Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló
2017. június 29. írta: Reiman Zoltán

Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló

A Dorottya utca 1. szám alatt található, az épület tetején. Fő tevékenységi körébe oktatási, közművelődési és ismeretterjesztő feladatok ellátása tartozik, a csillagászat és az űrkutatás terén. Fenntartója és üzemeltetője a Diósgyőri Gimnázium, az első csillagda is ezen intézmény területén volt. 1962-ben költöztek jelenlegi helyükre. Dr. Szabó Gyula (1914-1991) Szaktanár volt a Kilián Gimnáziumban, az iskola udvarán kis csillagdát épített társadalmi munkában, majd az ő kezdeményezésére épült fel a jelenlegi intézmény.

,,Elhivatott tanár, kutató és ismeretterjesztő volt, egész életét hivatásának szentelte, munkája egyben hobbija is volt. Lebilincselő stílusa, feledhetetlen szemléletes előadásai és vibráló szellemisége több generációra gyakorolt mély hatást, indíttatására többek választották hivatásul a meteorológiát, a földrajztudományt és a csillagászatot. Legendás közvetlensége folytán sokan Gyula bácsiként emlékeznek rá hálás szívvel. Tartalmas és tudományos értékű életpályát tudhatott magáénak."

(csillagaszat.hu) fotó: csillagda-miskolc.hu

19399326_1593728710660343_6773802080951995335_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr9712628857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása