Ezúttal a miskolci zsidóságról írok, ezen belül pedig a vészkorszaknak nevezett időszakról, amikor városunk zsidó kisebbségének a nyolcvan százalékát elvesztette. Ezek a döbbenetes események a második világháború alatt történtek.

A Kazinczy Ferenc utcában található zsinagóga 

Az első magyarországi zsidók 

Magyarországon, vagyis a mai Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is találtak leleteket, melyek a zsidóság jelenlétét igazolják. Ezek a zsidók a barbár törzsek megjelenése miatt távoztak hazánk területéről. 

Egyes történészek szerint a honfoglalók között is találkozhattunk zsidókkal, a kazár törzs tagjai között.

Az első jelentősebb zsidó közösségek a XV. században alakultak ki országunk területén, majd a török uralom alatt nagyrészt a hódoltság területén maradtak élő hitközségek. 

A XVIII. század közepén kezdődött a tömeges zsidó bevándorlás Magyarországra, jelenlétük azóta folyamatos országunkban.

A zsidók megjelenése a vármegyében és Miskolcon 

Borsod megyében először Csabán, Szentpéteren, Kazincon és Emődön jelent meg a zsidóság, elsősorban kisiparosok és házaló kereskedők formájában. Városunkban ez a XVIII. század közepére tehető. 1744-ben 12, 1775-ben pedig már 23 család élt Miskolcon, ahol rabbijuk és két tanáruk is volt. Ezek a családok Galícia, Morva-Szilézia és Németország környékéről vándoroltak erre a vidékre.

Miskolcon ekkor a gazdasági élet egy másik kisebbség kezében összpontosult, a görög - aromán - kereskedők kezében. A zsidók és görögök között szinte azonnal erős rivalizálás kezdődött, nem volt hiány konfliktusokban, amelyek sok esetben tettlegességig is elfajultak. 

A magyar lakosság sem nézte mindig jó szemmel a zsidó kereskedők térnyerését - ahogy a görögökét sem -, így konfliktus velük is adódott, elsősorban azért, amiért már Hegyalján is összetűzésbe kerültek a helyiekkel: a borkereskedés miatt. 

 Forrás: boon.hu - Miskolci zsidóság című dokumentumfilm

Vezető szerep a kereskedelemben

Ennek ellenére a XIX. század elején már jelentős kisebbséget alkottak városunkban, bár a görög kereskedők fölénye ekkor még megkérdőjelezhetetlen volt.  

A XIX. század közepére ez a folyamat megváltozott. A görög kereskedők jó része asszimilálódott a magyarságba, mert magyar akart lenni. A zsidóság jóval zártabb közösség lévén soha nem veszítette el identitását. Itt jegyezném meg, hogy Dobrossy István kutatásai szerint az egykor nagyon szorgalmas görög réteg harmadik-negyedik - immár teljesen magyar, magát magyarnak valló - generációja teljesen hátrahagyta elei szorgalmát és kitartását, nagy részük az addig felhalmozott vagyonból élt, melyhez nem tudtak hozzá tenni. Persze mindig vannak kivételek, de ez volt a jellemző az egykor virágzó miskolci kompánia leszármazottaira. 

Visszatérve a zsidóságra, nemcsak a kereskedők, hanem a kisiparosok száma is folyamatosan nőtt, ezért saját céhet alapítottak 1833-ban. Nem szokványos céh volt, nem voltak külön iparágak, hanem minden kisiparos helyet kapott benne. Azért volt erre szükség, mert a keresztény céhek nem vették be a zsidó iparosokat, de sokszor külön református, katolikus, sőt német céheket is alapítottak az egyes szakirányok. 

A tőkefelhalmozás 1844-ben jelenik meg először a zsidóknál jelentős vállalkozás formájában, 1844-ben Weisz Móric szeszgyárat alapít, nem sokkal később jön létre a Furmann testvérek téglagyára, amely Miskolc egyik első családi vállalkozásaként üzemelt. 

És innentől kezdődően megkérdőjelezhetetlen volt a zsidók szerepe a kereskedelemben.

A vészkorszak

A harmincas évek gazdasági válsága a zsidókat is érzékenyen érintette, sokan elszegényedtek városunkban is. Ezek az elszegényedett zsidók az ortodox nézetek felé közeledtek, mereven elutasították az asszimilálódás minden formáját, míg a vagyonos rétegből sokan "kikeresztelkedtek".

A következő évtizedről nehéz beszélni. A zsidókat ahol csak lehetett ellehetetlenítették, jogaikat korlátozták, politikai-közéleti szerepüket elvesztették, pedig Miskolc vezetésének jó része zsidó származású volt. Választási jogukat megvonták, tisztségviselői állásaikból távozniuk kellett. 

A Margarethe hadművelet után - 1944. március 19. -, amely Magyarország német megszállását tűzte ki célul, már nem volt akadálya a zsidók elleni rendelkezések betartásának, betartatásának. 1944. március 31-étől a sárga csillag viselése kötelező volt. 1944. április 7-én kezdődött a zsidók gettósítása. Miskolcon 10 000 zsidó kétségbeesetten figyelte az események alakulását.

Ekkor Dr. Szlávy László volt Miskolc polgármestere. Feldmann Mór levelet írt hozzá a miskolci zsidóság nevében.

„Mint tízezer miskolci zsidó lakos képviseleti szerve kötelességünknek tartjuk, hogy megalakulásunkkor, munkánk kezdetén Nagyságod, a miskolci törvényhatóság első tisztviselője előtt tisztelegjünk. Nagyságod iránti mélységes tiszteletünk és nagyrabecsülésünk kifejezése mellett helyezzük magunkat és munkánkat Nagyságod oltalma alá. Működésünkben és törekvéseinkben alázatosan Nagyságod támogatásáért esedezünk, egyszersmind a miskolci zsidó polgárság részéről a legmélyebb tisztelettel ajánljuk fel erőinket a köz szolgálatára. Nagyságod nemes emberbarátságát és magasabb rendű szociális érzését ismerve bizton reméljük, hogy Nagyságodat, akinek kezében tízezer miskolci zsidó lélek, köztük annyi magatehetetlen öreg és beteg, annyi ártatlan gyermek lelke, sorsának irányítása van letéve, minden útján a humánum nagy gondolata fogja vezérelni és hinni szeretnénk, hogy tisztelettel felajánlott szolgálatainkkal a közérdeket előbbremozdíthatjuk.

Miskolc, 1944. május hó 1. napján.

Alázatos tisztelettel:

Feldmann Mór

Hitközségi elnök, a zsidó tanács elnöke”

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája - a kezdetektől a vészkorszakig, 120. oldal)

Botlatókövek a főutcán. Ezzel állítanak emléket az egykori zsidó lakosságnak

Borsod vármegye élén Borbély-Maczky Emil állt. Ő (is) radikális szélsőjobboldali politikus volt, nyíltan antiszemita. 

,,A városbíróság április közepén elkezdte a zsidó tulajdonban lévő kereskedelmi egységek bezáratását, amely azt jelentette, hogy 807 üzlet szűnt meg (erre olyan forrást találtam, amely azt mondja, hogy a szám erősen túlzó, a szerk.), és 200 ellen eljárást indítottak, bejelentés elmulasztása miatt. Hét, zsidó kézben lévő gyógyszertárnak lett új tulajdonosa, és egyik napról a másikra kb. 80 zsidó ügyvédet töröltek az ügyvédi kamarából. A határozatok betartását egyébként rendszeres razziákkal ellenőrizték. Ebben a hónapban bocsátották el a zsidó származású tisztviselőket, alkalmazottakat is, és életbeléptették azokat a határozatokat, amelyek alapvető személyiségi jogaikban sértették a zsidó származású lakosokat. Korlátozták a városon belüli közlekedési lehetőségeiket, távbeszélő készülékeiket kikapcsolták, lőfegyvereiket, rádióikat elkobozták, zsír- és cukorjegyeiket beszedték, este 8-tól, reggel 6-ig lakásaikat nem hagyhatták el, zsidó szerzők, alkotók munkái pedig, leselejtezése kerültek mindenhol. A megfélemlítés további, közvetlen eszközeként, a rendőrség szigorúan ellenőrizte a sárga csillag viselését, amihez „felettéb szükséges volt, hogy a lakosság tartsa kötelességének minden általa észlelt mulasztást a legközelebbi rendőrközegnek jelenteni”. 

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája - a kezdetektől a vészkorszakig, 121-122. oldal)

Szlávy távozása és Gálffy Imre hivatalba lépése között a polgármesteri teendőket Honti Béla végezte. Ebben az időszakban történt a zsidók a Diósgyőrhöz közeli téglagyárban való összegyűjtése és Auschwitz-ba deportálása. 

A zsidó lakosságot először az Arany János utca környékén gettósították. Ezen a környéken rengeteg zsidó család lakott, ezért a többieket is ide zsúfolták be, összesen körülbelül 10 000 embert. Ma is látható az emléktábla az egykori zsidó gettó mementójaként az Arany János utcában. 

Tisztázzuk a pontos arányokat: az 1941-es népszámlálás szerint Miskolcon körülbelül 10 500 zsidó élt, a lakosság 13,5 %-a. Tehát körülbelül minden nyolcadik-tizedik miskolci lakos zsidó volt. Ez óriási szám! Főleg úgy, hogy ez az arány némileg csökkent, a húszas évek legelején még 20% körül mozgott. A gettósítás május 20-án fejeződött be, ezek után a területet lezárták, innen csak engedéllyel léphettek ki a bezárt miskolci polgárok. 

A gettóban is számos megaláztatásnak voltak kitéve az emberek. Ütötték-verték őket, hogy elrejtett ékszereik, pénzük nyomára bukkanjanak. A háború után, ezen akcióknak a leggyakoribb végrehajtóját, Oláh András csendőrhadnagyot halálra ítélte tetteiért a Népbíróság. Számos öngyilkosság is történt a gettóban, az emberek nagyon kétségbeesettek voltak. 

,,A megyei gettósítás és a bevagonírozás kijelölt helye a Diósgyőr felé eső részen elterülő Tatár utcai Téglagyár volt. 1944. június 12-én, 14-én és 15-én indítottak el innen öt halálszerelvényt. A keleti városnegyedet a Vörösmaty utcától lezárták, és Kisfalvi Bertalan csendőr-főtőrzsmester, a deportálási részleg parancsnokának irányításával, a zsidókat „ütlegelések közepette” terelték a gyűjtőhelyre. Ezzel egyidejűleg, több mint 600 lakásigénylés érkezett a hatóságokhoz, ami a továbbiakban még emelkedett, s amit elsősorban a bombakárosultak számára kívántak teljesíteni." 

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája - a kezdetektől a vészkorszakig, 129. oldal)

Egy síremlék az avasi zsidó temetőből, 1759-ből. Forrás: Kerényi László filmje

Az utolsó pillanatban Borbély-Maczky Emil főispán két munkaszázadot állíttatott ki miskolci és borsodi orvosokból, gyógyszerészekből, mérnökökből. Auschwitz-től ugyan megmenekültek, de a sorsukat sajnos ők sem kerülhették el. A Fejér megyei Pusztavám mellett mindannyiukat kivégezték. A mintegy kétszáz embert meztelenül, húszas csoportokban lőtték bele az előre megásott gödrökbe...

,,Hasonló sorsa jutottak azok a miskolci és megyebeli iparosok, akik akiket a régió székhelyén a Hadirokkantak utcájában létrehozott ún. Judenheimben foglalkoztattak. A németek által létesített, az SS-katonák szükségleteit ellátó műhelyben dolgozó szabókat, varrónőket, cipészeket, asztalosokat, bádogosokat és egyéb szerelőket, kb. 40 (más adatok szerint 65) főt a Gestapo emberei 1944. október 24-én a Hejőcsaba határában fekvő Gadó-tanyára szállították és előre megásatott sírokban lőtték őket." 

(Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. - Csíki Tamás: A miskolci zsidóság a Holocaust időszakában, 345. oldal)

A téglagyár területéről a megye településeiről és a miskolci gettóból érkező zsidókat szállították el, egészen pontosan 15 464 főt. A deportálása után a város vezetősége hivatalosan is elkezdte a zsidó vagyon értékesítését. A városi lakosság is fosztogatni kezdte az üresen maradt házakat. Az utolsó atrocitásokat a zsidók ellen a visszavonuló nyilas és SS különítmények követték el. A városba visszaszivárgó munkaszolgálatosokat fogták el és végezték ki. 

1949-ben Miskolcon 2025 izrealita vallású polgárt számoltak össze. Ennyien maradtak. Miskolc zsidó lakosságának 80%-a pusztult el! Óriási szám ez, főleg egy ekkora létszámú közösségnél! Ráadásul ebből a hazatért közösségből 7-800-an kivándoroltak a háború után. Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége szinte teljesen megsemmisült. 

Mai fejjel felfoghatatlan az a népirtás, melyet a náci Németország folytatott a zsidók ellenében. Ha a számok mögé nézünk, és látjuk, hogy ott emberi sorsok, emberi tragédiák rejtőznek - és néhány családról még olvasunk is -, végtelen szomorúság tölti el szívünket ennek olvasása közben. Generációk, családok, férfiak, nők, gyerekek, öregek, betegek tűntek el a haláltáborokban. Borzalmas tragédia!

Források: 

Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája - a kezdetektől a vészkorszakig

Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata II.

Wikipédia - A zsidók Magyarországon szócikk, Botlatókövek szócikk 

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. - Csíki Tamás: A miskolci zsidóság a Holocaust időszakában 

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. - Kunt Ernő emlékére - A miskolci zsidóság terfoglalása és az izraelita nagypolgárság a dualizmus évtizedeiben

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. - Az I. világháború gazdasági hatásai, a miskolci izraelita nagypolgárság az 1920-as években

Benedek István Gábor: Miskolc, Zsidó utca '46

Magyar Nemzeti Levéltár - Kiss József: A Landsmann gyilkosság