Ezen írásomat elsősorban Dobrossy István és Szendrei János helytörténész, illetve Gyulai Éva és Ringer Árpád munkáira alapoztam.

A miskolctapolcai csónakázó tó esti félhomályban.

Miskolc a honfoglalás előtti időszakban

Először is kezdjük a városunk történetével való ismerkedést Miskolc első lakóival. A 19. század végén a nyugat-európai régészek és történészek is meg voltak arról győződve, hogy a Rajnától keletre nem élt ősember. Ennek a dogmának a megdöntése Herman Ottóra várt. 1891 nyarán Bársony János, Miskolc megbecsült polgára, tiszti ügyésze úgy döntött, építtet egy szép emeletes házat a Széchenyi utca szomszédságában. Ennek az alapozása során a munkások három kőeszközre bukkantak, melyeken ők is látták, hogy nem mindennapi leletek. Átadták ezt János úrnak, ő pedig kinek adta volna másnak a legszebb darabot, mint Herman Ottónak, a nagy hírű polihisztornak, aki azonnal meglátta benne a korszakalkotó felfedezést.

A kép a szakócák "lelőhelyén" készült.

Herman Ottó szobra a Herman Ottó Múzeum papszeri épülete előtt.

„Csak egy pillanatba került, hogy a kezemben lévő, rendkívül jellemző darabban egy Magyarország őskorára nézve, mondhatni, korszakot alkotó történelem előtti régiségtípust ismerjek föl, mely semmiben sem enged a híres Somme-völgy kőszakócáinak. Ennek az első darabnak a formája egészen hegyesen mandula alakú, és azonos azzal, melyet Mortillet a francia lelhelyről „Chelles” típusnak nevezett el.” - Herman Ottó a leletekről. (Banner J. 9 p., Miskolc története I. - 33. oldal)

Herman ezzel tudtán kívül életre hívta a magyar őskorkutatást. Nem egyszerű feladatra vállalkozott. Azt próbálta bebizonyítani, hogy hazánkban is éltek jégkori emberek, bizonyítéka egyelőre csak az egy szem szakócája - mely szót ő alkotta, a németből tükörfordított marokkő helyett - volt. Boucher de Perthes 1844-ben hívta életre az őstörténet kutatását, amikor a Somme folyó völgyében állatmaradványokkal együtt rátalált őskori kőeszközökre. A tudományág jeles magyar és külföldi szaktekintélyeinek nagy része szerint az ősember a Rajnától keletre nem jutott el. 15 évébe került, amíg - már a bükki leletekkel karöltve - sikerült bizonyítania a szakócák eredetét.

1906-ban Darányi Ignác került a Földművelésügyi Minisztérium élére és ekkor két kutatót küldött a szakóca ügy tisztázására. Kadic Ottokár és Papp Károly voltak ők, akik megkezdték a kutatást. Papp a Belvárost, Kadic a Bükk barlangjait járta. Kadic 1907-ben már jelentős leleteket talált Herman tézisének igazolására. Bebizonyosodott tehát, hogy városunk területén már több mint 70 000 éve élnek (ős)emberek. Több helyen találták ennek igazolását. A Bükk barlangjaiban, a belvárosban, az Avason, melyek mind-mind azt bizonyítják, hogy Miskolc már az őskorban lakott volt.

A rejtélyes újkőkor után egészen a késő bronzkorig nem találunk semmilyen bizonyítékot arra, hogy városunkban emberek közössége élt volna. Persze a belvárosban a házak alatt nem lehet kutatni és ki tudja mennyi értékes lelet vár ott felfedezésre. Egyébiránt nagyon érdekes helytörténeti tény, hogy a főutcánk nyomvonala azon a szekérúton fut, melyet még a kelták vágtak maguknak körülbelül 2000 évvel ezelőtt. Ez az út kötötte össze a Sajó menti nádasokat a Nagysáncon lévő telepükkel. A kőkorszakban immár több földvárat is találunk a város jelenlegi közigazgatási határain belül, melyek egyike a tapolcai Várhegyen található. Ezt a földvárat a kommunizmus nem kímélte, feltárás helyett bányaként használták. Ki tudja mennyi értékes lelet semmisült meg ezekben az évtizedekben. A régészeti kutatások alapján azt feltételezik, hogy a vár ahhoz a népességhez köthető, melyek a Kyjatice-kultúrát képviselték. Ez a kultúra kiterjedését tekintve Észak-Magyarországot, illetve délkelet Szlovákiát foglalta magában. Valószínűleg valahol itt volt a kelta és a szkíta kultúra képzeletbeli elválasztó vonala. A szkíta lovas-nomád nép volt, ők nem építettek várakat és településeket, viszont sok leletet hagytak maguk után. A Dudujka-völgyben került elő egy gepárdot ábrázoló szobrocska és a Szentpéteri kapuban temetőjüket is megtalálták 1986-ban. Ezek a népcsoportok együtt éltek egykor városunk területén. A szkítákat - akik körülbelül Kr. e. VI. században érkeztek hazánk területére - a Kr. e. V. században érkező kelták lassanként felváltották. Tacitus, aki római történetíró, számol be arról, hogy a „Cotinus” nevű törzs lakja a Bükk erdejeit és bányássza vasérc lelőhelyeit. Ez a törzs lehetett a bükkszentlászlói Nagysánc lakója. Népes oppidum - erődített városias kelta település - volt, 400x600 méter kiterjedésű, pénzverővel, vasfeldolgozóval, fegyverkészítővel. Arany ékszerek, kerékagyak, abroncsok, fejszék, kalapácsok, fegyverek, kaszák, ekék kerültek elő, szóval komoly ismeretekkel rendelkeztek a vasgyártás és az ékszerkészítés területén a település lakói. A hatalmuk alatt álló terület egészen a mai Radostyánig ért. Sokáig laktak városunk területén, hiszen több rétegben találtak leleteket a régészek.

A fenti képen a kilátást láthatjuk Nagysáncról Miskolcra

A Kárpát-medence népei a Kr. e. 1. században, amely illusztráció Szabó Miklós a Keleti kelták című könyvéből való.

„A bükkszenlászlói Nagysánc feltételezhetően a kelta éremverés egyik központja lehetett. A „cotinus” pénzek fő koncentrációja az Északi-középhegységre, illetve Szlovákia területére esik, a Vágtól a Bodrog folyóig. A legészakibb lelőhely Nagybeszterce, délnyugati, nyugati és keleti irányban pedig a dunántúli Szárazd, Sopron, illetve Máramaros-sziget volt. Ez a térség a „cotinus" törzsi-kereskedelmi hálózat kiterjedését mutatja." - írja Ringer Árpád (Miskolc története 1. - 71. oldal)

Innen került elő egy 367 darab érméből álló leletanyag is, mely Windischgratz herceg magángyűjteményébe került 1846-ban. Egyes történészek szerint államszervezetet nem alkottak, viszont kiterjedt kereskedelmet folytattak a törzsek egymással és az őket körülvevő hatalommal. Van olyan vélemény is, hogy mivel soha nem jegyeztek le háborúskodást közöttük - ami persze nem jelenti azt, hogy nem is volt -, erős központi hatalommal rendelkezhettek, vagyis mégiscsak volt valamilyen közös uralkodó, vagy valamilyen szövetség formája. Úgy vettem észre kutatásaim során, hogy a régészek és történészek sötétben tapogatóznak ezen témakört illetően, ahány tanulmány, tudományos cikk, mindegyik más elvet képvisel.

„Területünkön először a kelták használtak pénzt. Katonák voltak a macedón uralkodók hadseregében és zsoldjukat pénzben kapták. Miután visszatértek hazánk területére a nagy Balkán-hadjáratot követően, utánozták a forgalomban lévő görög pénzeket, illetve ezek utánzatait, egymás között is pénzzel fizettek. Ekkor még eredeti görög vereteket is hoztak, melyeknek a Kárpát-medence a legészakibb előfordulási helye. Később a görög veretek áramlása megszűnt, a kelták a saját régi vereteiket kezdték másolni. A prototípust általában II. Fülöp (i.e. 359-336) tetradrahmái jelentették s filippeusoknak nevezzük őket. (...) A numizmatikában az úgynevezett „cotinus" pénzeknek két csoportját különítik el, az egyik fő területe Borsod megye, lelőhelyei: Óhuta, Szirmabesenyő, Sajó-, Hernád-, Garam-folyók völgye Nagybesztercéig. A másik fő terület Nógrád megye, lelőhelyei: Lapüjtő, Pilin, Karanchegy.” - B. Hellebrandt M. 1992 56. p, Miskolc története I. - 72. oldal)

Sok-sok népcsoport fordult meg Miskolcon az elmúlt 70 000 év során. Hosszabb-rövidebb ideig uralva ezt a területet. Sem a Római birodalom, sem egyéb jelentős birodalom nem uralta azonban a Kárpát-medence ezen részét a magyarok (második?) bejöveteléig. Szkíták, kelták, avarok, hunok, kvádok, jaguzok, szarmaták, kunok fordultak meg városunk területén. A honfoglalás előtt közvetlenül avarok és kisebb részben szlávok alkották a népesség nagy részét, melyeknek helyneveit kis részben a honfoglaló magyarok is átvették.

A honfoglalás kora, Miskolc létrejötte

A honfoglaló testvéreink bejövetelekor egy teljesen új fejezet kezdődött Miskolc történetében. A legenda szerint amikor a honfoglaló magyarok beérkeztek a mai Magyarország területére és megálltak pihenni városunk területén, Árpád vezér ezt a földet Böngérnek adta, kinek fia, Bors fogta össze vármegyévé ezt a régiót.

„Ezután a vezér (Árpád) és főemberei elhagyták Szerencset, s átkeltek a Sajó folyón, azon a helyen, ahol a Hernád vize beleömlik. A Héjő vize mellett ütöttek tábort, egészen a Tiszáig és Emődig, s egy hónapig maradtak ott. A vezér még ott Böngérnek, Bors apjának nagy földet adott a Tapolca vizétől a Sajó folyóig, amelyet most Miskolcnak hívnak, azonkívül odaadta neki azt a várat, melyet Győrnek mondanak. Ezt a várat Böngér fia, Bors a maga várával, Borsoddal egy vármegyévé tette” – írta Anonymus a Gesta Hungarorum 31. fejezetében a környék birtokba vételéről.

Ettől kezdődően a megyét a Bors nemzetség vezette, Miskolc területét pedig egyik ága, a Miskóc nemzetség birtokolta. A mai kutatások alapján ez a birtokadományozás valószínűleg később, Géza vagy István idejében történhetett. Bors utódja Miskolc (Miskóc) volt és „ő lett a nemzetség 11. századi ősapja". Ő építtette a nemrégiben megtalált monostort Miskolctapolcán - a nemzetség ősi temetkezési helye, iratai őrzője -, melyben talán ő is nyugszik. A nemzetségnek sok előkelő rangig jutó tagja volt a királyi Magyarországon. A Bors nemzetség szerint ezt a területet „de genere Miskoucz" vagyis Miskoucz nemzetségbeliek birtokolták. Anonymus 1173 körül a Gesta Hungarorum-ban „que nunc uocatur Miscoucy"- ként nevezi, vagyis ők illették elsőként ezen a néven a területet. Természetes módon több ágra szakadt és a 14. század végén végleg eltűnt a család a történelem színpadáról - bár női ágon több előkelő, még ma is létező nemesi családba házasodtak be -, magvaszakadt a nagyhírű dinasztiának. A 12. században élt Domokos bán a királyi családdal is rokonságban állt. Az ő fia, Bors comes rokonságban állhatott Péter győri püspökkel, akit Anonymusként ismerünk. A 13. században élt családtag, Pál fia Panyit pedig még a tatároknál is járt követségen IV. Béla megbízásából. Nézzük meg a Váradi Regestrum 1219. évi bejegyzését, melyben először tesznek említést írott források a Miskóc nemzetségről!

„A nyíri izmealiták által vádolt vámosi és tapolcai jobbágyok tisztázzák magukat: Illés és Péntök nyíri szaracénusok kezét fogva több másokkal rablással vádlották Márton ispán vámusi jobbágyait (...) nem különben a Bors-Miskolc had tapolcai monostorának tapolcai jobbágyait."

A Miskolc nemzetség a „főhadiszállását" Tapolcán rendezte be. Itt épített egy apátságot, melyben temetkezési helyük is volt. Dobrossy István helytörténész szerint itt lehettek a Miskóc nemzetség dokumentumai is. Ezt a helytörténeti szempontból kiemelkedő fontosságú apátságot hosszas kutatás után 2012-ben találták meg a Herman Ottó Múzeum régészei. Miskolc honfoglalás-koriságát bizonyítandó, egy Szent László-korabeli érmével ellátott sírt találtak a Mélyvölgy utcán az Avas oldalában, illetve a Repülőtéren is találtak honfoglalás-kori leleteket. Valószínűleg a 12. században már állt az avasi Szent István templom - persze nem a mai formájában és nem kőből -, melynek története végigkíséri városunkat, amióta magyar ember vére folyik földjéért.

A Tatárjárás idején feltételezhetően Miskolcot is érte tatár dúlás, bár erről feljegyzések nem maradtak. A legenda szerint a lakosok elmenekültek és a város fölötti Örömhegyen találkoztak megünnepelni az ellenség elvonulását. Szintén legenda - amely valószínűleg igaz is -, hogy Béla királyunk Miskolcon át is menekült a tragikus véget ért muhi csata után. Egészen addig a Miskolc nemzetség uralta a területet, mígnem 1281-ben az Ákos nemzetség birtokába került egy adás-vétel folytán.

