A 9. HONVÉDZÁSZLÓALJ MEGSZERVEZÉSE ÉS TÖRTÉNETE 1848. DECEMBERÉIG - 2. rész
2024. március 16. írta: Reiman Zoltán

A 9. HONVÉDZÁSZLÓALJ MEGSZERVEZÉSE ÉS TÖRTÉNETE 1848. DECEMBERÉIG - 2. rész

Rendhagyó bejegyzés következik a blogon, hiszen nem az én írásom lesz olvasható, hanem egy 2008-as szakdolgozat, Ozsvári Tamás munkája. Nagyszerű munka, érdemes elolvasni. A 9. HONVÉDZÁSZLÓALJ MEGSZERVEZÉSE ÉS TÖRTÉNETE 1848. DECEMBERÉIG a szakdolgozat címe. Ezúttal a vidéki toborzásról lesz szó.

 

10334_w_600_wm_1_1.jpg

 

A szakdolgozat első része itt található:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2023/11/10/a_9_honvedzaszloalj_megszervezese_es_tortenete_1848_decembereig_1_resz

Toborzás vidéken

A kezdeti nehézségek

Vidéki toborzás óriási jelentőségű, hiszen a 10 újonnan létrehozandó honvédzászlóalj közül 8 vidéki volt. Dolgozatom ezen fejezetében részletesen bemutatom a vidéki toborzás legfontosabb előzményeit, momentumait. Miként alakultak meg a zászlóaljak, melyek voltak a főbb toborzási körzetek, kik voltak a zászlóaljak fontosabb személyei. Mivel a szakdolgozat fő témája a 9. honvédzászlóalj, így őket ebbe a fejezetbe nem vettem be, majd ezt a zászlóaljat később részletesebb vizsgálat tárgyává teszem, mint a dolgozat központi témáját ismertetem. 

Avidéki toborzás 1848. május 18.-ával vette hivatalosan kezdetét. Ekkor Batthyány elküldte a hadfogadó városoknak a toborzási felhívást, illetve utasította Szemerét, intézkedjen arról, hogy a vidéki hatóságok is megkezdjék a hadfogadást. Szervezzék meg a toborzóbizottságokat, melyeknek feladata lesz a jelentkezők megvizsgálása, felfogadása és felesketése.

(OL BM 1848-16-39)

 

img_20240207_192051.jpg

 

Mivel ez a körlevél nem tartalmazott a toborzás módjáról semmit ezért eleinte a városok tájékozatlansága gátolta a toborzás eredményes megkezdését. Több toborzásra kijelölt helység nem is reagált a miniszterelnöki felhívásra. Ennek legfőbb oka a körlevél szűkszavúsága illetve, hogy a városok az ekkor zajló törvényhatósági választásokkal is elvoltak foglalva. Ezért érdemi tevékenységet május végéig csak 9 város tett: Szeged, Debrecen, Nagykálló, Eger, Komárom, Székesfehérvár, Kaposvár, Szekszárd és Szombathely.

A májusi toborzást nem csak az lassította, hogy nem kaptak részletes utasítást a városok, hanem a hatóságok egy része is lassan reagált a miniszterelnök, és Szemere levelére. Az esztergomi alispán egy levelében ezt írta: ,,ha kell lelkesen iparkodik eljárni, de miután sem mód, sem pénzbeli eszköz ki nem jeleltetik, aziránt utasítást várok.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 244)

Több forrásban is olvasható, hogy sok város és megye is írt Batthyánynak hasonló levelet, hogy a toborzást a pontos utasításokig nem tudják elkezdeni. Attól tartottak, hogy ennek a késedelemnek az lesz az ára, hogy csökken majd az emberek bizalma a toborzás iránt. A miniszterelnök válaszleveleiben kifejtette, hogy a „kellő utasítás jelenleg sajtó alatt van és hamarosan szétküldik azt”.

(OL HNI 1848:315-136)

Továbbá tájékoztatást kapnak a kellő részletekről: a zászlóaljak alakításáról, honvédek ruházatáról, fegyverzetükről és élelmezésükről is.

(OL HNI 1848:328)

Az első zűrzavart mutatja az alábbi eset is amely a szentesiekkel történt: ugyanis május 29.-én 39 önkéntest szállítottak a szegedi hadfogadóhoz és ott nem volt aki átvegye őket.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 245)

 

img_20240207_192117.jpg

 

Többször előfordult az is hogy a hadfogadó helyek a kellő tájékoztatás hiányában Pestre küldte fel az önkénteseket. Később a hadügyminiszter kérte is a miniszterelnököt, hogy intézkedjen arról, hogy a vidéki városok ne küldjék fel az újoncaikat a fővárosba. Mint már említettem ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Pesten ilyen hamar sikerült 2 zászlóaljnyi önkéntest toborozni.

További problémákat okozott, hogy a vidéki toborzó helyeken nem tudták, miként lehet úgy önkéntest fogadni, hogy ha az csak a veszély elhárításáig szeretne katonának állni nem pedig 3 évre. Ezért például Arad külön futárt küldött Pestre, hogy ezt kitudakolja. Ebből is láthatjuk, hogy a toborzások kezdetén a városok mennyire tájékozatlanok voltak még a legfontosabb kérdéseket tekintve is. Jásznagykun és Hajdú kerületeiben pedig az okozott felháborodást, hogy nem kívánt a kormány önkéntes lovasságot felállítani. Pedig ezeken a területeken ez volt a megszokott harcmodor. Ezért több önkéntes jelölt is jelezte, hogy csak akkor hajlandó beállni honvédnek ha azt lovon teheti, ugyanis nem kívántak gyalogos szolgálatot teljesíteni. Ezt a kényes helyzetet végül a toborzótisztnek sikerült megoldania és a gyalogosnak beállni nem akaró önkénteseket felfogadta az ezredéhez, a Nádor-huszárokhoz. (A hadfogadó tiszt Kökényesi (Gartner) Szaniszló főhadnagy 70 újoncot sorozott be ekkor a 12. Nádor huszárezredhez.) 

A hadfogadó irodák tájékozatlanságából fakadó problémák közül a legtöbb fejfájást a magassági mérce megváltoztatása okozta. Ugyanis a sorkatonai szolgálatnál 5 láb magasság elérése volt a felvételi szint. Viszont a honvédségbe felemelték 5 láb 2 hüvelykre (kb. 165cm), amiről a vidéki toborzó bizottságok nem értesültek csak május legvégén, amikor is már több – a magassági szintet el nem érő – személyt is felvettek. Debrecenbe például 800 önkéntes közül egy június 7.-i vizsgálat során kiderült, hogy csak 450-en felelnek meg az 5 láb 2 hüvelykes mércének. Gondolhatjuk ez mekkora fejtörést okozhatott, hogy a már felesküdött 350 nem megfelelt önkéntessel mit kezdjenek.

Több városból is érkezett kérvény Mészáros Lázárhoz, hogy ha lehet maradjanak a régi mércénél, mert ezzel az új mércével veszélybe kerülhet a honvéd toborzás sikeressége is. Végül sikerült elérni, hogy a már felvetteket nem küldték el az önkéntesektől, de a későbbiekben már az új, magasabb mércét kellett alkalmazniuk a toborzóbizottságnak. Ez a kirívó eset is mutatja, hogy a toborzások vidéken nem voltak megfelelően előkészítve, ezzel sok felesleges problémát és időbeni csúszást idéztek elő, ami megakadályozható lett volna, ha több időt szentelnek egy alaposabb előkészítéshez.

Problémát okozott még az is, hogy sok hatóság nem is tudta, hogy a sorezredi hadfogadó parancsnok dolga lesz a toborzás, és várták a kormány által küldött toborzó tiszt érkezését, ami szintén a tájékoztatás hiányából fakadt. Mindezen problémák közepette természetesen tovább folyt a toborzás, és egyre növelték a toborzóhelyek számát is. Viszont a közvélemény és a hatóságok is csak annyit tudtak biztosra hogy 10 zászlóaljat hoznak létre az önkéntesekből, de hogy hol az egyenlőre bizonytalan volt. Ezt a bizonytalanságot Batthyány május 30.-án kiadott tájékoztatója szüntette meg. Amelyben leírta azon városok nevét amelyekben a zászlóaljakat megalakítják.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 249)

Ezek a városok a következők voltak zászlóaljakra és hozzá tartozó területekre lebontva (1. ábra):

 img_20240207_191659.jpg

 

Ebbe a tájékoztatóba közzétették még a toborzóhelyeket is. Később pedig kiszélesítették a toborzóhelyek létszámát, és Mészáros tanácsára a nagyobb mezővárosokban és a falvakban is létrehoztak legalább összeíró bizottmányokat. Ezt az intézkedést a hadügyminiszter június 4.-én írta alá, amely így rendelkezett:

„Az önkéntes honvédek beiktatása könnyebbítése tekintetéből ezennel rendelem, hogy mind azon helyeken, ahol katonai hivatalok vannak, az illy önkéntesen ajánlkozó egyének fogadtassanak el és mihelyt számuk 30-on túl hág, legközelebb fekvő, a nyomtatva közhírré bocsátatott toborzási utasításokban foglalt zászlóalj alakulási törzshelyekre elküldessenek."

(OL HNI 1848:401)

Továbbá a rendelet szerint minden hadfogadó hivatalt el kellett látni a megfelelő utasításokkal, és kellő pénzmennyiséggel. Ezzel már realizálták a vidéki toborzás pontos helyszíneit, utasításait, és kiépült az aktivizált hadfogadó szervezet. Mindez több mint 2 héttel a toborzás meghirdetése után, tehát ekkor már megkezdődhetett végre az egész országban a hadfogadás. Ennek során kezdődött meg június 2.-ától Jászberényben és Pécsett, 3.-ától Székesfehérvárott, 5.-étől Zalaegerszegen és Szombathelyen, 6.-ától Pozsonyban, 7.-étől Nagykállóban és 9.-étől Balassagyarmaton a hivatalos toborzás.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 252)

A toborzás eredményei Tehát a megyék és a városok is megkapták a részletes leírást a toborzás módjáról, helyeiről és feltételeiről, így már csak a helyi hatóságokon múlt a hadfogadás sikeressége. Az ő feladatuk volt hogy a részleteket kidolgozzák és véghezvigyék, ők állítottak a polgári biztosok mellé toborzókat, ők szervezték le a zenészeket, és ők szabták meg a napidíjakat is.

Ebből láthatjuk, hogy a városi és megyei vezetők aktív tevékenysége is nagyban befolyásolta a toborzás eredményét. A toborzóvárosokban valamivel könnyebb volt megszervezni az önkéntesek fogadását, hiszen csak kijelölték a toborzás helyét, oda rendelték a toborzóbizottságot, meg a zenészeket és máris megkezdődhetett a toborzás. A megyék ettől már azért jóval nehezebb helyzetben voltak, hiszen nekik gondoskodni kellett a települések lakóinak kellő tájékoztatásáról és az önkéntesek elszállításáról a toborzóhelyekre. A lakosságot általában körözvényekkel és nyomtatott felhívásokkal tájékoztatták. Voltak olyan megyék is mint Zala, Baranya, Fejér és Szabolcs, ahol járásonként és azok szakaszaiban külön kijelölték a toborzással megbízott személyeket.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 253)

Akadtak olyan megyék, amelyek csak akkor kezdték meg a vidéki toborzást, amikor a székvárosban már javában folyt az önkéntesek fogadása és az ez iránti érdeklődés csökkent. Így cselekedett Győr, Veszprém és Heves megye is. Ennek talán az lehetett a legfőbb oka, hogy így nem kellett annyi személyt a kisebb falukból a toborzóhelyekre szállítani, hiszen aki honvédnak akart állni az megoldotta a felutazást magától. Tehát pusztán pénzügyi okokat lehet sejteni a háttérben. Illetve, hogy a már beállott önkénteseket is el lehetett küldeni toborzónak.

Sajnos vidéken már nem volt olyan sikeres és gyors a toborzás mint a fővárosban, erről így tudósít például a Vas megyei hadfogadó főhadnagy:

,,Így az alól írt parancsnokság által rendes őrsereg részére a megyében fel állított toborzás, melly mint az utóbbi heti tudósítás mutatja, itt eddig is kevés lelkesedésre talált, ezután a megyében, ha csak e részben mentül előbb orvoslás nem történik, még kevesebb foganattal folytathatik”.

(VML: 1848:654)

Mint az idézett szövegrészben is olvashatjuk, voltak olyan helyek ahol nem a kezdeti szervezetlenség volt a lassú toborzás oka, hanem egyszerűen kevés volt az önkéntesnek elszegődni szándékozó személy. Ahol pedig sok önkéntes jelentkezett – mint azt láttuk a pesti toborzás kapcsán is –, ott a fogadásukkal és az ellátással akadtak problémák. Ugyanis a toborzási utasításban csak a már felfogadott személyekre vonatkoztak az ellátással kapcsolatos pontok. A megyék és a városok ebből pedig nem tudták meg, hogy a toborzás közbeni költségeket milyen módon fogják nekik megtéríteni. Ilyen költség volt például a zenészek- és a toborzók kifizetése, amely bizonytalansággal töltötte el a megyei vezetőket. Erre a bizonytalanságra a legjobb példa Győr megyéből való, ott ugyanis szóba került egy július 3.-i bizottmányi gyűlésen, hogy „egy-egy újoncznak felfogadása, egyre-másra bele kerül 10 ezüst ft-okba”. Ezért utasítást kértek, hogy folytassák-e a toborzást."

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 254)

 

img_20240207_192202.jpg

 

A megyék szemmel láthatólag nem voltak anyagilag kellően felkészítve a toborzásra, és nem tudták, hogy az állam hogyan és milyen módon fogja a költségeiket megtéríteni. Volt olyan eset is ahol a toborzást be is kellett szüntetni mert a megyének nem volt anyagi fedezete rá. Tehát ebből is látszik, hogy bizony nem volt olcsó dolog a toborzás, és néhány vármegye nem mérte fel megfelelően a költségeket. Problémát jelentettek továbbá a helyi hatóságoknak, hogy a fel nem vett újoncokat nekik kellett etetni-itatni. Ezt általában úgy oldották meg, hogy ezen személyek ellátását többnyire a toborzótisztekre bízták, vagy adakozásból, esetleg a városi pénztárból állták a felmerülő költségeket. Idővel végül sikerült túllenni ezeken a problémákon, és egyre jobban előtérbe került a zászlóaljak gyülekező helyén az elszállásolás és a felszerelés kérdése.

A toborzások sikeressége megoszló volt, a 3. és a 10. zászlóalj néhány hét alatt betelt, míg voltak olyan körzetek ahol alig-alig tudtak eredményt felmutatni. Mészáros Lázár hadügyminiszter beszüntette azokon a helyeken a toborzást ahol sikerült elérni a kellő létszámot. Ennek a döntésnek a hátterében valószínűleg a minisztertanács állt. Hiszen nem tűnt túl jó ötletnek, hogy pont a legsikeresebb helyeken szüntették be a hadfogadást. Ezért Szegeden és Debrecenben aránylag hamar (június elején) véget ért az első toborzás. Viszont a Dunántúlon és a Felvidéken sajnos nem hozott olyan eredményeket, mint az Alföldön. Ennek okán Batthyány június 29.-én elrendelte, hogy kezdjék meg újra a toborzást azokon a helyeken ahol azt a hónap elején megszüntették.

(OL HNI 1848:581)

Így próbálták meg kiegészíteni a még be nem telt zászlóaljak létszámát. Ilyen zászlóaljak voltak a győri 5., a veszprémi 6., a pozsonyi 4., a pécsi 8., a kassai 9. és a szombathelyi 7. zászlóalj.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 255)

Így újra megindultak a toborzások pesten is, amely minden várakozást felülmúlóan jól sikerült. A rendelet megjelenése után néhány nappal már több mint százan jelentkeztek a fővárosi hadfogadónál önkéntesnek. Összességében elmondható tehát, hogy elég nagy hiba volt a legsikeresebb toborzóhelyeket 3-4 hétre bezáratni, hisz mint kiderült, ezeken a helyeken bőven voltak még olyanok akik szívesen álltak be az újonnan alakuló honvéd zászlóaljakba. Az ebből fakadó késés miatt pedig ebben az időben a magyar haderő nem tudod kellő eréllyel fellépni a délvidéki lázadó szerbekkel szemben.

A legsikeresebb toborzóhelynek tehát Szeged és Debrecen bizonyult. Szegeden a 3. honvédzászlóalj számára május 21.-én kezdték meg a toborzást. A kezdeti bizonytalanságok itt is érződtek, de június 1.-én a polgármester már arról számolt be a közgyűlésen, hogy az önkéntesek száma már elérte a 350 főt. Itt is jelentkeztek ekkor az elszállásolási és felszerelési problémák, de ennek ellenére a szegedi hadfogadónál már hamarosan elérték azt, hogy az önkéntesek száma meghaladta a 600-at. Majd mikor megérkeztek a gyulai és a nagyváradi önkéntesek is elérték az 1000 főt. Ezért a fentebb említett június 5.-ei rendelet értelmében be is rekesztették a további toborzást Szegeden. Ekkor a 3. zászlóalj teljes létszáma 1146 fő volt (URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 257), amely azt jelentette, hogy a későbbiekben itt toborzott önkénteseket átrendelték a 8. zászlóaljhoz.

A 10. honvédzászlóalj volt amelyik szintén a várakozásokat felülmúlóan gyorsan betelt. Ebbe a zászlóaljba Debrecenben május 23.-án kezdték meg a toborzást. Az itteni fogadóbizottság jelentései szerint az első napon már 121 önkéntest vettek fel, 2 hét múlva pedig már a számuk elérte a 400-at. A 10. zászlóalj többi hadfogadó helyén is rendkívül sikeres volt a toborzás, így érthető, hogy a 10 honvédzászlóalj hamarosan betelt. Egy június 20.-i jelentés szerint már 1690 honvéd volt Debrecenben.

(OL HNI 1848:556)

Ez természetesen nem kis gondot okozott Debrecen városának, hiszen majd 2000 embert elszállásolni igen nehéz volt. Ezt a problémát megoldandó a Nemzetőrségi Haditanács július 4.-én úgy határozott, hogy a létszám feletti önkénteseket szállítsák át Veszprémbe a 6. zászlóaljhoz, ezzel is segítve az itteni zászlóalj feltöltését. Ugyanis Veszprém a toborzott önkéntesek számát illetően igen gyengén „muzsikált”, ugyanis augusztus 12.-ig mindössze 102 önkéntest fogadtak fel. A veszprémi 6. és a pécsi 8. zászlóaljat tehát nem tudták helyi lakosokból megtölteni, de debreceni, a pesti és a szegedi túljelentkezésnek köszönhetően sikerült „kozmetikázni” ezeknek a zászlóaljaknak a létszámán is.

Hasonlóan ezekhez a zászlóaljakhoz a 4. pozsonyi zászlóalj is létszám hiánnyal küzdött. Itt a toborzást a 2. Sándor-gyalogezred végezte. Aránylag későn kezdték el a hadfogadást, legalábbis a többi toborzási körzethez képest, ugyanis itt csak június 6.-ától lehetett beállni önkéntesnek. A Sándor-gyalogezred hadfogadói jelentései szerint, június 11-ig 61, 18-ig 167, és 26.-ig 191 önkéntes állt be.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 258)

 

img_20240207_192227.jpg

 

Július végére csatlakoztak a trencsényi és a nyitrai megyék önkéntesei is, így létszámuk már elérte a 700 főt, ami még így is elég soványnak bizonyult, hiszen egy zászlóaljba ideális esetben mintegy 1100 fő kellett hogy legyen. Itt érdemes egy picit összehasonlítani az alföldi és a dunántúli toborzások különbözőségét, hiszen az adatokat olvasva látható, hogy az alföldön sokkal több önkéntest tudtak toborozni. Ennek talán az egyik legfőbb oka, hogy az elhivatott dunántúli lakosok, a toborzás első hírére felutazhattak Pestre és ott álltak be önkéntesnek. Hiszen a Dunántúlon pár héttel később kezdődött meg az önkéntesek fogadása mint az 1.-2. honvédzászlóaljba. Ez megmagyarázza azt is hogy miért volt ennyire sikeres a fővárosi toborzás. Míg az akkori viszonyokat figyelembe véve az Alföldről jóval hosszabb és kimerítőbb volt az út Pestre, így az itteniek érthetően megvárták amíg a hozzájuk közeli hadfogadó bizottságok megalakulnak és elkezdik összeírni a honvédnak beállni szándékozókat. 

Agyőri 5 zászlóalj toborzóbizottsága szintén hasonló helyzetben volt, mint a veszprémi a pécsi vagy a szombathelyi bizottságok. Itt június 4.-én kezdődtek meg a toborzások, de egy hónap eltelte után is mindössze csak 244 önkéntesük volt. Ezért a pesti második toborzás által besorozottakat mintegy 455 honvédet átvezényeltek ide. Így végül augusztus 1.-ére sikerült elérni a kellő (1094 fő) létszámot.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 259)

Mivel ez a létszám már nagyon megterhelte Győr városát, élelmezési és szállás problémák léptek fel, ezért a zászlóalj útnak indult Komáromba, ahol várszolgálatot teljesített. A szombathelyi 7. zászlóalj toborzása, mint már fentebb említettem szintén nem ment a megfelelő ütemben. Ennek legfőbb oka, hogy az itteni nemzetőrség szervezése erősen csökkentette az érdeklődést a lakosságban a honvédség iránt.

(OL ONöHt 1848:1077)

A 8. zászlóalj toborzása Pécsett május 25.-én kezdődött el, de a hadfogadó csak júniustól kezdte meg a működését. Mint említettem itt is nehézkes volt a toborzás, ugyanis kevés vállalkozó kedvű fiatal volt hajlandó beállni önkéntesnek. Egy hét alatt 107, június során mindössze 196, július 26.-ig pedig csak 257 újoncot toboroztak be.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 261)

Ebbe a körzetbe tartozott Szekszárd is, ahol június 30.-ig 274 önkéntest avattak be, illetve Kaposvár is ahol pedig 105-öt. Csanády kapitány a pécsi főhadfogadó egy jelentésében megírta június 24.-én, hogy az önkéntesek száma meghaladja a 600-at, de kilátástalannak tartja, hogy a zászlóalj létszámát sikerüljön az itteni toborzókörzetekből feltölteni.

,,Arra semmi reménység sincs, hogy ezen kerületben folyó hó végéig, sőt a jövő hó végéig is, a 8-dik zászlóalj toborzás útján teljes létszámúvá alakuljon, mert az első tűz már elaludt és így a naponként felcsapók száma igen csekély; arról kellene tehát rendelkezni, hogy a hol feleslegesen volnának, onnan ide szálíttassanak”

(OL ONöHt 1848:2241)

Tehát mint olvashatjuk a pécsi körzetnek sem sikerült teljes létszámot kiállítania, ezért hasonlóan a 7. zászlóaljhoz más körzetektől kaptak további újoncokat. Összegzésül levonhatjuk tehát a következtetést, hogy vidéken a tiszántúli területeket kivéve igen gyatrán sikerült a honvédtoborzás. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor a tiszántúli területeken miért sikerült néhány hét alatt kiállítani az ott létrehozandó zászlóaljakat? Ennek legfőbb oka talán, hogy az itt élő emberek nagy része a mezőgazdaságból élt, és köztük rengetek zsellér és napszámos volt. Így ők alkották az itteni honvédzászlóaljak magvát. Hisz ha belegondolunk egy zsellér akinek vajmi kevés vagyona volt nem kockáztatott annyit mint egy vagyonosabb ember. Márpedig ebben a korban szép számmal találunk napszámosokat és zselléreket az alföldi területeken. 

Aszámszerű végeredmény pedig így alakult: 1848 július elején körülbelül 7000 honvéd volt. A 10 zászlóaljból mindössze 4 volt teljes: az 1., a 2., a 3., és a 10. zászlóalj. Ami azt jelenti, hogy 4500 fő volt ebbe a 4 zászlóaljba, míg a maradék 3000 honvéd a többi 6 zászlóaljba.

(URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 262)

Augusztus közepére már 9500 honvédünk volt, ami már majdnem elérte a kitűzött célt. Tehát lényegében a májusban Batthyány által meghirdetett 10000 önkéntes toborzása 10 zászlóaljba szeptemberre sikeresen lezárult. Továbbá a honvédtoborzás során mintegy körülbelül 600 újoncot besoroztak a Turszky-gyalogezredhez is. Illetve a hadfogadók saját gyalogezredeikbe is vettek fel önkénteseket, 3 éves szerződéssel.

(Folytatjuk...)

 

Bibliográfia

 

19. századi magyar történelem 1790-1918, szerk.: GERGELY András, Korona Kiadó, Bp., 1998.

ÁRVAI Ferenc – RÓZSA György Gyula: Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc dokumentumai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban, Miskolc, 1998.

AVERBUCH, R.A. : A magyar nép szabadságküzdelme1848-1849-ben, Akadémiai Kiadó, Bp., 1970. 

Az 1848-49.évi forradalom és szabadságharc története, szerk.: HERMANN Róbert, Videopont Kiadó, Bp., 1996.

Az 1848-49-es I. magyar hadtest iratai I., szerk.: HAJAGOS József, Eger, 2002.

BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49.évi szabadságharcban, Heraldika Kiadó, Bp. 2000.

BONA Gábor: Kossuth Lajos kapitányai, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1988.

Borsod és Miskolc 1848-1849-ben, naplók, töredékek, visszaemlékezések szerk.: DOBROSSY István, Miskolc, 1998.

Borsod Miskolcz 1848, szerk.: CSORBA Csaba, Miskolc, 1987.

Borsod vármegye, vármegyei szociográfiák, szerk.: CSÍKVÁRI Antal, Bp., 1939.

DEÁK István: A törvényes forradalom. Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben, Gondolat, Bp., 1994.

ERDŐDY Gábor: A magyar kormányzat európai látóköre 1848-ban, Akadémiai Kiadó, Bp., 1988.

GERGELY András: Egy nemzetet az emberiségnek. Tanulmányok a magyar reformkorról és 1848-ról, Magvető, Bp., 1987.

HERMANN Róbert: 1848-49: A szabadságharc hadtörténete, Korona Kiadó, Bp. 2001

„hírünk, nevünk virágozni fog” 1848-1849. A forradalom és szabadságharc dokumentumaiból szerk.: SZILÁGYI N. Zsuzsa, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998.

KOSÁRY Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848-1849-ben, História Könyvtár, Bp., 1999.

NEMESKÜRTY István: 1848-49 „Kik érted haltak szent világszabadság!”, Aquila Könyvek, Debrecen, 1998.

PUSZTASZERI László: Görgey Artúr a szabadságharcban, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1984.

SÁFRÁNY Mihály emlékiratai, Emlékirat Bizottság, Miskolc 1941

SCSERBATOV, Alekszandr Petrovics: Paszkievics Magyarországon, Európa Könyvkiadó, Bp., 1984.

Szabadság és halál 1848-49. Szem és fültanúk híradásai, szerk.: VARGA Domokos, Hét Krajcár Kiadó, Bp., 1998.

SZABÓ György: Egy honvéd köztüzér élete 1848-49-ben, Franklin-társulat

Szemere Bertalan és kora I., szerk.: RUSZOLY József, Miskolc, 1991.

SZENDREI János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata, IV.köt. 1800-1910, Miskolc, 1911.

SZEŐTS Sámuel naplója

SZŰCS Lajos: Hogyan és hol született a dicső 9-ik honvédzászlóalj egyik százada 1848 tavaszán? Borsodmegyei Lapok 1898. 35.sz.

URBÁN Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Akadémiai Kiadó, Bp., 1973.

URBÁN Aladár: Gróf Batthyány Lajos. Magyarország első alkotmányos kormányfője, Holnap Kiadó, Bp., 2007.

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr3618320069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása