2021. október 21. írta: Reiman Zoltán

Velok István, az írógépművész

Az elmúlt évtizedekben sok "ismerős arccal" találkozhattunk a főutcán, olyanokkal, akik időről-időre feltűntek a forgatagban. Ilyen volt a múltban Jackson, jelenleg miskolci Laci. Velok István azzal tűnt ki közülük, hogy - bár sokat el is vett tőle - egy csodálatos tehetséggel áldotta meg a sors.

Forrás: irogepmuvesz.hu

Velok István 1947. július 7-én született. Csecsemő volt, amikor súlyos agyhártyagyulladást kapott, ami sajnos maradandó rendellenességet eredményezett nála. Mozgássérült lett, egész életét tolószékben töltötte. Mind az étkezésben, mind az öltözködésben segítségre szorult, 100 százalékos rokkant volt.

Bentlakásos intézményekben nőtt fel, iskoláit is ott végezte. Mivel a kezeit sem tudta használni, írógéppel dolgozott, leckéit, később terveit is ezen készítette. Ekkor mutatkozott meg először fantasztikus tehetsége. Betűkkel, jelekkel és számokkal képeket tudott készíteni, rajzokat alkotni - minden előrajzolás nélkül.

Velok István. Forrás: blikk.hu

,,Kamaszként István a Borsod megyei Nagybarcára került egy olyan egészségügyi intézménybe, ahol paralízises betegek ápolásával foglalkoztak. Itt barátságot kötött egy agykárosult kisfiúval, Jánoskával, aki folyton arra kérte, rajzoljon neki valamit. István hiába bizonygatta, hogy nem tud, a kisfiú csak nem nyugodott ebbe bele.

Jánoska makacssága miatt István úgy döntött, megpróbál mégis rajzolni, ha a kezével nem megy, hát azzal az írógéppel, melyet mozgáskoordinációjának fejlesztése céljából kapott. Vonalkákat húzgált a géppel az I-betű segítségével (a kicsivel és a naggyal is). A vonalkák idővel komplett rajzzá váltak, Istvánt pedig ennek láttán hihetetlen boldogság töltötte el. Ezt a technikát fejlesztette tökélyre, és alkalmazza a mai napig."

(vilaghalo.net - Bejárták a világot az amerikai írógépművész képei - mi bemutatjuk magyar sorstársát!)

Forrás: irogepmuvesz.hu

Szlobodnik László, a "Lépj Tovább Abaújban!" Alapítványon keresztül sokáig támogatta Velok Istvánt. Egy visszaemlékezésében olvashatjuk hogy találkozott a művész első képeivel és hogyan ismerkedtek meg.

,,Valamikor a '90-es évek elején egy barátomnál voltam, amikor felfigyeltem egy bekeretezett képre a falon, melyen Moszkvában lévő Vörös tér volt látható. A képről messzebbről azt hittem egy fekete-fehér fotó, majd közelebbről szemügyre véve vettem észre, hogy a kép, pontosabban a képet alkotó "pontok" betűk és egy igen ritka mű előtt állok, amit "valaki" írógéppel készített. Akkortájt a barátom édesanyja sokat járt Miskolcon az idősek otthonába és ott ismerkedett össze Velok István írógépművésszel, akitől a képet is kapta.

Jómagam, mint (akkoriban) Miskolcon élő és született tisztelettel néztem a képeket, melyet később a Miskolci TESCO áruházban fedeztem fel, ill. vele együtt személyesen a művészt Velok István urat is, akit sikerült megismernem. Régi elhatározásom volt, hogy mindenféleképpen segíteni szeretném a munkáját és egyedülálló tehetségét, ezért hosszú évek óta dédelgetett álmom volt egy Internetes honlap kialakítása, mely projektet elkezdtem életre kelteni a www.irogepmuvesz.hu domain név alatt. Az oldalon mindenféleképpen szeretném Velok István írógépművész tehetségét szélesebb körben megismertetni egyedi, csak a részére készült honlapon, ill. azon keresztül segíteni a támogatók elnyerését, megszerzését, hogy a művész életét segítve gondtalanabbul élhessen munkájának.

Velok Istvánt, hogy közelebbről megismerhessem kerestem fel ezen a nyáron műhelyében, ahol rövid interjú közben igyekeztem minél többet megtudni róla és munkásságáról, életéről. Érdekelt, hogy mikortól és miként indult pályájának ez a csodálatos és valóban egyedülálló művészete. Elmesélése alapján az 1969-es iskolai éveiben kaptak egyszer olyan feladatot, hogy apró bélyegeken kellett felismerni hírességeket. Sajnos a keze folyamatos instabil mozgásából kifolyólag nem tudta a nagyított megtartani, így abban segítséget kérve több könyvre került a nagyító, mintegy támaszték és úgy szemlélte meg alatta a bélyeget. Felismerve a bélyegen lévő hírességeket, felfigyelt arra is, hogy a képek apró pontocskákból rakodnak össze, hol sűrűbben, hol ritkábban a kép fényviszonyait tükrözve. Rájött, hogy bár rajzolni, festeni nem tud, de ilyen pontocskákat, pontosabban képet alkotó elemeket ő is tud ábrázolni egy írógép segítségével. Megpróbálta és sikerült. Az első remekműve egy mértani alakzat, pontosabban egy kocka volt bemetszéssel. Sokunknak ismerős lehet, eme első lépés rajzórákról vagy műszaki rajzból, ábrázolásból, melyet szabadkézzel vagy valamilyen tervezőprogrammal készíthetünk el. De gondoljunk csak bele, írógéppel készült. István elmesélte, rájött arra, hogy látja az árnyékolásokat, fényviszonyokat a lerajzolandó képen és érzi, hogy egy-egy részlet hol kezdődik és végződik majd a papíron. A művek kialakításához legtöbbször három betűt használ: A S D. A billentyűzet eme három első karaktere sokszor elegendő egy komplett kép kialakításához."

(irogepmuvesz.hu)

Az említett Miskolci Egyetem bejáratát ábrázoló alkotás. Forrás: irogepmuvesz.hu

Egy időben alkotói műhelye is működött Velok Istvánnak a Szentpéteri kapuban, a Tesco hipermarketben. A főutcán is sokszor lehetett találkozni vele, szerette az emberek társaságát. Akarata és életszeretete kimagasló volt. Egy idősek otthonában élt, kevéske rokkantnyugdíjából. Képeit többször meg akarták vásárolni tőle - magyarországi és külföldi jelentkezők is voltak -, de ő ragaszkodott hozzájuk, kizárólag ajándékozás útján vált meg egy-egy művétől.

Megrendelésre sem dolgozott, egyszer tett kivételt: Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem egykori rektora kérte fel arra, hogy az intézmény új főbejáratát rajzolja meg számukra. A mű elkészült, melyet ünnepélyes keretek között mutattak be a sajtónak.

Olyan sikert aratott a kép, hogy az egyetemi aula falán helyezték el bekeretezve, kicsinyített mása pedig az egyetem által adományozott egyes okleveleken, kitüntetéseken látható.

Az első cikket Velok Istvánról, egy 1972-es Déli Hírlapban találtam.

,,Akarva akarni, akarattal alkotni!” Ezt a jelmondatot olvashatjuk Velok István szobájának falán, a Szentpéteri kapui szociális otthonban. Géppel rajzolta papírra, s aztán a falra rajzszögeztette társaival. Géppel rajzolta ugyanúgy, mint a lován vágtató mesebeli királyfit. Géppel rajzolta, mint azt a félszáz müvét, amelyeket a Gárdonyi Géza Művelődési Házban is kiállítottak.

Sok látogató kereste fel a tárlatot, hogy megértsék Velok István jelmondatát, hogy megtanuljanak valamit tőle, amely csak nagyon keveseknek adatik meg: a sohasem lankadó akaraterőt.

Akik nem látták a géprajzokat, kíváncsian kérdezhetik: milyenek is lehetnek ezek? Mert komputerek firkálta ákombákomokról már sokat hallottunk... És kicsoda Velok István?

A 25 éves fiatalember életéből 18 évet kórházakban, intézetekben. otthonokban töltött. Nappalait a tolókocsiban tölti. Túlmozgásos. Felállni nem tud, kezéből kiesnek a tárgyak. Etetik, itatják. Ha olvas, valaki lapozza a könyvet... Az általános iskolát jeles eredménnyel végezte el. Kitünően sakkozik, s néhány szavas utasításai alapján megjavíthatják az elromlott rádiókészüléket, órát...

Az asztalan írógép várakozik, hogy újra s újra rajzlapot fűzzenek bele. L-ek és S-ek, vonalak és pontok a kép kontúrjai. X-ekböl áll a tank, s 5-ösök között hasítják az eget a lökhajtásos gépek. A féllábű gitáros M- és H-katonák egyvelege. A női akt: S és O... Mint a linóleummetszetek vagy a grafikák: plasztikusak, világosak, kifejezőek. Velők Istvánnál az alkotás nemcsak ellenállhatatlan belső kényszer, nemcsak bensőből vezényelt önkifejezés, féltés, melegség, hanem kín és emberfeletti önfegyelem. Hogy végre eljussanak az ujjai a betűkig, több tízezer billentyű leütéséig. Amíg csak kész nincs a Mű.

Velok István tolókocsihoz kötött élete nem tehetetlen. Céltudatos, értelemmel bíró létezés az övé: csodálni való akarás...

(Déli Hírlap - 1972. november 1.)