Tiszai pályaudvar
2017. július 09. írta: Reiman Zoltán

Tiszai pályaudvar

1857-ben kezdték el a miskolci szakasz építését, ezzel városunk bekapcsolódott a vasúti vérkeringésbe. 1860-ban már akár Kassáig is utazhattunk, 1870-ben pedig a hatvani vonal is megnyílt, - hála a MÁV-nak, aki a Magyar Északi Vasút társaság megvásárlásával alakult meg állami társaságként, ők építették ki a Hatvan-Miskolc vonalat - nem kellett körbe Debrecen felé kerülnie a vonattal Pestre utazóknak.

 

A pályaudvar főépülete 1901-ben épült Pfaff Ferenc tervei alapján, eklektikus, angol romantikus stílusban. Az utolsó nagy felújításon 2003-ban esett át. Érdekesség, hogy a nevét a Tiszavidéki Vaspálya Társulatról kapta. Miskolc szerette volna, ha a pályaudvar a város mellett épül fel, - valahol a mai Szinvapark környékén - a társaság azonban ingyen telket és építőanyagot kért cserébe. A város ebbe nem ment bele, ezért a társaság az akkori városhatáron kívülre - két kilométerre - építette a pályaudvart. Az ünnepélyes avatáson ezért Miskolcot hivatalosan nem is képviselte senki.

 

fotó: Serfőző Péter 

19679168_1353992894655287_2577375584751954480_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr3512650149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása