Fiatal sportolók tragikus autóbusz balesete
2019. április 27. írta: Reiman Zoltán

Fiatal sportolók tragikus autóbusz balesete

A Népkertben van egy emléktábla a Vigadó falán, a bejárat mellett, amely négy, fájdalmasan fiatalon elhunyt labdarúgónak állít emléket. Az MMTE fiatal focistái egy mérkőzésről tartottak hazafelé az országúton.

A játékosok boldogok voltak, énekeltek győzelmük után...

 

img_20190205_191055.jpg

Forrás: minap.hu

 

Amikor először megláttam az emléktáblát, nem tudtam mi történt pontosan a fiatalokkal. Amikor utánajártam az esetnek, végtelen szomorúság töltött el, főleg azon kis írás elolvasása után, amely Puhl László sorsát részletezi. Feldolgozhatatlan tragédia lehet ez egy szülőnek...

 

,,Tizennégy évre ítélték a súlyos szerencsétlenséget okozó miskolci buszsofőrt

 

A miskolci megyei bíróság az elmúlt héten tárgyalta Godzsák Ferenc gépkocsivezető bűnügyét. Az ittasan vezető Godzsák okozta szeptember 21-én azt a szerencsétlenséget, amelynek során a Miskolci Munkás Sport Egylet ifjúsági csapatából négy fiatalember: Varga Gyula, Cselényi József, Illés Barnabás és Puhl László meghalt, három másik fiatal pedig megsérült. A tárgyaláson mintegy harminc tanú vallotta, hogy Godzsák a végzetes napon már kora reggel bort ivott. Nem sokkal később pálinkát és sört fogyasztott. Aznap délután folytatta a sörivást és volt bátorsága volán mellé ülni és a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedni. Godzsák a szerencsétlenség, a karambol után odatámaszkodott gépkocsijához és cigarettázva, egykedvűen figyelte a földön fekvő hallottakat, hallgatta a sebesültek jajgatását. 

A miskolci megyei bíróság dr. Szenttornyai tanácsa 14 évi börtönre ítélte Godzsák Ferenc gépkocsivezetőt."

(Délmagyarország 1959. november 6.)  

 

1958. szeptember 21-én vasárnap, egy csapat fiatal tartott hazafelé bajnoki mérkőzésről a szerencsi országúton, ahol egy bányász autóbusz jött velük szembe. A busz vezetője előzésbe kezdett, melyet nem tudott befejezni, így ütközött a játékosokat szállító gépjárművel. De olvassuk el inkább Szabó Sándor, megyei ügyész tájékoztatását:

 

img_20190205_190523.jpg

Forrás: Észak-Magyarország

 

,,Vetési Sándor a Miskolci 36. sz.  AKÖV gépkocsijával Sátoraljaújhely felől Miskolcra tartott. A gépkocsin az MMTE 13 játékosa és a vezetője foglalt helyet. Velük szemben jött a Godzsák Ferenc által vezetett ugyancsak a 36. sz. AKÖV bányász autóbusz. A mádi elágazástól 400 méterre a Godzsák által vezetett gépkocsi előzni akart egy motorkerékpárt, s közben áthaladt az úttest menetirány szerinti baloldalára, s nekiütközött a vele szembe jövő, szabályosan haladó Vetési által vezetett gépkocsinak. Az összeütközés következtében mindkét gépkocsi megfordult a levegőben. A szerencsétlenség színhelyén Illés Barnabás, Cselényi István és Varga Gyula ifjúsági labdarúgó pillanatok alatt meghalt, míg Ruszó László súlyosan és Puhl László életveszélyesen megsérült. 

A nyomozás adatai szerint a felelősség kizárólag Godzsákot illeti, aki ittas állapotban, nagy sebességgel - a mádi sorompónál 80-90 kilométeres sebességgel haladt át - szabálytalanul előzte a motorkerékpárt." (Észak-Magyarország 1958. szeptember 24. - Így történt a szerencsétlenség, 4. oldal)

 

img_20190205_191246.jpg

Forrás: minap hu

 

Kiderült, hogy a balesetet okozó sofőrnek azért is volt sietős, mert egy  arra járó közlekedési járőr elől menekült. Godzsákot a kiérkező mentők nem tudták megvizsgálni, mert annyira ittas volt, hogy összeesett. Még ketten utaztak rajta kívül a buszban, az egyikük megsérült, a másikuk nem. 

A későbbi jelentésekből kiderül, hogy a vétkes busz sofőre gyakorlatilag egész nap ivott és a helyszínen olyan részeg volt, hogy fel sem tudta fogni, milyen szörnyű tragédiát okozott. Egy életre szóló sokkoló élményt okozott egy tucat gyermeknek, kik közül négyen nem is épülhettek fel ebből sohasem már... 

 

img_20190205_190450.jpg

Puhl László szomorú nekrológja az Észak-Magyarország hasábjain

 

Az Észak-Magyarország újságírói látogatást tettek a két súlyosan sérült sportolónál. Puhl László életveszélyesen megsérült, őt éppen a műtőben operálták, szegénynek nagy fájdalmai voltak... Ruszó László még nem volt teljesen magánál, de azt motyogta, hogy szeretne elmenni társai temetésére... Ami szeptember 24-én délután fél háromkor, a népkerti sporttelepen volt. A szurkolók a népkerti sportcsarnok előtt gyülekeztek, onnan indultak együtt a szertartásra, ahol mintegy 20 ezer ember vett részt. 

 

img_20190205_190547.jpg

Forrás: Észak-Magyarország

 

Miskolc és az ország sportszerető közönsége mélyen megrendült a tragédia okán, szerte az országból érkeztek a részvétnyilvánítások... Természetesen a nagy rivális MVSC tagjai is osztoztak a gyászban. A temetésre olyan városi, megyei lakosok is elmentek, akik soha életükben nem voltak futballmérkőzésen, de megérintette őket a szerencsétlenség...

Szeptember 23-án Puhl László is elhunyt, mindössze 17 évet élt... Az ő temetése 29-én délután négy órakor volt az alsózsolcai temetőben. Szegény édesanyja szeme fénye, nem lehetett jövőbeli támasza László...

 

,,Három Munkás-szív megszűnt dobogni

 

Miskolc gyászbaborult sporttársadalma három fiatal, drága élettől búcsúzott tegnap délután a népkerti sporttelepen. Az örökké elválás mindig fájdalmas, de különösen fájó, amikor erőtől duzzadó, élet hajnalán viruló ifjút temetünk. Három bimbózó élettől kellett elválnunk, akik még jóformán gyerekek voltak. Egy javakorabeli embert 50 évesnek szoktunk mondani. - Ők hárman sem értek meg ennyit. Fiatalok voltak... Szépek, egészségesek, vidámak... Örömmel telt szívünk, ha rájuk néztünk. A Miskolci Munkás ifjúsági csapatának legjobbjai voltak, a jövő reménységei. Hogy örültek a vasárnapi újhelyi győzelemnek is, és mily boldogan, vidáman, egész úton énekelve tartottak hazafelé... -  amikor a kegyetlen végzet, egy részeg gépkocsivezető személyében, örökre ajkukra fogyasztotta az addig soha el nem múló mosolyt és gyászba borította a Miskolci Munkás nagy családját, mindannyiunkat. 

Már 1 óra után az emberek tömegétől sötétlettek a Népkerti útjai. Sokezer gyászoló igyekezett a sportpálya felé, hogy végső búcsút vegyen a tragikus módon elhunyt fiatal sportolóktól. Az MMTE szurkolói gyászkarszalaggal a karjukon együtt mentek a végtisztességre, őrséget álltak a koporsók előtt a vezetők, játékosok, sportbarátok, a magyar ifjúsági labdarúgó válogatott tagjai, tanulótársak.

Amerre néztünk, mindenütt szomorú emberek sokasága. Fiatalok, öregek, asszonyok, férfiak - eggyek a fájdalom érzéseiben. Hullatták az együttérzés könnyeit, hiszen nincs senki, akit ne érintene fájdalmasan ez a borzasztó tragédia. 

Szívünk mélyéig megrendülve olvastuk a neveket: Illés Barnabás élt 15 évet, Cselényi István élet 16 évet, Varga Gyula élt 17 évet. 

A koporsókat és az előttük lévő teret elborította a koszorúk és virágok sohasem látott tömege. 

A temetés előtt a népi zenekar gyászindulókat játszott, fel-feltört a sírás a szomorú, szívbemarkoló dallamok hallatára.

Fél három óra után megkezdődött a búcsúztatás, a küldöttek könnyeikkel küszködve teljesítették szomorú kötelességüket. 

Az MMTE részéről Szilágyi Dezső, a játékosok nevében Üveges Zoltán, a szurkolók részéről Kővári Miklós, az MTH nevében Varga Gyula, a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Takács Jenő, a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség nevében Dreiszig Dezső, az MVSC részéről Telepi József, a DVTK részéről Deményi Béla búcsúzott a tragikus sorsú játékosoktól.

A gyászbeszédek elhangzása után Illés Barnabást és Cselényi Istvánt a Mindszenti temetőbe, Varga Gyulát a Nagylány temetőbe kísérték örök nyugvóhelyükre. A síroknál játékostársai mondtak búcsúbeszédet. 

A Miskolci Munkás nagy családja, Miskolc város sportszerető társadalma búcsúzik Tőletek. Emléketeket örökre szívünkbe zárjuk." 

(Észak-Magyarország 1958. szeptember 25., 4. oldal, Sándor Nándor írása)

 

A Népkerti Vigadó falán 2013-ban helyeztek el emléktáblát tiszteletükre. Minden évben a baleset napján a ,,népkerti srácok" lerójják tiszteletüket a tábla előtt, adózva ezzel a négy, tragikusan fiatalon elhunyt társuk előtt.

 

 

Források:

 

Észak-Magyarország 1958. szeptember 24. 

Észak-Magyarország 1958. szeptember 25.

Észak-Magyarország 1958. szeptember 26.

Észak-Magyarország 1958. szeptember 27.

Észak-Magyarország 1958. szeptember 30.

Délmagyarország 1958. november 6. 

minap.hu - Hatvan éve hunyt el a négy fiatal labdarúgó

boon.hu - A ,,népkerti srácok" - Megemlékezés Miskolcon

Tóth István forrásai

Ruszóné Ibolya elbeszélése

A bejegyzés trackback címe:

https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr8514607982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása