Arany Szarvas Gyógyszertár
2017. június 29. írta: Reiman Zoltán

Arany Szarvas Gyógyszertár

Ma már nem üzemelő műemlék-patika Miskolcon. Egyike volt Miskolc első két patikájának. Alapítója Dr. Trangus Illés egri gyógyszerész, aki 1762-ben nyitotta az üzletet. A város megengedte, hogy

,,nem mézzel, hanem nádmézzel csinált reggeli italokat, vagyis rosalist"

is árulhasson. A gyógyszertárat a mai Kossuth utca 7. szám alatt, a lakóházában rendezte be. 1793-ban már a Széchenyi út 17. helyén találjuk a teázóval együtt üzemelő apotékát. A jelképét, egy kézzel faragott, több darabból álló természetes nagyságú aranyszarvast az egri kanonok ajándékozta a patikának, régi gyógyszerészének munkáját köszönvén. A bejárat fölött helyezték el. 1960-ban a tönkrement szarvast újra cserélték.

A 19. század első felében a Széchenyi út 8. szám alá, mai helyére 1897 áprilisában költözött. Az Erzsébet tér 2. szám alatti ház 1812-ben épült, 1896-1898 között Adler Károly tervei alapján bővítették, második emeletet húztak rá. Berendezése a Szőke Pál-féle bútorgyárban készült a 19. század végén, értékes bútorzata a mai napig fennmaradt.

Államosítás után a fantáziadús 19/38-as gyógyszertár nevet kapta, de a miskolciak mindig is Arany Szarvasnak hívták. Tulajdonjogi viták miatt jelenleg zárva tart.

(Miskolc.hu, Miskolc története 4/2)

18556159_1553762464656968_7039083287151195023_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr5612628731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása