Kevesen ismerik városunkban Miskolczy-Simon János nevét. Pedig az író, újságíró, költő, levéltáros nagy lokálpatrióta volt. Nélküle nem készült volna el a Szendrei-féle, városunkról szóló monográfia. Élete tragikus véget ért, ugyanis fájdalmasan fiatalon halt hősi halált az első világháborúban.

Forrás: A Herman Ottó Múzeum Évkonyve 55. - Hideg Ágnes: Miskolczy-Simon János levéltáros történész író

Miskolczy-Simon János (1912-ig Simon; 1880-1914) Miskolcon született, ősi nemesi család sarja volt. Édesapja Simon János földbirtokos, édesanyja Tisser Júlia. A Miskolczyakkal való családi kapcsolatot ő derítette ki, ezután használhatta hivatalosan is - királyi engedéllyel - a Miskolczy-Simon nevet. Miskolcon a református főgimnáziumba tanult, 1899-ben végzett, ezek után Sárospatakon és a fővárosban is jogot hallgatott.

1903-ban az Ellenzék nevű hetilap segédszerkesztője volt 10 hónapon keresztül. Ezután bevonult katonának, ahol egy évig szolgált. Közben a tiszti vizsgát is letette. Leszerelését követően a Miskolci Naplónál dolgozott. 1905-ben levéltárosi képesítést szerzett, 1906-ban Miskolc allevéltárosa lett, közben a Borsod-Miskolczi Múzeum könyvtárosa. Városunk közéletében is komoly szerepet vállalt, több tisztséget töltött be. Nagyon sokat köszönhetett neki Szendrei János, aki az első nagy, ötkötetes monográfiát írta Miskolcról, hiszen a fővárosban élő írónak Miskolczy-Simon kutatta az anyagot a Levéltárban. Szendrei János volt az, akinek biztatására Simon a levéltárosi szakmát választotta. 

,,Újságíróskodása talán legfőbb indítékának a szépirodalom berkeibe való elkalandozását tekinthetjük. Már 1896 óta jelentek meg versei a miskolci és az országos napi- és hetilapokban, valamint folyóiratokban és évkönyvekben. Versei és elbeszélései többsége történeti tárgyú volt. Önállóan jelent meg Sárospatakon 1901-ben az ,,Electionális vers", valamint Miskolcon 1903-ban „A Bükk alján" c. Szendrei Jánosnak ajánlott versei, és 1905-ben a „Történetek" c. elbeszélés kötete. Ugyanebben az évben a ,,Zizi rózsái" c. költeménye akadémiai dicséretben részesült.

Simon János szépirodalmi „pályafutása" azonban valójában nem önmagáért, hanem az akkori miskolci szépirodalmi élet kibontakozásáért érdemel figyelmet. Ennek egyik kimagasló egyénisége Kaffka Margit (1880-1918) volt. Kaffka kislány és főiskolai hallgató korának minden nyarát Miskolcon töltötte és 1903-tól 1907 nyaráig az ottani polgári iskola tanárnője volt. Szívvel-lélekkel Ady követői és a Nyugat táborába tartozott. „Egész kis irodalmi kör alakult ki körülötte, melynek leggyakoribb vitatémáját Ady költészete adta". Simon János is tagja volt ennek a körnek. Bizonyítéka ennek a Miskolcon 1909 elején megjelent „Heten vagyunk" c. antológia, amelyben az ő versei is megjelentek."

(Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám / LEVÉLTÁRTÖRTÉNET / Belitzky János: Miskolczy-Simon János (1880–1914) Nógrád megyei főlevéltárnok levelezése és kutatásai, 102.)

 Forrás: A Herman Ottó Múzeum Évkonyve 55. - Hideg Ágnes: Miskolczy-Simon János levéltáros történész író

Magyar nótákat is írt, legtöbbjét Kovács Sarolta és Lányi Ernő zenésítette meg. Legismertebb közöttük a Kuvik Madár, a Csipkebokor, a Csillagtalan az éjszaka és a Terelgeti fátyolát az éjjel. 

Nagyon szerette Miskolcot. Ezért volt meglepő, hogy elfogadta Nógrád vármegye főlevéltárosi pozícióját és Balassagyarmatra költözött. 1909 és 1914 között töltötte be a tisztséget. 1909-ben, már nógrádi levéltárosként kötött házasságot Kovács Sarolta zongoraművésznővel (1891-1979). Két gyermekük született, Pálma és Edit. 

,,Bucsuzás

Miskolczi Simon János, Nógrád megye főlevéltárnoka, a napokban foglalja el új állását Balassagyarmaton. Távozása alkalmából az alábbi búcsúszavakat intézi városunk közönségéhez: 

„Sorsom úgy rendelte, hogy végleg, talán örök időkre elhagyjam szülővárosomat, ősi földemet, melyen szelíd harmóniában csendült el ifjúságom közel három évtizede s melynek társadalmi és kulturális fejlődését mindenkor meleg érdeklődésem kisérte. A becsületes magyar érzést, melyet Rákóczi városának levegője oltott belém, szent örökségül magammal viszem. Most, midőn Borsodvármegye székházát, tisztviselői működésem terét Nógrád megyéével cserélem fel, az eddigi bizalomért hálás köszönetet mondva, visszavonulok azon tiszteletbeli állásaimtól is, melyeket a Borsod Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület, a Miskolci Ref. Női Filléregylet, a Vakokat Gyámolító Egyesület, a Miskolci Sport- Egyesület stb. kebelében betöltöttem.

Szeretetteljes istenhozzádot mondok barátaimnak, ismerőseimnek, szivemhez nőtt városom és vármegyém közönségének, mely engemet kevés érdemmel többféle téren sok bizalmára méltatott. Kérem, hogy jóindulattal gondoljanak rám, mig emlékem el nem mosódik. Áldja meg a Magyarok Istene! 

Miskolc, 1909 április 18. Miskolczi Simon János.“ 

(Ellenzék - 1909. április 20.)

Természetesen Nógrád vármegyében is folytatta lelkiismeretes tevékenységét. Példás életet éltek feleségével és két gyermekével. Az idilli családi életnek - mint sok család esetében - az első világháború vetett véget. 

1914-ben az orosz fronton, Lemberg (Lviv) mellett hunyt el. Nyaklövést kapott és a helyszínen annyi vért vesztett, hogy elhunyt. Jeltelen sírban temették el a harcmezőn. Korai halálával óriási veszteség érte a magyar történetírást.

Egy kicsit hosszabban idéznék most a megszokottnál, ennek oka, hogy kevés ilyen szívhezszóló nekrológot olvastam eddig, mi az alábbi.

„A Levéltárosok lapja“ így ír Miskolczi Simon Jánosról:

Munkás kezéből augusztus hó 13-án letette a tollat, felkötötte tiszti kardját, elbúcsúzott családjától és rövid pár sorban búcsútvett tőlünk is e rövid szavakban: „Hosszú útra való elindulásom előtti napon szíves, Isten hozzádot küld.“ Csakugyan hosszú útraindult. Elindult a becsület mezejére, hol a babérfák teremnek és a vérrózsák nyílnak. Nem tudta, hogy ahova indul, onnan nemfog visszatérni soha, hogy a harcmezőn az első babérok egyike neki zöldül és a halál vérrózsáját a nemes homlokára is rácsókolja. 

Miskolczy - Simon János, a 16. népfelkelő ezred hadnagya és zászlóalj segédtisztje a Kulikow melletti csatákban szeptember elsején ellenséges golyótól fején találva hősi halált halt. Ez egyszerű és immár az ismétlődésektől megszokottá vált hírben mennyi fájdalom! A hadseregnek csak egy tisztje, egy a sok közül, aki nem tér viszsza, de nekünk a kevés számú magyar levéltárosi karnak van okunk őt megsiratni és meggyászolni, aki fiatal évei ellenére az elsők közé küzdötte fel magát becsületes munkájával és rövid levéltárosi működése után felé fordult kartársai szeretete, ragaszkodása és bizalma. Mert ott küzdött a kar érdekéért, munkát, fáradtságot nem kímélve, miként utóbb a harcmezőn is, az elsők között a csatasorban. Dolgozott, munkálkodott, fáradozott mindig a köznek, az egyetemes érdekeknek mindig alárendelve a magáét. Képzettsége és sokoldalú tudása, szép ívben lendülő irodalmi tevékenysége a siker és a pályáján való érvényesülés minden reménységével biztatták. 

Mindez a reménység és a mienk, melyet az ő erős akaratához, nagy munkabírásához és munkaszeretetéhez, szerény, de mindamellett markáns egyéniségéhez, egyenes és őszinte jelleméhez fűztünk, megsemmisült szeptember 1-én. A Törvényhatósági Levéltárosok Országos Egyesülete, melynek egyik alapítója, szervezője és érdemes főtitkára volt és e folyóirat, melyben nevével, mint a legbuzgóbb dolgozótárséval annyiszor találkoztak olvasói, örökre búcsút, vesz Miskolczi Simon János nevétől. De emlékezésünk elszáll a messze, vérrel és könnyel áztatott lengyel síkságra, egy jeltelen tömegsír felé, amelybe korán, tetterős férfikora legszebb világában hanyatlott. És lelkünkre borul e földnek évszázados minden melankóliája, melyhez most már legjobjaink egyikének közülünk soha el nem múló emléke is fűződik. Miskolczi Simon Jánosé, akit igaz és nyílt szívvel gyászol meg a magyar levéltárosi kar, mint leghívebb pályatársát, munkás és tudományos embert, néhányan pedig, akik lelkéhez közelebb fértek: az önfeláldozó, igaz, jó barátot."

(Miskolci Napló - 1915. április 18.)

Síremléke ugyan megtalálható az avasi református temetőben, de a teste természetesen nem. Forrás: findagrave.com

Feleség, Miskolczy-Simon Jánosné férje halála után nehéz körülmények között nevelte két gyermekét. A háború után hazaköltözött Miskolcra és húsz évig a zenei élet meghatározó alakja volt városunkban. 1926-ban ment újra férjhez, Thurzó Nagy László író, újságíró, zeneszerzőhöz. A fővárosban hunyt el. 

Érdekesség, hogy leánya, Miskolczy-Simon Pálma gyermeke Dr. Jeszenszky Géza, ismert politikus, Magyarország egykori külügyminisztere. 

Források:

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve (2019-2020) - Hideg Ágnes: Kovács Sarolta zongoraművésznő (1891-1979) - Adatok Miskolczy-Simon Jánosné/Thurzó Nagy Lászlóné életútjához

Levéltári Szemle, 31. (1981) 1. szám / LEVÉLTÁRTÖRTÉNET / Belitzky János: Miskolczy-Simon János (1880–1914) Nógrád megyei főlevéltárnok levelezése és kutatásai

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve (2016) - Hideg Ágnes: Miskolczy-Simon János levéltáros, történész, író - Adatok miskolci éveihez a helyi sajtó és egyéb dokumentumok tükrében - Munkásságának bibliográfiája

Ellenzék - 1909. április 20.

Miskolci Napló - 1915. április 18.

Wikipédia - Miskolczy-Simon János szócikk

Levéltárosok lapja 1913., 1. évfolyam, 4. szám: a Miskolczy-Simon család története