A miskolciak közül, gondolom nem sokan hallottak a szirmai Klein-kastényról. Pedig a huszadik század elejétől a közepéig egy szépen megtervezett takaros kis épület állt a mai városrész területén. Hogy pontosan hol, azt senki sem tudja már, ahogyan azt sem, pontosan mi történt a tulajdonosaival.
Szirma ma csendes kertváros. 1950-ben csatolták Miskolchoz, addig önálló település volt. Városunk éléskamrájaként tartották számon az évszázadok során. Valószínűleg honfoglalás kori, több eredettörténetet is találtam alapítására. A Szirmáról szóló írásomban ezeket mindenki elolvashatja. De hogy került oda a kastély és ki építtette?
Az ingatlan 1902. és 1903. között épült, a tervezői nem akárkik voltak. Lajta Béla és Lechner Ödön, koruk híres építészei közé tartoztak. A kastély valahol az Árvácska és az Új élet utcák környékén lehetett és szecessziós stílusban épült, hatalmas parkkal. Klein Mór kereskedő építtette, majd fia, Sándor kezelte az épületet körülölelő gazdaságot. Az uradalmat valahol Szirma és Martintelep között képzeljük el. Érdekesség, hogy a gazdaság cukorrépáját lóvasút szállította Miskolcra (a Martintelepre) es ott vaginírozták be a sínek mentén az Alkotmány utcán egészen 1935-ig.
Faludi György: Kétségbeesés Szirmán
Függöny helyett folyondár lóg az üszkös
ablakból. A parketta közepén
kiégett, mély lyuk, benne csirkecsontok
meg a csillár hegyiskristályai.
A kék selyemtapétát bajonettek
szántották fel. A fal mellett néhány
lapos fekhely szalmából s falevélből,
mellettük, mint elszáradt napraforgók,
az ürülék lapos tányérjai.
Kalauzom hadarva magyaráz:
- ,,A lányok és legények idejárnak
a faluból napeste párzani
s maguk mellé rondítanak, ha készek."
- ,,A serlegek s a porcelán most hol van?"
- ,,A szemétdombon, kint a kert mögött.
Mindent szétvertek kővel, s kalapáccsal."
- ,,S a festmények?" - ,,Befűtöttek velük."
Elhallgatunk. A folyondár megmozdul
s a zöld homály hintazni kezd velem.
Mint hogyha tenger mélyén fuldokolnék
tüdőmben vízzel. Kifutok a kertbe.
Leülök a fűbe a kőfal mellé.
Éltűnt a márványpad, kivágtak minden
nagy fát, de a bokrok s a futórózsák
megvannak még. Nyolc éve jártam itt.
Levelet kaptunk a kastély urától:
jönnünk hozzá nyaralni: sosem látott
közelről költőt s költő-feleséget.
Mi láttunk már kastélyt, de sosem laktunk
egyikben sem. Így érkeztünk ide.
Öregedő agglegény volt a gazdánk:
nagy vacsorával várt ránk. Az inas
a pincéből három palack pezsgővel
szaladt fel s mert nem ittunk meg, csak egyet,
a maradék két üveget kivágta
a cementre a konyhakijárónál:
mi felvonult az asztal harcterére,
nem hátrál többé a pincébe vissza,
inkább meghal. A könyveket csak reggel
fedeztem fel, vagy ezer kötetet,
üveg mögött, velúrban s pergamenben,
de egytől-egyig hitvány ponyva volt.
Panaszt emeltem a gazdánál, ki nyomban
vigasztalásul megmutatta két
Rolls-Royce-át a garázsban. Egyikében
narancsfa-ágy állt bársonytakaróval,
a másikkal, vagy kétlovas fogatján
elvitt bennünket minden második nap
a távolabbi környék méregdrága
s halálunalmas mulatóiba.
A villanymű, mely árammal szolgálta
a kastélyt, lenn a völgykatlanban állt
a zsellérházaknál, hol két család
lakott minden szobában s honnan nappal
veszekedés és lárma szállt a diszkrét,
csendes magasba, mint földről a mennybe.
Ha este társaság gyűlt össze s kisurrantam
a ház elé, vagy éjjel, ha kihánytam
a bort, a pezsgőt, a konyakot,
odaálltam az ablakunkba mindig
s lenéztem oda, hol a nyomorult,
setét viskók úgy hevertek a földben,
mint fél tucat lebunkózott vakondok.
Szirmára is levitt a házigazdánk.
Gyalog mentünk a faluba, ahol
a kegyúrnak meghúzták a harangot.
A házak közt sorfalat állt a nép:
vendéglátónk lassan járt, jobbját rézsút
tartotta hátra, mint egy próbabábú,
azt csókdosták gyerekek, asszonyok,
míg néhány férfi - a rebellisek! -
az útszélén levett kalappal álltak.
A paplakban, néhány pohárka törköly
mellett végződött a kirándulás.
Az esti vendégséget sem volt könnyű
kibírnunk: az anekdóta-özönt,
a bájtársalgást, a már százszor hallott
tréfákat és a pletykák özönét
s a sok, egyébként kedves úriembert,
kik hol lovagot, hol tenyészbikát
alakítottak, - s náluk is kevésbé
bírtuk a végtelen ivászatot
s a másnapig tartó kártyacsatákat,
pedig mindenkinél fiatalabbak
voltunk. Nap közben addig ismeretlen
fejfájástól szédültünk s éjjelente
álmatlanul hemperegtünk az ágyban,
amelyben egykor Rákóczi aludt.
Kilenc nap múltán elszántuk magukat
a szállításra. Hipokrata módon
hazudtuk, hogy e kastély messze túl jó
nekünk, máshoz szokott plebejusoknak,
holott egész biztosak voltunk benne,
hogy mi vagyunk a kastélyhoz túl jók.
A fűben ülök a kőfallal szemben
s a földre támasztom a tenyerem.
Mi a tanulság? Lenn jártam a völgyben.
Az urasági földet szétosztották
a tegnapi zsellérek közt. Nagyon
szegények mind: termésüket tavaly
elvitték az oroszok és most attól
félnek, hogy kolhozba kell menniök.
Mi a tanulság? Röfögnek a disznók
a kastély másik felében, ahol
a párttitkár hízlaldát rendezett be,
közköltségen bár, ám saját hasznára.
Mi a tanulság? Nyolc éve megírtam
mindazt, mit láttam, kissé félszegen
s mit bántam, ha a bíró elítél?
Ha most megírom ezt a rombolást,
a párttitkár hatalmát s az orosz
zsebrákokat, nyom nélkül eltűnök.
Mi lesz a sorsom e földön, aki
ahhoz tartom magam, mit megtanultam
Picótól, Rotterdami Erazmustól,
Eötvös Józseftől, Szalay Lászlótól,
Vámbérytől, Fényestől, Jászitól:
hogy élni csak szabadon érdemes
s az a szabadság, amikor az ember
erkölcsi ítéletéhez hiven,
s tekintet nélkül érdekeire,
választ elv s elv, rendszer s rendszer között,
s magáévá teszi az egyiket,
avagy elfogadja a másikat,
vagy visszautasítja mind a kettőt.
Mi a tanulság? Itt vagyok, kinek
a régi nem kellett s nem kell az új,
aki nyolc éve kiszökött a régi
csapdából s most az új csapdában ül
s kész, hogy nagyot igyon a humanisták
keserű serlegéből elvadult
kerted mélyén, magyar történelem.
Itt ülök a szálas füvek közt. Csuklóm
mellett méregzöld töltényhüvelyek.
Most vettem őket észre. A fal apró
lyukacskáiból pereg a homok.
Felnézek. Nem is aprók a lyukak:
csillag formájú és szabálytalan
beütések: puskagolyók nyoma.
Valamennyi fej vagy mellmagasságban.
Köröttük, ott, hol a levert mészréteg
alól kiáll a sárga téglák sarka,
pasztellrózsaszín és halványopál
foltok, mint apró százszorszépek. Ezt már
ismerem: a kifreccsent agyvelő
hagy íly emléket, amikor elszárad.
Kísérőmért kiáltok, ki a kerti
romok közt turkál. - ,,Azt szeretném tudni,
ki gyilkolt itt még kicsodát. Orosz
hadifoglyokat német SS-ek?
Magyar katonaszökevényt, csendőrök?
Szocialistát, zsidót, nyilasok?
Nyilast, dzsentrit, besúgót, kommunisták?
Német SS-t, magyar csendőrt, orosz
csékások? Mért nem tudja? Miskolcon volt
a háború alatt? Tudnia kéne.
Gondolkozzék, hátha eszébe jut."
Itt áll előttem, töri a fejét,
de látni, hogy nem jut eszébe semmi.
- ,,Valami remélik mégis", mondja végül,
de nem tudom mi." Majd hozzáteszi:
- ,,Olyan szép nyári nap van. Mért kínozza
magát ezzel? nem mindegy már nekik"?
Nekik mindegy, nekem nem, gondolom,
de hallgatok. Mit is nagyképűsködjek?
A falhoz állok és megsúgom magamnak:
hazaértél. Hajtsd mélyre homlokod.
(Miskolc, 1946 nyarán)
Klein Sándor - Mór úr fia - a tízes években tehén- és juhtenyészetet és tejgazdaságot üzemeltetett. Jelentős műgyüjteménnyel rendelkezett a Klein család. Az egyik szobát a kastélyban Rákóczi emlékének szentelte. 1938-ban a nagy botrányt kavart Pokolbéli víg napjaim című könyv szerzője, Faludy György is ellátogatott feleségével a kastélyba. Így ír a könyvében az ott töltött két hónapról:
,,1938 nyár elején levelet kaptam a nagybirtokos K.S.-tól, a szirmai kastély urától. Azt írta: még nem ismert eleven költőt, amiért is feleségemmel együtt szeretne két hónapra vendégül látni. (...) A miskolci állomáson díszes fogat várt ránk. A szirmai kastélyt Lechner tervezte: remekül berendezett szobáiban selyemtapéta a falakon, csillárok a magasban, roppant könyvtár szattyánbőr-kötéses könyvekkel. Étkezésnél fehér kesztyűs inas, a kastély kocsiparkjában fogatok, Rolls-Royce, a domboldalon villanymű és a nőtlen, öregedő házigazda, aki ütődött testvérével élt a kastélyban, mindent elkövetett, hogy jól érezzük magunkat. Ez nem sikerült. A könyvtárban a Pesti Hírlap 96 filléres ponyvaregényei sorakoznak szattyánbőrben. A villanymű a kastélyt szolgálta csak: lenn a völgyben K.S. zselléreinek, akik négyesével, ötösével laktak egy-egy döngölt földű szobában, nem volt világítása. Mikor K.S. levitt minket a völgybe, hogy Szirma községét megmutassa, a kegyúr jöttére megkongatták a templom harangjait, és a falu népe felsorakozott a házak előtt."
Amikor Faludy György 1946-ban újra Szirmára látogatott, már csak a kastély romjaival találkozott. Ekkor írta a Kétségbeesés Szirmán című versét az ott átélt érzések alapján. A minap a szantograf oldalon olvastam értékes információkat a családról. Itt azt írják, hogy három fia volt Mór úrnak, - az egyikük szintén Mór, másikuk László - egyikük elhunyt Auswitz-ben, a másikuk pont azért mérgezte meg magát, hogy ne kerüljön oda. Állítólag a kastély parkjában temették el idősebb Mórt - 91 éves korában hunyt el - és sír még a hetvenes években is állt, akkor exumálták és költöztették át az avasi zsidó temetőbe.
Klein Sándor (1875-?)
,,K. Sándor, műgyűjtő, szül. Fonyódon 1875. Gazdasági akadémiát végzett. A háborút mint tartalékos huszárszázados küzdötte végig. Jelenleg kétezer holdas szirmai mintagazdaságát vezeti. Borsod-Gömör vármegye törvényhatósági bizottságának a tagja. Közéleti működésének elismeréseképen kormányfőtanácsossá nevezték ki. Mindenféle jótékonysági mozgalomban előljár. Egész sor nagyvállalatnak igazgatósági tagja. Ismert műgyűjtő. Rákóczirelikviái és képei régi és új mesterektől felbecsülhetetlen értéket képviselnek." (mek.sk - magyar zsidó lexikon)
A kastélyt a németek 1944-ben felrobbantották, - a hivatalos hírek szerint hadi események miatt - a lakosság a köveit elhordta, a hetvenes években pedig házak épültek a területre. A mai napig nem tudja senki megmondan, hol volt pontosan az épület.
Vajon kiket ábrázol a kastély előtti kép? Talán a Klein család tagjai szerepelnek rajta?
Az Est Hármaskönyve című könyvben - a húszas évek végén - részletesen foglalkoznak a kastéllyal, nézzük meg rövid leírását:
,,Gyönyörű halljából nyílnak a földszinti szobák és muskátlival díszített lépcsőház vezet fel az emeletre, ahol rengeteg szebbnél-szebb ízléses berendezésű vendégszobák vannak. Ezen szobák között van egy, amelyet tulajdonosa a nagy Rákóczi fejedelem emlékének szentelt. Ennek a hálószobának a bútorzat ugyanaz, amelyet a nagy fejedelem használt. (...) A kastély valósággal múzeum, amelyben a legértékesebb festmények és művészi alkotások vannak összegyűjtve. (...)"
A levéltárban őriznek egy iratot, melyben a háború utáni közvetlen állapotot jegyzik fel: ,,tetőzet nélkül, csak külső falak állnak." Vajon mi lett a hatalmas műgyüjteménnyel? Mi lett a kastély további értékeivel? Mi lett Sándor úrral és fivér(ei)ével? Auswitz, mérgezés? A háború vérzivataros időszakában nyomuk veszett.
Források:
Wikipédia
hermuz.hu
lajtaarchiv.hu
miskolcblog.blogspot.hu
templomablakanno.blog.hu
miskolciszemelvenyek.blog.hu
Herman Ottó Múzeum, Fotó-Negatívtár
A Magyar Pályázatok című újság 1904 11. szám
Magyar zsidó lexikon
Faludy György: Pokolbéli víg napjaim
Faludy György: Versek
szantograf.hu
Szabó Tünde Judit írása
