2025. május 03. írta: Reiman Zoltán

A legenda, aki a várost romjaiból a legnagyobbak közé emelte

Ezúttal Miskolc egyik kiemelkedő képességű polgármesteréről írok, aki szinte egész életében a városáért dolgozott. Soltész Nagy Kálmán (1844-1905) nevét talán mindenki ismeri, az életéről azonban keveset tudunk, pedig majd’ negyven évet dolgozott a szülővárosában, illetve a szülővárosáért.

A boldog békeidők egyik legjelentősebb polgármestere 1844. december 25-én született Miskolcon. Érdekesség, hogy az édesapja és az édesanyja is özvegy volt, amikor egymásra találtak, így nemcsak édestestvérei, hanem féltestvérei is voltak. Édesapja Soltész Nagy János – aki egyébként Miskolc polgármestere is volt, a titulust akkoriban főbírónak hívták -, édesanyja Köveskáli Nagy Erzsébet.

Középiskoláját a miskolci református reálgimnáziumban végezte, ahol 1864-ben érettségizett. Jogi pályára lépett, Kassán és Eperjesen tanult, 1868-ban tett ügyvédi vizsgát. (1865-ben kiskövet volt az országgyűlésen a szintén legendás hírű képviselő, Horváth Lajos mellett.) 1867 és 1869 között egyháztanácsi jegyző a református egyháznál, tiszteletbeli megyei esküdt, a nemzeti kaszinó titkára és gimnáziumi iskolatanácsi jegyző. 1870 és 1871 között Éles János albíró mellett bírósági jegyző. 1872-től a Miskolczi Takarékpénztár választmányi tagja. 1873 és 1877 között Miskolc tiszti ügyésze. 1874-ben Szombathy Józseffel, Martin Károllyal és Horváth Józseffel együtt megalapítja az önkéntes tűzoltó egyletet, ahol 1877-től 1889-ig főparancsnokként szolgált. 1875-től 1878-ig a miskolci kaszinó elnöke. Szintén 1875-ben alakult meg a miskolci Szabadelvű Párt, melynek alelnöke, majd elnöke lett. A Miskolci Nemzeti Színház és a Lövölde választmányi tagja. 1877-től az 1878-as polgármesterré választásáig a megyei Árvaszék ülnöke volt.

,,A városi tisztujitás ma már harmadik napja folyik és eddig elé következő eredményt mutatja fel. Főpolgármesterré megválasztatott Soltész Nagy Kálmán 96 szavazattal 77 ellenében.”

(Miskolc – 1878. július 25.)

A polgármesterré választásának első és talán legnagyobb próbatételére nem sokat kellett várnia. Ugyanis 37 nappal megválasztása után jött a város – és az ország – történetének legtöbb halálos áldozattal járó természeti katasztrófája a nagy miskolci árvíz, melyet később könyv formájában is megörökített az utókor számára. 1878. augusztus 30-án három emberi életet mentett meg saját kezüleg a városvezető, köztük egy bizonyos Kohn J. Lipótót a saját élete kockáztatásával. Az árvíz idején és a károk felszámolása idején is éjt napallá téve dolgozott. Neki köszönhető, hogy városunk a körülményekhez képest gyorsan átlendült a tragédia okozta problémákon. (Egy másik nagy kaliberű polgármester, Losonczi Farkas Károly volt az elődje.)

Soltész Nagy Kálmán sírjának megkoszorúzása. Fotó: minap.hu

Soltész Nagy Kálmánnak polgármestersége idején sem csökkentek a tisztségei, hiszen 1887-től a Borsod-Miskolczi Gőzmalom Rt. igazgatóságának alelnöke, 1890-től a szegény gyermekeket felruházó egyesület elnöke, 1891-től az Erzsébet fürdő Rt. elnöke, 1898-tól a Miskolczi Dalárda elnöke, 1897-től a Borsod-Miskolczi Közművelődési Egyesület társelnöke.

A városáért végzett emberfeletti munkájáért 1881-ben a Ferenc József Lovagrendet, 1891-ben királyi tanácsosi címet kapta meg.

1888 áprilisában Kossuth Lajosnál is járt Torinóban, melynek úti leírását a Borsodmegyei Lapok is közölte. Kun Kálmán beszámolójának egy részletét olvashatjuk:

,,Kossuthot viruló jó szinben és kitünő kedélylyel találtuk. Vállban kissé meggörnyedt, de lelke, szelleme, kedélye fiatal, s hangja cseng most is, mint az ezüstharang. Szivarra gyujtottunk s finom ménesi borral koczintottunk (rajtunk kívül még báró Orbán Balázs es Nyáry a régész) a vendégszerető házigazda egészségére, mire Kossuth is poharat emelt, mondván: >> Isten örizzen, hogy sokáig éljek, mi czélja volt eddig is, s mi lenne ezután. Voltam valaha valami. Elmult, vége van. Semmi vagyok, hitregei alak, elfeledve. <<

Valami ½ óra után Orbánék elbucsuztak, s mi Soltész N. Kálmánnal ketten maradtunk az öreg urnál. Mintha csak nagyapámnál, - egy fiatal kedélyü, szelid öreg urnál lettem volna, ugy éreztem magamat. Semmi nyomasztó, szoróngó érzet: e melyet nagy szellemek körében rendesen érzünk. Hallgattuk őt mint unokák a sokat tapasztalt jó öreg nagyapót.

Teljes 2 óráig voltunk szerencsések őt hallgatni s ez idő alatt ezerféle ismeretet árult el.

Be szeretném professoromnak!

(…)

Miskolcz város polgármesterétől élénk érdeklődéssel kérdezősködött Kossuth a mi kis városunk fejlődéséről. Örömmel értesült Miskolcz emelkedéséről, szépüléséről, hanem népesebbnek képzelte. >> Hiszen tudják önök, nekem volt részem abban, hogy Miskolcz, tekintettel fekvésére s más számbavett körülményekre két orszgy. képviselői választói kerületet nyert. Hát bizony kérem szívesen 2 képviselő sok Miskolcznak szemben más városokkal, de hát Miskolcznak kiváltságos a helyzete és jövője van <<. - >> Hát a gyönyörű d.-győri völgyben a hámor megvan-e még? A negyvenes években kellemes napokat töltöttem ott<<. Mondtuk aztán, hogy D.-Győr és Miskolcz közt terül el egy nagy vasmügyár állami kezelés alatt, mire megjegyezte: >> Ilyes vállalat nem jó államnak, kevés haszonnal jár, jó, ha rá nem fizet<<.

(…)

Beszélgetés közben igen dicsérőleg emlékezett meg Kossuth Hermann Ottó >>halászati<< könyvéről és sajnálkozott kimaradásán a képviselőházból. Érdekkel hallgatta tőlünk Hermann nősülésének előzményeit, s egybekelését Miskolczon a melyről itt lakó nővére is csak órákban értesült. Magasztalva szólt a névtelenül bőkezű Semsey Andorról, a ki nagylelkűsége s áldozatkészsége miatt érdemes a haza hálájára.

(…)

Igen szivélyesen elbucsuzott tőlünk Kossuth, s bármilyen távol is estünk tőle, gyakran elevenen jelent meg mint álomkép előttünk, s édes szavának behizelgő zengése mint az üvegharang visszavert hangja cseng füleinkben.”

(Borsodmegyei Lapok – 1888. május 25.)

Soltész Nagy Kálmán 1889-ben az akkor alakult Miskolczi Athléta Kör első elnöke lett, az egyesület az egyik legkorábban alapított vidéki sportegyesület volt.

Adler Károly főmérnök, Csáthy Szabó István építési szakbizottsági elnök és Soltész Nagy Kálmán olyan városrendezési tervet készített a 19. század végén, amely még sok-sok évtizeddel utána is megállta a helyét.

,,Az első városépítési, önálló szabályrendelet a korábbi polgármesterhez kapcsolódva, 1867-ben jelent meg. Az újjáépítési elképzeléseket is szem előtt tartó szabályozási terv, emlékiratként 1894-re készült el. A Borsodmegyei Lapok 1894. szeptember 14. száma „Az Új Miskolcz" cím alatt tárcában méltatja Soltész Nagy Kálmán polgármester, Csáthy Szabó István gyógyszerész, építési szakbizottsági elnök, valamint a tervezetet készítő Adler Károly városi főmérnök érdemeit. A többször is módosított tervet végül 1898-ban Soltész Nagy Kálmán előterjesztésében fogadta el a városi közgyűlés. (A terv annyira jó volt, hogy évtizedekkel később, sőt az 1960 1970-es évek városrendezési, az infrasturktúra alakításával kapcsolatos tervei, elképzelései is ehhez hasonlatosan készültek. Mindez úgy, hogy az Adler-féle első városrendezési terv, s annak nagyméretű térképmelléklete nem volt közismert Miskolcon.)

Az 1894. évi városszabályozási tervet Miskolc 1960. évi térképére Iglói Gyula vetítette abban az 1992-ben megjelent könyvében, amely Miskolc 19. századi városrendezési terveiről és építési szabályzatairól szól.”

(Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995) Miskolci polgármesterek, 19.)

Eljött a búcsú ideje. A népszerű városvezető 23 év után mondott le posztjáról, ugyanis 1901-ben Miskolc déli kerületének országgyűlési képviselőjévé választották. Betegség kínozta, ezért is vállalta el a valamelyest könnyebb képviselői indulást. Emberi nagyságát jelzi, hogy az ellenzékben lévő legnagyobb párt a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt nem indított ellenjelöltet. Legalábbis azt gondolta. A párt tagja Dr. Kőszegi Armand ezt nem fogadta el. (Indult a kerületben még Weltner Jakab, budapesti szocialista politikus.)

,,Déli kerület Végezzünk röviden ezzel, mert ami itt pártunk részéről történt, azt magunk is a legsúlyosabban elitéljük. Szerdán este ugyanis pártunkhoz azt a hihetlenül hangzó hírt hozák, hogy dr. Kőszegi Armand, párthatározat ellenére, pártunknak néhány olyan tagjával, kikben az eszélyes számítást a túlbuzgóság háttérbe szorította, önmagát jelöltette, vagy igazabban, a pressiónak engedve és a jelöltséget elfogadta. Nagy megütközéssel fogadta pártunknak választmánya e hihetetlenül hangzó hírt, mert hiszen éppen ő volt, ki nyílt választmányi gyűlésen hangsúlyozta, hogy a polgármester ellen jelöltet ne állítsunk, ki a Bizony Ákos tiszteletére rendezett banketten szintén ilyen irányban nyilatkozott, amott is, itt is végig magasztalva a polgármester érdemeit.

A politikai kérdésekben való kiszámíthatatlanság és következetlenségnek ilyen fokáról senkinek sejtelme sem volt. Kőszegi barátai sajnálkoztak és boszankodtak e lépésen, de felvilágosítást nem nyerhettek tőle, mert a városban található nem volt. Miután azonban sürgősen kellett intézkedni, a választmány határozatig kimondotta, hogy Kőszegit a déli kerületben jelöltnek el nem ismeri s erről a párttagokat plakátokon, az ellenpártot azonnal átiratban értesíti, ami meg is történt.”

(Szabadság - 1901. október 5.)

Soltész Nagy Kálmán

A szavazás végeredményét ez nem befolyásolta, hiszen Soltész Nagy Kálmán fölényesen győzött, 500 szavazatot kapott, Kőszegi 110-et, Weltner 15-öt. A választás megnyerése után három hónapja volt a lemondásra Soltész Nagy Kálmánnak, hiszen nem maradhatott a város élén a képviselőség mellett.

Dobrossy István, Miskolc kiemelkedő tudású helytörténésze így foglalta össze mi mindenben fejlődött városunk a legendás polgármesterünk irányítása alatt:

,,1879-ben megalakult a Kereskedelmi- és Iparkamara, 1884-ben a Miskolci Ipartestület, a pénzintézetek közül 1888-ban az Osztrák-Magyar Bank nyitott fiókot. 1894-ben a Borsodmegyei Takarékpénztár Rt. és 1894-1895-ben a Miskolci Kölcsönös Önsegélyző Hitelszövetkezet alakult meg. Az üzemek, vállalkozások közül 1882-ben üzembe helyezték a „légszesz", vagyis a gázgyárat, s megoldották a közvilágítás alapvető problémáját. 1888-ban megkezdődött a telefonhálózat kiépítése. 1897-re befejeződött a MÁV miskolci műhelyének építése. 1897-ben elindult a villamos, a villanytelep pedig 1900-tól kezdte meg a magánháztartások világításának szolgáltatását. 1901-ben a Tiszai pályaudvar új, emeletes felvételi épülettel gyarapodott, s ebben az évben készült el a Gömöri pályaudvar épülete is. A közintézmények közül 1892-ben készült el a MÁV Üzemigazgatóság új épülete Miskolc és Mindszent határán (az egykori Mindszent község 1724-1879 között volt önálló település, 1880-tól csatolták vissza közigazgatásilag Miskolchoz).

1892-94 között végezték a fúrásokat, s készült el a városi fürdő az Erzsébet téren. 1894-ben két újjáépített szállodát is avattak: egyik a Korona volt, a másik a Pannónia, a Széchenyi Kossuth utcák sarkán. 1898-ra épült fel az a bérpalota, amely ma a Városház tér 12. számot viseli, s a polgármesteri hivatal épülettömbjéhez tartozik. 1899-ben adták át a Református Gimnáziumot (volt Zrínyi Gimnázium), ekkor vált múzeum céljára részben szabaddá az ősi gimnázium-épület a Papszeren. Ugyanebben az évben épült az Ügyvédi Kamara székháza a Kandia-Szemere utcák sarkán, s az Igazságügyi Palota a Dózsa György utcán.

Az egészségügy történetének az addigi legnagyobb vállalkozásaként 1899-1900 között elkészült az Erzsébet Kórház néhány alapépülete, illetve intézménye. A kórház korábbi épületében (jelenleg a Magyar Nemzeti Bank áll a helyén) megnyílt a város első zeneiskolája. A korszak városi vezetése kialakította a Népkertet, nagyarányú mederrendezési-árvízvédelmi munkákat hajtott végre a Pece-ágakon és a malomárkokkal szabdalt Szinván. Felvetődött a Szinva - mai belvárosi jelentős szakaszának csatornába zárása, de erre sem a korszak, sem pedig Soltész Nagy Kálmán évtizedekig nem látott lehetőséget. (A Szinva felszín, út alatti csatornába zárása az 1970-es évek elejének technikai megoldása és kényszere.)

Ebben a polgármesteri időszakban alakult ki az első térszerű tere Miskolcnak: a Pap-malom megszüntetése után az Erzsébet tér. A tér valamennyi épülete, a Széchenyi út 2., a Kamara épülete, a Szinvára néző Diószegi ház, a Fürdő és a Szarvas gyógyszertárnak is helyet adó polgármesteri épület, mind ennek a korszaknak az építészeti emléke. Az Erzsébet tér 2. számmal jelzett, s 1896-98 között épült, egykor egyemeletes épület volt Soltész Nagy Kálmán lakóháza, s később egy ideig itt volt a mindenkori polgármester lakhelye is.

A századfordulót megelőző évtized volt a miskolci laktanyák építésének nagy korszaka. A tervező Ádler Károly városi főépítész volt, a kivitelezők a Rudolf gyalogsági, és Ferenc József lovassági laktanya esetében Graf és Feszty műépítészek. Ekkor épült a „Baross" is, a tüzérek laktanyája, s a város házi ezredének a régi Serház telkén helyet adó „József" laktanya, ahonnan majd a tizeshonvédek százai, ezrei vonulnak az első világháború frontjaira.

Már egy éve létezett Miskolc-Budapest között telefonkapcsolat, amikor sor került Miskolc akkor még két, északi és déli kerületében az országgyűlési képviselő választásra. így kapott bizalmat Soltész Nagy Kálmán.”

(Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995) Miskolci polgármesterek, 20-21.)

Egészen döbbenetes, amit elért Soltész Nagy Kálmán. Egészen magasra emelte Miskolcot, egy új, fejlődő, lüktető várost hagyott utódjának. És olvassuk el ezek után szavait, hogy milyen alázatos és szerény maradt mindezek ellenére:

,,Mi volt nekem a polgármesteri állás? Nem csupán hivatal, tisztesség volt az részemre: mindenem, életem volt az nekem. Egy nagycsalád fiának éreztem magam, ki e család minden tagjának jólétét, boldogságát előmozdítani s azért munkálkodni kötelességének tartja. És úgy is tekintettem ez állásban Miskolcz városát, mint a fiú az édesanyját, ki az ettől nyert életet csak a legmelegebb szeretettel és legodaadóbb ragaszkodással s tőle telhető legnagyobb áldozattal hálálhatja meg. Ily gondolatokkal és törekvésekkel foglaltam el annak idején a polgármesteri állást s ugyanilyen érzelmek vezettek engem pályám egész folyamán.

(…)

Ha visszatekintek polgármesteri állásom első és utolsó esztendejére, ha megfigyelem azon változást, mely Miskolcz város életében ez időközi évek alatt beállott, ha látom, hogy Miskolcz városát népességének száma, kulturális emelkedése és intézményeinek sokasága s a város külső képének megváltozása Magyarország egyik igen jelentékeny helyévé emelték, azon jóleső érzet tudatára jutok, hogy ebben nekem részem van, hogy nem czéltalan volt munkálkodásom.

(…)

A polgármesteri álláson kívül még hat évet töltöttem a hivataloskodásom kezdetén fennállott sommás-bíróságnál, mint jegyző, későbben, mint tiszti ügyész a város szolgálatában, ily hosszú összeköttetés után érthető lesz mindenki előtt válásom nehézsége. Sulyossá teszi ezt különösen annak bevallása, hogy kitartó törekvésem sem juttatott ahhoz, hogy Miskolcz városa a modern fejlődés leghatalmasabb tényezőjének, a vízvezetéknek és csatornázásnak birtokába lépjen. A viszonyok súlya s azon tekintet, hogy a város lakosságának lehetőleg könnyűvé akartam tenni a vízvezeték s a csatornázás kiadásainak viselését, tartóztatott vissza a gyorsabb alakulástól. És mélyen fájlalom azt is, hogy életem egyik főczélját, azt, amiért Miskolcz minden jó polgárának imádkoznia kell, azt, hogy Miskolcz önálló, törvényhatósági joggal felruházott város legyen, polgármesterségem évei meg nem hozhatták. Hiszem, hogy most, midőn kitartó munkásság után megvettetett az alapja annak, hogy Miskolcz városa is birtokába juthat a közegészség és köztisztaság leghatalmasabb eszközeinek, midőn a város fejlődése lakosságának hazafisága és bölcs mérséklete Miskolcz városát az önállóságra éretté tette, talán hamarább gondoljuk birtokába jutnunk mindazon intézményeknek és áldásoknak, melyeket forró óhajtással párosult igyekezet és törekvés jutalmul szokott adni.

Mint Miskolcz város első tisztviselője, s a város első szolgájának tekintettem magamat. Nem válogattam az időben, munkában és személyben; a nap minden szakában, minden dologban, személyválogatás nélkül a legnagyobb lelkiismerettel igyekeztem kötelességeimet teljesíteni: ily tudattal eltelve, soha nem felejthető mély hálám kifejezése mellett válok meg polgármesteri állásomtól. Legyen szabad reménylenem, hogy azon kegyes, jó indulatot, melyben közel 30 éven által részem volt, a mélyen tisztelt Közgyűlés továbbra is megtartja, nem tagadja meg tőlem ezután sem és jutalmul munkatársnak fogad mindazon munkában, melyet kezdeményeztem, de nem fejezhettem be.

A Mindenható áldását kérem szeretett városunkra, annak minden polgárára és a mélyen tisztelt képviselőtestület minden egyes tagjára s szeretett polgártársaira!

Miskolcz, 1901. deczember 30-án.

Lekötelezett polgártársuk

Soltész N. Kálmán,

kir. tan., polgármester.”

(Szabadság - 1902-01-01)

Két miskolci legenda: Rácz György (balra) és Soltész Nagy Kálmán. Fotó: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10.

Ahogy Soltész Nagy Kálmán említette, csak a csatornázással kapcsolatban és a törvényhatósági jog, a függetlenség kivívásában lehetett hiányérzete az elmúlt két évtizedet tekintve. De, mivel jól előkészített ’’terepet” kapott az utód, így Dr. Szentpáli István mindkét hiányzó feladatot bepótolta.

A közgyűlés a fenti beszéd elmondása után meghatódott, mindemellett nem maradt hálátlan szeretett polgármestere felé. Felterjesztés érkezett Zelenka Pál evangélikus püspök által, hogy a leköszönő polgármester továbbra is nagy megbecsülésnek örvendjen és továbbra is várják támogatását, javaslatait különböző ügyekben. Javasolta, hogy tanácsteremben helyezzék el Soltész Nagy Kálmán képét, melynek elkészítésére neves hazai festőt kérjenek fel. (Két évvel halála után került sor erre, 1907-ben.) És javasolta, hogy szavazzanak meg évi 2500 koronás juttatást számára. Mindezeket a közgyűlés azonnal elfogadta. (Az anyagi juttatás határozatát egy miskolci ügyvéd megtámadta, nincsenek információim arról, teljesült-e. Ez az ügyvéd a polgármester egyik ellenfele, Dr. Kőszegi Armand volt – ezek szerint nem volt neki elég saját maga lejáratásából…)

Az újdonsült képviselő a parlamentben a Közigazgatási bizottság tagja volt.

