Puhl Sándor az egyik legjobb játékvezető volt a magyar labdarúgás történetében. Számtalan címet nyert, nagy döntőket vezetett és nagyon sokan miatta kezdtek el érdeklődni a játékvezetés iránt. 

Fotó: nso.hu

Puhl Sándor (1955-2021) Miskolcon született. Egy sérülés miatt nagyon hamar labdarúgó pályafutása befejezésére kényszerült. A későbbi kiváló sípmester gyermekkorát Emődön töltötte. 

,,A futball varázsa már öt-hat évesen hatalmába kerített. Amint tehettem, a kerítésen kívül teremtem, és irány a pálya, a grund. Ha tél volt, akkor a befagyott tavon korongoztunk a helybeli srácokkal. A Csillag cipőpasztás dobozt használtuk pakként. Megtöltöttük homokkal és úgy kergettük.

(...)

- Imádtunk játszani. Ha négyen összejöttünk a haverokkal, nyomban letettünk két-két követ, és kiskapuzásba kezdtünk. Persze, mezítláb a fűben. Ha lehetett, akkor csatár voltam. Aránylag jól rúgtam mind a két lábammal. A foci miatt rengeteg konfliktusom támadt a szüleimmel, mert sohasem értem haza időre. Amikor nagyobbacska lettem, az édesapám - aki a vasútnál dolgozott - gyakran elvitt magával Miskolcra, az MVSC stadionba. Akkor NB I/B-s volt ez a csapat. Ha jól emlékszem, már Egerben tanultam a kereskedelmi iskolában, amikor váratlanul véget ért a labdarúgó pályafutásom. Letört egy darab a bal térdkalácsomból. Elsősorban a kitámasztásoknál, fordulásoknál hátráltatott, a futásnál szerencsére nem."

(Pálfalvi Gábor: Az aranysípos Puhl. Ónodtól Los Angelesig (Budapest, 1994, Kornétás kiadó),9.)

Fotó: sportal.hu

A fiatal Puhl nagyon szomorú volt, hogy nem lehetett labdarúgó. Azonban mindenképpen kápcsolatban akart maradni a labdarúgással. Innen jött az ötlet, hogy játékvezető legyen. 1970 májusában már le is tette a vizsgát, Palatics József járási sportfelügyelőnél Mezőkövesden.

Nagyon fiatalon, 15 évesen mérkőzést vezetett, egy Ónod-Varbó mérkőzésen fújta először a sípot. 

- Persze, hogy izgultam. Ünnep volt - augusztus huszadika -, és komoly harcot folytattam a szüleimmel, hogy megkapjam az új kerékpárt. Emőd és Ónod között akkor sem jártak sűrűn a buszok, ezért úgy gondoltam, hogy letekerem a távolságot. De féltették a biciklit. Azt mondták, hogy összetörik, ellopják... A végén csak kikönyörögtem. Szó ami szó, alaposan elfáradtam az úton. A két csapat, Ónod és Varbó akkor a járási bajnokság II. osztályában szerepelt. Ennél alacsonyabb osztály már nem létezett. A játékosok derekáig érhettem, a korkülönbségről nem is beszélve. Ennek ellenére komolyan vettek. Amikor belevágtam a játékvezetésbe, azt azért megfogadtam, hogy nem engedek a negyvennyolcból. Velem nem lehet majd packázni! A meccs részleteire már nem nagyon emlékszem, arra viszont igen, hogy nagy ünnepséget rendeztek a faluban, ökröt is sütöttek nyárson. Annak idején másként viszonyultak a nézők a bíróhoz. A legnagyobb sértés az volt, ha szemüveget ajánlottak neki. Valószínű, ha az első mérkőzésemen engem is pofon ér, akkor nem folytatom a játékvezetést."

(Pálfalvi Gábor: Az aranysípos Puhl. Ónodtól Los Angelesig (Budapest, 1994, Kornétás kiadó),10.)

Fotó: focibiro.hu

Olyan jól ment a játékvezetés a fiatal tehetségnek, hogy fél év múlva szintet lépett, már a járási elsőosztályban tevékenykedett. Sőt, egy évvel később pedig a megyei másodosztályú "B" keret, majd az "A" keret tagja.

1973-ban került át Borsod megyéből a hevesi keretbe, mert ekkor már Egerben lakott. Itt 1974-től a megyei elitben vezetetthetett mérkőzéseket. 1978-tól NB III.-as, majd mindössze huszonhét évesen, 1982-ben az NB II.-es keret tagja lett. 1984-ben, harminchat másodosztályú mérkőzés után az elsőosztályú keretbe jelöltek az egri játékvezetőt.

Forrás: Dukát Balázs, Emőd múltja és jelene 

,,És Puhl Sándor életében elérkezett a nagy nap. Sokkal előbb debütált az NB I-ben, mint azt remélte, elképzelte. 

- Örök emlék marad számomra a Vasas-Csepel meccs. A bajnokság első fordulóját a Fáy utcában játszották. Méghozzá 18 órakor, villanyfény mellett. A Vasas kapitánya Birinyi doktor volt, a Csepelé pedig az azóta tragikus körülmények közepette elhunyt Tulipán Misi. Borzalmasan izgultam. Tudtam, hogy az első mérkőzésen sok múlhat. Ott már sokan figyeltek, nem volt mindegy az sem, hogy mit ír majd rólam a sajtó. Hiába, az NB I az már kirakat, ahol nagyon kritikusan szemlélik, mérik az ember teljesítményét, így is van ez jól .

Nos, 1984. szeptember 16-án a belépő állítólag jól sikerült. A szakma nem marasztalt el, a játékosok különösebben nem méltatlankodtak. Ritkán fordul elő, hogy kilyukad egy labda a mérkőzésen. Különösen az élvonalban. Nos, élete első NB I-es találkozóján ez megadatott az akkor 29 éves egri játékvezetőnek. 

- Öt másodpercnyi rövidzárlat állt be nálam. Annak ellenére, hogy az ilyen szituáció alapvető kérdés a játékvezetőknél. Aztán, amikor berúgták az új labdát a pályára, akkor leesett a tantusz. Nyomban tudtam, hogy mi a teendő. A labdát leejtettem a két csapat egy-egy játékosa közé. Ennyit jelent a stressz... Aztán jött a többi élvonalbeli meccs! Igaz, bennünket akkor nem kapattak el túlságosan, mert egy bajnokságban legfeljebb négy mérkőzést vezettünk. Lassan, fokozatosan dobtak bennünket a mélyvízbe. Ha nem tévedek, az első évben öt meccset kaptam, a soron következő bajnokságban már hetet. Aztán még többet. Egy idő múlva a mérkőzések súlya is érzékelhető volt a jelöléskor. Kritikus, nehéz meccseket bíztak rám, amiből arra következtettem, hogy számolnak velem."

(Pálfalvi Gábor: Az aranysípos Puhl. Ónodtól Los Angelesig (Budapest, 1994, Kornétás kiadó),13.)

Fotó: sportal.hu

1988-2000 között FIFA játékvezető. Az életrajzi könyvében két érdekes történetet mesélt erről az időszakról is.

,,Sokfajta jelzővel illetnek egy bírót. Még maguk a játékosok is. A Hollandia-Szovjetúnió Európa-bajnoki döntő barátságos visszavágóját vezettem 1990. április 28-án Kijevben. Két büntetőt ítéltem a kilencven perc alatt. Az elsőt a hazai csapat javára, mert a Van Breukelen kijött és elhúzta az egyik szovjet csatár lábát. Amikor a büntetőpontra mutattam, a Wouters közölte velem, hogy én egy kommunista bíró vagyok! A következő tizenegyest, jogosan, a hollandok rúghatták. Barátságos meccsről lévén szó, nem hagytam ki az alkalmat és visszakérdeztem Wouterstől. Akkor most kapitalista bíró vagyok? Mosolygott, és a találkozó után elnézést kért. A későbbiekben egyszer összefutottam Wouterszel, aki megkérdezte, emlékszem-e mit mondott annak idején Kijevben? Hogyne. Csak nagy baj van - válaszoltam, mire ő értetlenül visszakérdezett: Mi a baj? Erre én emígyen szóltam: Sajnos már nincs kommunizmus! Talán felesleges is hozzáfűznöm, hogy a hollandok kiválósága jót derült. 

Gentben 1992. március 4-én két szomszédos ország, Belgium és Hollandia klubcsapata találkozott egymással UEFA Kupa mérkőzésen. A Gent-Ajax összecsapás már a negyeddöntő jegyében zajlott, érthetően idegesek, feszültek voltak a játékosok. A félpályánál elgáncsolták az Ajax egyik játékosát. Erre hadonászva odajön hozzám a társa, Van Loy, és arra próbál rábeszélni, hogy adjak sárga lapot a genti futballistának. No, erre én oldalra intettem a reklamáló játékost, és neki mutattam fel a sárga kártyát az iménti kis intermezzóért. A közönség jót derült az eseten. A játékos valószínű kevésbé. Különösen azok után, hogy megtudta, mennyi pénzbüntetést kap a klubjától. A meccs végén ugyanis az öltözőbe érkezett az Ajax elnöke. Megköszönte a játékvezetést és így búcsúzott: 

- Külön köszönet Önnek Puhl úr, amiért ötezer márkát keresett nekünk! Nem értettem a dolgot, ezért visszakérdeztem: - Mire gondol? Erre ő: - Ennyire büntetjük azt a játékosunkat, aki „kikérte” magának a sárga lapot Öntől! Nos, egy történet a sok közül a külföldi klubok mentalitásáról. 

