fel, az csak hagy törje a nyakát. Minden tisztességes embernek már kilenc óra előtt otthon a helye."
(Sassy Csaba: 28-as könyv, 12.)
Bató szeretett kirívóan öltözködni, mindig teveszőr ruhában, bő nadrágban, széles karimájú kalapban járt. A ,,teszem fel" volt az egyik kedvenc mondása azt - ahogy fentebb is olvashattuk -, mindenhol és mindenre használta.
,,(...) mikor az Eszter-harangot felhúzták a toronyba, rengeteg ember bámulta a nagy eseményt. Még a földön állott a monstruózus harang s mellette állt Bató István is, mikor odaszólt neki kedélyesen Kovács Gábor főgimnáziumi tanár:
- Na, Bató úr, ezt tegye fel!
- Teszem fel, ezt nem teszem fel! - felelt vissza Bató a körülállók nevetése közben.
*
Később egy messze vidéki ember, aki nekem ösmerte Batót, kérdezte meg éppen tőle:
- Ugyan tessék már megmondani mikor teszik fel ezt a ménkü nagy harangot?
- Holnap, teszem fel! Holnap!
Nagy szemeket meresztett erre az idegen, hogy ez az úr egyedül akarja feltenni a harangoknak ezt a titánját.
(...)
Máskor a tisztviselők fizetésemeléséről volt szó. Bató István ehhez is hozzászólt:
,, - Teszem fel, én azt indítványozom, hogy teszem fel ne csak a főbb tisztviselők fizetését emeljük, hanem az alábbvalókét is. - Szünni nem akaró kacagás volt rá a felelet. Bató erre észbe kap és sietve így igazítja helyre előbbi szavait:
- Jól van, hát mondom máskép. Ne csak a főbbekét teszem fel, de az aljasabbakét is...
Mégegyszer megismétlődik erre az előbbi derültség, mire Bató mérgesen leült."
(Sassy Csaba: 28-as könyv, 11.)
A kisebbik leány, Bató Borbála (Birike) a ravatalon
Szóval, ott tartottunk, hogy józan életét élt. A (búza)kereskedésben azonban nagy spekulánsnak számított. Aratás után olcsón, 2 váltó forintért vette búzát - 8-10 000 váltó forintért vásárolt be -, majd, amikor eljött a tél, és az utak teljesen járhatatlanná váltak, és a két országos vásárra nem tudtak bejönni a búzával kereskedők, ezt 20 váltó forintos áron tudta eladni. Ebből volt a hatalmas vagyona Bató Istvánnak.
Bató István és Imre Eszter házasságából két gyermek született (én úgy tudom, hogy egy kisfiú is született, de ő még kisbaba korában elhunyt), Bató Borbála (Birike, 1842-1846) és Bató Eszter (1837-1865). Sajnos a kisebbik lányuk is nagyon korán meghalt, csak egy pár év adatott neki.
Bató Eszter a Szirma utcai, majd a Karacs Teréz vezetésével működő felső leányneveldében járta iskoláit. 1855-ben, 18 évesen ment férjhez, a régi miskolci családból származó Piskóty János ügyvédhez. Piskóty 15 évvel volt idősebb Eszternél.
A férj sokat betegeskedett, végül 1864-ben, 42 éves korában hunyt el. A házaspár egyébként egy 1858-as irat szerint - Marjalaki Kiss Lajos derítette ki - a Bató-házban lakott, együtt a lány szüleivel, de természetesen külön lakásban.
Férje halála után Eszter depressziós lett, egy évvel később ő is követte férjét, tüdőbetegség vitte el a nagyobbik Bató lányt. Óriási temetést rendezett Bató István a lányának, utolsó féltve őrzött kincsének, akit rajongásig szeretett.
A Bató család kriptája a Deszkatemetőben
A Deszkatemetőben egy nagy családi kriptát építtetett a kereskedő, ide került végül a család minden tagja. Szegény Birike lányát is ide temették annak idején, és a családfő a kicsi játékait összetörte, mielőtt mellé tette volna a koporsóba, nehogy a sírbolt feltörése esetén valaki kereskedni tudjon vele.
„Ha az egész világ szétmenne, az én kriptám még akkor is egy darabban fog gurulni.”
(Napjaink - 1978. október 1. Hét vármegye ismerte a dolgait, 74.)
Az Eszter-harang egy évvel lányuk halála után lett felszentelve (1866. május 13.). Érdekesség, hogy Eszter még életében kérte azt az apjától, hogy a belvárosi református templomnak egy olyan harangot adományozzanak, amely a város legnagyobbja. A templom tornya 1864-re készült el, így a család Eszter elhunyta után két hónappal tett ajánlatot egy harang elkészítésére az egyház számára, ami egy évvel később már a toronyban volt. A harang úgy be volt építve a toronyba, hogy azt sem az első, sem a második világháborúban nem tudták leszerelni és felhasználni hadi célokra.
Az Eszter-harang felirata:
„Isten dicsőségére és egyetlen kedves kislányunk, Bató Eszter emlékére, aki született 1837. szept. 11-én, meghalt 1865. máj. 13-án; a miskolci helvét hitvallást tartó evangéliomi egyháznak öntették a fájdalmas szívű szülék, Bató István és neje Imre Eszter. Öntötte 1865-ik évben Bécsújvárosában Hilzer Ignácz. Súlya 53 q. 68 font. Értéke 4558 forint.”
A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Helyismereti gyűjteményében megtalálható a Birike és Eszter temetésén elmondott gyászbeszéd, most ebből idéznék:
,,Elhunyt kedves nő! Ki csak 27 évet – ezt is több bánat, mint öröm közt, számláltál az élők földében! Ily veszteség érte kora elhunytod által mélyen megkeseredett szüleidet.Elrabolta a halál benned örömök, reményök, és szeretetök tárgyát – és fájdalom! Akkor mikor már ifjú korod nehéz hányattatásain, szivednek, férjed hoszas szenvedéseiben mintegy félhalált kiállott kemény próbáltatásán átküzdve, - reménylték, hogy karjaik közé újra visszatérve felvidúl bánatos szíved, megifjúlnak reményeid, - és újra az életé leszesz, melytől elvalál szakasztva, az életé igen! Mint még ifjú korodhoz méltán illhetett. Ah de szüleid reményteljes számitást ketté vágta a kérlelhetlen sors keze!” - részlet Kun Bertalan református lelkész halotti beszédéből."
(Gyászharangok néhai Piskóty Jánosné szül. Bató Eszter felett és korán elhunyt kis testvére Bató Birike felett)
A Bató-ház a főutcán. Nem az eredeti ingatlan helyén található az épület
Bató Istvánról az a hír járta, hogy nagy finanszírozója volt az egyháznak. Azonban tudni kell, ő az élet ezen területén is nagyon takarékos volt. Sőt, az egyházi adót sem akarta fizetni. Az egyháztanács sokszor az egyes alapjait volt kénytelen felélni, mert Bató - a tanács tagjaként - ragaszkodott ahhoz, hogy az éves költségvetés nem lehet magasabb a tavalyinál.
A tanárokat nem szerette. Nem is támogatta az iskolákat. Egy alkalommal (1868-ban) azonban 500 forintot ajánlott fel a református főgimnázium Kazinczy-körének. Ezekkel a feltételekkel:
,,1. Minden évben az avasi templomban tartani szokott Kazinczy-emlékünnepre tűzzenek ki pályázatot egy Eszter című versre - lehet himnusz vagy legenda - mely a néhai Bató Eszter erényeiről szóljon.
2. Pályázhatnak azok a tanulók is, akik nem tagjai a Kazinczy-körnek.
3. Az 500 forint 6 százalékos kamata - 30 forint - osztatlanul adassék ki a legjobb versnek.
4. A pályázatokat előbb a tanári kar bírálja el. Majd valamennyi pályázó a templomban szavalja el a versét és a hallgatóság döntsön az elsőség fölött."
(Sassy Csaba: 28-as könyv, 9.)
Ahogy olvashatjuk, a feltételek elég szigorúak voltak. Nem is tartott sokáig az együttműködés. Pár évvel később megosztotta a díjat két pályázat között a bíráló tanári kar. Ezen annyira megharagudott Bató, hogy visszavonta az alapítványt.
A Csirip-csirip nevű élclap a megyén túl is híressé tette őt, ennek ugyanis állandó szereplője volt - Dörögi Dömötör néven. A további szereplők (többek között): Éhenkórász Boldizsár, Mamlasz András városi rendőr, Kukker Frici, Fayer Marci bácsi, Ribizli Matyi vasúti bakter, Csutak András.
„Nagy kalap, térdig érő, nyakig begombolt kaputzok, lábszárain iszonyúan bőséges fekete nadrággal, melynek az alja télen-nyáron fel van gyűrve, úgy, hogy a csizmaszár fele kilátszott alóla, a lábakon tengert lépő csizma. Kiegészíté az öltözetet a felleghajtó köpönyeg. Ebbe járt napnap mellett a temetőbe, ahol meglátogatta szerettei sírját, azután pedig készségesen segített ott, ahol sírkövet emeltek, sírt rendeztek, vagy kriptát építettek.”
(Csirip-csirip - 1889. december 1.)
Forrás: Napjaink
Végrendeletében a vagyonát a református egyházra hagyta, persze, ennek különleges feltételei voltak. Meghagyta például, hogy a Deszkatemplomot, bármilyen káreset éri, csakis fából és deszkából építhetik újjá. A temetése legapróbb részleteit is megtervezte. Ha ezek nem teljesültek volna, illetve nem vállalta volna a teljesítését a református egyház, akkor az evangélikus egyház lett volna a következő örökös, és így sorba vette a többi történelmi egyházat is.
Nagyon sok konfliktusa volt a város polgáraival, vezetőivel is Batónak, mindenhol a végrendeletét és azt emlegette, hogy a neve örökké fennmarad majd. Okos ember volt, de a modora miatt sokan nehezteltek rá (ha a mai világban lehetne valakivel összehasonlítani, akkor, a modora miatt - már elnézést kérek Bató Úr - az Agymenők szereplője, Sheldon Cooper lehetne az alteregója - szerintem).
Élete alkonyán az egyháztanáccsal is végérvényesen összeveszett, Kun Bertalan püspökre és a társaira úgy megharagudott, hogy megtiltotta nekik a temetésén való részvételt.
Egykori házában a főutcán Bató Eszter szobája a halála után érintetlen maradt. Ezt is gondoznia kellett az egyháznak. Sötétítve, félhomályban, néma gyászban kellett tárolni a lánya régi bútorait, emléktárgyait. Egy évben kétszer lehetett szellőztetni a helyiségben, egyébként senki nem tehette be a lábát oda. Aki ezt a rendelkezést megszegte, annak bizony Bató István átkával kellet szembenéznie.
1927-ben látta először a nagyközönség a szobát, ugyanis a bérház tetejének javításához ott is kellett dolgoznia a munkásoknak. Rengetegen voltak kíváncsiak az eseményre.
,,Olyan az egész szoba, mintha csak az imént hagyták volna el. Semmin nem fekszik por, csupán a levegő árulja el, hogy évtizedek óta alig cserélődött ki."
(Miskolci Napló - 1927. május 22.)
Forrás: Napjaink
Az eredeti Bató-házat egyébként 1973-ban elbontották, a bútorokat elszállították. A bevásárlóközpont, amely Bató nevét viseli, nem a régi bérház helyén épült.
A csizmadia céh utolsó élő tagjával, Szabó bácsival készített interjút a Nemzet című újság. A fenti idézet folytatása következik.
,,Nagy, komor ember volt ez a Bató — meséli Szabó bácsi — nem látta azt senki nevetni. Soha nem ivott, nem járt mulatni, egyre csak cukrot „kammogott" a zsebéből. Hanem, édes öcsém, sohse volt ő csizmadia. Búzakereskedő volt világéletében s csak azért lépett be a csizmadiacéhbe, hogy okosítsa, meg hogy megnyerje magának az embereket. Mert hát benne volt a tekintetes tanácsban, osztón sok ember kellett neki, hogy célt érjen. Akkor pedig a csizmadia-céhben volt együtt a legtöbb ember,
(Nemzet - 1890. április 11.)
Bató István egy nagyon tiszteletteljes levelet írt a céh tagjainak, mielőtt felvették volna a közösségbe:
,,- Az itt másolatban csatolt okmány szerint azon nem reménylett s eddigelé nagyon is kevés egyénnek juttatott s általam nagyrabecsült megtiszteltetésben részesítettem a nemes Céh-társulat által, hogy mint egyszerű, igénytelen polgártársuk, e díszes társulat tiszteletbeli tagjának választattam meg.
- Nem a hiúság vezetett ezen nem érdemelt megtiszteltetés elfogadására, hanem azon édes remény, mit valósítani mindenkor fő-fő feladatomul ismerek el: hogy a nemes céh irányában nagybecsű megemlékezésük viszonzásául csekély tehetségemhez mérten, annak felvirágzása tekintetéből én is közreműködjem, s legyek azon munkában egyszerű, de buzgó tag.(...)
(Sassy Csaba: 28-as könyv, 5.)
Szabó Sándor református lelkésszel, a Bató örökség kezelőjével készített interjúmból idéznék:
,,A rendszerváltás korában intenzíven részt vettem az egyházon belüli megújulás véghezvitelében. Gyülekezeti lelkészként is és püspöki titkárként is dolgoztam. Volt olyan államosított ingatlana az egyházközségünknek, amely után - miután lebontották - pénzbeli kárpótlást kaptunk. Történetesen a mi egyházközségünk jussa volt a Bató-ház is, a Széchenyi utca 70. szám alatt. Annak a kárpótlását kapta meg a gyülekezet, egy 34 millió forint körüli összeget. Abból indult el ennek a városi tulajdonban lévő ingatlannak a megvásárlása azzal a céllal, hogy mi itt egy gyermek és ifjúsági missziós központot hozunk létre."
(miskolciszemelvenyek.blog.hu - Interjú Szabó Sándor lelkésszel)
A missziós központ megépült, a Bató Eszter emlékszobát is ide, Nyilas Misi házba költöztették. Az emlékszoba 2003. május 13-án, Eszter halálának napján nyílt meg, azóta – bejelentkezés útján – látogatható az emlékhely. Az épületben 27 év raktározás után, a végrendelet rendelkezéseit követve - világítás és fűtés nélkül, örök félhomályban - rendezték be az emlékszobát.
Bató István 1890-ben hunyt el, rövid szenvedés után. A Nemzet című újság így búcsúzott tőle:
,,Miskolcz városának legeredetibb alakja hunyt el tegnapelőtt — az öreg Bató István.
Nem volt Miskolczon, sőt az egész Borsodmegyében sem ember, a ki ne ismerte volna azt a nagytermetű, nagyszavu öreg polgárt, a ki már csodálatos múlt századbeli ruházatával is feltűnést keltett mindenütt, a hol csak megjelent. Pedig megjelent Bató István uram szorgalmasan minden olyan helyen, hol Miskolcz város, vagy a miskolczi református egyházközség ügyeiről lehetett szónokolni, vagy eszméket cse- rélni. Ott volt minden városi és egyházi ülésen és ott volt mindennap a czukrász boltja előtt álló úgynevezett pletykapadon, mely körül a miskolczi közügyek férfiai a zöld asztal mellett megkezdett vitáikat néha kezdeni, néha folytatni s legtöbbször befejezni szókták. Ez a pad ott a club. Bató István mindig és mindenhol a legdörgőbb szavú és legszélsőbb helyi oppositió vezérszónoka volt. A néptribun szerepében tetszett magának legjobban. Különösen a »szegény nép verejtékes adófilléreivel« való takarékoskodás szükségességét szerette kemény szavakban odadörögni azoknak, akik a haladás és európaias berendezkedés barátai voltak, habár a civilisatio pénzbe kerül is. Es Bató István nem egyszer hatásosan vetett gáncsot ezen haladási törekvéseknek. Ugyanennyiszer szalasztotta azonban el a várossal és az egyházzal a holnapi túzokot a mai verébért. -- Bató István különben végtelenül takarékos életmódja mellett, igen gazdag ember volt. Vagyonát a forradalomban szerzé mint szállító, s eszes pénzműveletekkel és nagy takarékossággal sokszorozta meg. Magán életében is szigorú, kemény embernek ismerték. Közelállóival sokszor érez tette kíméletlen egyéni akaraterejét, de azért nagyon szerette őket. Midőn évekkel ezelőtt kedves leánya, Eszter meghalt, az öreg ember vigasztalhatatlan volt. Fekete márványból nagy, pompás mauzóleumot emeltetett a drága halott teteme fölé s naponként kiment a mauzóleumhoz s kivitte oda a meghalt leánya kedvencz étkeit. Hosszú buzgólkodás után távozott a temetőből — mikor aztán előbujtak rejtekeikből a város szegényei s elhordták a mauzóleum lépcsőjén hagyott étkeket. Készíttetett ezenkívül az öreg a kálvinista toronyba egy hatalmas harangot s azt leánya emlékére Bató Eszternek keresztelte el. A félországban sincs olyan gyönyörű, mély, csengő szavú harang, mint a miskolczi Bató Eszter. »Dalol az Eszter« — mondja büszkén a miskolczi ember, mikor ez a harang megkondul. Egyébként is Bató István, a hires fösvény, rendkívül bőkezű és adakozó volt, mihelyt valami köz-, de különösen, ha egyházi czélról volt szó. Miskolczon azt is bizonyosra veszik, hogy testamentomában tekintélyes vagyona legnagyobb részét református egyházi czélokra hagyta.
(Nemzet - 1890. április 11.)
Imre Eszter halála után (1900. január 20.) a kripta kulcsai és az ablakkő nyitásához készített két vassróf is a végrendelet szerint végezte.
„Meghagyjuk továbbá, hogy a vasajtók két kulcsa, valamint kriptánk bejárását takaró két darab vastag ajtótábla- kőnek felnyitásához készített négy darab vassróf is lakatos által megtüzesíttetvén, töressen szét és teljesen haszonvehetetlenné tétessenek örökre.”
(Napjaink - 1978. október 1., 76.)
,,Halálozás és egy hires végrendelet.
Folyó hó 20-áü elhunyt városunkban özvegy Bató Istvánná szül. Imre Eszter; özvegye az ugyancsak városunkban ezelőtt körülbelől 10 évvel elhunyt ama Bató Istvánnak, a kivárosunkban és a miskolczi ev. ref. egyházéletében oly nevezetes, habár kétes értékű szerepet játszott. A most elhunyt özvegyasszony egyébiránt nagyban külömbözött elhunyt férjétől. Szelíd, jó lelkű asszony volt a ki szegényebb rokonainak és az egyházcsekélyebb javadalmazásu tisztviselőinek felsegitésében találta örömét. Élt 88 évet. —Temetése folyé hó 22-én délután ment végbe, magát a külsőségeket tekintve, azzal az egyszerűséggel, a melyet a most elhunyt nő férjével közösen tett végrendeletben megállapítottak. (...)"
(Borsod-Miskolczi Értesítő - 1900. január 24.)
Elment hát a Bató család összes tagja. Szomorú történet ez. Azonban amit szeretett volna a családfő, az elérte. Nevük fennmaradt annak ellenére, hogy sokan nem tudják ki volt a Bató-ház névadója. De emlegetik a nevét. Akik pedig ismerik a történetet, nos, remélem azoknak is tudtam új információkkal szolgálni.
Források:
Sassy Csaba: 28-as könyv
Honismeret - 2003., 2. szám - Kárpáti Zsófia: A miskolci Bató-család legendája
Pesti Napló - 1938. szeptember 25.
Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1935. december 25.
Borsodi szemle - 1961., 3. szám - Marjalaki Kiss Lajos: Legenda és valóság a Bató családról
Miskolci Napló - 1927. május 22.
Napjaink - 1978. október 1. - Veres László - Dobrossy István: Hét vármegye ismerte a dolgait - Ki volt Bató István?
Csirip-csirip 1889. december 1.
Magyar Élet - 1940. december 25.
Szabad Föld - 2003. június 20. - Keresztény Gabriella: Évente egyszer nyit ki az emlékszoba
Magyar Jövő - 1942. június 7.
Borsod-Miskolczi Értesítő - 1890. április 10., 1900. január 24.
Nemzet - 1890. április 11.
Világ - 1925. augusztus 19.
miskolciszemelvenyek.blog.hu - A Bató család rejtélyes legendája - Interjú Szabó Sándor lelkésszel
Gyászharangok néhai Piskóty Jánosné szül. Bató Eszter felett és korán elhunyt kis testvére Bató Birike felett