A képen láthatjuk a Miskóc nembéli Bors comes pecsétjét 1222-ből - wikibooks.org címerhatározó.

A második kép a miskolctapolcai apátság feltárását ábrázolja megtalálása - 2012 - után. A fotót Vajda János (MTI) készítette.

Miskolc nevének eredete

Városunk nevét Anonymus „Miscoucy"-nak írja. A következő évszázadok folyamán találkozhatunk a „Miskouc", „Miskoch", „Miscovcy", „Miscocii", „Myskolch", „Miscouz", „Miscoz", „Miskoult" névvel, leggyakrabban azonban a ,,Miskoucz" a használatos egészen a 16. századig. Attól kezdődően azonban már a Miskolcz a "győztes". Ezek után Szendrei - Miskolc nagy hírű monográfusa - sajnálkozását fejezi ki a legújabb „divat", a „c"-vel „z" nélküli írásmód miatt. Azt mondja, hogy legalább a helynevekben meg kellett volna hagyni azokat, hiszen „egy darab történelmet képviselnek". Azért azt hozzátenném, hogy ezeket a sorokat 1886-ban írta, akkor még bőven a „cz"-s írásmód volt érvényben. Csak 1921-ben/től lesz érvényben a „c"-s írásmód. A Miskoucz vagy Miskolcz egy ősi magyar családnév, mely a földterületet elfoglaló és azt birtokló családról neveztetett el, mint azt fentebb említettem. Azonban több elmélet is született Miskolc nevének eredetéről. Nézzünk meg egy párat!

A kelta elmélet

Nagyon sok téves elmélet kering városunk elnevezéséről - azt nem mondom, hogy a köztudatban, inkább írott formában - az elmúlt századokból. Egyesek szerint kelta eredetű az elnevezése, ezt azzal magyarázzák, hogy rengeteg kelta leletet találtak városunkban, ezért kézenfekvő, hogy kelták adták a város nevét is, melyet a beérkező magyarok átvettek tőlük a honfoglaláskor.

,,Az Anonymus leírása szerint városunk neve Miskoc, vagy Miskucnak volt ejtendő. Ebből igen könnyen lehetett a mai Miscouc vagy Miskocz, Miskolczot csinálni, de szintúgy könnyen lehetett az még Anonymus előtt ,,Miscutum" keltaszerű szó. Az ,,isc" szótag helyneveinkben határozottan kelta eredetű. A cimber dialectusban az ,,ysg" mozgási törekvést fejez ki, míg ,,Ysguth" = futás, ,,ysgw" pedig menedék. Így ,,Miscutum" menedékvárost jelentene. A bronzkor kezdetén a korábbi lakosok épen a kelták elől a hegyek közé menekültek s ezeknek egyik földvára épen tőszomszédságunkban, Diósgyőrben volt. - Könnyen érthető volna tehát, hogy miért nevezték városunkat Miscw-nak, - amiből a latinos Miscutum s ebből Miskócz lett. Mindezt annyival inkább megengedhetőnek tartják, mert hiszen városunk alapításának kora minden bizonyára messze megelőzi a magyar honszerzés idejét s így neve is még amaz őskorban keresendő." – idézi Szendrei János várostörténeti monográfiájában.

A szláv elmélet

Elég vicces a szláv elmélet, mellyel mindenhol találkozhatunk, minden szavunknál, sőt, lassan az egész magyarhon szláv jövevényszavakból áll, nemcsak a településneveink, hanem az élet minden egyéb területén is csak szláv eredetű szavakat használunk, persze csak derék nyelvészeink szerint. Ez a "munka" a Habsburgok uralkodása alatt kezdődött - nehogy már a nagy hun nép leszármazottainak gondoljuk magunkat, jó lesz nekünk az a halszagú, mindig elnyomott finn nép -, azért, hogy ne legyen erős a nemzeti öntudatunk, tudatosan rombolták önbecsülésünket. Ez később a szocialistáknak is megfelelő irányvonal volt, ezért nem dobták sutba ezt a törekvést.

Miskolc a mézes-kulcsos város

Néhány elmélet szerint a Miskolc név Mézkolcsot jelent. Ezt Benkő Sámuel is leírja Miskolcról szóló könyvében 1782-ben.

,,Miután egyrészről Miskolczon annak idejében sok mézet termeltek, másrészt pedig Miskolcz kulcsos város volt."

Nálam ez a verzió sem állja meg a helyét.

A Miskolc név igaz története

,,A Miskoucz, Miskolcz név kétségtelenül tősgyökeres magyar családi vagy nemzetségi név, amely család, elfoglalván azt a földterületet, az róla Miskolcznak neveztetett." – írja Szendrei János.

A Bors nemzetség szerint ezt a területet ,,de genere Miskoucz" vagyis Miskoucz nemzetségbeliek birtokolták. Anonymus 1173 körül a Gesta Hungarorum-ban ,,que nunc uocatur Miscoucy"- ként nevezi, vagyis ők illették elsőként ezen a néven a területet. A Bors nemzetség adta a vármegye nevét, ők voltak az uralkodó nemzetség, az egyik águk volt a Miskóc nemzetség.

Themeháza?

Szendrei szerint Miskolcnak már a magyarok bejövetelekor is volt egy másik elnevezése. Erre két példát is említ, melyeket okleveles adatok bizonyítanak, bár csak az egyiket mutatja meg nekünk. 1416-ban Zsigmond király egyik adománylevelében ezt olvashatjuk: ,,Themehaza al. nom. Miskouch." Temeháza vagyis Miskolc. Tehát akkor a 15. században is élt még az emléke annak, hogy városunkat így nevezték valaha? Szendrei szerint ezt Anonymus szövege is bizonyítja: ,,A fejedelem itt Bors apja Böngérnek adta a Tapolcától a Sajóig terjedő nagyon földet, amelyet most Miskolcnak hivnak." Azaz szerinte előtte kétségtelenül máshogy nevezték ezen sorok szerint, mert ott van benne, hogy most.

Utánanéztem és tényleg megtaláltam a Zichy család okmánytárában ezt a leírást. Ugyanakkor T(h)emehazát egy másik forrás Szabolcs megyei településként említi, a mai Pátroha helyén. Azért ezt az információt helyén kell kezelni, máshol nem olvastam erről az elméletről.

A titokzatos Szent György kápolna

Miskolc egy 19. századi metszeten. A kápolna az avasi templom és a harangtorony között látható az Avas tetején.

Állt az Avas hegy tetején is egy kápolna. Ez az építmény volt minden bizonnyal a legrégebbi egyházi létesítmény Miskolcon, talán az Árpád-kor elejéig nyúlik vissza a története. Pontos helye nem ismert, ahogy pontos megjelenése sem. A tizennegyedik században a kápolna már biztosan megvolt. 1507-ben említik először, de valószínűleg sokkal régebbi. Szekérút vezetett hozzá a szőlőföldek között. Az elnevezése is koraiságára utal, egy Árpád-kori rotunda, azaz körtemplom volt nagy valószínűséggel. Az Avasi kilátó mai helyétől keletre állt, pontos helyét talán sosem fogjuk megtudni. Hihetetlen módon még olyan forrásokat is találtam, miszerint a kápolnáról nevezték el a hegyet és nem fordítva (?), ez eléggé a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik. Egy 1817-es metszeten még ábrázolják, aztán nyomtalanul eltűnt. Manapság az a hír járja, hogy megtalálták az alapjának romjait, de semmilyen hivatalos publikáció nem jelent meg még eddig az ügyben.

