Ezúttal Miskolc történetét szeretném elmesélni nektek egy elbeszélő költemény formájában. Sok mást nem is tudok hozzáfűzni beharangozóként, fogadjátok szeretettel!
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
Miskolc krónikája
Minden a honfoglalás alatt kezdődött,
Amikor Árpád és Böngér épp' erre vetődött.
Ez a csodás föld volt a hű társ jutalma,
De várost Miskóc alapított rajta.
Monostor épült Tapolca határában,
Nemzetsége itt szállt meg hamarjában.
Ősi titkok tudója volt a szép kis klastrom
A régészek sokáig keresték, de ma már csak rom.
A Szent György-hegy tetején állt egy kápolna,
Melynek neve ugyancsak Szent György volna.
Volna, de csak volna, ha megtalálnánk,
Elnyelte a múlt, de jó lenne, ha újra látnánk.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
Büszkén néz le onnan, egy hatalmas templom,
De nem Szent István már az, és nem is rom.
Reformátussá lett, ötszáz éve immár,
Miskolc lelki békéje ide bizony feljár.
Tatár pusztította Miskolcot kegyetlen,
De a lakosság így sem lett hűtlen.
Örömhegyen, örömtáncot jártak,
De visszatértek, mert igazán bátrak.
Nagy Lajos királynak volt egy jó ötlete,
Diósgyőrt és Miskolcot örök frigyre vitte.
Lendva vára volt a cserealku tárgya,
Döntését városunk azóta is áldja.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
Második Lajosunk is látta Miskolc nagyságát
Pallos jogot ad ő, emeli kiváltságát.
Zűrzavaros idők, mohácsi vész, tragédiák,
Ezt az országrészt is csaknem elrabolták.
A budai pasa felégeti az egész várost,
Sokezer foglyot visz magával a hitetlen álnok.
Évtizedek múlnak, mire kiheveri,
És lesz újra Miskolc, élettel teli.
A városunk felett hegyünk magasodik,
Annak neve mától Avasra változik.
Az oldala pincékkel van tele,
Tárolva van ott a szőlő édes leve.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
Miskolci gályarabok, kiknek egyetlen bűne,
Hogy nem papisták, ezért jutottak a vízre.
Hollandus ágyúja volt a szabadító,
A szabadság érzése mindig mámorító.
A miskolci bíróknak sem volt könnyű dolga,
Elrabolták, fejét vették, ez a hősök sorsa.
Török után labanc élősködik nálunk,
Rákóczi urunknak jó dolga volt nálunk.
Jött a császár jutalma Rabutin képében,
Égett a város, csak a templom maradt épen.
A fekete halál is aratott bőséggel,
Sok ezer miskolci elszámolt életével.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
Rabigából rabiga, ez a magyar sorsa,
Csak nem akar sikerülni, a kénköves pokolba!
Sokezer miskolci a szabadságért kiált,
Azt tette mindig, mit a szíve diktált.
Megalakul városunkban a kőműves páholy,
Kazinczy is tagja ennek, a nyelvújító vándor.
Fellángol újra a szabadság szikrája,
Miskolcon is felvonul, ki hazáját szolgálja.
De a jóisten nem enged szabadulni minket,
Hogy a szabadság beklyóját levesse a nemzet.
Hosszú, szomorú évek jönnek-mennek,
Amíg a kiegyezés végre megvált minket.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
A forró augusztus utolsó napján,
A vész elérte Miskolcot, a Szinva-patak partján.
Több száz lélek veszett el a vízben,
Elmosta a vihar az életet a völgyben.
Boldog békeidők következnek,
Soltész-Nagy, Horváth, Szentpáli, ők igazi jellemek.
Bizony Ákos, Lévay, Herman és Vidats,
Városunk építői, nagyjai, ez igaz!
Hosszú, kemény küzdelem után, végre,
A város a törvényhatósági jog státuszát elérte.
Szignózta ezt boldogan Szentpáli,
Több évszázados harc volt ezt lezárni.
Az első világégés és számtalan tragédia,
Hozta a 'náthát és Trianont a halál angyala.
Cseh és román megszállás, menekültek sora,
Miskolc gondoskodott, hogy mindnek legyen hona.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
A két háború közt egy kis napsütés,
Fejlődött a város, fejlődött a vidék.
Halmay Béla, a hős, aki volt jegyző, s vezető,
És Leszih Andorral együtt monográfia szerző.
Jött az újabb gyász, a második világégés,
Városunk zsidósága elveszett, nem volt hazatérés.
Majd jött a számonkérés, leginkább azokon,
Kik' a nemzet sorsát leginkább vették zokon.
A legvidámabb barakk dicső fellegvára,
Nagy-Miskolc született, a kohászat vára.
A rendszerváltás során azt hittük, majd jobb lesz,
Nem változik semmi, ugyanaz, mi körülvesz.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
A szebb jövő reménye megilletne minket,
De eljön-e a békesség, erre vár a nemzet.
Addig is jó lenne, ha úgy viselnénk magunk,
Ahogy a dicső hős-ősök: érték legyen szavunk!