(Pálfalvi Gábor: Az aranysípos Puhl. Ónodtól Los Angelesig (Budapest, 1994, Kornétás kiadó), 30-31.)

Fotó: hirado.hu

Két évvel később a borsodi származású játékvezető talán pályafutása legfontosabb mérkőzésére kapott megbízást. Az USÁ-ban megrendezésre kerülő világbajnokságon - ahol addig három találkozón kapott bizalmat - a döntőt vezethette Puhl Sándor. Erről a mérkőzésről is van érdekes történet a Pálfalvi Gábor által írt könyvben.

,,- Az első mérkőzés előtt valamennyien kaptunk egy ezüstből készült egydollárost. Arra a célra, hogy ezzel sorsoljunk a kezdésnél. Meglehetősen súlyos tallér volt, ezért a választás után megkértem a tartalék bírót, az argentin Francisco Lamolinót, hogy őrizze, és ha szükség lesz rá, akkor szólok. Nos, a hosszabbítást követően mentem az egydollárosért, azonban az nem volt nála. Közölte a kollégám, hogy a szünetben véletlenül bent felejtette az öltözőben. Nem semmi ! - villant át az agyamon, majd a következő pillanatban odaugrottam egy úrhoz. Gyorsan kértem tőle egy pénzérmét. Máig sem tudom, hogy ki volt az illető, de a kezembe nyomott egy negyeddollárost. Azzal sorsoltam a tizenegyesrúgások sorrendjét."

(Pálfalvi Gábor: Az aranysípos Puhl. Ónodtól Los Angelesig (Budapest, 1994, Kornétás kiadó), 64.)

,,- Ha nem tévedek, alaposan dühbe jöttél, amikor észrevetted, hogy Roberto Baggio a pokolba rúgja a labdát. Abban a pillanatban aligha szimpatizáltál vele.

- Vadásztam a vb-döntő labdájára. A FIFA ugyanis engedélyezte, hogy a játékvezetők eltehetik emlékbe az egyes mérkőzéseken használt labdákat. Akkor már a bőröndömben lapult három meccslabda

legértékesebb viszont veszni látszott. Volt időm, hogy figyeljem, ki hova rúgja a bőrt. Valószínű, brazil szurkolók ülhettek a kapu mögött, és nagyon meglepődhetett az a néző, akinek a kezébe „emelte” Baggio a labdát, mert ugyanazzal a lendülettel nyomban visszarúgta a pályára. Talán felesleges is mondanom, hogy „képben” voltam. Sasként csaptam le a bőrgolyóra. Nyomban a hónom alá kaptam, és ki sem engedtem többé a kezemből."

(Pálfalvi Gábor: Az aranysípos Puhl. Ónodtól Los Angelesig (Budapest, 1994, Kornétás kiadó), 65.)

Fotó: csakfoci.hu

Puhl Sándor egy világbajnokságon (1994), két Európa-bajnokságon (1992, 1996) szerepelt. Két európai kupadöntőt (UEFA kupa: 1993, BL: 1997) vezetett. Négyszer lett a világ legjobb játékvezetője (1994, 1995, 1996, 1997) a labdarúgás statisztikájával és történetével foglalkozó szervezet (IFFHS) szerint.

A magyar NB I.-ben 226 találkozót vezetett, első mérkőzése az a bizonyos Vasas-Csepel találkozó volt, az utolsó 2000-ben a Ferencváros-Haladás. 

Civil életében az egri Domus áruház igazgatója volt. 

2000-2006 között az MLSZ alelnöke, 2000-2007-ig az MLSZ játékvezetői bizottság elnöke, 2011-től alelnöke, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellenőre volt.

Tevékenységéért 2000. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztkeresztjével tüntették ki, és a belügyminisztertől egy Aranysípot is kapott. Emőd és Eger városának díszpolgára volt.

Ars poeticája: „A játékvezetőnek az a küldetése, az a hivatása: a rá ruházott hatalommal élve hozzájáruljon ahhoz, hogy a játéktéren kívül tartózkodók a létező legjobban szórakozzanak.”

(mlsz.hu - Puhl Sándortól búcsúzunk)

Puhl Sándor 2021-ben elkapta a koronavírust és sajnos a betegség legyőzte őt.

Források:

Pálfalvi Gábor: Az aranysípos Puhl. Ónodtól Los Angelesig (Budapest, 1994, Kornétás kiadó)

Wikipédia - Puhl Sándor szócikk 

focibiro.hu - Puhl Sándor

Dénes Tamás-Pongrácz György: Bírókirályok (Avagy a síp művészei), Mécs László Kiadó 1997

mlsz.hu - Puhl Sándortól búcsúzunk