Csodák márpedig vannak, ha az alábbi három történetet elolvassátok, ti is megbizonyosodtok majd erről.

10-es Honvédek a fronton. Fotó: Miskolc a múltban Facebook csoport 

A tetemvári csoda

Egy hihetetlen történet a következő, az ügy óriási port kavart a húszas évek végén. Nemcsak Miskolcon. 

Egy különleges história a Tetemvárról 

1928 karácsonyán hihetetlen dolog történt Szántó Józseffel, a 19 éves bolti szolgával. Egy különös kereszt jelent meg a kisujján, egy éjszakai látomás után. A vallásos miskolciak csodát kiáltottak, a józanabbak csalást sejtettek mögötte - de mindenki kíváncsi volt rá.

A Tetemvár abban az időben a város szegények által lakott területe volt. Az egykori pincékbe költöztek be a város sanyarú sorsú polgárai. Napszámosok, munkások és nincstelen családok tengették napjaikat az egykori borházakban, amelyeket lakhatóvá alakítottak át. A pincékkel teletűzdelt domb egykor a borkereskedelem központjaként funkcionált.

A Tetemvár 211. lakója volt Szántó József. Vallása tisztázatlan, hiszen reformátusként élt, de katolikus akart lenni. Ez a fiatalember egy zsidó kereskedőnél állt alkalmazásban.

A csoda

A bolti szolga meséli el történetét, azt, hogy mi történt vele 1928 karácsony vigíliáján:

,,Nagy főfájás gyötört - meséli a csoda hőse, - lázban égett az arcom, szemeim düledeztek és csak nehezen tudtam elaludni. Egyszer csak csodálatos látomás fogott el. Angyal jelent meg ágyam mellett és szólt: ,,Vigyázz és ne félj, mert meg fog neked jelenni az Úr!" És éjfélkor, mikor megkondultak a harangok, mennyei fényben előttem állott Jézus Krisztus. Arcát szakáll övezte, de arca és lénye nem emlékeztetett a róla készített képekre. Megfogta a kezemet és így szólt hozzám: ,,Fiam, tiszta a te véred és tiszta a te lelked, adom néked ezt a szent keresztet, amivel én megváltottam a világot. Adom neked, hogy a nép elhiggye, hogy nálad voltam és tanítsd a népet jóra. Az Úr ezután megszorította a kezem és eltávozott és itt hagyta emlékül és jeléül annak, hogy nálam járt, jobbkezem kisujján e keresztet."

(Pesti Napló - 1929. január 6. (Rendőrségi eljárás indul a miskolci boltilegény "látomása" ügyében)

,,Népvándorlás" Miskolcon

József története villámgyorsan elterjedt a Tetemváron és a város egész területén. Szinte özönlött Miskolc népe a romos kis házba, ahol a bolti szolga édesanyjával és édesapjával élt. A fiatalember karácsony óta nem ment dolgozni, egész napja az ujja mutogatásával és imádkozással telt. A gazdag nemes ugyanúgy elé járult a kis viskóba, ahogyan az utolsó, nincstelen polgár is. Voltak nála vallási fanatikusok, látás- és hallássérültek, és egyéb betegségben szenvedők, vagy egyszerű kíváncsiskodók.

Pár héttel a csoda után a rendőrség érdeklődését is felkeltette az eset, hiszen sokan névtelen levelekben kérték őket az ügy kivizsgálására. Dr. Stompf Iván rendőrfogalmazó vezetésével Dr. Fodor Imre és Dr. Bojárszky Béla tiszti orvos érkezett a csoda helyszínére. Kikérdezték Szántó Józsefet, aki ugyanezt mondta el a hivatalos szerveknek is, akik ezek után távoztak a helyszínről. Egy rendőr innentől kezdődően folyamatosan figyelte a házat és az események lefolyását.

Rengeteg ajándékkal halmozták el a bolti szolgát, aki pénzt senkitől sem fogadott el. Azt mondta, hogy a református hitről át fog térni a katolikus hitre, és a minoritáknál lesz szerzetes.

A csoda vége

Az egyik napon még több ezer ember fordult meg a kis házban, ahol az egyik kerítés is kidőlt, sőt, egy ablak is betört a nagy tolongásban. A szomszédba menekülő "csoda boltost" úgy kellett visszavinni a lakásába... A másik napon már senki nem volt a ház előtt, hiszen a rendőrség betiltotta a "búcsújárást". A Pesti Napló január 9-én már arról számolt be, hogy Szántó József ismeretlen helyen tartózkodik, nincs a tetemvári háznál. 

A továbbiakban semmilyen információ nincs a csoda hőséről. Nem tudni mi történt vele, mi lett a sorsa a későbbiekben…

Amikor téglák hullottak az égből...

Egészen elképesztő történetre bukkantam a helyi sajtó tanulmányozása közben. Egy miskolci házra több napon keresztül kőeső hullott, kisebb megszakításokkal. Nem egyedi jelenség ez, a világon több helyen dokumentáltak hasonló, különleges jelenséget. Persze ez nem jelenti azt, hogy tényleg valamilyen természetfeletti erőben kell gondolkodnunk, hiszen, sok helyen kiderült a turpisság. Itt azonban nem, hiába keresték az elkövetőket nagy erőkkel.

A tény az, hogy a Liptai Ferenc földműves - illetve felesége és öt gyermeke - tulajdonában lévő ingatlanra - Pipisdomb utca 1. - hullott a kőeső, másfél héten át. A nem mindennapi esemény az országos médiában is feltűnést keltett. Először a miskolci lapok sem vették komolyan a legendát - a nyolcadik nap után kezdték a tudósítást az esetről -, egészen addig, amíg ki nem mentek az újságírók a tett helyszínére. Az ezt megelőző években történtek hasonló esetek városunkban, de azokat meg lehetett magyarázni és akkor mindig elkapták az elkövetőket, ezúttal nem... 

A ,,bűvös házra" reggeltől estig hullott a kőeső, apró megszakításokkal. A helyiek többször összefogtak, hogy megtalálják a tetteseket, de mindhiába, mert senkit nem találtak a közelben. A rendőrség is körülvette a területet, próbálta kézre keríteni az elkövető(ke)t, ez azonban nekik sem sikerült.

A Danyi-völgyiek egyike-másika boszorkányokat, illetve rossz szellemeket okolt a történtek miatt. Az érintett ház közelébe csak férfiak merészkedtek, az asszonyok az első napokban nem mertek közelebb menni. A férfiak is csak egy utcával lejjebb álltak meg, az elátkozott ház közvetlen közelében senki sem tartózkodott.

A nyolc nap óta hulló kőeső teljesen tönkretette az épület tetejét és belső berendezését. A házban lakók és a szomszédaik addigra elköltöztek. A tudósítás szerint ökölnyi és emberfej nagyságú kövek estek az épületre.

A helyiek elmondása szerint az első kő 1926. június 9-én esett a házra. A Liptai család erről még nem vett tudomást, véletlennek gondolták a történteket. Aztán fél óra múlva még egy kő, aztán még egy, és a megmagyarázhatatlan jelenség nem akart befejeződni. Június 17-én két pipisdombi munkás és egy helyi kislány is súlyos fejsérülést szenvedett a lehulló kövek miatt. A környékbeliek ezek után már szabályos felderítő csapatokat szerveztek a bűnösök elfogása érdekében. Sajnos semmit sem találtak, és a kutatás ideje alatt is folyamatosan esett a kő a szerencsétlenül járt Liptai ingatlanra. 

Ez volt az a pont, amikor a pipisdombiak közül már mindenki biztosra vette, hogy ártó szellemek vagy boszorkányok a rejtélyes elkövetők. Ugyanis szinte lehetetlen, hogy ne találták volna meg a dobálózót, ha hús-vér ember.

Június 17-én estére egy szakasz rendőr is érkezett a helyszínre, akik körülzárták a környéket, majd átkutatták az Avas azon részét, ahol a tettes vagy tettesek megbújhattak. Ez a kutatás szintén eredménytelennek bizonyult. Még előző este az egyik szomszédot kísérték be az őrszobára gyanúsítottként, de mivel a dobálás akkor is folytatódott, a rendőrök elengedték.

Az eredménytelen keresések után - június 18-án reggel - a rémült pipisdombiak közül sokan elhagyták az otthonukat, hogy rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat, legalább addig, amíg el nem múlik a vész. A kődobálás egyébként már sorra egymás után sebesítette meg a környék lakóit is.

Június 18-án délután két szakasz rendőrt vezényeltek ki a területre, abban a reményben, hogy pontot tehetnek a rendkívül izgalmas, és immár egész Miskolcot lázban tartó eset végére.

A rendőrség szerint:

,,(...) minden valószínűség szerint valamilyen kis gépezet segitségével dobálja a házat, mert másképpen lehetetlen elképzelni, hogy a szorosan egymásmellé épitett házak közül minden egyes dobásra pontosan a Pipisdomb 1. szám alatti házat találja el."

(Miskolczi Napló - 1926. június 18.)

Éjszaka ugyan szünetelt a (kő)eső, de másnap reggel újból elkezdődött. A hatóságok is értetlenül álltak az eset előtt. A lakosság körében elterjedt egy pletyka, amely szerint az elmúlt napokban több helyi lakos is egy hajlott hátú öregasszonyt látott nevetve táncolni az esőben, akit sem előtte, sem utána nem láttak ezen a környéken. Ez a történet is a boszorkányhistóriát erősítette, amelyben már a teljes lakosság hitt.

Egy helyi lakos, az öreg Mari néni is elmondta, mit talasztalt. Pár napja három boszorkányt látott táncolni a levegőben az Avas fölött. Az egyik nyakán egy kötél lógott, arról pedig egy-egy gyöngyszem hullott le a halandók közé. Azért, hogy az emberek ne vesszenek össze rajta, a boszorkány minden egyes lepergett gyöngyöt kővé változtatott.

Érdekes, hogy az első héten a Danyi-völgy, illetve Miskolc lakossága nem mert közelebb menni a ,,bűvös házhoz", utána azonban ez hirtelen megváltozott. Június 19-én csak egy nap alatt kétezer ember nézte meg a lyukakkal teli házat. A mélyen vallásos emberek között az a pletyka járta, hogy Isten így akarta figyelmeztetni eltévedt bárányait, hogy térjenek vissza hozzá. Mások pedig eskü alatt is vallották volna, hogy már találkoztak személyesen is a pipisdombi boszorkánnyal az elmúlt napokban. 

A pipisdombi asszonyok egy része már napok óta nem mert hazamenni, aki mégis otthon volt, az inkább az eseményeket figyelte. Dél körül a (kő)eső ismét abbamaradt, majd fél négy tájékán kezdődött újra. Egészen elképesztő pontossággal hullottak a kövek a jobb sorsra érdemes Liptai József házára, és minden dobás talált. 

A szenzáció összehozta a város lakosait. Ott állt a városi vezető a gyárból éppen kijövő munkás, vagy a cukrász, illetve az egyszerű napszámos mellett. És persze voltak olyanok is, akik itt is az üzleti lehetőséget keresték. A többezer nézelődő nem maradhatott étlen-szomjan. Megjelentek az árusok, még friss sós perecet is lehetett kapni, hangos szóval árulták portékáikat. Az egyik házban málnaszörpöt árultak, a pipisdombi kislányok pedig 2000 koronáért adtak vizet a megfáradt nézelődőknek.

Este újra nekifogott a keresésnek a rendőrség. Két detektívcsoport és egy sereg rendőr kereste a rejtélyes dobáló(ka)t az Avason. Eközben a helyszínen annyi kíváncsiskodó gyűlt össze, hogy a lovasrendőrök kergették szét őket, este 11 körül. Ezután indult meg a tervszerű hajsza. Ezúttal azonban - az eddigiekkel ellentétben - egyetlen kő sem hullott a házra a keresés ideje alatt. Talán közel jártak a megoldáshoz a rend őrei? Közben kiderült: pár hete a Kisavason történt hasonló eset, de ott a tetteseket hamar elfogták. Itt azonban senkit sem találtak a nyomozók, akit gyanúsítottként vehettek volna számításba.

Június 20-án, reggel kilenc óra körül újra elkezdődött a dobálás, majd hamarosan abbamaradt. Nem is hullott már több kő egész nap a ,,bűvös házra". Az éjszaka folyamán a rendőrség ismét razziát tartott a hegyoldalban.

Június 21-én, azaz másnap reggel derült ki, hogy eredménytelen volt a hajsza. Azonban egész nap szünetelt a (kő)eső. A helyiek arra gyanakodtak, hogy a természetfeletti erők bosszúra készülnek a család és a környékbeli lakosok ellen. Sokan egy-egy darab követ szerettek volna elcsenni a ház udvaráról, olyat, amely oda esett az elmúlt napok valamelyikén. Úgy gondolták, ezek megvédik majd őket a szellemek haragjától. És természetesen lehetett ilyeneket kapni is, de nagyon drágán.

Június 22-én is hiába várta a többezres közönség a kövek hullását, így a többség csalódottan ment haza. Egy kő sem esett - ezen a napon sem - a híres portára. Így amilyen gyorsan elköltöztek a környékbeli lakosok, olyan hamar vissza is tértek, ugyanis ismét élhetővé váltak a Pipisdomb utcai ingatlanok.

Soha többet nem hullott kő sem Liptai Ferenc, sem az utca többi lakójának házára. A rejtélyes esetre azóta sincs magyarázat és azóta sem volt ilyen vagy ehhez hasonló ügy városunkban.

Farkas Bálint csodálatos hazatérése

Érdekes újságcikket találtam a Reggeli Hírlap egyik, 1928-as számában. Egy katonáról írnak, aki tíz évvel az első világháború befejezését követően tért haza a falujába. Akkoriban a 10-es Honvédek Miskolc háziezredének számítottak, itt szolgált az eltűnt, majd halottá nyilvánított katona.

A 10-es Honvédek között harcoló Farkas Bálint alsódobszai származású volt. Az újságcikk szerint a földművesként dolgozó fiatalember 21 évesen vonult be a seregbe, 1914 őszén cserélte a kaszát fegyverre. 

Először minden rendben volt, jöttek a tábori levelek haza. Azt írta a fiatal Bálint anyjának, hogy jól van, sőt, idővel már egy csillagot is kapott, tizedes lett belőle.

Egyik alkalommal azonban az esti létszámellenőrzésnél nem találták a fiatal zempléni fiút. Az egyik bajtársa beszámolt arról, hogy a közelében harcolt Bálint, aki mellett egy gránát csapódott be, és a bajtársa ekkor látta őt utoljára. Ennek az információnak alapján a századparancsnok a hősi halottak közé vette fel a fiatal tizedest. A hivatalos papírok szerint 1915 tavaszán a galíciai fronton egy orosz gránát ölte meg Farkas tizedest. Hamarosan meg is kapta a ,,pecsétes levelet" - így hívták akkoriban a frontról érkező gyászjelentést - szegény édesanyja, aki elsíratta egyetlen fiát. Nemsokára ő is elhunyt, így azt sem érte meg, hogy Bálintnak és elhunyt falubeli társainak emléktáblát állított a község.

Azonban Farkas Bálint nem halt meg. Az a bizonyos gránát nem ölte meg a bátor zempléni legényt. Eszméletlen állapotban, súlyos sebekkel borítva találtak rá az oroszok a harcmezőn, fogságba került, onnan pedig egy rabkórházba. Amikor magához tért a fiatalember, nem emlékezett semmire, sem a nevét, sem a nemzetiséget nem tudta megmondani. A ruhái is eltűntek a kezelés alatt, így névtelen, hazátlan katona lett belőle.

Egy oroszországi fogolytáborban folytatódott Farkas Bálint története, egészen az októberi nagy szocialista forradalom kitöréséig. Ekkor a foglyokat szélnek eresztették, így elengedték a félig bolond magyar katonát is. Ő pedig tébolyult elmével járta az orosz falvakat, városokat, koldult, hazátlan, hajléktalan volt.

Végül, valamilyen oknál fogva, a történelmi magyar határ felé indult. Először Lengyelországot járta be, majd az akkor már elszakított Felvidék falvaiban tűnt fel. Nem ismerte fel a magyar beszédet, ezért tovább haladt délre. Sok-sok év után Borsod vármegye területére lépett.

1928 nyarán érkezett haza. Először Miskolc, majd Zsolca, Onga, Gesztely következett, míg végül Alsódobszára ért. Ekkor azonban csoda történt: újra emlékezni kezdett. Olvassuk el Révész Jenő mit ír az igazán megható esetről.

,,Felszáll a köd

És amikor kifordult a gesztelyi dombról a hepe-hupás, göröngyös alsódobszai utra a szerencsétlen megkinzott ember, akinek a lelke már szinte teljesen kiégett, megkövesedett, különös melegséget érzett végigomlani agyán, szivén. És ahogy ment, ahogy haladt előre a szülőföld édes határában, egyre nagyobb forróság jött rá és amikor már feltűnt a szétdobált néhány házas kis falu református templomának tornyán a rézkakas, ugy érezte, mintha fején egy erős páncél robbanna szét darabokra. Szinte hallotta a páncél recsegő szétpattanó ropogását.

Felszállott a köd és Farkas Bálint, a megtépett, rongyos csavargó megdörzsölte a szemét. Mintha huszesztendős mélységes álomból ébredt volna. Érthetetlenül bámult szét maga körül, nem tudta elképzelni, hogyan került a harctérről, a galiciai sikságról, ahol éppen állott a harc, ide, a szülőfaluja határába. Megremegett a szive, vér kalimpált az agyában és a magára talált ember, mint eszeveszett őrült, rohant be a faluba az elhagyott szalmafedeles kunyhó felé."

(Reggeli Hírlap - 1928. július 27. - Révész Jenő - Aki leborult a saját siremléke előtt)

Miután berohant a hazatérő katona a szülői házba, ismeretlenek fogadták, szegény édesanyját hiába kereste. A cikkíró itt azt is megjegyzi, hogy az elmúlt 13 év teljesen eltűnt Farkas Bálint emlékezetéből, cserébe viszont visszakapta az első 21 év emlékeit. A hírre, hogy a halottnak hitt fiatal fiú hazatért, az egész falu összegyűlt. Mindenki látni akarta a háborús hőst, aki tíz évvel a nagy világégés után végre hazajutott.

Miután a sokadalom szétszéledt, Bálint első útja a temetőbe vezetett az édesanyja síremlékéhez. Ezután a nem messze található háborús emléktáblához ballagott. Nehezen tudta elolvasni a feliratot, és rajta a 13 nevet. Ahogy haladt a neveket olvasva lefelé, nemsokára feltűnt a saját neve is. Farkas Bálint. Ott állt a saját hősi síremléke előtt...

Megható a történet, de vajon tényleg így történt mindez? Kicsit próbáltam körüljárni a témát, és komoly kétségeim támadtak az eset valódiságát illetően. Nekem kicsit túl mesebelinek tűnik a történet is, hiszen mennyi az esélye annak, hogy pont a szülőfalujába sétál be az egykori hadifogoly? A cikk írója Révész Jenő, aki több, hasonlóan misztikus történetet írt a Reggeli Hírlap hasábjain. 

Az alsódobszai polgármesterrel is beszéltem az ügyben, aki azt mondta, hogy tudomása szerint nem volt Farkas nevű család a faluban azidőtájt. Nem tud semmiféle Farkas Bálintról, és a neve sem szerepel az első világháborús emléktáblán.

Mivel 10-es Honvéd volt Farkas Bálint Révész írása szerint, megkerestem Szopkó Róbertet, a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület vezetőjét, aki segítséget ígért, amit utólag is köszönök neki. Nos, ők sem találtak semmit róla, a honvédek között nem szerepel a Farkas Bálint név.

Ugyanakkor neveket - pl. Ambrus Károlyét is, akinek a neve szintén nem szerepel az emléktáblán - és a települést is említi Révész Jenő. Ha minden alapot nélkülöző lenne az írás, akkor nem említené őket, sőt, Alsódobsza helyett egy kis zempléni faluként nevezné meg a helyszínt. Azonkívül az újságnál biztosan reklamáltak volna az alsódobszaiak, helyreigazítást követelve, ha valótlant állított volna a szerző.

Kutatásom során talált rám Danyikó Zoltán - aki alsódobszai -, ő szintén találkozott ezzel az írással, és az önkormányzattól értesült az érdeklődésemről. Ő is kutatott az ügyben, de nem talált használható információt Farkas tizedesről. Szerinte annak, hogy Farkas Bálint neve feledésbe merült, több lehetséges magyarázata lehet. (Friss információ, hogy biztosan volt Farkas nevű család a faluban, Danyikó Zoltán talált rá bizonyítékot.)

A református templomban elhelyezett első világháborús emléktábla nem teljes. Azok neve nem került rá, akik a tábla állításakor - 1921 után - nem voltak alsódobszai lakosok, illetve már nem élt senkijük a faluban. (Farkas Bálintak már az édesanyja sem élt Révész írása szerint.) Ez azért történt így, mert az emléktáblát a még élő hozzátartozók támogatásával emelték. Valószínűleg a község tanácsa a temetőben állított emléket hősi halottainak, ahogy az a cikkben is szerepel. Ezen lehetett Farkas tizedes neve is.

Danyikó Zoltán kutatásai szerint a falu keleti részén található egy Hős-kert elnevezésű, mára jórészt beépített terület. Ezzel a dűlőnévvel az első világháború előtt nem találkozhattunk. Azt is tudni kell, hogy Horthy Miklós kormányzó javaslatára a hősi halottak emlékére fákat ültettek, parkokat alakítottak ki országszerte, így emlékezve rájuk. Ide kerülhetett át a temetőből az első világháborús emlékmű is.

Idős helybeliek szerint az ötvenes-hatvanas években faiskola működött a területen, de van, akinek egy elhanyagolt emlékmű vagy emléktábla is rémlik az emlékezetében. A Hős-kert beépítése után a falu közepén alakítottak ki egy Hősök ligete nevű parkos részt. A romos, régi emlékmű valószínűleg már nem kerülhetett át oda, lassan az enyészeté lett.

Révész Jenő írásában az emlékművön 13 név állt, a jelenlegin 15 található. Balogh József, Kossuth-díjas tanító viszont úgy tudta, 18-an nem tértek vissza a háborúból a falu lakosai közül. Danyikó Zoltán szerint az ember feledékeny. A második világháborús emlékművet is kicserélték, erre is kevesen emlékeznek, pedig nem is olyan régen, 1984 után történt.

Szopkó Róbert, a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület vezetőjének gondolataival zárnám soraimat:

- Az első világháború hatalmas emberveszteségekkel járt, rengeteg volt az eltűnt, a hadifogoly. A hadifoglyok ezrei nem tudtak hazatérni Magyarországra az orosz forradalmak és polgárháború miatt, ott ragadtak örökre. Hírek hiányában a családok évekig, évtizedekig hazavárták szeretteiket. Ebben a légkörben született maga a cikk is. Nem hiszem, hogy rosszindulat vezette az újságírót, csak rájátszott az adott kor közhangulatára.

Források:

Dobrossy István (szerk.): Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999, Dr. Dobrossy István, Kádár Péter)

Magyar Hírlap - 1929. január 3., 1929. január 8., 1929. január 9.

Magyar Jövő - 1929. január 5.

Pesti Napló - 1929. január 6., 1929. január 8., 1929. január 9.

Reggeli Hírlap - 1928. december 30., 1929. január 1., 1929. január 4., 1929. január 5., 1929. január 9., 1929. január 13.

miskolciszemelvenyek.blog.hu - a rejtélyes tetemvári pincerendszer

Magyar Hírlap – 1926.június 23. – Ezren és ezren zarándokolnak ki a miskolci pipis-dombra, ahol ,,boszorkányok” bombáznak egy házat

Magyar Jövő – 1926. június 18. – De strigis, quae non sunt, a pipisdombiak szerint mégis léteznek

Miskolci Napló - 1926. június 18. - Az ,,avasaljai boszorkány" kiüldözte házaikból a pipisdombi lakosokat (Révész Jenő)

Miskolci Napló - 1926. június 19. - A hatóságok eredmény nélkül kutatják a pipisdombi kődobálót (Révész Jenő)

Miskolci Napló - 1926. június 20. - Tegnap délelőtt nem esett kő a pipisdombi ,,bűvös" házra - Jó estét!

Miskolci Napló - 1926. június 22. - Megszűnt a pipisdombi kődobálás-de nincs meg a tettes

arcanum.hu – Magyar Életrajzi Lexikon – Révész Jenő

index.hu – Toma András találkozott féltestvéreivel

nso.hu – Futballkapus a fronton – Sanghajban kötött ki Zsák Károly tartalékja

ntf.hu – Saját maga örököse, avagy az „élőhalott” visszatérése

sho-jabloniec1914.pl – Miskolci Magyar Királyi 10-es Honvéd Gyalogezred

Wikipédia – A hét alvó legendája szócikk, Toma András szócikk

Danyikó Zoltán kutatásai, írásai Farkas Bálintról

Szopkó Róbert

- 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület - segítsége

Az alsódobszai önkormányzat információi