Az Ákos nemzetség, a Széchy család, majd királyi hűbérúraság

Az Ákos nembéli Ernye bán fia, István nádor építtette az első kőtemplomot az Avas oldalába. István nádor Kun László feltétlen híve volt, 1299-ben országbíró és nádorispán. Később az ellenkirályokat támogatta Károly Róbert ellenében, majd megbékélt, így királyunk vezető szerepet bízott rá. Így írt Szendrei János Istvánról a Diósgyőri várról szóló könyvében:

„István nádor, mint ember is kimagaslik kortársai közül. Bátor lovag, pompaszerető férfi, jó családapa és mély vallásos érzésű ember volt. Ő Diósgyőrt tette nemzetsége székhelyévé, melyet fejedelmi fénnyel építtetett ki, úgy hogy az később Visegráddal is vetekedik. Hét fia és két lánya volt, akikért nagyon sokat tett. Közel negyvenet tesz ki birtokainak száma, amelyekről tudomásunk van. Leányait jól kiházasítja."

Második fiának - Jánosnak - a cseh és lengyel királlyal rokon Bavarin herceg lányát adta nőül és a mennyegzőt a Diósgyőri várban ülték meg, hazai - az Aba, a Borsa és a Rátót nem nagyjai - és külföldi előkelőségek társaságában. Állítólag ekkor a középkor egyik legfényesebb lakodalmát tartották a várban 1304-ben.

István volt az alapítója a feljegyzések szerint a vár alatt található Urunk szent testéről – „Corpus Christi" - elnevezett pálos kolostornak, 1315 körül hunyt el. Fiai - köztük a jól házasított János - elvesztették a várat, ugyanis a király elleni lázadásban a trónkövetelő mellé álltak. Ezúttal Károly Róbert már nem volt megbocsátó, mind vérpadra kerültek.

Ezután Károly Róbert egyik leghűségesebb emberének a Debreceni Dózsának ajándékozta a Diósgyőri várat és városunkat is, aki nem sokáig élvezhette a javakat, ugyanis pár év múlva meghalt. Tőle a Széchyek - az egyik leggazdagabb, legnemesebb magyar család - örökölték Miskolcot Diósgyőrrel karöltve.

1364-ben Lajos elcserélte a Széchyekkel a diósgyőri uradalmat Lendva várára és hatalmas uradalmára. Ez mutatja mekkora értéke volt akkor a várnak. Ekkor került az uradalomhoz hivatalosan Miskolc mezőváros is. A következő másfélszáz évben következik a Diósgyőri vár legfényesebb időszaka. Európai politikai szálak futnak össze a Diósgyőri vár termeiben, egész Borsod megye gazdasági és kulturális téren is rengeteget lép előre, ez kihatással volt városunkra is. Nemcsak a közvetlen uradalom, hanem Miskolc, Muhi, Mezőkövesd és Keresztes települése is fellendül ebben az időszakban.

Czeglédi Ilona illusztrációja

Lajos után Mária, majd Zsigmond következett a trónon. Ő egy nagyon fontos privilégiumot adott Miskolcnak 1411-ben. A szabad papválasztás jogát, ez a reformáció alatt kulcsfontosságú lesz a katolikus egyház elleni harcban.

1472-ben ékes bizonyságot nyert egy rendelet által, hogy Mátyás igazságossága nem csak legenda. A diósgyőri paulinusoknak engedélyt ad a miskolci házukban minden évben 10 akkó bor kimérésére. Erre fellebbeznek a miskolciak, hiszen ez régi előjoguk volt és ezt sérti Mátyás rendelete. Ezután Mátyás Budáról parancsba adja, hogy igazuk van a miskolciaknak, ő tévedett, - nem tudta, de utánanézett - és rendeletét visszavonta. Ilyen volt Mátyás, az igazságos.

II. Lajos 1519-ben pallosjogot adományoz Miskolc városának.

A reformáció

1531-ben a reformáció ellen harcoló Márton miskolci lelkipásztor meghal. Tamás egri püspök azonnal papot akar küldeni, csakhogy szembetalálta magát a szabad papválasztással rendelkező várossal. 1534-ben Oláh Miklós esztergomi kanonok levelet ír Pemflinger Sebestyén főispánnak, hogy a tapolcai monostort 1532 nyarán Bebek Imre és Ferenc - akik János király pártjára álltak - megtámadta, ezért miskolci házukba költöztek a szerzetesek. Oláh Miklós hiába telepített előzőleg hozzájuk horvát huszárokat, testi épségük megvédése érdekében. A Bebekek a monostor embereit részben megölték, részben fogságba vetették, az arany ezüst tárgyakat és a templomi ruhákat elrabolták. Bebekék nemcsak a kolostort fosztották ki, hanem az erődítménnyé alakított kolostorhoz tartozó egyéb házakat is, majd fölgyújtották és a földig rombolták, birtokait több éven át a kezükben tartották.

A templom építészeti korszakai - a képet az avasi templom parókiáján fotóztam

Ezekben az években Serédy Gáspár, Ferdinánd híve feldúlta a szentléleki pálos kolostort, majd 1540 körül Balassa Zsigmond elpusztította azt. Ugyanerre a sorsra jutott a diósgyőri pálos kolostor is.

Sajnos ezekben az években, a török magyarországi tartózkodásának végéig leginkább pusztulás volt jellemző erre a vidékre is.

1541. december 21-én országgyűlést tartottak az avasi Szent István templomban Fráter György váradi püspök vezetésével. 13 keleti megye nemesi képviselői kinyilvánította Ferdinándhoz való tartozását. Ennek előtte 1526-ban a mohácsi vész után volt országgyűlés Miskolcon, amelyen Borsod, Heves, Gömör, Torna és Abaúj követei vettek részt. Azon a gyűlésen a „török ügy" volt a téma és az ellenük való védekezés mikéntje. Miskolc ebben az időszakban a túlélésre játszott, olykor három felé is adóznia kellett. Három részre szakadó Magyarország, - Habsburgok, Erdély, Török hódoltság - pártharcok, gyilkosságok, rombolás.

