Olyan legendákat gyűjtöttem össze a Diósgyőri vár történetéből, melyek évszázadokon keresztül szájról-szájra apáról fiúra szálltak a nép körében. A legendák mindegyike meglehetősen kétes igazságtartalommal rendelkezik, de nagyon érdekesek.

Alagutak a Diósgyőri vár alatt

Talán a legtovább az a legenda élt a diósgyőriek körében, hogy a Diósgyőri várat az Egri várral egy alagút kötötte össze. Ezért tudott olyan hatásosan védekezni a török ellen a heves megyei város, mert a föld alatt élelem és fegyver utánpótlással látták el Borsod vármegyéből. 

Ugye, azt mondanom sem kell, hogy ez nem igaz. A 16-17. században egy ilyen alagút kivitelezésére egész egyszerűen nem volt lehetőség. Nem álltak olyan fejlettségi szinten. Még a Bükk is túl messze volt egy alagút építéséhez. A népnyelv ráadásul egy másik alagutat is emlegetett teljes meggyőződéssel, ez pedig Szentlélekre, a pálos kolostorba vezetett. 

Ennek a legendának egy érdekes magyarázatára akadtam a közelmúltban. Egyesek azt állítják, hogy a felső várból az alsó várba vezetett egy alagút. Ezt az alagutat egérútnak hívták, ebből tudtak visszavonulni szükség esetén a katonák a belső várba. Ebből az egérútból lett aztán egy bizonyos Kolos József szerint Egerút, azaz az Egerbe vezető titkos alagút legendája.

Hivatalosan az 1936-os ásatások alapján cáfolták meg az "alagút teóriát", Dr. Lux Kálmán így nyilatkozott:

,,— Megkérdem tisztelettel, miért lehetetlen a hadialagút Diósgyőr és Eger között. 

Lux Kálmán szenvedélyesen válaszolt. 

— Az akkori kezdetleges technikával nem lehetett ilyen méretű alagutat építeni. A Simplon alagút 19 km hosszú és még ma is világcsoda. Azonkívül körülvette a várat egy árok, amelyet források tápláltak. Már most milyen mélyen kellett volna az alag-utat a védő vizesárok alatt vezetni? Teljesen elképzelhetetlen. De nem is volt semmi szükség se az alagútra, mert a vár nem volt kifejezetten erődmű. hanem inkább csak kastély. Kisebbszámú védőrséggel így is szolgálhatta a vidék biztonságát. Háborúban pedig nem vett részt. Pi-henni, szórakozni, vadászni járt oda Nagy Lajos kedves embereivel."

(Tolnaiak Világlapja - 1937. január 20.)

Boszorkányok a Diósgyőri várban?

Természetesen Diósgyőrben is éltek boszorkányok a legendák szerint.  Egyszer egy diósgyőri kovács feleségéről így bizonyosodott be, hogy boszorkány: 

,,Hirlett róla, hogy ló képében jár, messze elviszi azt, aki a hátára ül, valamint teheneket is ront. A kovács segédje megfogadva egy idős ember tanácsát: kihuzta gatájából a madzagot, visszafelé hajitotta a ló nyakába, bevezette a műhelybe, megpatkolta. Másnap reggel az asszony beteg lett, nem tudott felkelni. Férje akkor vette észre, hogy feleségének lópatája, és azon patkó van."

(Mádai Gyula: Diósgyőri adatok a népi állatgyógyításhoz, boszorkányokhoz, erdőkultuszhoz, 368. oldal)

A diósgyőri hiedelmek szerint a boszorkányok a városhoz közeli erdőkben sokat mulatnak. A Papírgyáron túli erdőben, a Polyánka környékén volt a kedvenc találkozóhelyük. A hagyomány szerint a helyiek itt ütöttek le réges-régen egy öreg boszorkányt, akinek azt mondogatták:

,,Ühü-ühü - te vén boszorkány, nem volt ühü a Polyánkán?" 

Sőt, a diósgyőri néphitben a vasorrú bába is előkerül. Hegyeskút fölött van a Vaskapu. Régen így ijesztgették a gyerekeket a helyiek:

,,- Ne menj arra, ott van a vasorru bába, csak ugy enged át, ha megcsókolod a s****t!" 

Az igrici boszorkányokról azért szólnék, mert kedvenc helyük, ahol találkoztak, mulattak, a Diósgyőri vár környékén volt. Talán éppen a Polyánkán? 

1717-ben négy igrici asszonyt fogtak perbe boszorkányság vádjával. Tompa György ügyész vádolta őket az alispán, Szathmáry Miklós előtt. 

Nézzük a vádiratot, amely így hangzott: 

,,Miképpen az jelen lévő Lengyel Tamásné, Virág Kata, Gombos Györgyné, Tót Anna, Száz Györgyné, Kasza Sára, Tót Istvánné, Sigó Kata büvös bájos igrici boszorkány asszonyok, nem tudatik micsoda gonoszságtól és ördögi incselkedésektől viseltetvén, nem gondolván mindazonáltal Isten s hazánk törvényével és azoknak büntetéseket félre tévén, külön külön való helyeken, időkben és alkalmatosságokkal, ördögökkel való cimborálások és mesterségek szerint, sokakat testeikben, tagjaiban elrontani s tiszta életben foglaló ifiú, és öreg rendben lévö személyeket megnyergelvén azokat ottan rongálni, gyötreni és rajtok hegyeken völgyeken nyargalózván, magokat és más terheket hordoztatni, nem különben bizonyos alkalmatossággal két ízben is Igriczin lakó Gombos Istók nevű 18 esztendős ifiú legényt keményen és erős istállókból bizonyos zárlyukon kiragadván, Diósgyőrben és más helyeken is boszorkányos mesterségek szerint hurczolván, ugy a keresztesi mezőn lévö életek között is éjszakának idején, ismervén nem hozzájuk valónak lenni, az ördögök közt bizonyos fertö fenekében elhagyni és a megirt keresztesi mezőn lévö életek közt elvetni, s tiz napig valo némává tenni, más alkalmatosságokkal teknős békákká válván vendégösködésekre nézve Duna vizét általuszni merészlették. - Minthogy pedig az ilyen nyilván való büvös bájos boszorkányságok, ördögökkel társalkodások és czimborálások S. Steph. Libr. 2 Cap. 31. 32. s hazánk bevett s mindennap continuált praxisa szerint a megégetésnek büntetésével szoktanak megbüntetteni: ezért is azt kivánom, hogy ezen büvös bájos, nyilván való boszorkány asszonyok, a följebb böven megirt sok rendbeli gonosz cselekedeteiekért a precitált törvényeknek és bevett praxis szerint másoknak rettentö és irtoztató példájára elsöben több complex boszorkány társaiknak és több hasonló gonosz cselekedetöiöknek irtóztatoképen hóhér által megkinoztattatván, aztán a büntetésnek helyén effectiva exetutione mediante (tettleges végrehajtás által) megégettessenek."

(Pataky Dezső: Igrici boszorkányok)

Sajnos mind a négy szegény asszonyt a maglyára küldték az ítészek, előtte pedig mindannyiukat jól megkínozták, "sütögették". Borzalmas, értelmetlen halál. Az ítéletet az Égetőpáston hajtották végre, ez a terület a mai Búza tér környékén található.

A vár úrnője a vizesárokban bujkál

Ez a történet azért kivétel a felsorolt legendák között, mert igaz, hiszen jegyzőkönyv is készült róla, melyet idézni fogok hamarosan. 

A Rákóczi szabadságharc idején Haller Sámuel volt a vár kapitánya. Neki különböző tulajdonjogi vitái voltak a kincstárral, azt szerette volna, ha elismerik, hogy a vár az ő birtokában van. De ez a történet szempontjából nem is fontos. 

,,1704 január 14-én a fejedelem Miskolcra tevén át főhadiszállását, hadai a közelben levő Diósgyőr várát csakhamar megszállották. Mint Borsod vármegye jegyzőkönyveiből értesülünk, itt időzött éppen akkor Haller Sámuelné, gróf Barkóczy Julianna, férje nem volt otthon, Kassára utazott, mikor a kurucok körülvették a várat. A csekélyszámú őrséget hamarosan lefegyverezték s minden-nemű ingó javakból prédát ütöttek. A vár úrnőjének alig maradt annyi ideje, hogy hamarosan parasztruhába öltözzék s így osonjon ki a várból, de így is már annyira körül volt véve, hogy ha elindul, biztos vesztébe rohant volna. Nem volt gondolkozni való ideje, még néhány pillanat és fogságba esik. Hirtelen a falak alatt lévő s vízzel telt árokba vetette magát, hol orrát és száját a vízből kidugván, addig maradt, „míg a kurucok onnét el nem tágultak", Horváth István, a Haller-fiúk nevelője szintén csak úgy menekült meg tanítványával, hogy ő is parasztruhát öltött s „éjtszakának idején kétökrű jobbágvszekéren lopva úgv ment Gyöngyösre, a barátok klastromába".

(Szendrei János: A Diósgyőri vár története, 319. - Borsod vármegye jegyzőkönyvei XVI. 565.)

Így került a vár úrnője a Diósgyőri vár vizesárkába, ahol addig lapult, amíg biztonságossá nem vált a helyzet arra, hogy előbújjon rejtekéből. 

Ekebontó Borbála

Míg Luxemburgi Zsigmond királyunk első feleségét magasztalják, addig második feleségét elítélik, negatív színben tüntetik fel a források. Mária halála után tíz évvel, 1405-ben vette el új házastársát királyunk. 1424-ben pedig óriási birtokadománnyokkal kedveskedett Cillei Borbálának (1392-1451). A királynék jegyajándékaként a Diósgyőri várba Borbála és udvartartása költözött.

A királyné a magyar folklórban Ekebontó Borbálaként szerepel, ,,a nőiesség elrettentő példájaként". Az "ekebontó" ragadványnevet azzal érdemelte ki, hogy állítólag a paraszt legényeket is elcsábította, így őket az ,,ekétől elvonta". 

A királyné a hagyomány szerint nagyon szép volt, ugyanakkor nagyon nagy rajongója is volt a férfi nemnek, bár ezt a kifejezést nőknél nem nagyon szokták használni. A várnagyoknak az élet más területein is teljesíteniük kellett, de az egyszerű jobbágyokat "sem vetette meg", ha megakadt rajtuk a szeme. A Diósgyőri várat is a hűtlensége utáni békülés után kapta ajándékul Zsigmondtól.

Később több történész felmentette őt a vádak alól, a támadásokat összehangolt - mai szóval élve - rágalomhadjáratnak nevezve. 

 A Diósgyőri vár utolsó ostroma

1673-ban vegyes magyar-német őrség volt a várban. Bujdosó kurucok a magyarokat meggyőzték, hogy adják át a várat. Ebbe a magyarok belementek és a németeket sértetlenül Kassa felé irányították.

Azonban egy csapat utánuk eredt a várból és a Bodó-völgyben levágták őket, egyedül egy öreg német tudott Kassára menekülni.

Nagyon megdühödött erre a kassai császári parancsnok és Teleki kapitány vezetésével egy 1500 fős sereget küldött Diósgyőr ellen, ostromágyúkkal és egyéb felszerelésekkel felvértezve őket. Amikor az ostrom során a vár egyik kapuja már az ostromlók kezén volt, a bentiek elengedték Korláth kapitányt - a várnagyot -, 7 papot és egy jezsuitát, akiket eddig a börtönben tartottak fogva. Ekkor kitűzték a fehér zászlót. Azonban Teleki csak abban az esetben volt hajlandó elfogadni a megadást, ha a főbűnösök lakolnak.

Így is lett. 15 volt császári katonát kivégeztek, sokakat a Tokaji vár börtönébe zártak. A vár őrségéhez csatlakozók nagy részét elengedték büntetlenül, ez 170 embert tett ki. A vár védműinek egy részét lerombolták, alkalmatlanná tették hadászati szempontból és a harangjait is magukkal vitték Kassára. 

Erről az esetről írtam egy legendát, fiktív szereplőkkel, egy romantikus szállal megtoldva, melyet itt olvashattok:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2019/06/04/a_diosgyori_var_utolso_ostroma

Források:

Tolnaiak Világlapja - 1937. január 20.

Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap (Reggeli Hírlap) - 1934. november 23., 1936. szeptember 8.

Friss Újság - 1936. szeptember 2.

Magyar Jövő - 1934. Október 14., 1942. július 22.

Néprajzi Közlemények I. 1-2. - Mádai Gyula: Diósgyőri adatok a népi állatgyógyításhoz, boszorkányokhoz, erdőkultuszhoz

Észak-Magyarország - 1960. július 22. - 1961. február 5. - Bodgál Ferenc: Boszorkányok, bűbájosak és társaik

Észak-Magyarország - 1978. július 30. - Pataky Dezső: Igrici biszorkányok

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Diósgyőri boszorkányok - A Diósgyőri vár végnapjai

Czeglédy Ilona - Lovász Emese: Élet a diósgyőri várban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 7. (Miskolc, 2000)