1905 elején voltak a következő választások, ahol ismét megmérette magát a déli kerületben Soltész Nagy Kálmán. Az ellenzék Dr. Leitner Adolf jelölte ellene, aki budapesti ügyvédként meghatározó szerepet töltött be a politikában. És Leitner győzött ’’idegenben”, pedig egy órával az urnazárás előtt még 559-553 arányban az egykori polgármester vezetett - a Miskolczi Napló tudósítása szerint. A Leitner szavazók azonban megtáltosodtak és végül 636-548 arányban diadalmaskodott az ellenzéki jelölt. (Az arányok különböző sajtótermékekben különböznek egymástól.) Az északi kerületben is ellenzéki jelölt győzött: Bizony Ákos, ,,Miskolc bölcse” személyében. De nemcsak Miskolcon, hanem országszerte is megbukott a harminc éve regnáló Szabadelvű Párt.

Az idősödő politikus egészségi állapota folyamatosan romlott. A fővárosban több ízben megoperálták, sajnos azonban 1905 végén válságosra fordult az állapota. 1905 decemberében a napilapok közölték a szomorú hírt: Soltész Nagy Kálmán elhunyt.

,,Hosszas szenvedés után szerdán hajnalban a fővárosban, 62 éves korában elhunyt Soltész Nagy Kálmán, városunknak 25 éven át volt és tagadhatatlanul érdemes multu polgármestere, majd a déli kerületnek országgyűlési képviselője. A gyászeset széles társadalmi kört és előkelő nagy rokonságot borít gyászba. A halálhírre már szerdán számos középületre gyászlobogót tűztek ki. Az elhunytat elmúlt éjjel a fővárosból városunkba hozták s temetése nálunk pénteken d. u. 3 órakor lesz.”

(Ellenzék – 1905. december 7.)

Ahogy fentebb olvashattuk Soltész Nagy Kálmán temetésére 1905. december 7-én került sor az avasi református temetőben. Az Erzsébet téren lévő otthonában ravatalozták fel a képviselőt és onnan indult a gyászmenet a Városházára, a gyászszertartás ugyanis ott történt. Talán mondanom sem kell, hogy mekkora részvét kísérte az egykori polgármester útját.

,,(…) elsőként a gyászoló család tagjai: Soltész Nagy Kálmánné, az elhunyt özvegye, leányai: Elza, férjezett dr. Ráth Endréné és Irma; veje: dr. RáthEndre, országgyűlési képviselő és a Kun család jelentek meg.

(…)

A temetésen megjelentek: Miskolc város képviselőtestülete, tisztviselői és alkalmazottai küldöttségileg dr. Szentpáli István polgármester vezetése alatt, a Miskolcon állomásozó 10. honvédgyalogezred tisztikara Barancsi Józsa Gábor m. kir. honvédezredes vezetésével, a helybeli cs. és kir. 65. gyalogezred tisztikara Pollák Frigyes cs. és kir. ezredes vezetésével, a 15. huszárezred tisztikara Bassler Rudolf cs. és kir. huszárezredes vezetésével, a helybeli lovagló ütegosztály tisztikara Kosztolányi Dezső cs. és kir. tüzérőrnagy vezetésével, Borsod vármegye központi tisztviselői kara dr. Tarnay Gyula alispán vezetésével stb. stb. Mondhatjuk, a város összes hivatalai, intézményeiés iskoláinak képviselői a város számos előkelőférfiaival együtt, a nőegyletek elnöknői és választmányi tagjai. A gyászszertartást a „Miskolci Daláregylet“ szívhez szóló gyászdala nyitotta meg, amelyet Lányi Ernő karnagy vezetése alatt énekelt a dalárda.

A Daláregylet éneke után Nagy Ignác ev. ref. esperes tartotta meg fenkölt szellemű s nagyhatású gyászbeszédét, melynek befejeztével dr. Szentpáli István polgármester lépett a ravatalhoz, hogy bucsuszózatot mondjon az örökre távozóhoz. Dr. Szentpáli István polgármester e meszép s magas szárnyalásu gyászbeszéde, mely után szem nem maradt szárazon, a következő volt:

Szomorú halotti közönség!

Amidőn itt e falak között e ravatal előtt állok, úgy érzem, mintha egy olyan épületbe lennék, amelynek tűzhelye rombadőlt, az a tűzhely, amely a háznak sok ideig világosságot és meleget adott. Soltész Nagy Kálmán ennek a háznak és ennek a nagy családnak, amelynek Miskolc város a nevei több, mint egy negyedszázadig volt a vezető világossága, volt a tettekre hevítő, melegítő lelke. Ez a világosság, ez a lélek, ez a láng kialudt, kialudt élete teljében, kioltotta egy gyilkos, alattomos kór. Agya, amelynek minden gondolata e városnak és lakóinak boldogítása és haladása volt, többé már nem dolgozik; szive, amelynek minden dobogása és érvelése ezért a városért lüktetett, többé már nem dobog!

Utolsó útjára kisérjük! Isten veled Soltész Nagy Kálmán!

Az az út, amit megfutottál szép, nagy, de fáradságos és háládatlan! Látom a te utadat! Látom ezt a várost, amint elborítja a nagy árvíz. Rombadűlt házak, iszaptól borított utcák, temetetlen holtak feküsznek szerteszét. Te állasz a csüggedők élére, te vezeted a mentést és te alkotod újra ezt a várost. Ennek a városnak minden intézménye, ennek a városnak falai és utcáinak a kövei, amelyeket annyiszor róttak végig lábaid, hogy mindeneket megfigyeljél, tanúskodhatnának csak méltóan a te szerény, féltő és óvógondjaid és fáradtságot nem ismerő szorgalmad felől.

És mindezért jutalmad? Ne keressük ma a jutalmat, ott van az a nyugodt lelkismeretben és a tiszta öntudatban. Menj hát utadra, a kötelességteljesítésnek ragyogó példája maradsz! Emléked, néved örökre bevan írva a város történetébe, intézményeibe. Meglátni azt az utcákon, ott van sok épületen és századok múlva is tudni fogják, hogy azt te alkotod. Nem éltél hiába, nyomokat, eltörülhetetlen nyomokat hagytál magad után. Mindnyájunk áldása, hű emlékezése kisér utolsó utadon. Isten veled!”

(Ellenzék – 1905. december 12.)

A gyászszertartás a Városháza udvarán volt, ezután négylovas hintóra emelték a koporsót, ami felvitte az Avas oldalában lévő temetőbe az elhunytat.

Soltész Nagy Kálmán nevét utca őrzi Miskolcon, a város minden évben megkoszorúzza a sírját az avasi temetőben. Emlékét örökre megőrizzük!

Két évvel halála után a város képviselőtestülete díszközgyűlésen avatta fel az egyik legnagyobb polgármesterének képet a közgyűlési teremben.

,,Miskolc város képviselőtestülete vasárnapi díszközgyűlésében nem élőket ünnepelt, hanem elhunyt polgármestere emlékezetének adózott kegyelettel. Vasárnap leplezték le Soltész Nagy Kálmán arcképét, melyet a képviselőtestület festetett a közgyűlési terem számára Kemenszky Árpád festőművészszel. A művész meglepő hűséggel örökíti meg Soltész Nagy Kálmán vonásait. A díszközgyűlés d. u. 3 órakor a miskolci daláregylet hazafias énekével vette kezdetét. Utána következett Szentpáli István dr. polgármester megnyitó beszéde. Majd Gálffy Ignác tartott magasröptű emlékbeszédet, melyben rámutatott azokra az örökös érdemekre, miket Soltész Nagy Kálmán Miskolc polgármesteri székében szerzett. Utána Nagy Ferenc dr. főjegyző olvasta fel a tanács javaslatát, mely indítványozza, hogy a Zsolczai-kaputól az Újvilág utcáig vonuló új utcát Soltész Nagy Kálmán nevéről nevezzék el. A közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta el az indítványt. Végül a daláregylet Grósz Ernő karnagy vezetése alatt elénekelte a Szózatot s ezzel véget ért a díszközgyűlés. A közgyűlésen a képviselőtestület jelenlévő tagjain kívül nagyszámú közönség is részt vett.”

(Ellenzék – 1907. december 10.)