Pereces. Ma Miskolc része, soha nem volt önálló település, Diósgyőrhöz tartozott - illetve a Vasgyárhoz - Nagy-Miskolc kialakulása előtt. Bányászatáról és a Fradi-veréséről híres, ahol a világháborút követően egy súlyos baleset történt. Az alagútban, abban a Granzenstein-alagútban, amely építése idején Európa második, a világon pedig a harmadik - erről már írtam egy korábbi cikkemben - leghosszabbja volt. 

A perecesi bányatelep kialakulása

Egészen addig, amíg a szénvagyon - amely a föld alatt pihent - nem volt ismeretes, és nem mérték fel nagyságát, ez a terület szinte teljesen lakatlan volt. A település erenyői részén - Ernye bánról nevezték el, ez a település legrégebbi része - voltak szőlők - már a tatárjárás után is -, illetve a szőlőművelésen kívül néhány család az úgynevezett ,,szénkibúvások" kitermelésével foglalkozott, de ez csak amolyan külszíni fejtés volt. Az őslakos miskolci, diósgyőri magyar családok nem értettek a bányászat mesterségéhez.

Nevének eredetére két változatot találtam kutatásaim során:

• A település perec alakban körülölelő hegyek formája miatt nevezték el így,
• vagy a település kialakulásakor nagyon kedvelt sós perec miatt. Az itt lakó bányászok minden alkalommal jól felpakolva, sok pereccel érkeztek haza a miskolci vásárokból, s ezért a vasgyáriak pereceseknek hívták őket. 

Állítólag már Fazola Henrik is tudott a rétegekben búvó Diósgyőr-környéki barnakőszén-lelőhelyekről, de akkor még ezt nem tudták rendesen kiaknázni. 1868. február 5-én, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter alapító levelet adott ki, melyben utasítást adott a Pereces-bányatelep alapítására. Az alapító levél tartalmazta azt a szándékot is, hogy minél hamarabb meglegyen a vasúti összeköttetés a Vasgyárral, - 7 kilométeres szakasz - ugyanis a kitermelt szén a Vasgyár érdekeit szolgáltlja majd.

A híres alagút, ahol a tragédia történt. Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport.

Egy alagút építését is parancsba adta a miniszter, ez a Granzenstein-alagút volt - ahogy a bevezetőben említettem -, mely az építésekor a világ 3. leghosszabb alagútjaként vált ismertté. Az alagút hossza 2334 méter volt, amely hihetetlen gyorsasággal 1870-re már el is készült. Ekkora mérnöki bravúr nem volt szokványos egy közép-európai kis "bányászfalutól". Sajnos ma már nem csodálhatjuk meg, pedig akár ipartörténeti szenzáció is lehetne az alagút, járhatósága esetén.

Egy évszázad alatt - amíg működött a bánya - közel 14 millió tonna szenet termeltek ki a föld alól. 1871-ben Tiszolcról 31 vendégmunkás érkezett, ők voltak az akkori szóval élve a ,,fészekrakók." 1872-1873-ban állami segély érkezett lakásépítésre, az új lakók nagy-nagy örömére. 1875-ben újabb 59 lakás épült, 1884-ben pedig megnyílt a Főakna, majd ezt elnevezték később Baross-aknának. 1901-től itt alkalmaztak először az országban földalatti szállításhoz villamosmozdonyokat.

Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport

Az 1910-es népszámlálási adatok szerint 2319 fő lakott a településen, ebből magyar anyanyelvű 1367 fő, német 173 fő, tót 691 fő, lengyel és cseh 19 fő, román 72 fő. Azonban nem fizették meg a bányászokat rendesen és a lakhatási körülményeik sem voltak az igaziak - a sok házépítés ellenére -, ezért sokan kivándoroltak közülük az Egyesült Államokba a tízes évekhez közeledve.

1919-ben füstmérgezés történt a bányában 60 embert kellett ellátni, sajnos egy ember életét már nem sikerült megmenteni. 1939-ben pedig két vonalőrt ütött el egy szerelvény, akik nem élték túl a balesetet. 

A baleset

1947. május 2-án 22:50-kor történt a borzalmas baleset. A bányászok a Baross-aknáról tartottak Pereces felé műszak végeztével, amikor a 22 kocsiból álló szerelvény - ebből 9 volt személykocsi - egyik teherkocsija ,,nyomkarima törés" miatt sajnos kisiklott és az alagút táróíveit kiszakította. Ekkor nagy mennyiségű homok zúdult az utolsó teher-, és az első személykocsira. Az érintett kocsiban 12 bányász utazott, akik közül mindössze hármat sikerült élve kimenteni, illetve kiásni. A többiek nagyrészt borzalmas, fulladásos halált szenvedtek. 

Körülbelül 100 munkás utazott a vonat kocsijaiban, el lehet képzelni mekkora pánik lett úrrá a településen. Síró és jajveszékelő asszonyok és gyermekek várták haza szerettüket az alagútnál.

A bányászok temetése. Forrás: Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. - Dobrossy István: Pereces-bányatelep története a XIX-XX. szazadban, 60. oldal) 

A nagy pártvezetők is azonnal a helyszínre érkeztek. Szkladán Ágoston a megyei MKP titkára, Mihala Gyula Miskolc párttitkára, Kardos István a párt propagandistája, Nemes Júlia nemzetgyűlési képviselő és még sokan mások. A vezetők biztosították arról az elhunytak családtagjait, hogy anyagilag támogatni fogják őket, a párt nem hagy senkit az út szélén.

1947. május 6-án temettek el az áldozatokat (több újságcikkben és könyvben eltérő információkat olvastam, a legtöbbször előforduló adatokat írom le):

• Köves József, 42 éves vájár - 29 éve dolgozott bányászként -, 4 árva maradt utána
• Moócz Károly, 58 éves aknász - 40 éve dolgozott itt -, 8 gyermeke volt 
• Sallay (Sátán) Ernő, 48 éves lőmester - 33 éve dolgozott Perecesen - 4 árvája maradt
• Domonkos Zoltán, 34 éves csillés, 1 gyermek apja volt
• Kalafusz Sándor, 23 éves csillés, terhes felesége gyászolta
• Reuter József, 48 éves segédvájár - 29 éve húzott le a föld alatt - 3 gyermeke volt
• Holli Dezső, gépkezelő
• Visnyai János, csillés
• Kovács Sándor, csillés

Forrás: Szabad Magyarország - 1947. május 6.

Dr. Latesz István, MÁSZ főorvos volt az, aki először megvizsgálta az áldozatokat. Ő ezt nyilatkozta:

,,Az áldozatok hosszú pillanatokig küzdöttek a halál réme ellen, meggémberedett tagokkal, miközben elviselhetetlenül nagy nyomás nehezedett rájuk, amely még a levegőt is kipréselte tüdejükből." (Szabad Magyarország - 1947. május 6. - Gyászbaborult proletárlakások)

A baleset megtörténte után azok a munkások, akiket nem temetett be a homok, a mérgező füst miatt szinten életveszélyben voltak. Ezért menniük kellett a helyszínről vissza, Baross-akna felé. 

A hős bányászok egy csoportja azonnal a többiek segítségére sietett. Visszatért Baross-aknára, majd az erdőn keresztül ment Perecesre. A mentőosztaggal együtt próbálták kiásni bentrekedt társaikat. A munkájukat siker koronázta, három teljesen elalélt bányászt még élve tudtak kiemelni a szerelvényből.

Forrás: miskolcadhatott.blog.hu

A három csodával határos módon megmenekült bányász: Kiss Károly, Batta Benjámin és Lellák Lajos. A kihallgatás során azt vallották, hogy mintegy két és fél órát vártak a mentőegységre. A valóságban ez viszont mindösszesen 20-25 percet vett igénybe. Kiss Károly a későbbi, vele készített interjúban is azt állította, hogy megvirradt, mire kimentették őket.

 ,,A 13 szenet és 9 személyt szállító szerelvény Baross-aknáról indult a több mint 2 km hosszú alagúton keresztül Perecesre, féltizenegy tájban. Tizenkét bányásztársammal a szenet szállító vagonok után lévő első személykocsiban voltunk. Az alagút közepére érve egy nagy robajt és rántást éreztünk, és ebben a pillanatban kocsink teteje beszakadt és a bezúduló futóhomok elöntötte a kocsit és maga alá temette kilenc társamat. Én a kocsi menetirány szerinti és a vázlaton látható jobb sarkában ültem. A velem szemben ülő két társamat, Lellák Lajost és Batta Benjámint a lezúduló homok a lábaimhoz, az ülés alá nyomta. 

A beszakadt kocsi tetején a fejem fölött közvetlen kis nyílás tátongott és ezen keresztül kaptunk levegőt. Szóval el nem mondható perceket és órákat éltünk át, a három társammal együtt. Mozdulni sem tudtunk, hiába hallottam a mellettem ülő társam segélykérő szavait, végső haláltusáját. Nem tudtam segiteni. A zsebemben lévő bicskával megpróbáltam a kocsi oldalán nyílást vágni, hogy felmérjem helyzetünket. A nyíláson keresztül homok ömlött a kocsiba, nem volt menekülési lehetőség, várni kellett a mentőalakulatot. Megvirradt, mire a mentő bányásztársaim a kocsihoz értek, mint később kiderült 71 m3 vizes-sáros földet kellett eltávolítaniuk, hogy kocsinkhoz érkezzenek. A mentési munka hallatán felriadt bennünk a menekülés lehetősége. Van élő a kocsiban? - kérdezték. Válaszoltam és megadtam, hogy hol bontsák meg a kocsit, ahol menteni tudnak bennünket. A bontás után engem húzták ki elsőnek, s mivel lábraállni nem tudtam, más megoldás nem volt, feltettek egy szeneskocsi tetejére. Utánam mentették ki két társamat, akik hasonló állapotban voltak. Az átélt órák eseményei mély nyomokat hagytak bennünk, hat hétig szanatótiumi kezelésben részesültünk Bükkszentkereszten. Itt meglátogatott minket a Vasgyár igazgatója, Kerner Antal, akinek elmondtuk, hogy hetek óta nem tudunk aludni, magunk előtt látjuk a szörnyű esemenyeket. Sajnos az egész életemben visszatérő képektől nem tudok szabadulni." (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. - Pereces-bányatelep története a XIX-XX. században, 62-63. oldal) 

Forrás: Észak-Magyarország - 1972. április 30.

A tragédia okát feltáró vizsgálatot Somorjay Ferenc főhadnagy, a miskolci kapitányság bűnügyi osztályának vezetője vezette. Megállapította, hogy a múlt rendszer hanyag munkavégzése a felelős a balesetért...

A hősi halált halt bányászok temetésen 25 000 ember volt jelen, az ország minden részéből. A kormányt Bán Antal iparügyi miniszter, Hajdu Gyula államtitkár, Szakasits Antal miniszteri osztályfőnök képviselte. A Kommunista párt küldöttségét Nógrádi Sándor vezette, de képviseltette magat az MKP Borsod megyei és miskolci szervezete is. A rendőrség, a tűzoltóság, a honvédség, a szakszervezetek, az értelmiség és a parasztság jeles képviselői is ott voltak a temetésen. Természetesen ott voltak a bányásztársak az ország minden részéből. Díszlövés, bányász induló, végül pedig a Himnusz soratit énekelte a gyászoló tömeg a Jószerencse dalárda vezetésével. 

Pereces - Baross-akna és Lyukóbánya között közlekedő munkásszállító kocsi. Forrás: Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. - Dobrossy István: Pereces-bányatelep története a XIX-XX. században, 187. oldal)

Rákosi Mátyás elvtárs is gyásztáviratot küldött a temetésre, az üzemi bizottságnak címezve:

,,Az országépítő termelő csata hőseit ért újabb szerencsétlenségről fájdalommal és mély meglepetéssel értesültem. A Magyar Kommunista Párt őszinte együttérzését tolmácsolom a hős bányászok hozzátartozóinak.

Rákosi Mátyás" (Szabad Magyarország - 1947. május 7., 8. oldal)

Hogy nevük fennmaradjon az utókor számára, egy emlékművet állítottak a kilenc bányász tiszteletére. Nyugodjanak békében!

Források:

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Kis bányászfaluban a világ harmadik leghosszabb alagútja

Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. - Dobrossy István: Pereces-bányatelep története a XIX-XX. században

Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. - Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919

Wikipédia - Pereces szócikk

Szabad Magyarország - 1947. május 4., 1947. május 6.

Felvidéki Népszava - 1947. május 4. 

Észak-Magyarország - 1972. április 30., 1977. május 1., 1997. május 20.

Déli Hirlap - 1985. augusztus 28., 1990. november 14.