Szirmáról történetéről és a kastélyáról már írtam a blogomon. Ez azonban más. Egy összegzés, amely egy kis kiadvány lett volna, ami azonban nem jött létre, így itt publikálom. Fogadjátok szeretettel!

 

Forrás: Magyar Pályázatok című újság, 1904

 

A község

Szirma ma Miskolc része, csendes kertváros. Nyugodt, falusias hangulata miatt közkedvelt a letelepedni, házat vásárolni szándékozók körében. A sokáig önálló településként számontartott község 1950-ben lett Nagy-Miskolc része.

Alapítása valószínűleg már a honfoglalás korában megtörtént, pontosan nem ismerjük ennek dátumát. Először 1340-ben bukkan fel a település neve az írott forrásokban, de akkor sem magát a települést, hanem a Szirmay családot említik benne. Több eredettörténetét ismerjük.

Az egyik verzió szerint egy nomád török eredetű népcsoport - a besenyők - alapította, legkésőbb a 12. század első felében. Az, hogy az innen eredeztetett "sirima" szó, az akkori török szlengben mit jelentett, inkább nem írom le, de állítólag a gonosz erők megtévesztése - a démonok miatt, vallási okokból - érdekében inkább jelentéktelenebb, számukra érdektelen neveket adtak helységeiknek, gyermekeiknek egyaránt.

 

Szirma településrész címere

 

A második verzió sokkal romantikusabb. A XIX. században Szirmay Antal próbálta rekonstruálni a családja történetét. Élt egy Raak nevű vitéz, aki IV. Béla király 1242-ben kiadott oklevele szerint Sirminiumból (Szávaszentdemeter, Szerémség) származott és ő állítólag a tatárjárás alatt megmentette a király életét. Ebben a csatában Raak úr csaknem a teljes rokonságával együtt elesett, de a király nem felejtette el szolgálatait. 1245-ben gyermekeinek, a Szirmának nevezett Otthobornak, Jannusnak és Cheburkának adományozott egy Szántó nevű, Sajó melletti lakatlan területet. Mindezt összegezve: Szirmay Antal úgy gondolta, hogy a vitéz szerémségi származása miatt keletkezett a Szirma(y) elnevezés, illetve a címerükön lévő rákot a hős harcos nevéből - Raak - eredeztette. Raak úr létezett, a kapcsolatot viszont több történész kétségbe vonja.

Az alapítás körüli bizonytalanságok csak szaporodnak, ugyanis van egy harmadik verzió is. 1707-ben kapott grófi rangot a család I. Józseftől. Szirmay István kapta a kutyabőrt. Ő úgy mutatta be családját a király színe előtt, hogy ősei a honfoglalás korában Szkítiából érkeztek, ezen a helyen telepedtek le, a földnek pedig saját nevüket adták.

A szirmai lakosok az évszázadok folyamán sokat szenvedtek ezen a földön, de verítékes munkájuk nagyban hozzájárult Miskolc fejlődéséhez, ugyanis a város éléskamrájaként tartották számon mindig a települést. 1674-ben lakói elhagyták a települést a török sanyargatásai, illetve a Sajó folyó gyakori áradásai miatt. Sok forrás szerint csak a Rákóczi szabadságharc után népesült be ismét, bár az 1709/10-ben tomboló pestisjárvány itt is pusztított a hivatalos adatok szerint, tehát teljesen mégsem néptelenedhetett el.

Szirmay István gróf 1695-ben királyi engedéllyel Besenyő, Sajókeresztúr és Alsókelecsény pusztán maradt területére költöztette őket, ekkor alapitva még Szirmabesenyő községet. A református temploma a XVIII. században épült, római katolikus templomot azonban csak 1874-ben kapott a falu. A településen található még egy görög katolikus templom és egy baptista imaház is. A legjelentősebb műemléke azonban egy kastély lehetne, melyet a kor két nagy építésze, Lechner Ödön és Lajta Béla tervei szerint építettek.

