Öt, nem hétköznapi szerelmi históriát hoztam nektek Miskolcról mára. Lesz itt szó hűtlenség miatti fővesztésről, az elhunyt szerető titokban való eltemetéséről, legendás színész szerelemről, gyönyörű szerelmes versről és a szerzőjéről, illetve egy különleges miskolci legendáról is. Megéri velem tartani!
Kéz a kézben. Forrás:victoriassecrets.hu.
Regula Ede virágai
Regula Ede gyilkos volt. Egy kegyetlen gyilkos, úgyhogy az első fejezet nem egy vidám történet lesz a szerelemről - ahogy a többi sem...
1911. augusztus 5-éről 6-ára virradó éjszaka történt a megdöbbentő bűncselekmény. Regula egy baltával három emberi életet oltott ki Edelényben, a helyi csárda tulajdonosa és a családja volt az áldozat.
Regula Ede kivégzéséről meg egy képeslap is született. Balra a gyilkos, jobbra pedig az ítélet végrehajtója látható. Bali Mihály korának egyik leggyakorlottabb hóhéra volt. Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport.
Czeisler Henriket és feleségét Deutsch Rozát holtan találták, Henrik húga Gizella azonban még élt. Életéért hosszasan küzdöttek a miskolci kórházban, de sajnos őt sem lehetett megmenteni, négy nap után adta fel a küzdelmet a szervezete. Mindössze 15 évet élt... Henrik fél éve nősült meg, és a felesége áldott állapotban volt...
Regula egyedül követte el a gyilkosságot. A pincén át jutott a lakásba, ahol Czeisler úr még egyértelműen ébren volt, hiszen felöltözve találták meg a holttestét is. A gyilkos bement, ölt, és elmenekült, a mindössze 200 korona zsákmányával együtt. A gyilkos fegyvert a Bódva patakban találták meg, ez a nyom vezetett szinte azonnal Regulához, mivel a balta egyértelműen az apja által gyártott szerszám volt. Edének volt egy szerelme, akivel a rabolt pénzből akart új életet kezdeni, ez volt az első számú indíték ellene, a tárgyi bizonyíték mellett.
A Regula által gyanúsított Kovács Antalt és háziasszonyát, Farkas Józsefnét is letartóztatták, kihallgatták, de mindkettejüket kiengedték, miután tisztázták magukat.
Amikor Regula Edét Miskolcra szállították nagy tömeg várta, úgyhogy inkább a csendőrlaktanyába szállították, mert féltek a lincselés eshetőségétől.
,,Mikor a rablógyilkossággal gyanúsított asztaloslegényt a városháza felé vitték, tömeg szenvedélyes szitkokban tört ki:
- Gyilkos! Gazember!
- Agyon kell verni!
- Fenevad!"
(Délmagyarország - 1911. augusztus 10., 3. oldal)
Regula Edét Miskolcra viszik, komoly kísérettel. Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport.
A tárgyalások után halálbüntetést szabtak Regulára, akinek kegyelmi kérvényét is természetesen elutasították. 1912. március 13-án hajtották végre rajta az ítéletet, hatalmas tömeg gyűlt össze Miskolcon az eseményre.
A történet itt véget is érne, azonban a mi esetünkben van folytatása. Ugyanis már a temetéséről is megdöbbenve ír a Miskolczi Napló tudósítója. Először is, a törvény szerint meg volt határozva, hogy a halálraítélteknek a temetése egyszerű, feltűnést nem keltő módon történjen. Nos, ez nem így történt városunkban. Erősen kifogásolja a cikkíró, hogy a temetési menetet 10 000 fős "népség" kísérte. Mintha egy ünnepelt nemzeti hős, vagy a város magas rangú tisztviselője hunyt volna el.
,,A város intelligens közönsége megbotránkozással tárgyalja ezt a botrányos temetést, amely valósággal glorifikálása volt a bűnnek, amelyet a törvény halálbüntetéssel sújtott."
(Miskolczi Napló - 1912. március 16., 4. oldal)
Népi hőst faragtak a kegyetlen gyilkosból, a legismertebb ballada a Regula Ede, az edelényi rablógyilkos históriája címmel jelent meg. A közelmúltban jutott tudomasomra, hogy Regula állítólag a vagyonos zsidókat vádolta tettéért, és abban a korban ez az indok meghallgatásra talált, ezért kísérték annyian utolsó útjára és - bármilyen hihetetlen - ezért alakult ki egyfajta kultusz is a bűnözőről.
Belépőjegy Regula Ede kivégzésére. Forrás: Miskolczi Napló.
A rablást - amely nem gyilkosságnak indult - azért követte el a bűnöző, mert a szeretőjével össze szerették volna házasodni, de Regulának nem volt pénze arra. A rablás pedig tragédiához vezetett végül...
A rablógyilkos sírján az evangélikus sírkertben Miskolcon még 1924-ben is gyújtottak gyertyát valakik a Reggeli Hírlap szerint. A ferde fejfába szöggel karcolta bele valaki a gyilkos nevét. A temetőőr is megerősítette azt, hogy a temetés után síró asszonyok hordták a koszorúkat, virágokat a sírra... Mi ez, ha nem egy különleges, nem, inkább megdöbbentő szeretet, netán szerelem?
Egy mindent elsöprő szerelem története
Miskolcon nemcsak a városba lehet szerelmes az ember, a helyiek jól tudják. Ezt egy ország is megtanulta a XX. század közepén, ugyanis a magyar színésztársadalom egyik legnagyobb szerelme Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán nevéhez fűződött, akik Miskolcon ismerkedtek meg, az Ilyen nagy szerelem című darab első próbáján.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán. Forrás: magyaridok.hu
,,1960 kora nyarán beteg lettem, érzelmi dolgok is gyötörtek, nem akart elmúlni a lázam, heteken át napi tizenhét órát feküdtem s csak nagyon lassan lábadoztam. Eljött az ősz, úgy látszott októberben már színpadra léphetek. Ottó bátyám - aki akkor Miskolcon volt színigazgató, s aki se ezelőtt, se ezt követően mint színigazgató nem tartott velem kapcsolatot - ebben a kivételes esetben úgy érezte, segítenie kell, hívott, menjek le vendégszerepelni Miskolcra. Pesten már játszottam az Ilyen nagy szerelem című darab női főszerepét, Ottó hívott, játsszam el Miskolcon is. Nagyszerű partnerem lesz, mondta, Latinovits Zoltán. Leutaztam. Beálltunk a helyünkre, kezdődött a próba, függöny fel, fésülöm a hajam, tőlem jobbra - emlékszem: tőlem jobbra - ő fekszik az ágyban és úgy kezdődik a jelenet, hogy ő megszólal és azt mondja nekem: Lida! Odakapom a fejem, ránézek - és akkor itt megállt a próba, mert én egész egyszerűen nem tudtam folytatni. Mert saját szemem nézett vissza rám."
(Dobrossy István - Gyarmati Béla: Legendák, anekdoták, emlékek - A miskolci színjátszás történetéből, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Miskolcon, 111. oldal)
Aznap este eljátszották az előadást és ők szinte megbabonázva jöttek le a színpadról. Belevetették magukat a miskolci éjszakába. Egész éjszaka beszélgettek, jól szórakoztak. Zoltán hazakisérte Évát, majd ő is hazatért. Miskolc egy legendás szerelmet teremtett.
Másnap reggel a színésznő hazaindult Pestre. A bátyja és a felesége búcsúztatta a Tiszai pályaudvaron. Latinovits sehol... Hiába kereste. Már éppen elhelyezkedett az ülésében, amikor feltűnt a kupéban a színész.
,,Bejött hozzám ziláltan, csapzottan a kupéba. Hatvanig jött velem, sírt, könyörgött, térdre borult, és én még mindig nem vettem komolyan. Tetszett, szimpatikus volt, hatással is volt rám, még mindig nem éreztem azonban, hogy viszont tudnám szeretni, és az ő érzéseiben sem tudtam igazán hinni. Mondtam, szálljon le, adtam neki pénzt, hogy vissza tudjon utazni a következő vonattal. Ott állt a peronon, és egészen hunyorogva, zavartan, szinte kiszolgáltatottan kereste a vonatát. Ez az a pillanat, amibe még mindig belesajog a szívem: ez a hunyorgás, ez a riadtság... ez volt az a pillanat, amikor egyszer csak halálosan beleszerettem."
(nlcafe.hu - Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva - a színészkirály és-kiralynő szerelme)
Pedig Latinovits tartott a közös munkától, a megismerkedésüktől pedig egyenesen rettegett. Éppen ezért tett egy fotót az éjjeliszekrényére Ruttkairól, hogy még a találkozásuk előtt hozzászokjon a színésznő vonásaihoz. Hozzá is szokott olyannyira, hogy végleg rabul ejtette a szívét.
A Miskolci Nemzeti Színház manapság
Kevesen gondolták volna, hogy Ruttkai otthagyja férjét, Gábor Miklóst a Latinovitshoz fűződő érzelmei miatt, mégis ez történt. Pedig 1953-ban még lányuk is született, igazi álompárnak számítottak színész berkekben. Először este fél hétkor néztek egymás szemébe a színpadon. Ennek emlékére Zoltán, Éva minden egyes premierjén - a következő 16 évben -, fél hétkor virágcsokorral köszöntötte szerelmét.
,,Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok." - mondta magáról Latinovits.
Fájdalmasan fiatalon, 1976. június 4-én tisztázatlan körülmények között Balatonszemesnél a vonat halálra gázolta. Különleges szenvedély volt a szerelmükben. Latinovits nehéz ember volt, a végletek embere, sokszor mély depresszióba esett, ráadásul halálosan féltékeny volt Évára és sokszor önbizalomhiányban is szenvedett. Rettegett attól, hogy szíve választottja visszamegy volt férjéhez.
,,Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban. Amit én csináltam, senki nem tudta úgy szeretni, mint ő." (stylemagazin.hu - Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban - Egy nagy szerelem emlékezete - 89 évvel ezelőtt született Ruttkai Éva)
Sajnos gyermekük sosem született, Éva nem szeretett volna többet. Bagó nevű kutyájukat viszont fiukként szerették. Szenvedélyük nem lankadt, folyamatosan szerelmes levelekkel árasztotta el Ruttkait a ,,Színészkirály".
,,Érzékenységét különleges, lélek mélyére hatoló kisugárzását József Attiláéhoz hasonlítják, gyakorta vonnak párhuzamot a színészkirály és a költőóriás halála között." (menstyle.hu - "Vagyok és leszek neked." - Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán nem mindennapi szerelme)
,,Anyám nem tudta hinni, elfogadni, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett. Úgy tudjuk, nyugtatók hatása alatt állt, s ahogy gyermekkorában gyakran tette, fel akart ugrani a vagonra, hogy azzal menjen az állomásig. Ezúttal azonban elvétette. Bizonyított, hogy a negyedik és ötödik kocsi között próbálkozott. Aki véget akar vetni az életének, általában a vonat elé ugrik." (szeretlekmagyarorszag.hu - Ruttkai és Latinovits szerelme)
Forrás: mediaklikk.hu
Latinovits halála után a színésznő minden nap meggyújtott egy gyufaszálat az emlékére, majd elfújta, illetve volt egy óra a lakásban, amely mindig fél hetet mutatott. Tíz évvel élte túl szerelmét, de többé nem volt ugyanaz az ember. Komorabb, csendesebb lett, hiszen elment az, akit a világon a legjobban szeretett...
A követ titkos szerelme
Kezdjük a történetet az elején, amely éppen olyan szomorú, mint a vége. 1707-et írunk, Magyarországon a Rákóczi szabadságharc dúl. Az elszegényedett ország nyögi a szabadságharc terheit. Ebben az évben hív össze egy országgyűlést Rákóczi Ónod mellé. Érkeznek a követek, a vármegyék képviselői.
1707. május 31-től június 22-ig tartott a gyűlés, a legfontosabb döntése a Habsburg-ház trónfosztása volt. Emellett megerősítették Magyarország és Erdély összetartozását és kétmillió forint adót vetettek ki az országra, amelyhez a nemességnek is hozzá kellett járulnia.
Az Ónodi országgyűlés. Than Mór festménye.
Június 6-án a magyar lakosságot sújtó terhek és a az értéktelenedő rézpénz vitája közben szót kért Túrócz vármegye két képviselője Rakovszky Menyhért és Okolicsányi Kristóf. Bár ne tették volna...
Rakovszky volt a szószóló, aki elmondta panaszait, elmondta, hogy a vármegyéje mennyit szenvedett a háború során és már annak előtte is. Ráadásul Rákóczit korrupcióval vagy legalábbis bűnrészességgel vádolta meg, amelyről persze már a fejedelem is hallott az országgyűlés létrejötte előtt is. Rakovszky egyébként a békepárti oldalt erősítette, a Habsburgokkal való megegyezés híve volt.
A két követ után Rákóczi emelkedett szólásra, aki elmondta, hogy sajnálja a helyzetet, de a közös teherviselés nélkül nem érhetjük el a szabadságunkat, illetve hozzátette, Túrócz vármegyénél nagyon sok vármegye sokkalta többet szenvedett az elmúlt években. Az is nagyon bosszantotta, hogy pénzek hűtlen kezelésével vádolták meg őt, aki a haza érdekében cselekszik.
Beszéde befejeztével nem jött a várt támogatás a hallgatóság soraiból, így a fejedelem lemondását is kilátásba helyezte, egyúttal felállt a helyéről. Ekkor a feszültség már tapintható volt az országgyűlési sátorban. Hangos szó nem hallatszott, de a dühös tekintetek mind a két követre irányultak.
Forrás: Wikipédia
Jókai regényes rajzaiban mutatja meg nekünk mi történhetett a sátorban ezekben a rendkívül nehéz percekben:
,,A két turóci követ pedig csak állt ott a középen. A rendíthetetlen szónok Rakovszky még most is gúnyosan mosolygott s csak a bajuszát rágta; de követtársa, Okolicsányi nagyon elsápadt, s tekintetével ugyan keresgeté azt a nyílást a sátor ponyváján, amelyiken keresztül tágasabb a világ." (Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban; Az Ónodi országgyűlés)
A csendet Károlyi és Becsényi törte meg, akik gondolkodás nélkül elkezdték kaszabolni a két követet. Rakovszky ott helyben meghalt, Okolicsányi még a sátorból el tudott menekülni, de kint őt is elkapták, sebesülten került fogságba. A hatalmas zűrzavarban Túrócz megye jelen lévő nemeseit Rákóczi a testével védte a rájuk zúduló népharag elől.
Másnap a felvidéki megye delegáltjait - akiket Rákóczi előző nap még testével védett - börtönbe vetették, a megye jelképeit nyilvánosan megsemmisítették, területét pedig felosztották a szomszédos vármegyék között. Okolicsányi Kristófot pedig lefejezték - de előtte azért jól megkínozták - felségárulás címén.
Érdekes, de szomorú történet, azt is kérdezhetné az olvasó: de hol itt a szerelem?
A két követ testét temetetlenül hagyták egyes források szerint. Egy miskolci legenda azonban azt sugallja nekünk, talán mégsem. Miskolczy Simon János mesél arról, hogy a köznép pletykái szerint Okolicsányi Kristófnak miskolci menyasszonya volt, Dőry Zsófia személyében.
Fotó: reformacio.mnl.gov.hu
Testüket az avasi temetőben temették el és állítólag felirat is volt a sírkövükön, csak azt a föld felé fordítva helyezték el, hogy ne látszódjon mi áll rajta. 1800 környékén kiemelték onnan, különböző munkálatok miatt, de utána visszatették a helyére. Miskolczy Simon János a XX. század elején a harangtorony közelében meg látta az említett sírkövet úgy, félig betemetve. Manapság azonban már semmilyen emlék nem maradt róla, e miatt kesereg is Dobrossy István egyik írásában...
A főbíró házasságtörése
A XVII. század végén az egyház és a városi igazságszolgáltatás még szimbiózisban élt egymással. Az egyházi szabályokat, bűnöket szigorúan számonkérték a lakosságon is. A házasságtörést és a paráznaságot is keményen büntették. Mindazonáltal az kevés esetben fordult elő az országban, hogy halállal lakoljon az egyik fél, kiváltképp ha a városi főbíróról, azaz mai nevén polgármesteréről legyen szó. Dobrossy István a korai politikai gyilkosságok és koncepciós perek közé sorolja az esetet.
A házasságtörés középkori ábrázolása
A legérdekesebb miskolci büntető és házasságtörési per Kondai Kis Mihály (1666 körül - 1698) nevéhez fűződik. Kis Mihály a felsőborsodi Kondó községből származhatott. Nemesi címét még apja Kys András kapta 1667-ben I. Lipót császártól. Mihály nevű gyermekéről ekkor említést tesznek, úgyhogy olyan 30 éves lehetett az eset idején.
1698-at írunk, a török már a határon túl, a Habsburg a határon belül. Kondai úr pedig a főbírói székben. A városon mély nyomot hagyott a háromfelé adózás és még nem is sejtik eleink, hogy micsoda megpróbáltatások várnak rájuk a XVIII. század első évtizedében. De mi is történt pontosan?
Szeptember 19-én történt a légyott, mely halállal végződött. Mihály urunk Szűcs András gazdag gazdálkodóhoz volt hivatalos vacsorára. Jót mulattak, italoztak, majd elindultak hazafelé este nyolc óra magasságában. A Szinva mellett, az evangélikus templom környékén, egy palánk-kerítés mellett találkozott a mulatságon szintén résztvevő ,,György István Eörsik nevű rosszhírű asszonnyal." Szűcs András és három másik polgár jelen volt az esetnél, bár erről a bíró nem tudott, mert elrejtőztek a patak partján.
A szükséges lépéseket megtették a tanúk, a házasságtörési per azonnal megindult a paráználkodók ellen. Az ítélet fővesztés volt. Ebben az időszakban szigorúan büntették a hűtlenséget, mégis meglepő volt az ítélet szigorúsága. Egyes források szerint a tanács és az esküdtek azt próbálták ezzel megmutatni mindenkinek, hogy a törvény egyforma szigorúsággal sújt le, bárki is üljön a vádlottak padján. A tanács határozatát a megyei szék is helyben hagyta, így az ítélet október 4-én jogerőre emelkedett. Hiába a főbíró ügyvédjének, Miskolczi Istvánnak minden furfangja, a házasságtörőt halálbüntetéssel sújtották. Indoklásként felhozták, hogy a vádlott a hivatalát meggyalázta és a gyanúsítás négy szemtanú által bebizonyíttatott.
,,Támaszkodva Szent István királyunk törvényeire s a II. Lajos által a városnak adományozott pallosjogra, Kondai Kis Mihály halálra ítéltetett. György István Eörsik ellen a per szintén megindíttatott, de miután kitűnt, hogy más állapotban van, az ítélethozatal szülésig elhalasztatott."
Tompa Mihály egy érzelemdús balladát is szerzett A miskolczi bíró címmel, melyben feldolgozza az eseményeket. Versében a bíró egy rabnőt látogat meg a siralomházban - akit szintén halálraítéltek - és itt történik meg a pásztoróra, tehát nem a valódi történetet tárja elénk.
A per tanulmányozása után - a tanúvallomások dokumentumai fellelhetők, legalábbis a XX. század elején még megvoltak - Szendrei János szerint egyértelműen léprecsalták Mihály urat. A mulatság alatt is folyamatosan kacérkodott a főbíróval a kétes erkölcsű menyecske, majd hazafelé ott várta, ahol pontosan tudta, hogy el fog haladni. A kerítés mellé csalta, a négy szemtanú pedig nem messze figyelte őket. Valószínűleg az ítélethozó bírák és esküdtek is részlehajlóan döntöttek, hiszen a helyzet egyértelmű volt. De vajon mi szükség volt erre a nagy összefogásra? Mit tett, vagy mit nem tett Kondai főbíró? Miért kellett megölni? Mit tudott?
Ezekre a kérdésekre soha nem tudjuk meg a választ, mindenesetre Szendrei szavait idézve:
,,Évkönyvünk ezen lapja azonban XVII-ik századbeli igazságszolgáltatásunk egy sötét lapja marad."
Eörsik asszony valószínűleg megkapta jutalmát a bíró elcsábításáért, azt is pontosan tudták - mivel terhes volt -, hogy nem fog büntetést kapni. A vizsgálatot ellene felfüggesztették, s a városi iratok szerint semmi nyoma, hogy valaha bűnhődött volna tettéért...
Szerelem a kongresszus alatt
1933. június 10-én kezdődött a lillafüredi Palotaszállóban a Írók Gazdasági Egyesületének kongresszusa. Móricz Zsigmond nyitotta meg előadásával az eseményt. Az első és a második nap is zavartalanul folyt le, míg a harmadik napon nagyon rossz hír érkezett. Agyvérzés következtében elhunyt az időközben a fővárosba hazautazott Pakots József az egyesület elnöke.
Az IGE kongresszus részvevői Lillafüreden. Forrás: Dobrossy István: Lillafüred és a Palotaszálló 75 éve.
Két nappal előtte még ő nyitotta meg az eseményt:
,,Önök Uraim vigyék hírül és mondják meg mindenkinek Lillafüred szépségeit, vadregényes csodáit és mint a magyar kultúra magvetői, térjenek ide vissza minden évben, mert az én elgondolásom az, hogy Lillafüredből magyar Helinkont csináljunk, a magyar elmék, a magyar szívek és lelkek találkozó helyét."
(Dobrossy István: A Palotaszálló és Lillafüred 75 éve, 114. oldal)
Kosztolányi Dezső az egyesület főtitkára ennek hatására véget is vétett az íróhétnek, a legtöbben másnap haza is utaztak, illetve a temetésre is elmentek. Előadást tartott volna meg az íróhéten Juhász Gyula, Simándy Pál, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula. Páran Lillafüreden maradtak a találkozó résztvevői közül, köztük József Attila is.
József Attila az egyik legszebb szerelmes versét - az Ódát -Lillafüreden ekkor írta. Itt ismerkedett meg - vagy inkább látta meg - Marton Mária művészettörténésszel, akihez a verset írta. Állítólag a költeményért "cserébe" még pofont is kapott az akkori kedvesétől nyilvános helyen.
A Palotaszálló függőkertjében található József Attila szobra, melyet 2005-ben állították a költő 100. születésnapja alkalmából. Varga Éva alkotása. A szobor mellett a kőbe vésve az Óda részleteit is olvashatjuk.
József Attila szobra Lillafüreden. Forrás: lexi.hu.
Óda
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.
Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség
ködén
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse
legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak
gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény
borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik
újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...
(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
1933. június
Források:
Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata II.
DobrossyIstván: Miskolc írásban és képekben 2.
Dobrossy István (szerk.): Miskolc története IV/1
Kárpáti Béla: Miskolc várostörténeti kalendárium
Dobrossy - Eszenyi - Zahuczky: Miskolci életrajzi lexikon
nlcafe.hu - Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva - a színészkirály és -kiralynő szerelme
Dobrossy István - Gyarmati Béla: Legendák, anekdóták, emlékek - A miskolci színjátszás történetéből - Ruttkai Éva (1927-1986) és Latinovits Zoltán (1931-1976) Miskolcon
Ruttkai Éva: Parancsolj velem, tündérkirálynő!
szeretlekmagyarorszag.hu - Ruttkai és Latinovits szerelme
Wikipédia - Ruttkai Éva szócikk, Latinovits Zoltán szócikk
stylemagazin.hu - Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban - Egy nagy szerelem története - 89 évvel ezelőtt született Ruttkai Éva
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán oldal, Facebook
blikk.hu - Latinovits Zoltánt mindent felemésztő szerelem kötötte Ruttkai Évához
magyaridok.hu - Gyémántszóró asszony
menstyle.hu - "Vagyok és leszek neked." - Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán nem mindennapi szerelme
miskolciszemelvenyek.blog.hu - Regula Ede, az edelényi rém - Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán - egy mindent elsöprő szerelem története - Tíz különleges történetet, amely híres magyarokkal történt Miskolcon - Tíz történelmi érdekesség Lillafüredről
Miskolczi Napló - 1912. március 12., 1912. március 13., 1912. március 14., 1912. január 15., 1912. március 16.
Felsőmagyarország - 1911. augusztus 7., 1911. október 30., 1911. november 1.
magyarnoir.blogstar.hu - Hóhéros üdvözlet, akasztófás Miskolcról
Borsodi Tájház Közleményei 29-30. sz. (2011)
Délmagyarország - 1911. augusztus 10. 1911. október 26.
Szamos - 1911. október 25.
Északkelet - 1912. március 15.
Reggeli Hírlap - 1924. december 25.
Balogh Bertalan (szerk.): A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum Budapest egyesület 1905/6. évi évkönyve - Miskolczy Simon János: Szerelmi históriák a régi Miskolc világából
Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. - Az Avas a városképben
Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban; Az Ónodi országgyűlés
