Esküvő a temetőben
2020. január 14. írta: Reiman Zoltán

Esküvő a temetőben

Egy nagyon érdekes régi zsidó hagyományról olvastam miközben a Reggeli Hírlap spanyolnátháról szóló írásai között kutattam. Egy különleges szokásról, amely az adott betegség, járvány további pusztítását meggátolni hivatott.

 

4356-1-news-20101120-05254454-18415257381.jpg

Az avasi izraelita temető. Forrás: boon.hu.

 

A miskolci napilap 1918 október 13-án ír egy tervezett esküvőről, amelyet a közeljövőben szeretnének megtartani. De mi is ez a szokás, hagyomány, legenda pontosan? Miért különleges?

,,És mikor pusztitó járványok dühöngtek a vészszel szemben tehetetlenül álló emberiség közt, akkor a vallásos és istenfélő emberek adakozásából összegyűjtöttek egy nagyobb összeget. Aztán kikerestek maguk közül egy szegény és árva leányt, meg egy szegény és dolgozó fiut és összeházasították őket. 

A legenda ezüst gyöngyü és rejtélyes szavai szerint  ezt az esküvőt künn, a holtak birodalmában, a csendes és porladó holtak között kell meg tartani..."

(Reggeli Hírlap - 1918. október 13.)

 

Esküvő a temetőben - Ungváron

,,Az a babonás hit, mely a zsidóság egy részének lelkében él a járványos betegségek megszünésére vonatkozólag, mindinkább ujabb és ujabb követőkre, utánzókra talál. 

Szeptemberben Szatmárnémetiben tartottak egy esküvőt a temetőben - hogy a járvány elmuljon - vasárnap, október hó 20 án pedig Ungvárt ment végbe egy másik temetői esküvő.

Az ,,Ung" mai száma közli, hogy Weisz Samu és Grünberger Regina, akik október hó 18 án házasságot kötöttek az anyakönyvvezető előtt, az egyházi esketés szertartását 20 án, vasárnap délután tartották meg az izr. temetőben. 

A fiatal pár részére az izr. hitközség 6000 korona hozományt gyűjtött."

(Reggeli Hírlap - 1919. október 23.)

 

 

A lap információi szerint az 1879-es kolerajárvány idején az összes magyarországi zsidó hitközség követte ezt az ősi szokást. A miskolci öregek között ekkor sok olyan élt még, aki emlékezett erre a szertartásra. 

1918 elején ismét egy félelmetes járvány ütötte fel a fejét a világon. A spanyolnátha volt az, amely a legpusztítóbb járványok egyike volt az írott történelem óta. A Földön mindenhol pusztitott, több tízmillió halálos áldozatot követelt. 

 

img_20191022_090346.jpg

A Miskolczi Napló egyszer ír az esküvőről, mindenki döntse el, hogy egyetért-e a leírtakkal. 

 

Magyarországra, azon belül Miskolcra 1918 nyarán érkezett a ,,spanyol betegség". Október közepére már százak haltak meg és sokezren betegedtek meg a járvány következtében. Ekkor jutott az eszébe az öregeknek a régi hagyomány. Kelet-Európában először Varsóban, majd hazánk több városában is felélesztették ezt a legendát. Az országban először Szatmárnémetiben volt esküvő a temetőben, ott a fél város kísérte az ifjú pár egybekelését. 

 

224579_4613182137074_182868717_n.jpg

Az egykori ortodox zsinagóga a Palóczy utcán. Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport.

 

A miskolci ortodox hitközség vezetői nagyon kétségbe voltak esve a spanyolnátha pusztítását látván, ezért Bodrogkeresztúrra utaztak, ahol a híres rabbi, Reb Sájele segítéségét kérték. Ő is a régi hagyomány, szokás felélesztését javasolta: két sanyarú sorsú fiatalt kell összeadni, akárcsak a hozományukat.

 

,,Reb Sájele Steiner mindig segít 

 

 Nem is olyan régen, 150 évvel ezelőtt élt egy kis magyarországi faluban, Bodrogkeresztúron egy különlegesen híres rabbi. Steiner Jesájának hívták, de az emberek annyira szerették, hogy kedvesen mindenki reb Sájelének nevezte őt. Reb Sájele csodatévő hírében áll, és nemcsak a szomszédos falvakból, de még messze földről is látogattak hozzá zsidók és nem-zsidók, szegények és gazdagok, hogy a nagyszakállú rabbitól áldást kérjenek a bajaikra. Mert reb Sájele áldása… az volt csak az igazi áldás, mindig meghallgatták az Égben.                                                                                                                   Történt egyszer például, hogy Bodrogkeresztúron nemvolt mit enni. Sírtak, jajveszékeltek a szegény emberek, hogy mi lesz velük, aztán szeretett rabbijukhoz fordultak, aki, mint rendesen, a karosszékében üldö­gélt házának ablaka alatt. Azt mondta nekik reb Sájele: ne aggódjatok, menjetek, dolgozzatok, estére étel lesz az asztalotokon. Azzal imádkozni kezdett. Egészen addig imádkozott, amíg egy szekér tűnt fel a falu határában. Lassan haladt a szekér, és ahogy közelebb ért, lehetett már látni, hogy krumplit szállít, de úgy meg volt rakva, hogy az elébe fogott két ló alig bírta húzni. Vánszorogtak a lovak nehéz rakományukkal, reb Sájele pedig csak imádkozott és imádkozott. Amikor a háza elé ért a szekér, a lovak hirtelen megmakacsolták magukat: ők márpedig nem mennek tovább ezzel a hatalmas rakománnyal. Hiába ösztökélte őket a kocsis, csak nem mozdultak. Így hát a kocsis, aki látta, milyen különleges porta előtt akadt el a lovaival, lekászálódott a bakról, bekopogott reb Sájeléhez, és rögtön könyörgőre fogta, hogy a híres cádik segítsen neki. Reb Sájele nyugodtan ránézett, és azt mondta: hagyd itt a rakomány felét, a többivel pedig menj el a vásárba, különlegesen jó áron fog elkelni a portékád. Így is lett. Így jutottak a keresztúriak krumplihoz, a kereskedő pedig így kötött jó üzletet azzal, hogy ajándékba adta áruja felét.                                                                                                                                                                                         Egy másik alkalommal a halászoknak, akik a Bodrog folyóban halásztak, semmi nem akadt a hálójukba. Kellett volna pedig a hal, reb Sájele asztalához mindig sokan jöttek enni, el kellett látni a szegényeket. Hiába ígért a rabbi segédje nagy pénzt nekik, sehogyan sem akadt semmi a hálókba. Elküldtek ekkor a halászok egyet maguk közül a rabbihoz, hogy jöjjön gyorsan, mert nincsen fogás. Hamarosan meg is érkezett reb Sájele, és imádkozni kezdett. Abban a pillanatban megtelt a halászok hálója hallal. Olyan fogásuk volt, hogy még a szomszédos piacra is vittek belőle, a szegények pedig nem maradtak éhen a szent ember asztalánál.                                                                                                                                                                             A leghíresebb története mégis az egerekkel esett reb Sájele Steinernek. Egy szomszédos faluból érkezett egy Joszef nevű zsidó azzal, hogy a gabonaraktárát elözönlötték az egerek, mindent tönkretesznek, nem  lesz miből kenyeret vennie a családjának. Ezt reb Sájele nem nézhette tétlenül, hiszen egész életében azon fáradozott, hogy zsidó testvéreinek segítsen. Gondolkozott egy kis ideig, majd azt kérdezte: mondd csak, az a fontos ember ott, a falutokban, hogyan bánik a zsidókkal? Nagy sopánkodásban tört ki a látogató, mert az az ember bizony nem szívelhette a zsidókat, ott ártott nekik, ahol tudott. Azt mondta ekkor reb Sájele: akkor hát menj rögtön a gabonaraktáradba, állj ki a közepére, és mondd ezt az egereknek: Egerek, egerek, innen elmenjetek, ennek az embernek házát ellepjétek. Így is lett, amit Joszef hazament a falujába, és a raktár előtt elkiáltotta, amit reb Sájele mondott neki, az egerek sorokba rendeződtek, és már meneteltek is a fontos ember házába. Soha többé nem tértek vissza a gabonaraktárba.                                                                                                                                                    Dénes Anna meséje"

 (Forrás: zsido.com)

 

A város zsidósága azonnal megmozdult a jótékony úgy érdekeben. Napok alatt 10 000 korona hozományt adtak össze a hitközség tagjai. Az adakozásban elől járt egy bizonyos Fürth Mór nevű kereskedő, aki egymaga kétezer koronát ajánlott fel e nemes célra. 

A házasulandó felek is meg voltak már: a menyasszony egy árva leány, jelesül Fleschner Peppi, az ortodox rabbi nevelt lánya. A vőlegény egy Margitta Mihály nevű rokkant katona, aki kőfaragó segéd volt, de a háborúban lebénult a bal keze, így nem talált munkát. Egy saját üzletet szeretett volna nyitni a hozományból. Ki is tűzték az esküvő napját, annak rendje és módja szerint. Október 15-én, kedden, 15 órától az avasi zsidó temetőben került volna sor az eseményre, amit széles érdeklődés övezett. 

 

img_20191022_090712.jpgMegtaláltam Margitta Mihály fényképét egy könyvben, amely az első világháborús tüzértiszteket tartalmazza. Forrás: Czeigler Gusztáv - Clauser Mihály: A magyar tüzér. A magyar tüzérség története. 

 

Azonban az a hír járta, az esküvő elmarad. A vőlegény - úgy tűnt - az utolsó pillanatban kihátrált az esemény elől. Persze, ahogy az lenni szokott, elkezdődtek a találgatások a lehetséges okokról. A Reggeli Hírlap az írja, hogy két ok lehet a visszalépés hátterében. Az egyik az, hogy a férfi hazament a családjához a fővárosba, és nekik bizony csak most mondta el a történetet. Azonnal le is beszélték a nem mindennapi frigyről az addig még lelkes vőlegényt. A másik ok az lehetett a háttérben, hogy a menyasszonyt csak most ismerte meg a férfi és nem volt vele megelégedve, nem tetszett neki. Az újságíró sajnálkozik az esküvő elmaradása miatt. 

 

steiner_r_yeshaya.jpg

Reb Sájele Steiner. Forrás: Wikipédia.

 

Aztán a cikk alján azt írja az újság, hogy este, lapzárta előtt rohant be hozzájuk a hozomány legnagyobb mecénása Fürth Mór, azzal a jó hírrel: mégis lesz esküvő. A vőlegény csak az iratait ment intézni Pestre, közben pedig maga is elkapta a spanyolnáthát, így pár napra ágynak dőlt. Ezért nem jelentkezett. De azt mondta a miskolciak által küldött "követnek", hogy, ha pár nap csúszással is, de meg lesz tartva az esküvő.

 

Esküvő a temetőben - országszerte 

- 1891-ben Munkácson ,,vörheny és difteritisz" szedi áldozatait a lakosság körében. A zsidó hitközség feleleveníti az ősi szertartást.

- 1910 decemberében járunk, a helyszín a rákoskeresztúri zsidó temető. Mózes Kornélia köt örök hűséget Berkovits Arthurral. 

- 1911-ben Máramarosszigeten tombol a ,,vörhenyjárvány" (skarlát). Egy negyven éves "leányt" adott össze egy huszonhat éves néma fiúval Teitelbaum főrabbi.

- 1927-ben Huszton tífusz pusztít. Itt is sor került az ősi szertartásra. 

 

Október 27-én megerősítette az esküvő tényét a Reggeli Hírlap, tényként közölve az október 29., keddi dátumot. Ez az utolsó hír egyébként a miskolci lapokban az esküvőről. Sem egy kishír, sem egy rövidhír. Egyik lap sem foglalkozik vele többet. Nem tudni miért. Egyszerűen rejtély maradt.

A Kecskeméti Lapok nevű újságban azonban október 31-én találtam egy cikket arról, hogy a esküvő létrejött. Az esküvő a temetőben megtartatott. Reméljük boldogan élték életüket tovább, immár egy párt alkotva.

A spanyolnátha lassan "enyhülni" kezdett a városban, majd december végére egészen visszaesett a terjedése. Hogy az esküvőnek köszönhetően, vagy amúgy is így történt volna, azt már döntse el ki-ki maga...

 

 

 

 

Források:

 

Reggeli Hírlap - 1918. október 13., október 15., október 23., október 27., 

Kecskeméti lapok 1918. október 31.

Az Ujság - 1910. december 6.

Szegedi Friss Ujsag - 1927. január 30.

Pesti Napló - 1911. május 18.

Miskolczi Napló - 1918. október 20.

zsido.com

Czeigler Gusztáv – Clauser Mihály et al.: A magyar tüzér. A magyar tüzérség története (Budapest, 1939)9. III. RÉSZ • A MAGYARTÜZÉR FÉNYKÉPCSARNOKA • Altisztek, tisztesek és tüzérek.

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr6715224842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.