 

A kastély feltételezett helye

 

A tervezők

Lechner Ödön (1845 Pest - 1914 Budapest)

,,Építész, a magyar stílusú szecesszió úttörője, királyi tanácsos, a Ferenc József-rend lovagja. Bátyja Lechner Gyula festő, öccse Lechner Károly orvos, fia ifj. Lechner Ödön (Lechner János Ödön) festőművész, unokaöccse Kismarty-Lechner Jenő építész." (Wikipédia - Lechner Ödön szócikk)

Lechner Ödön, avagy Papszi, ahogy barátai hívták Pesten született - német származású, pontosabban bajor - polgári családban. Apja János ügyvéd, adószedő, téglagyár tulajdonos volt. Iskoláit Pesten végezte, mestere Szkalnitzky Antal volt. 1866 és 1869 között a berlini Építészeti Akadémián tanult, mestere itt Karl Boetticher volt. Itteni tanulmányai befejezése után egy olasz tanulmányút következett, ide már ifjú felesége is vele tartott. Hazatérve egykori berlini tanulótársával Pártos Gyulával nyitott közösen egy tervezőirodát. Franciaországban, Angliában járt - közelben fiatalon elhunyt a felesége, két gyermekük volt -, hazatérve egy ideig még Pártos Gyulával, majd nélküle folytatta tevékenységét. 1900-ban a mai Magyar Államkincstár épületéért megkapta a Képzőművészek egyesülete Nagy aranyéremmel tüntette ki, még ebben az évben megkapta a királyi tanácsos címet is. Lechner Ödön a szecessziós magyar nemzeti stílus megalapítója.

Lajta Béla (Leitersdorfer, 1873 Óbuda -1920 Bécs)

Lajta Béla 1895-ben diplomázott a Műegyetemen. Ezután öt éven keresztül bejárta Európát és Észak-Afrikát, ahol kapcsolatokat épített és tanulmányozta a kortárs építészetet. Itthon nagy hatással volt rá Lechner Ödön, melynek példája a szirmai kastély közös tervezése. Ezután azonban elváltak útjaik, Lajta egy másik irányzat követője lett. Több jelentős budapesti épület tervezője, alkotói kiteljesedésének korai halála vetett gátat. Azonban a közös munkájuknak, a kastélynak ma már nyoma sincs, a második világháborúban megsemmisült.

 

 

A stílus

,,A magyarországi szecessziós építészet az Osztrák–Magyar Monarchia részét képező Magyar Királyságban a 19–20. század fordulóján meghatározó, a szecessziós művészethez kötődő, elsősorban magyar építészek által művelt, többféle művészeti és stílusirányzatból összeálló épített örökséget jelenti. A magyarországi építészetben a szecesszió jegyei az 1890-es években tűntek fel először, és a századfordulós fénykort követően az 1910-es évek végére, voltaképp az első világháborúval, korszaka lezártnak tekinthető. A stílus legfontosabb hazai mestere Lechner Ödön. Az általa, valamint követői és tanítványai által kifejlesztett és művelt magyaros szecesszió mellett, részben párhuzamosan, a stílusnak többféle irányzata létezett: egyes hazai épületeken megfigyelhető a francia és a belga Art Nouveau, a német Jugendstil, a bécsi kortársak, vagy épp a korabeli skandináv és angol építészet hatása. Lechner elméleti és gyakorlati munkássága a korszak több meghatározó építésze, így Lajta Béla, vagy a Fiatalok csoportjának egyik alapítója, Kós Károly számára is fontos kiindulópontot jelentett." (Wikipédia - Magyar szecesszió szócikk)

 

 

A kastély

A miskolciak közül, valószínűleg nem sokan hallottak a szirmai Klein-kastélyról, a szirmaiak azonban jól tudják, hogy a huszadik század elejétől a közepéig egy szépen megtervezett takaros kis épület állt a mai városrész területén. Hogy pontosan hol, azt senki sem tudja már, ahogyan azt sem, pontosan mi történt a tulajdonosaival. Az ingatlan 1902 és 1903 között épült, a történészek, régészek szerint valahol az Árvácska és az Új élet utcák környékén lehetett. Szecessziós stílusban épült és hatalmas park ölelte körül. Klein Mór kereskedő építtette, majd fia, Sándor kezelte az épületet körülölelő gazdaságot. Az uradalmat valahol Szirma és Martintelep között képzeljük el. Érdekesség, hogy a gazdaság cukorrépáját lóvasút szállította Miskolcra (a Martintelepre) és ott vaginírozták be a sínek mentén az Alkotmány utcán egészen 1935-ig. Klein Sándor - Mór úr egyik fia - a tízes években tehén- és juhtenyészetet és tejgazdaságot üzemeltetett. Jelentős műgyűjteménnyel rendelkezett a Klein család. Az egyik szobát a kastélyban Rákóczi emlékének szentelte.