Ahogy fentebb említettem, ezeknek a pártharcoknak lett áldozata a tapolcai, a szentléleki és a diósgyőri egyházi objektum is. Ekkor ismerik fel a Habsburgok, hogy meg kell osztaniuk az országot, csak így uralkodhatnak Nagy-Magyarország egész területén. Próbáltak minél több idegent betelepíteni az országba, románokat, szerbeket, németeket, erősítették a nemzeti érzéseket a tótokban, a horvátokat pedig sikerült végleg ellenünk fordítaniuk, pedig 700 éven át kitartottak mellettünk. Sajnos nem is volt más választásuk - mármint a betelepítés a Habsburgoknak -, ugyanis a törökök - a közhiedelemmel ellentétben - óriási emberi és infrastrukturális pusztítást vittek véghez, nekik köszönhetően „felborultak" a nemzetiségi arányok, az első lépés Trianon felé nekik köszönhető. A 19. század elején-közepén pedig már nem a kisebbségi jogok, hanem a nemzetté válás gondolata sejlett fel a velünk együtt élő népekben, a Habsburgok pedig támogatták őket ebben is, folytatták az uszítást és persze hamis ígéretekkel kábították őket. Az osztrák uralkodó ház nemzetünk olyan kártékony eleme volt, mint később az első világháború után már megmutatkozó, de igazán a második világégés után Európa keleti felét behálózó kártékony eszme - a kommunizmus - lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.

1544-ben a budai pasa csapatai felégették a várost. Miskolc nem volt hajlandó adózni, mert nem volt török fennhatóság alatt, sajnos a törökök nem így gondolták. Ekkor vált használhatatlanná a Szent István, és semmisült meg a Boldogasszony templom, utóbbi nem is épült újjá, csak a minoriták megjelenésekor a 18. század első évtizedeiben.

Az avasi objektum pusztulásáról kétféle történet maradt meg a miskolciak emlékezetében. Az egyik szerint a lakosok egy része bemenekült a templomba, a török felgyújtotta a bejáratot, a csonkatorony leégett és rádőlt az építményre, a boltozatot beszakítva. Más források szerint nem a hívek, hanem a város élelmiszerkészlete volt a templomban és miután kifosztották, felgyújtották és úgy történt a fent említett eset.

A tény (?) az, hogy 1544 és 1560(63) között romokban hevert. A reformáció Miskolcot viszonylag későn érte el, ezért inkább a Kálvini és nem a Luthetri tanok érvényesültek. A korai reformáció idején Henckel János próbálta békíteni - országos szinten - a feleket, de nem járt sikerrel, sőt az 1523-as országgyűlés már fellépett az eretnek vallás ellen. 1526 után vándorprédikátorok jelennek meg, járják a falvakat, városokat. Észak-Magyarország legaktívabb prédikátora Dévai Biró Mátyás volt. Krakkóban tanult, 1531-ben kassai, 1639-ben sárospataki pap. 1541-ben a szikszói iskola vezetője. 1543-44-ben a miskolciak még ellenállnak tanainak, pedig ekkor Sajószentpéter vagy Szikszó már református volt. Miskolcon 1563-ig nincs protestáns főúr, Balassa Zsigmond - a diósgyőri koronauradalom vezetője, ahová Miskolc is tartozott -, majd özvegye is, kemény kézzel bánt a reformátusokkal, ez akadályozta városunkban a reformáció kiteljesedését. 1563-ban a miskolci polgárok panaszkodnak az udvarnál az őket ért vallási atrocitások miatt. Balassáné Fánchy Borbála - Zsigmond rettegett özvegye - 1563-ban meghal, ezután „intézményesedhetett'' a vallás városunkban. Fánchy egyébként a rombolás után a midszenti kápolnát használta, hiába követelte a város az avasi templomot, azt nem engedte újjáépíteni, félt - nem is alaptalanul, mint a későbbiek igazolták -, hogy a templom reformátussá lesz. Balassáék után a reformációt támogató földesurak következtek a sorban. Első református lelkipásztori adatunk 1566-ból való, Hevesy Mihály miskolci „pastor et senior”, az első bizonyíthatóan a miskolci gyülekezet akaratából lett református lelkipásztor.

A miskolci bíró elrablása

Egy pár évvel ugorjunk vissza a történelemben. Fánchy Borbáláról már írtam az imént. Rettegett hűbérúrnő volt, aki azt hitte, mindent megtehet. Ezúttal azonban komoly leckét kapott a nyakas miskolciaktól. 1561. szeptember 2-án határozta el Fánchy Borbála, hogy most tényleg megleckézteti a miskolciakat és bírójukat, Iskora (Eskora, Skora) Mártont. Borbálát zavarták a miskolciak, azt hitte, mint zálogbirtokos, mindent megtehet. Atyafiát, Fánchy Jánost küldte be Mártonért Miskolcra, aki kicsalogatta házából, majd lovasaival elragadta és meg sem állt vele a diósgyőri várig. Borbála asszonyság viszont valamit nagyon elnézhetett, mert bár leskelődve figyelte az eseményeket a távolból, valaki kiszúrta és a fél város utána eredt. A ravasz özvegy valahogyan ugyan bejutott a várba, de kijönni már nem tudott a miskolciaktól. De mivel ők sem ülhettek a vár alatt örökké - ostrom felszereléseik nem voktak -, Borbála pedig a várban, így megegyeztek. 200 hordó bor és 1000 forint ellenében Márton urunkat szabadon engedte fogvatartója. Még ekkor is jól „jött ki" az esetből Fánchy asszonyság. Így ért véget a harcias asszonyság és a bírójukért tűzbe menő miskolciak története. A vár úrnője már nem sokáig élvezhette összeharácsolt javait, mert két év múlva elhunyt. Utána protestáns birtokosok következtek az uradalom életében megkönnyítve alárendeltjeik életét.

Miskolc a református fellegvár

Ahogy említettem, Miskolc pár évtizeddel később lett protestáns, mint a környező települések, másütt már kiépültek az egyházi intézmények, míg nálunk gyerekcipőben járt a reformáció. A lakosság valószínűleg már 1560 előtt is nyitott volt Kálvin tanaira, csak a koronauradalom állt a vallásváltás útjában. Ami nagyon fontos, Hevessy Mihály megjelenése után közel 150 évig nem tudunk katolikus papi szolgálatról a városban - ez nagy bizonyossággal állítható -, uralkodó lesz a Kálvini reformáció. Egy homogén magyar református településsé lett ekkor Miskolc városa. Az egyház szervező, fenntartó, kormányzó feladatait a városi magisztrátus látja el. A Szent István templom 1560(63)-1569 között épült újjá. Az újjáépítésnél veszítette el végleg katolikus jegyeit. A Kassa-Gyöngyös-Eger-Miskolc 16. századi késő gótikus templomai rokonságot mutatnak, talán a mesterek ugyanazok, vagy ugyanott képzettek lehettek. A különálló harangtorony 1557-ben épült, a belső torony soha nem épült újjá. A boltíves mennyezet helyett egyenes famennyezetet kapott. A lelkészek között Miskolczi Csulyak István, Tolnai Dakli János, Rimaszombati Mihály a protestantizmus fontos szereplői lesznek majd. A városunkban erős volt a magisztrátus, ezért nem alakul ki az a rossz értelemben vett fanatizmus, mint más városokban. Az egyház látta el a bíráskodást, de a világi vezetésnek is volt beleszólása, akár az egyház megkerülésével is. Az új egyház megkapja az avasi templomot, a hozzá tartozó papi szőlőt és parókiát, a malmot, az iskolát és a két zsellérsort, a Papszert és Tót utcát.

A különálló harangtorony - mint fentebb említettem - bizonyosan 1557-ben épült, a miértre kerestem már sokat a választ, de még nem találtam meg. Miért épít a hűbérúr egy romokban álló katolikus templom mellé egy harangtornyot? Akkor, amikor a lakosok reformátusok, a nem nagy létszámú katolikus közösségnek pedig van egy kis temploma Mindszenten? Elgondolkodtató...

A képen a különálló harangtorony látható.

Dévai Biró Mátyás emléktáblája a templomban.

Hozzá kell még tennem a reformáció időszakához, hogy rendkívül sok eltérő információval találkoztam. Olyan meglepő adatot is találtam Szendrei János monográfiájában, ami azt árulta el, hogy a templomban még az 1600-as években is katolikus szertartás szerint miséztek. Vajon igaz lenne? Vagy például a reformátusok az iskola alapítására az 1560-as dátumot használják, ami aztán nagyon-nagyon korai dátumnak tűnik nekem. 

Közben státuszszimbólummá válik a templomban elfoglalt hely. A város adományozza ezeket a helyeket. Vannak kiemeltek, ilyen a prédikáló szék melletti, ez a Dőryeké 1655-ben. Érdekes eleme a templomnak a Fekete szék, a közösség előtt nyilvánosan bűnbánatot tartók itt ültek a misék során. Ezt is, és a szószék faragott kő lábazatát is Dőry Ferenc adományozta a felekezetnek 1670-ben.

A templom sokszerű felhasználását bizonyítja, hogy a 17-18. században tűzfigyelésül is szolgált a harangtorony, illetve a századok során élelmiszerraktárként is funkcionált.

Az ellenreformáció

Miskolci gályarabok

1674. március 5-én több, mint hétszáz protestáns prédikátor és tanító kapott idézést Pozsonyba. A vád ellenük felségsértés, hazaárulás és a katolikus egyház megsértése volt. Követelték tőlük bűneik beismerését és az áttérést a katolikus hitre. Valamivel több, mint 300-an jelentek meg az ítélőszék előtt. Három lehetőség állt előttük:

• lemondanak hitükről

• külföldre mennek

• áttérnek a katolikus vallásra

A háromszázból csak pár tucatnyian vállalták hitüket a halállal dacolva. Sokakat halálig kínoztak, a betegeket fogházra ítélték. Sokan színlelve tagadták meg vallásukat, majd külföldre szöktek. A per végén már csak 42 protestánst küldtek Nápolyba, gályarabságra ítélve. A célhoz már csak harmincan értek el, ahol 50 aranyért adták el őket.

Európában gyűjtés indult a kiszabadításuk érdekében. 1676. február 11-én Michiel de Ruyter, holland admirális szabadította meg őket fogságukból. Később így emlékezett az esetre:

„Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam." - Dunántúli Protestáns Lap (37. évfolyam, 1926, 8. szám, 9. oldal)

Az admirális hajója ágyúit Nápolyra szegezvén követelte a rabok kiadatását. Már csak 26 csontsovány túlélőt vitt a fedélzetre a hajókáplán...

A Miskolcon szolgáló lelkipásztorok közül hárman voltak érintettek a perben:

• Harsányi Móricz István (1660-61 között szolgált Miskolcon)

• Köpeczi Haller Balázs (1679-83)

• Kapossy István (1678-81, ő „csak" pozsonyi raboskodást szenvedett el)

Illetve van egy negyedik társuk is. Őt megválasztották ugyan miskolci lelkipásztornak, de nem költözött ide, Kassán vállalt lelkipásztori hivatalt. Ő Otrokocsi Fóris Ferenc (1683).

Az avasi református templomban áll egy carrarai fehér márvány tábla, mely ezeknek az üldözött lelkipásztoroknak állít emléket. Íme a szövege:

„Harsányi Móricz István és Köpeczi Haller Balázs gályarabságot, Kapossy István pozsonyi raboskodást szenvedett miskolci lelkipásztorok emlékének."

A fejét vesztett miskolci főbíró

A 17. század végén az egyház és a városi igazságszolgáltatás még szimbiózisban élt egymással. Az egyházi szabályokat, bűnöket szigorúan számonkérték a lakosságon is. A házasságtörést és a paráznaságot is keményen büntették. Mindazonáltal az kevés esetben fordult elő az országban, hogy halállal lakoljon az egyik fél, kiváltképp, ha a városi főbíróról, azaz mai nevén polgármesteréről legyen szó. Dobrossy István a korai politikai gyilkosságok és koncepciós perek közé sorolja az esetet.

A legérdekesebb miskolci büntető és házasságtörési per Kondai Kis Mihály (1666 körül - 1698) nevéhez fűződik. Kis Mihály a felsőborsodi Kondó községből származhatott. Nemesi címét még apja Kys András kapta 1667-ben I. Lipót császártól. Mihály nevű gyermekéről ekkor említést tesznek, úgyhogy olyan 30 éves lehetett az eset idején. 1698-at írunk, a török már a határon túl, a Habsburg a határon belül. Kondai úr pedig a főbírói székben. A városon mély nyomot hagyott a háromfelé adózás és még nem is sejtik eleink, hogy micsoda megpróbáltatások várnak rájuk a 18. század első évtizedében.

De mi is történt pontosan? Szeptember 19-én történt a szerelmi légyott, mely halállal végződött. Mihály urunk Szűcs András gazdag gazdálkodóhoz volt hivatalos vacsorára. Jót mulattak, italoztak, majd elindultak hazafelé este nyolc óra magasságában. A Szinva mellett, az evangélikus templom környékén, egy palánk-kerítés mellett találkozott a mulatságon szintén résztvevő Eörsik nevű - úgy írják, hogy rossz hírű asszony, valószínűleg prostituált lehetett - asszonnyal. Szűcs András és három másik polgár jelen volt az esetnél, bár erről a bíró nem tudott, mert elrejtőztek a patak partján. A szükséges lépéseket megtették a tanúk, a házasságtörési per azonnal megindult a paráználkodók ellen.

Az ítélet fővesztés volt. Ebben az időszakban szigorúan büntették a hűtlenséget, mégis meglepő volt az ítélet szigorúsága. Egyes források szerint a tanács és az esküdtek azt próbálták ezzel megmutatni mindenkinek, hogy a törvény egyforma szigorúsággal sújt le, bárki is üljön a vádlottak padján. A tanács határozatát a megyei szék is helyben hagyta, így az ítélet október 4-én jogerőre emelkedett. Hiába a főbíró ügyvédjének, Miskolczi Istvánnak minden furfangja, a házasságtörőt halálbüntetéssel sújtották. Indoklásként felhozták, hogy a vádlott a hivatalát meggyalázta és a gyanúsítás négy szemtanú által bebizonyíttatott.

