Ha a fák mesélni tudnának... - időutazás a Népkertben
2023. december 14. írta: Reiman Zoltán

Ha a fák mesélni tudnának... - időutazás a Népkertben

Az új könyvem a már kapható a Géniusz Könyváruházban és a Népkerti Vigadóban. A kiadvány Miskolc első közparkjának történetét meséli el.

 

img_20231127_100332.jpg

 

Megtisztelő számomra, hogy az Észak-Magyarország és a Borsod Online főszerkesztője, az általam nagyra tartott Csákó Attila írta az előszót a könyvemhez, illetve a sajtóbemutatót is ő nyitotta meg a beszédével. Az első - és az idei évben egyetlen - dedikálásom 2023. december 17-én, 13 óráról kerül sor a Géniusz Könyváruházban. 

A kötet három részből áll. Az első részben a Népkertet mutatja be, a második részben történetek, legendák olvashatók, míg a harmadik részében egy történelmi arcképcsarnok található. További különlegesség, hogy ezúttal már angol nyelven is olvashatók a történetek.

 

img_4_1702534712028.jpg

A sajtóbemutató sztárvendége Balla Riana Emma előadóművész, színésznő volt. A háttérben (balról jobbra) Csákó Attila főszerkesztő, Reiman Zoltán író, Lichtenstein Raymond moderátor és Barta Mária Viola színész. Fotó: Ádám János, boon.hu

 

Csákó Attila előszava magyar és angol nyelven:

Előszó

Miskolcnak számtalan ikonikus, patinás, történelmi, mondhatni mesés, csodás helye, épülete, tere, parkja és utcája van. Reiman Zoltán a könyvében - amit a kezében tart a T. Olvasó – most a Népkert múltjába kalauzol el bennünket. Abba a parkba teszünk időutazást, amelynek tartalmas, gazdag múltja volt, szép jelene van, és még szebb jövője lehet. Mindez pedig a városban élők és az ide látogatók örömére, kikapcsolódására, szórakozására szolgált, és vélhetően szolgál a jövőben is. A kiadványból a Népkert ékkövéről, a Vigadóról is számtalan érdekességet megtudhatunk.

A könyvben a történelmi sztorik egymást követik: például arra is fény derül, hogy Hajós Alfrédnak - aki számos munkája mellett az első magyar olimpiai bajnokunk - mi köze van a népkerti sportpályához. Reiman Zoltánnak köszönhetően számos legendát is megismerhetünk, például a szerelmesek szobrának titokzatos történetét. Azt is megtudhatjuk, mit keresett a magyarok királynéja Erzsébet, azaz Sissi a miskolci Népkertben, illetve gróf. Andrássy Gyula hogyan próbálta meg felgyorsítani az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést. A szerző felidézi, mikor és hogyan érkezett meg a népkerti sporttelepre az Országzászló, valamint a Szent Jobb.

Reiman Zoltán alapos gyűjtőmunkával nyúl minden témához, és így van ez most is. Írásai hiteles kalauzok, az olvasó egy letűnt, de érdekes és izgalmas korszakba csöppenhet, és nyerhet betekintést a miskolc(z)i eseményekbe, mindennapokba. Miskolc és a vármegye lakói, sőt, minden magyar ember büszke lehet Borsod-Abaúj-Zemplén megye fővárosának történelmére. A könyv olvasásához kedvet csináló soraimat Babits Mihály szavaival zárom: 

Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe”.

Csákó Attila

Az Észak-Magyarország napilap és a Borsod Online főszerkesztője

 

img_20230920_062734.jpg

 

Preface

Miskolc has countless iconic, patinated, historical, one might say fabulous, wonderful places, buildings, squares, parks, and streets. In Zoltán Reiman's book - which you, Dear Reader, is holding in your hands now – the writer guides you into the past of Népkert. We take a trip back in time to the park that had a meaningful and rich past, has a beautiful present, and may have an even more delightful future. All of this served and probably will continue to serve the people living in the city and those visiting here with pleasure, relaxation, and entertainment. In the book, you can also find out countless interesting facts about the gemstone of Népkert, the Vigadó.

In the book, historical stories follow each other: for example, it is also revealed what Alfréd Hajós - who, in addition to his many jobs and professions, is our first Hungarian Olympic champion - has to do with the sports field of Népkert. Thanks to Zoltán Reiman, you can also learn about many legends, for example the mysterious story of the statue of lovers. You can also find out what Elizabeth, i.e. Sissi, Queen of Hungary, was looking for in the people’s garden of Miskolc and how Count Gyula Andrássy tried to speed up the Austro-Hungarian Compromise of 1867. The author recalls when and how the National Flag and the Holy Right arrived at the Népkert sports facility.    

Zoltán Reiman tackles all topics with thorough collecting work, and this is the case for this book as well. His writings are authentic guides, the reader can step into a bygone but interesting and exciting era and gain insight into the events and everyday life of Miskolc(z). The residents of Miskolc and the county, and indeed all Hungarians, can be proud of the history of the "capital" of Borsod-Abaúj-Zemplén County. I close my lines that hopefully may encourage you to read this book with the words of Mihály Babits: " Without the past there is no future; the richer your past the more threads you have that tie you to a future."

Attila Csákó

 

img_20231213_044612.jpg

 

Az én előszavamat itt olvashatjátok:

Kedves Olvasó!

A miskolciság egy megmagyarázhatatlan életérzés. Ennek az életérzésnek több alkotóeleme van. Vannak olyan helyek, helyszínek, épületek városunkban, melyek ezt az érzést alakítják. 

Ezúttal egy különleges kiadványt tart a kezében a kedves Olvasó, amely Miskolc első közparkjának a létrejöttét meséli el. A miskolciak egyik központi helye volt a Népkert a polgári korszakban, ebben a könyvben elsősorban ebből az időszakból származó történetek kaptak helyet. 

A könyv ötletgazdája és finanszírozója Dr. Barkóczi István, a Vigadó tulajdonosa, miskolci lokálpatrióta, a Népkert szerelmese. Nélküle nem jött volna létre ez a kiadvány. 

Köszönöm neki a felkérést, és köszönöm mindenkinek, aki megtisztel azzal, hogy elolvassa ezt a könyvet, akár miskolci, akár a világ bármely pontjáról vetődött ide hozzánk. 

És, ha a fák mesélni tudnának...

Reiman Zoltán

 

img_3_1702534705595.jpg

Fotó: Ádám János, boon.hu

 

Dear Reader!

Being from Miskolc is an inexplicable feeling of life, which consist of several components. There are places, locations, and buildings in our city that shape this feeling.

You, dear Reader, hold a special publication in your hands, which tells the story of the creation of the first public park in Miskolc. In the bourgeois era, Népkert (People’s Garden) was one of the central places for the people of Miskolc, and this book mainly contains stories from this period.

The mastermind and financier of the book is Dr. István Barkóczi, owner of Vigadó, local patriot of Miskolc, lover of Népkert. I would not have been able to create this publication without him.

I thank him personally for his request, and I thank everyone else who honors me by reading this book, whether they are from Miskolc or from anywhere else in the world.

And if trees could tell stories...

Zoltán Reiman

 

 

 

A borítón olvasható szöveg:

Kedves Olvasó!

A Népkert a legtöbb miskolci életének elengedhetetlen része. Ide járnak a szerelmespárok, csókolózni a padokon, az évszázados fák árnyékában. Később ugyanők talán már a gyermekeiket hozzák el a méltán kedvelt játszótérre… De itt található a Sportcsarnok, a Jégcsarnok, számtalan izgalmas meccs és élvezetes koncert helyszíne, ahogyan a Vigadó is, amely a miskolci történelem szerves részévé vált.

A történetéről viszont általában keveset tudunk, ahogyan arról is, eredetileg milyen részekből jött létre egyáltalán.

E célból is született ez hasznos kis kiadvány, amely a Népkert múltját mutatja be.

 

img_1_1702534663728.jpg

 

Dear Reader!

Népkert is an essential part of the lives of most people hailing from Miskolc. Couples come here to kiss each other on its benches, in the shade of centuries-old trees. Later, the same people may bring their children to its well-loved playground... You can also find the Sports Hall and the Ice Hall, where countless exciting matches and enjoyable concerts are played. Last, but not least, Vigadó which has become an integral part of the history of Miskolc, stands in the center of the park.

However, we generally know very little about the history, as well as about what were the original parts of the garden.

I wrote this useful little publication to present the past of Népkert to the readers.

 

img_20231127_100352.jpg

 

Remélem tetszeni fog a könyv mindenkinek! Egyet ígérhetek. Nagyon érdekes és izgalmas történeteket találhattok benne! :)  

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr1818280785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása