Egy érdekes interjú lesz a mai. Egy tetováló szalonban jártam a közelmúltban többször is, ahol megismerkedtem az egyik ott dolgozó lánnyal. Nagyon szép munkái vannak, ha tetoválást akartok varratni magatoknak, én szívből ajánlom nektek Zsuzsit. Ez itt az ő története.
- Azt tudom, hogy Miskolcon, Diósgyőrben töltötted a gyermekkorod. De mikor kezdtél el rajzolni?
- Óvodás koromtól kezdődően rajzoltam, később dínókat, sárkányokat, mindenféle állatokat. Orvosi könyveket kezdtem el nézegetni, figyeltem az állatok testének felépítését. A szüleim nem voltak elragadtatva attól, hogy ezzel foglalkozom, nem eleinte voltam támogatva ezen a téren. Úgysem lehet semmit elérni vele, protekció kell... - ilyen válaszokat kaptam tőlük a miértre. Amikor elvégeztem a sulit, felvettek az egyetemre képalkotás szakra, akkor kezdődött el igazából az egész: festészet órák, szobrászat órák, grafikai előadások. Egy nagy példaképem is volt: 17 éves koromban megtaláltam Borbás Róbertet, és az ő munkái ihlettek meg annyira, hogy az ilyen ijesztő, szürreális tematikájú rajzokat készítsek.
- Akkor már középiskolában eldöntötted, hogy ezzel szeretnél foglalkozni, a szülői támogatás hiányának ellenére?
- Igen. Ezt szerettem volna, de akkor még csak a televízióban láttam azt, hogy ebben a szakmában milyen sokan dolgoznak. Nem gondoltam, hogy Magyarországon ezt meg lehet valósítani - mármint azt a minőséget, amit külföldön.
- Ez a rajzolás volt vagy már a tetoválás is?
- Mindkettő egyszerre. És azt sem gondoltam, hogy hazánkban meg tudok élni abból, amit szeretek.
- Értem. És az egyetem után, hogy kezdted el a munkát?
- Amikor elvégeztem az egyetemet nem tudtam mihez kezdjek. Fél évig voltam otthon és gondolkodtam a jövőmről. A hároméves képzés után lehetett volna menni mesterképzésre, de azzal maximum rajztanár lehetnék valamelyik suliban, azt pedig nem szerettem volna. Ezen a nehéz időszakon segített átlendülni nekem az akkori barátom. Tanulni is akartam, de akkor már külön háztartásban éltem a szüleimtől, úgyhogy pénzt is kellett keresnem. Úgy gondoltam, azzal kell foglalkoznom, amit igazán szeretek és amiben igazán jó vagyok. Összeszedtem a bátorságomat. Ekkor már 7 éve rajzoltam, a tetoválás nekem olyan volt, mintha az egyik ceruzámat cserélném a másikra. Csak egy új technikát kellett megtanulnom. Lassacskán egy olyan kört is sikerült kialakítanom, akik szeretik a munkáimat. Szerintem a társaság szintén sokat számít. Sokat beszélgetünk az ügyfelekkel, elég kellemes légkört tudok teremteni. Mégis azt érzem, hogy még nem teljesedtem ki igazán, hiányzik a szobrászat, a háromdés gondolkodás. Ott nincsenek határok, ott tudok igazán kreatív lenni.
- A rajzaidból kiállítást is tervezel, ha jól tudom.
- Igen, a terveimben szerepel egy kiállítás, már történtek ilyen irányú megkeresések. Mármint én keresem a helyet, ahol lehetne. Egy romkocsma lenne ideális a rajzaimnak, ott amúgy is sokan megfordulnak. A Miskolci Galériában is érdeklődtem már, de azt mondták, hogy oda ajánlás útján lehet bekerülni. Először túl kell lenni egy pár kiállításon és utána lehet továbblépni. Tisztában vagyok vele, de, ha nem kérdezősködöm, akkor nem fog történni semmi.
- És miket rajzolsz legszívesebben?
- Az utóbbi időben kezdek egyre jobban rájönni arra, hogy mit miért rajzolok, vagy, hogy mit miért csináltam eddig. Szeretek kis erdei állatokat rajzolni, mert valahol én is annak érzem magam a világban, egy elveszett kisállatnak. Szeretném, hogyha ezekre az állatokra mindenki emlékezne, mert ők is fontosak. Szeretném megörökíteni azokat a pillanatokat az életükben, amiről más nem tud. Valamiért nagyon fontosak nekem, ezért is ragaszkodom hozzájuk. Bele képzelem magam ezeknek az élőlényeknek a helyzetébe és érzem, hogy milyen elveszettnek érezhetik magukat egy ilyen óriási világban, ahol mindenki rájuk vadászik, ahol minden veszélynek ki vannak téve, és ahol igazából teljesen jelentéktelenek. Nemrég történt először, hogy egyedül voltam az erdőben túrázni. Nem volt rossz vagy ijesztő, de úgy éreztem magam mint amiket rajzolok. Ha sétálok az erdőben és megtalálom egy elhullott állat koponyáját, akkor azt megfigyelem, lefotózom és elrakom. Megpróbálom tiszteletteljes módon tartósítani, hogy meg tudjam figyelni, milyen textúrával rendelkezik, és esetlegesen milyen személyiségjegyeket lehet hozzákapcsolni.
- Nyolc hónapja foglalkozol tetoválással. Milyenek a visszajelzések?
- Ha a szalonba jön vissza valaki, akkor engem nem ismer, nem ismeri a motivációmat, nem tudja, mit szeretek, mit tudok alkotni. Sok ismerősöm kinőtte ezt a stílust és kinőtték ezt a szubkultúrát. Rólam is azt hitték, hogy ki fogom nőni, de nekem ez a mindenem, a gondolkodásomnak a mozgatórugója, mindennap ilyesmiken agyalok. Aki személyesen engem keres fel az Instagram oldalamon keresztül, az látott már tőlem valami rajzot, amit szeretne magára varratni. Olyan visszatérő vendégem is volt, aki ismert engem, és amúgy is akart tőlem egy tetkót.
- Említetted, hogy Borbás Róbert a példaképed. Amikor megkerested őt, hogy reagált erre?
- Meglepődtem rajta, mennyire emberi tud lenni valaki, attól függetlenül, hogy neki milyen nagy gondolatai vannak, amiket illusztrációkban tud kibontani. Szerintem megkönnyíti a lelkét ezekkel az illusztrációkkal. Az egy nagyon jó dolog, ha kereslet is van rá, mert azzal tud foglalkozni az ember, amit valójában szeret, amit szívből hoz létre. Érzésem szerint Robi amúgy is ezt csinálná, ha nem élne meg belőle, legalább hobbiszinten. Ez egyszerűen nem maradhat bent, muszáj kiadni valahol. Például, ha engem tetoválnak, az nekem maga egy terápia.
- Mikor, hány éves korodban készült rajtad az első tetoválás?
- Rögtön, amikor lehetett, a 18. születésnapom után. Előtte már régen kitaláltam, hogy mit szeretnék.
- A szüleid mit szóltak hozzá?
- Nálunk a családban senkinek nincs tetoválása. A szüleim is furcsán néztek rám, amikor elmondtam ez irányú vágyaimat. Én így érzem magam önazonosak. Azt válaszolták, hogy értik és elfogadják, de sokszor mégis úgy gondolom, nem értenek meg engem. Nagyon érzékeny ember vagyok és ez nagy teherrel jár. A mindennapokban is. Sokszor azt kívánom, hogy bárcsak ne lennék ilyen, mert akkor könnyebbé tenném az életem. Jó lenne, ha nem akarnék mindent megérteni, elemeire szedni és túlgondolni. Néha ezekből a gondolatokból születik egy illusztráció, főleg olyankor, ha éjszaka felkelek vagy ötször és nem tudok visszaaludni emiatt.
- Milyen tetoválásod van most?
- Egy egészkaros tetoválásom van, ami teljesen színes és van az oldalamon is. A karomon sárkány látható, az oldalamon pedig egy szörny, az erdő védelmezője. Jól érzem magam, örülök, hogy velem vannak.
- Lehet, hülye kérdés, de te mindent tudsz rajzolni? Említetted, hogy biológia könyvekből tanulmányoztad az állatok felépítését, és koponyáid, csontvázaid is vannak. De embereket is olyan részletességgel tudsz megjeleníteni?
- Ezek különböző területei a művészetnek. Én is azt hittem régen, hogyha tudok rajzolni, akkor bármit tudok. Ez sajnos nem így van, mindenkinek megvan az, amiben a legjobb. Minden ember mást szeret észrevenni ebben a világban, van, aki fényeket, van, aki árnyékokat, van, aki textúrákat. Megvan az embernek az úgymond szakterülete, ami a legjobban érdekli őt. Én a növény- és állatvilágot tanulmányozom elsősorban.
- Volt olyan kérés, amire azt mondtad, hogy ez nagyon gáz?
- Sajnos sok ilyen van. Nagyon jó lenne, ha az emberek nyitottabbak lennének és tényleg meghallgatnák azt, amit a szakember javasol. Borzalmas ötletekkel jönnek hozzám. Elmondom nekik a véleményemet, de, ha ezek után is azt szeretnék magukra tetováltatni, amivel érkeztek hozzám, akkor azt mondom: rendben, elkészítem, hiszen az a dolgom. Ha valaki nem igényes önmagára, akkor engem ez miért zavarjon?
- Akkor sokan úgy érkeznek hozzád, hogy pontos elképzelésük van arról, mit szeretnének.
- Igen, és ráadásul határozott elképzelésekkel érkeznek. Van aki már kész rajzzal jön. Ezt annyira nem szeretem, mert azért vagyok itt, mert tudom, hogy nézne ki esztétikusan. Vannak olyanok is, akiknek a munkáim közül megtetszett valami és azt szeretné felvarratni magára. Ha olyan ötlettel jön be valaki, ami nekem is tetszik vagy rám bízza magát, és tőlem kér tanácsot, akkor nyitott vagyok sok mindenre. És, ha olyan ötlettel jön valaki, amit nagyon meg szeretnék csinálni, akkor inkább engedek az árból, csak meg tudjuk valósítani. Még akkor is, ha nincs annyi pénze, akkor is megoldjuk valahogy olcsóbban. Sok barátot szedtem már össze így. Nekem lesz egy jó napom, neki pedig lesz egy jó tetkója.
- Mi lenne az optimális a tetoválást szeretők körében?
- Jó lenne, ha mindenki önazonosan tetováltatna, mindenki ismerné magát annyira, hogy valóban tudná, mit miért szeretne. Nekem a tetoválás önismereti dolog, nem fogom megbánni a tetkóimat, mert eléggé ismerem magam ahhoz, hogy tudom, ez a téma mindig is foglalkoztatott és foglalkoztatni fog az életben. Nem mernek az emberek különleges a dolgokat varratni, mert nem tudnak kiállni önmagukért. Inkább magukra tetováltatnak egy társadalmilag elfogadott valamit. Például ott van a halál. Az egy szomorú dolog, amit nemcsak egy koporsóval vagy órával lehet ábrázolni. Egyszerűen csak elég kifinomultnak kell lenni, hogy egy olyan képi világban jelenítsd meg egy olyan megfelelő emberrel, aki megérti a gondolataid. Ehhez viszont kell egy igényszint. Egy ilyen gondolkodásmód. Ez az, ami nem jellemző a mai emberekre. A legtöbb ember azt sem tudja szerintem, hogy miért hallgat olyan zenéket, amiket hallgat, miért öltözködik úgy, ahogy. Ez van, elé rakják, ezt kell szeretni, nem kell az agyukat megerőltetni.
- Mennyi pénzből lehet elindulni a szakmában?
- Valaki azt mondja, hogy gyenge minőségű anyagokkal is tud várat építeni, de ez nem igaz. Százezer forint felett már lehet venni egy jó gépet. Szerencsére manapság vannak olyan multifunkciós gépek, hogy nem kell hármat venni belőle, mert az egyik a vonalra kell, a másik a színezésre, a harmadik meg a finom árnyékra. Különböző állítgatássokkal meg lehet oldani mindent. Nagyon szeretném majd a környezetbarát vonalat vinni a szakmában, csak elég pénzigényes dolog. Sajnos rengeteget kell szemetelni, ami nekem nem tetszik. Minden műanyag, eldobható.
- Mi az, amit a legjobban szeretsz Miskolcon, Miskolcban?
- A természetet, a tájat, a környezetet. Csak gondolok egyet és ki tudok menni a természetbe, a Bükkbe, nem kell órákat utazni érte. Egyszerűen jó a környék, egy jó kirándulást, egy jó randit könnyű összehozni. A közelmúltban azon gondolkodtam, hogy a jövőmet simán el tudnám képzelni az erdőben egy kis faházban. Aztán rájöttem, hogy én egy extrovertált ember vagyok, nem működne. A nagyvárosi lét azonban nagyon idegen nekem, legalábbis a mostani gondolkodásom szerint.
👉👉👉
Zsuzsi rajzainak kiállítását december 16-tól láthatjátok a Grizzly Pub-ban
Zsuzsi Instagram oldala:
👉👉👉
https://instagram.com/zsuszi_darkworks?igshid=OGQ5ZDc2ODk2ZA==