Kondai Kiss Mihály kihallgatási jegyzőkönyvének egy részlete. Forrás: Wikipédia.

Miskolc lefejező pallosai, mellyel/melyekkel valószínűleg az ítéletet végrehajtották. Forrás: Wikipédia.

Miskolc város jegyzőkönyve ezt tartalmazza:

„Támaszkodva Szent István királyunk törvényeire s a II. Lajos által a városnak adományozott pallosjogra, Kondai Kis Mihály halálra ítéltetett. György István Eörsik ellen a per szintén megindíttatott, de miután kitűnt, hogy más állapotban van, az ítélethozatal szülésig elhalasztatott." (...)

„Mindez üdeig is, a memoria hominum, oly nevezetes és elfelejthetetlen casus városunkban nem történt, ki esett városunk bíráján Kondai Kis Mihályon, ki nem is gondolván, se nem is rettegvén az Isten és a haza törvényét, az mely napon más gonosztevőket ítél vala, ugyanozon napon, egyikével azoknak, ugymint György István Eörsik nevük tisztátalan személylyel paráználkodott, mely cselekedeteért, az városnak piaczán, hóhér által másoknak rettentő példájokra 4-ik napján (Dobrossy István ragaszkodik az október 3-i dátumhoz, a szerk.) mindszent havának feje vétetett." - Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV. 291-292. oldal.

A per tanulmányozása után - a tanúvallomások dokumentumai fellelhetők, legalábbis a 20. század elején még megvoltak - Szendrei János szerint egyértelműen léprecsalták Mihály urat. A mulatság alatt is folyamatosan kacérkodott a főbíróval a kétes erkölcsű menyecske, majd hazafelé ott várta, ahol pontosan tudta, hogy el fog haladni. A kerítés mellé csalta, a négy szemtanú pedig nem messze figyelte őket. Valószínűleg az ítélethozó bírák és esküdtek is részlehajlóan döntöttek, hiszen a helyzet egyértelmű volt.

De vajon mi szükség volt erre a nagy összefogásra? Mit tett, vagy mit nem tett Kondai főbíró? Miért kellett megölni? Mit tudott? Ezekre a kérdésekre soha nem tudjuk meg a választ, mindenesetre Szendrei szavait idézve:

,,Évkönyvünk ezen lapja azonban XVII-ik századbeli igazságszolgáltatásunk egy sötét lapja marad." (Szendrei János: Miskolc története és egyetemes helyirata IV. 292. oldal)

Eörsik asszony valószínűleg megkapta jutalmát a bíró elcsábításáért, azt is pontosan tudták - mivel terhes volt -, hogy nem fog büntetést kapni. A vizsgálatot ellene felfüggesztették, s a városi iratok szerint semmi nyoma, hogy valaha bűnhődött volna tettéért...

A Rákóczi szabadságharc

A török kiűzése után a magas és törvénytelen adók, az alkotmánysértő rendeletek, a vallásszabadság korlátozása és a német katonaság túlkapásai miatt forrongott a nemzet. Az elégedetlen nép élére Rákóczi Ferenc állt. A következő időszak róla és a magyar nép szabadságáért való küzdelméről szólt. Rákóczit jelentős erőkkel támogatta városunk, mind emberben, mind javakban. Két ízben tartózkodott városunkban hosszabb ideig, mindkétszer rendeletek sorát hozta meg Miskolcon, sőt egy francia követet, Luis Fierville le Herissy ezredest is itt látott vendégül a fejedelem. Így emlékezett maga Rákóczi az első hosszabb, 1704. január és március közötti itt tartózkodásáról:

„Tokaj elfoglalása után csapataimat téli szállásra vetettem, magam pedig a Kassa, Eger és Szendrő várai között fekvő Miskolc várába szálltam. E három várban német helyőrség volt. Szükséges volt, hogy hadaim számának híre tartsa vissza őket, és ne vállalkozzanak arra, amit könnyen végrehajthattak volna, mert amilyen állapotban voltunk, részükről a meggondolatlanság hatását keltette volna a meggondolatlan cselekvés. Főleg azért tartózkodtam Miskolcon, hogy kivárjam azokat a vállalkozásokat, amelyeket a merész ellenség megkísérelhet. Egyébként a tél, akármilyen szigorú is volt, nem akadályozta meg hadi sikerekben félmeztelen katonáimat..." (A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 28: Nyárádi Gábor: A borsodi gyalogok kapitánya, 95. oldal)

A felkelés elején városunk 66 lovassal és 190 gyalogossal támogatta a harcot, ezen katonáink részt vettek Tokaj ostrománál, ahol 9 polgárunk életét vesztette. 1704 zord telén befagyott a legtöbb folyónk, így a Tisza és a Bodrog is, ezáltal Tokajt könnyedén, minden oldalról ostromolhatták a magyar erők. A németek szabad elvonulás fejében feladták a várat. Mint fentebb említettem, a fejedelem 1704 telének egy részét itt töltötte. Ekkor egy 11 mázsás sérült ágyút ajándékozott a városnak, melyből harangot öntettek az avasi templom javára. De megerősítette Nagy Lajos királyunk azon rendeletét, hogy a miskolciak a bükki erdőkből szabadon hordhatnak ezentúl is fát, tüzelésre, építkezésre, mész- és szénégetésre. Megváltotta továbbá Miskolc 2500 forintos adósságát is, ezt a Szendrői vár német kapitányától. Ennek konkrét rendezésére nem találtam adatokat a forrásokban. Ebben az évben egyébiránt 567 miskolci polgártársunk szolgált Rákóczi zászlaja alatt, hosszabb-rövidebb ideig, amely egy óriási szám egy ekkora várostól.

A Dőry kúria, avagy Rákóczi-ház, manapság a Miskolci Galéria otthona.

A fejedelem ittléte alatt innen igazgatta az országot. A fejedelem próbálta javítani a közbiztonságot rendeleteivel, nem tudom mennyire sikerülhetett ez neki. Bár mint később olvassuk a Rabutin esetnél, ha a város lakossága bátran kószált megyén belül, akkor csak nem lehetett olyan rossz a helyzet.

1706-ban ismét városunkban szállásolta el magát a fejedelem. Rákóczi ekkor hajlott a békére, de csak azokkal a feltételekkel, amelyek biztosítják országunk szabadságát. A Habsburgok meghallgatásra sem méltatták az ajánlatot. A miskolci nép folyamatosan csatlakozott a szabadságharc zászlaja alá, januárban 55, márciusban 256, augusztusban pedig 277 polgárunk csatlakozott a különböző tábornokok csapataiba. Óriási számok voltak ezek akkoriban, ezekben az időkben Miskolc körülbelül 5000 lakossal rendelkezett.

Sajnos az, hogy Miskolc nagy Rákóczi párti volt, eljutott a labancok fülébe is, nagy árat fizetett érte városunk. Történt ugyanis, hogy 1706 augusztusában Rabutin generális parancsot kapott Kassa elfoglalására és megindult erős seregével Erdélyből. Előtte Károlyi Sándor Szolnoktól Egerig mindent felégetett azért, hogy nehezebb legyen Rabutin haladása. Miskolcon minden takarmányt, élelmiszert, malmot elpusztíttatott, a kutakat betömette. Az ellenséges hadat kisebb-nagyobb rajtaütésekkel zavarta. Városunk lakossága tudta milyen sors várna rá, ezért inkább elmenekült Miskolcról.

1706. szeptember 17-én Rabutin megérkezett és a város alsó végén ütött tábort. Öt napos pihenőt rendelt el. Amikor a német és rác csapatokból összeállított hadsereg észlelte, hogy a város üres, a malmok felgyújtva, a takarmányt, élelmiszert a lakosság elrejtette, felforgatott mindent. Feltörték a házakat, pincéket, feltúrták a vermeket. Amit nem lehetett megenni, meginni, vagy könnyen elvinni, azt megsemmisítették. A pincék között bóklászókat és azokat, akik lopni maradtak a városban, leöldösték, sokakat elevenen megnyúztak. Pénzzel, ékszerekkel, ruhaneművel, borral, búzával felpakolva készültek az indulásra, de először felgyújtották a várost. Csak a katolikus és a református templomot és az iskolát nem. Másnap elvonultak Kassa felé.

Rákóczi dombormű a róla elnevezett ház falán Miskolcon - fotó: Wikipédia

A város lakossága Szendrő várához menekült, de arra a döntésre jutottak, talán ott még sincsenek biztonságban, ezért egészen Szögligetig menekültek tovább. Októberben tértek vissza Miskolcra, de nem sokáig maradtak, mert Rabutin Kassa sikertelen bevétele után elindult visszafelé. Ismételten városunk elhagyására kényszerült a lakosság. Ám most csak Barcikáig jutottak el és mint kiderült, menekülésük hiábavaló volt, a generális seregével ezúttal elkerülte városunkat, tudván, ott már mindent ellopott, felégetett. Miután Rabutin elvonult, november 15-e után kezdtek visszaszivárogni lakosaink. Ekkor sokan látva, hogy a császáriak mekkora pusztítást vittek véghez, inkább vidékre költöztek. A maradék lakosság a megmaradt református iskolában gyűlt össze, és egyhangúlag Váczy Andrást választotta főbírává. Ő azonnal intézett egy kérelmet a fejedelemhez, hogy tekintettel a helyzetre, városunkat mentse fel minden közteher viselése alól. Egyébként ezután a nagy pusztítás után sokak a császáriakban látták a megoldást, városunk nagy része elpártolt Rákóczitól.

Érdekességként itt említeném meg, hogy állítólag városunkban temették el Rakovszky Menyhértet, és Okolicsányi Kristófot, Turóc megyei követeket, akiket az 1707-es ónodi országgyűlés után/közben mészároltak le. Az avasi temetőben, a harangtorony mellett egy fehérmárvány sírkő töredéke volt látható sokáig, amit a népnyelv az ő nyughelyük jelzésének tulajdonított.

A szabadságharc hátralévő ideje alatt is sokan szolgáltak Rákóczi alatt Miskolcról. Azonban „Rákóczi szerencsecsillaga 1708-ban a trencséni csatavesztéssel hanyatlani kezdett". Az utolsó áldozatot városunk 1710. augusztus 8-án hozta, ekkor a miskolci járás 3000 kenyeret, 25 mázsa vágómarhát, 230 köböl zabot, 18 szekeret adott a szükséges kaszásokkal együtt. Decemberben Eger elesett, utána Borsod vármegye is behódolt. 1711 februárjában már császári ezredes, nevezetesen de Thoss katonái masíroztak városunk utcáin.

A szabadságharc elbukott, a magyar népesség átalakulása, átalakítása országszerte visszavonhatatlanul folytatódott - a Habsburgok hathatós segítségével -, nemzetünk elindult legnagyobb tragédiája, Trianon felé...

Az 1709/10-es szörnyű pestisjárvány

Szót kell ejtenünk még valamiről. Borzalmas tragédia tizedelte - sőt, nem is „csak" tizedelte - városunk lakosságát a szabadságharc utolsó éveiben. Érdekessége Miskolc történetének, hogy milyen kevés feljegyzést találunk erről a járványról, pedig a város lakosságának a 60%-át(!), nem tévedés, hatvan százalékát elvitte a járvány. Rabutin pusztításáról vagy Rákóczi ténykedéséről sokkalta több információnk van. A járvány híre országosan is sokkolta a közvéleményt.

A táblázat a Miskolc története III/1. című könyvből való, a 194. oldalon található.

Egészen döbbenetes, hogy a valamivel több, mint 6000 fős városi lakosságból majd' 3600 ember elhalálozott. Magyar-Görömböly teljesen elnéptelenedett, Szirma és Felsőgyőr lakossága arányában szintén hatalmas veszteségeket szenvedett.

Források:

miskolciszemelvenyek.blog.hu - A miskolci bíró elrablása, A fejét vesztett főbíró, A királynék jegyajándéka - a Diósgyőri vár története, Szkíták, kelták és a Kyjatice kultúra Miskolcon, Rabutin generális porig égeti Miskolcot, Tíz történelmi érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál Miskolcról 1-5. rész, Az avasi református templom különleges története

Csorba Piroska – Fedor Vilmos: Miskolci legendák - a bársony-házi szakócákról szóló fejezet

Wikipédia - a Diósgyőri vár szócikk, Miskolc története szócikk, Avasi református templom szócikk, Miskolc domborművei szócikk,

Ringer Árpád – Miskolc földjének története a Honfoglalásig

miskolc.hu - Miskolc története, Avasi templom, Bársony-házi szakócák, Herman Ottó,

baz.hu értéktár - Miskolccal kapcsolatos bejegyzések

Nováki Gyula - Sándorfi György: A történeti Borsod megyei várak

B. Hellebrandt Magdolna: Régészeti tanulmányok Miskolc korai történelméből

Szojka Ágnes cikkgyűjteménye Miskolcról

Komáromy József: A kelták kocsiútja

Komáromy József: A Nagysánc hétköznapjai

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1-10.

Marjalaki Kiss Lajos: Az avasi templom építése

Gyulai Éva: Az avasi templom 16. századi sírkövei

Szendrey László: Mátyás király Hortobágyon

Megay Géza: Az avasi református templom

Novotny Gyula: Az avasi templom

Kovács László: Adatok a miskolci avasi templom építéséhez

Bodó Sándor: Adatok a miskolci avasi templom kápolnáihoz

Deák Gábor: Az avasi református egyház története