1938-ban a nagy botrányt kavart Pokolbéli víg napjaim című könyv szerzője, Faludy György is ellátogatott feleségével a kastélyba. Így ír a könyvében az ott töltött két hónapról:

,,1938 nyár elején levelet kaptam a nagybirtokos K.S.-tól, a szirmai kastély urától. Azt írta: még nem ismert eleven költőt, amiért is feleségemmel együtt szeretne két hónapra vendégül látni. (...) A miskolci állomáson díszes fogat várt ránk. A szirmai kastélyt Lechner tervezte: remekül berendezett szobáiban selyemtapéta a falakon, csillárok a magasban, roppant könyvtár szattyánbőr-kötéses könyvekkel. Étkezésnél fehér kesztyűs inas, a kastély kocsiparkjában fogatok, Rolls-Royce, a domboldalon villanymű és a nőtlen, öregedő házigazda, aki ütődött testvérével élt a kastélyban, mindent elkövetett, hogy jól érezzük magunkat. Ez nem sikerült. A könyvtárban a Pesti Hírlap 96 filléres ponyvaregényei sorakoznak szattyánbőrben. A villanymű a kastélyt szolgálta csak: lenn a völgyben K.S. zselléreinek, akik négyesével, ötösével laktak egy-egy döngölt földű szobában, nem volt világítása. Mikor K.S. levitt minket a völgybe, hogy Szirma községét megmutassa, a kegyúr jöttére megkongatták a templom harangjait, és a falu népe felsorakozott a házak előtt." (Faludy György: Pokolbéli víg napjaim, Budapest, 1962)

Vacsoránál négyen ültek asztalhoz általában, a gróf, a sérült testvére, Faludy kedvese Valy és maga Faludy. Mindig négy üveg pezsgőt hozatott fel a pincéből erre az alkalomra, a maradékot pedig - ha nem itták meg - összetörte a személyzet, ugyanis ,,magyar úr nem küldheti vissza a pincébe, amit egyszer már felhozatott onnan." (Faludy György: Pokolbéli víg napjaim, Budapest, 1962)

A könyvében leírja még György, hogy bár ő nem érezte jól magát, a kedvese igen, egyedül azt vette rossz nevén, hogy Klein Sándor állandóan zaklatta, akár fizikai értelemben is. Amikor ezt megelégelte Valy - így írja a nevét -, arra kérte Faludyt, párbajozzon vele. Ekkor döntöttek úgy, hogy távoznak Szirmáról.

 

 

A család sorsa tragikus és rejtélyes a háború után. Állítólag Klein Sándor agyonlőtte magát, de olyan pletykát is olvasni, hogy amikor a Vörös hadsereg elől menekült, találat érte a Rolls-Royce-át. Ennek ellentmondó információkkal is találkoztam: e szerint három fia volt a kastélyt építtető Mór úrnak - az egyikük szintén Mór, László és Sándor -, akik közül egyik elhunyt Auschwitz-ben, másikuk - talán ő lenne a Sándor? - pont azért mérgezte meg magát, hogy ne kerüljön oda. A kastély parkjában temették el idősebb Mórt - 91 éves korában hunyt el - és a sír még a hetvenes években is állt, akkor exhumálták és átköltöztették az avasi zsidó temetőbe.

Amikor Faludy György 1946-ban újra Szirmára látogatott, már csak a kastély romjaival találkozott. Ekkor írta a Kétségbeesés Szirmán című versét az ott átélt érzések alapján. Faludi György:

 

Kétségbeesés Szirmán

 

Függöny helyett folyondár lóg az üszkös

ablakból. A parketta közepén

kiégett, mély lyuk, benne csirkecsontok

meg a csillár hegyikristályai.

A kék selyemtapétát bajonettek

szántották fel. A fal mellett néhány

lapos fekhely szalmából s falevélből,

mellettük, mint elszáradt napraforgók,

az ürülék lapos tányérjai.

Kalauzom hadarva magyaráz:

- ,,A lányok és legények idejárnak

a faluból napeste párzani

s maguk mellé rondítanak, ha készek."

- ,,A serlegek s a porcelán most hol van?"

- ,,A szemétdombon, kint a kert mögött.

Mindent szétvertek kővel, s kalapáccsal."

- ,,S a festmények?" - ,,Befűtöttek velük."

Elhallgatunk. A folyondár megmozdul

s a zöld homály hintazni kezd velem.

Mint hogyha tenger mélyén fuldokolnék

tüdőmben vízzel. Kifutok a kertbe.

 

Leülök a fűbe a kőfal mellé.

Éltűnt a márványpad, kivágtak minden

nagy fát, de a bokrok s a futórózsák

megvannak még. Nyolc éve jártam itt.

Levelet kaptunk a kastély urától:

jöjjünk hozzá nyaralni: sosem látott

közelről költőt s költő-feleséget.

Mi láttunk már kastélyt, de sosem laktunk

egyikben sem. Így érkeztünk ide.

Öregedő agglegény volt a gazdánk:

nagy vacsorával várt ránk. Az inas

a pincéből három palack pezsgővel

szaladt fel s mert nem ittunk meg, csak egyet,

a maradék két üveget kivágta

a cementre a konyhakijárónál:

mi felvonult az asztal harcterére,

nem hátrál többé a pincébe vissza,

inkább meghal. A könyveket csak reggel

fedeztem fel, vagy ezer kötetet,

üveg mögött, velúrban s pergamenben,

de egytől-egyig hitvány ponyva volt.

 

Panaszt emeltem a gazdánál, ki nyomban

vigasztalásul megmutatta két

Rolls-Royce-át a garázsban. Egyikében

narancsfa-ágy állt bársonytakaróval,

a másikkal, vagy kétlovas fogatján

elvitt bennünket minden második nap

a távolabbi környék méregdrága

s halálunalmas mulatóiba.

 

A villanymű, mely árammal szolgálta

a kastélyt, lenn a völgykatlanban állt

a zsellérházaknál, hol két család

lakott minden szobában s honnan nappal

veszekedés és lárma szállt a diszkrét,

csendes magasba, mint földről a mennybe.

Ha este társaság gyűlt össze s kisurrantam

a ház elé, vagy éjjel, ha kihánytam

a bort, a pezsgőt, a konyakot,

odaálltam az ablakunkba mindig

s lenéztem oda, hol a nyomorult,

setét viskók úgy hevertek a völgyben,

mint fél tucat lebunkózott vakondok.

Szirmára is levitt a házigazdánk.

Gyalog mentünk a faluba, ahol

a kegyúrnak meghúzták a harangot.

A házak közt sorfalat állt a nép:

vendéglátónk lassan járt, jobbját rézsút

tartotta hátra, mint egy próbabábú,

azt csókdosták gyerekek, asszonyok,

míg néhány férfi - a rebellisek! -

az útszélén levett kalappal álltak.

A paplakban, néhány pohárka törköly

mellett végződött a kirándulás.

 

Az esti vendégséget sem volt könnyű

kibírnunk: az anekdóta-özönt,

a bájtársalgást, a már százszor hallott

tréfákat és a pletykák özönét

s a sok, egyébként kedves úriembert,

kik hol lovagot, hol tenyészbikát

alakítottak, - s náluk is kevésbé

bírtuk a végtelen ivászatot

s a másnapig tartó kártyacsatákat,

pedig mindenkinél fiatalabbak

voltunk. Nap közben addig ismeretlen

fejfájástól szédültünk s éjjelente

álmatlanul hemperegtünk az ágyban,

 

amelyben egykor Rákóczi aludt.

Kilenc nap múltán elszántuk magukat

a szállításra. Hipokrata módon

hazudtuk, hogy e kastély messze túl jó

nekünk, máshoz szokott plebejusoknak,

holott egész biztosak voltunk benne,

hogy mi vagyunk a kastélyhoz túl jók.

 

A fűben ülök a kőfallal szemben

s a földre támasztom a tenyerem.

Mi a tanulság? Lenn jártam a völgyben.

Az urasági földet szétosztották

a tegnapi zsellérek közt. Nagyon

szegények mind: termésüket tavaly

elvitték az oroszok és most attól

félnek, hogy kolhozba kell menniök.

Mi a tanulság? Röfögnek a disznók

a kastély másik felében, ahol

a párttitkár hízlaldát rendezett be,

közköltségen bár, ám saját hasznára.

Mi a tanulság? Nyolc éve megírtam

mindazt, mit láttam, kissé félszegen

s mit bántam, ha a bíró elítél?

Ha most megírom ezt a rombolást,

a párttitkár hatalmát s az orosz

zsebrákokat, nyom nélkül eltűnök.

Mi lesz a sorsom e földön, aki

ahhoz tartom magam, mit megtanultam

Picótól, Rotterdami Erazmustól,

Eötvös Józseftől, Szalay Lászlótól,

Vámbérytől, Fényestől, Jászitól:

hogy élni csak szabadon érdemes

s az a szabadság, amikor az ember

erkölcsi ítéletéhez hiven,

s tekintet nélkül érdekeire,

választ elv s elv, rendszer s rendszer között,

s magáévá teszi az egyiket,

avagy elfogadja a másikat,

vagy visszautasítja mind a kettőt.

Mi a tanulság? Itt vagyok, kinek

a régi nem kellett s nem kell az új,

aki nyolc éve kiszökött a régi

csapdából s most az új csapdában ül

s kész, hogy nagyot igyon a humanisták

keserű serlegéből elvadult

kerted mélyén, magyar történelem.

 

Itt ülök a szálas füvek közt. Csuklóm

mellett méregzöld töltényhüvelyek.

Most vettem őket észre. A fal apró

lyukacskáiból pereg a homok.

Felnézek. Nem is aprók a lyukak:

csillag formájú és szabálytalan

beütések: puskagolyók nyoma.

Valamennyi fej vagy mellmagasságban.

Köröttük, ott, hol a levert mészréteg

alól kiáll a sárga téglák sarka,

pasztellrózsaszín és halványopál

foltok, mint apró százszorszépek. Ezt már

ismerem: a kifreccsent agyvelő

hagy íly emléket, amikor elszárad.

 

Kísérőmért kiáltok, ki a kerti

romok közt turkál. - ,,Azt szeretném tudni,

ki gyilkolt itt még kicsodát. Orosz

hadifoglyokat német SS-ek?

Magyar katonaszökevényt, csendőrök?

Szocialistát, zsidót, nyilasok?

Nyilast, dzsentrit, besúgót, kommunisták?

Német SS-t, magyar csendőrt, orosz

csékások? Miért nem tudja? Miskolcon volt

a háború alatt? Tudnia kéne.

Gondolkozzék, hátha eszébe jut."

Itt áll előttem, töri a fejét,

de látni, hogy nem jut eszébe semmi.

- ,,Valami remélik mégis", mondja végül,

de nem tudom mi." Majd hozzáteszi:

- ,,Olyan szép nyári nap van. Mért kínozza

magát ezzel? nem mindegy már nekik"?

 

Nekik mindegy, nekem nem, gondolom,

de hallgatok. Mit is nagyképűsködjek?

A falhoz állok és megsúgom magamnak:

hazaértél. Hajtsd mélyre homlokod.

 

(Miskolc, 1946 nyarán)

 

 

A kastélyt a németek 1944-ben felrobbantották - a hivatalos hírek szerint hadi események miatt -, a lakosság a köveit elhordta, a hetvenes években pedig házak épültek a területre. A mai napig nem tudja senki megmondani, hol volt pontosan az épület.

Az Est Hármaskönyve című könyvben - a huszas évek végén - részletesen foglalkoznak a kastéllyal, nézzük meg rövid leírását:

,,Gyönyörű halljából nyílnak a földszinti szobák és muskátlival díszített lépcsőház vezet fel az emeletre, ahol rengeteg szebbnél-szebb ízléses berendezésű vendégszobák vannak. Ezen szobák között van egy, amelyet tulajdonosa a nagy Rákóczi fejedelem emlékének szentelt. Ennek a hálószobának a bútorzat ugyanaz, amelyet a nagy fejedelem használt. (...) A kastély valósággal múzeum, amelyben a legértékesebb festmények és művészi alkotások vannak összegyűjtve. (...)" (Az est hármaskönyve, Az Est Pesti Napló Magyarország, Budapest, 1928, 523-524. oldal)

Vajon mi lett a hatalmas műgyűjteménnyel? Mi lett a kastély további értékeivel? A háború vérzivataros időszakában mindennek nyoma veszett. Talán a szirmai házak némelyikében fellelhető még egy-egy darab a gyűjteményből.

 

Források:

hermuz.hu - Egy nyomtalanul elpusztult kastély Miskolc-Szirmán

lajtaarchiv.hu - Klein Sándor kastélya

miskolcblog.blogspot.hu

templomablakanno.blog.hu

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Szirma és a Szirmay család

Herman Ottó Múzeum, Fotó-Negatívtár

A Magyar Pályázatok című újság 1904 11. szám

Magyar zsidó lexikon - Klein Sándor szócikk

Faludy György: Pokolbéli víg napjaim

Faludy György: Versek

szantograf.hu - Klein család bejegyzés a Facebook-on

Szabó Tünde Judit írása

Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez című könyv

martinkertvaros-plebania.hu

Szirmay Gábor: A szirmai és a szirmabesenyői Szirmay család története

wikibooks.org

Kiss Lajos: Magyar földrajzi nevek etimológiai szótára

Magyar életrajzi lexikon - Lechner Ödön szócikk

Wikipédia - Lechner Ödön szócikk, Lajta Béla szócikk, Magyar szecesszió szócikk