A görögök egykori miskolci iskolája a Deák téren
2017. augusztus 01. írta: Reiman Zoltán

A görögök egykori miskolci iskolája a Deák téren

Amikor a Török birodalom elfoglalta a Balkánt, közel egymillió ember indult útnak, hogy jobb életet találjon magának valahol Európában. A Kárpát-medencébe is jutott belőlük nem is kevés. Miskolc kereskedelmi szempontból jó helyen, a felvidéki utak elágazásnál található, ezért láttak benne a kereskedők potenciált, így sokan itt telepedtek le.

 

5401111121044035_ortodox_muzeum-2.jpg

 

 

A 18. század elejétől fogva növekedett létszámuk városunkban, egyrészt a természetes szaporulat, másrészt a folyamatos bevándorlás miatt. Idővel templomot, ispotályt és iskolát emelt a nagyon gazdag közösség. A korában nagyon korszerű egyemeletes épület késő barokk stílusban épült, 1805-ben nyitotta meg kapuit a diákok előtt. Jelenleg műemlékvédelem alatt áll. Az iskolát Aposztolovics János (1746-1811) alapította, az építéséhez szükséges pénzt pedig Janovics Ferenc (1735-1837) gazdag görög kereskedő biztosította. A miskolci görög kolónia - ahogy a többi magyarországi - nem csak görögökből állt. A görög nemzetiségűek voltak a legkevesebben közöttük. A miskolci kompánia döntő részben aromán volt - makedoromán, mecedovlach -, de volt közöttük albán, bolgár később szerb - rác - nemzetiségű is. Ez a soknemzetiségű közösség egymással görögül beszélt, de az etnikumok a saját nyelvüket is használták. Az összetartó kapocs a vallás volt közöttük. 

 

web.png

 

 

Az oktatást Aposztolovics nagyon magas szintre emelte, a határon túlról is érkeztek görög diákok az iskolába. Félezer darabos könyvtára megmaradt példányai a nyíregyházi ortodox parókián található, az iskola egykori dokumentumai pedig a Herman Ottó Múzeum birtokába kerültek. Az egykori iskolaépület alsó szintjén az ország legnagyobb ortodox gyűjteménye, múzeuma működik. A felső szinten az ortodox parókia található. 

 

16992217_1461459700553912_5567167296477827891_o_1.jpg

A képen egy görög diák dolgozata látható Dél-Amerikáról

 

A görögök asszimilálódtak az évek során, helyüket lassan, de biztosan a zsidó kereskedők vették át. Hatalmas vagyonukat a kissé léha utódok felélték, az egykori virágzó kompánia családainak nyoma sincs, eltűntek a történelemben. Itt van viszont az örökségük számtalan helyen a városban. Megjelenésük döntő hatást gyakorolt Miskolc fejlődésére. 

 

források:

 

Miskolc írásban és képekben

miskolc.hu

miskolc.ortodoxia.org

wikipedia

Miskolc története című könyv 

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr8412707294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása