Második részéhez érkezett a Miskolc a versben című sorozatom, remélem most is sok olyan költeményt mutathatok be nektek, melyet eddig nem ismertetek. Az előző részben országosan ismert - és elismert - költők műveiből szemezgettünk, ezúttal a régiónk nagyjait vesszük sorra. 

 

 A Költészet terasza Lillafüreden a Függőkertben. Forrás: hellomiskolc.blog.hu.

 

Szrogh Sámuel (1763-1829)

Ügyvéd, Borsod vármegye táblabírája, a miskolci játékszín igazgatója.

 

Szrogh Sámuel síremléke az avasi református temetőben. Forrás: findgrave.com.

 

Ki ne ismerné legendás sorait Szorogh Sámuelnek. Ha mégis lenne ilyen, akkor mutatom. :) A Szinva-teraszon a kis szökőkút oldalán is olvashatjuk az alábbi sorokat, illetve egy rövid részletet belőle.

 

Miskolcznak a Javai.

 

Van jó Levegője; Vize, mellyen vannak sok Malmok,

Ugy rendeltettek strázsául körülte a szép Halmok,

Hogy’kaput is formáljanak Lakossai számára

Kenyeret is teremjenek, s legyenek Borok tára.

Itt az Avas, az Angyalvölgy, s a kedves Bábonyi bércz

Olly Kintset tart, mely könnyebben ád pénzt, mint az arany ércz.

 

E Depositoriuma a hires Hegyallyának

Mellyből az Északi Nemzet Nectárt hord ki magának,

Szép Vidékje Vásárjait bővséggel gazdagittya

S a szegényebb föld Lakosit ez magához hódittya

Nagy Piacza Veteményes Kertet mutat egy felöl,

Más felől pedig örökös Vendégséget ád — elöl:

Mert akár egy akár másik oldala felé térnél,

Jól lakhatnál innyed szerint a sok Kofa-Tracternél

De nem tsak az, hogy e merő étel, ital mezeje;

Hanem a Tudománynak is tsergedező kútfeje.

Az Igazság — szolgáltató Themis — is itt lakozik;

Minden Vallás virágozik, s egymással barátkozik.

Az ártatlan mulatságok fészket vertek ö benne

A nélkül, hogy a nagy vétkek Theátruma is lenne.

Itt a vig Társaságokat a gond nem komorittva:

Mert azt tsak az Asszú-bor is ézibe elhárittya.

Itt az asszonyok tsinosak, még nem is hivalkodnak

A Féryfiak társalkodnak, s e mellett munkálkodnak.

El lehet hát mondani: A Ki nem volt Miskólczon,

Nem tudja a Boldogságot hol ülhet a fö polczon.

 

Öszve-szedte és szerzetté Miskólczon 3-ik Áprilisban 1800. Prókátor Nemes Szrogh Sámuel.

 

Balázs Győző (1893-1973)

Író, költő, református lelkész, a miskolci református gimnázium tanára, a miskolci Szabadegyetem igazgatója.

 

Balázs Győző. Forrás: Dr. Kárpáti Béla: Miskolci irodalom Miskolcon.

 

Egy elfeledett miskolci költő, kit a református egyház próbál újra megismertetni a helyiekkel. 

Avasi templomhoz

(részlet)

 

Olyan ez az öreg templom

mintha az ég a Földre hajolna

s mintha alvó város felett 

messzenéző óriás őr volna;

(...)

bagoly huhog a toronyban

vén templomok éber toronyőre

s a hold ezüst fátyolt terít

ezerfejfás öreg temetőre;

a sírkövek, korhadt fejfák

holtak felett élőkről beszélnek

lábas torony vén harangja

mintha titkát beszélné a szélnek

(...)

Avas alján mintha őrszem

nézne régi dicsőségre!

 

Sassy Csaba 

Költő, újságíró. A ,,legmiskolcibb" író.

 

Sassy Csaba. Forrás: Dr. Kárpáti Béla: Miskolci irodalom Miskolcon.

 

Ezt a költeményt Lévay József 100. születésnapja alkalmából írta Sassy, a város és a vármegye ekkor egy nagy ünnepség keretében emlékezett nagyszerű polgárára.

 

Lévay köszöntése

 

A lélek utján nincsenek határok...

A sirok dombja csak élethatár

A szabad lélek a nagy végtelenben

Örökkön él a minden mesgyét bejár.

Hol életében szívesen időzött,

Aztán is ott van láthatatlanul...

Azért hiszem, hogy Lévaynak leibe

Most is a terem csendjéhez simul

S meghatva nézi, hogy a kegyelet

Friss babért fon az emléke felett.

 

Hiszen Miskolcot annyira szerette...

Ez a város volt édes otthona,

Ezt a fészket már ő rakta magának...

...Nem is vágyott el másfelé soha.

Ide kötötte minden férfi emlék...

Itt dalólta a legszebb dalait...

S mikor még ajkán tavaszi dal csendült,

Itt szeretett tán ő is valakit...

Itt élte le a legszebb éveit

És itt őrizte az emlékeit:

 

Mennyi emléke volt... Amerre nézett...

...Avas alján az öreg oskola.

Ajakáról ugy szívta, mint a mézet

A dalokat sok ifjú vándora.

Feljebb pedig az Avas oldalában

— Hová a hunyó nap sugara süt —

A 48-as régi principal',

A nagy Szemere Bertalan feküdt.

S körülte sok-sok régi jó barát

Hogy megfekszik az Avas oldalát...

 

És lent a völgyben a vármegyeháza...

— De jó is volt hozzá az Ur kegye —

Egy emberöltőn át rajongott érte

A tekintetes, nemes vármegye

S az ősi székház patinás falára

Került a képe meg élte során,

A grófok, bárók, fejedelmek mellé . . .

Nagy egyszerűen, mint a csalogány . . .

S előtte Borsod népe meghajolt,

Mert „aranytollas“ főjegyzője volt.

 

De legszebb emlék mégis ez a vén hegy...

 Öreg varázsló, kedves, szép Avas...

De jól esik rá visszaemlékezni

Ha fejünkön az öregség havaz.

Ki napjait már megszámláltnak érzi...

Aki fölött a gond kuvikja szól...

Mámort tetézni; bánatot idézni

Töltsön az Avas poharaiból.

...Az idő — bizony — elrepül... De kár...

...S eszébe jut a „tizenkét pohár“ ...

 

Valamikor nagy régen... messze régen...

Tompa Mihálylyal együtt jártak itt...

S a vén Avas akácvirággal várta.

Örökké nótás kedvű fiait...

És minden évben jött Gyulai Pál ur...

... És együtt járták be a vén hegyet...

S hat lépésre járt hol elől, hol hátul

Gyulai Pál ur Lévay megett...

Diskuiáltak és zsörtölődtek is,

Mikor az utjuk néha erre visz.

 

S hogy elköltözött jó Gyulai Pál ur.

A meghitt, kedves, öreg cimbora,

Ugy érezte: színtelenebb az élet...

És fanyarabb lett az Avas bora.

S ha nóta csengett le a vén Avasról

Belesikoltott a lélekharang...

Meglassudott a gondolat sasröpte.

Mint faradt szá-nya, halk, fehér galamb...

...Kint a világban csatazaj, halál...

...A fáradt galamb nyugtot hol talál?

 

A szentpéteri csöndes temetőben

Lévaynak csak haló pora van,

A lelke itten él az Avasalján

Hol felidézzük őt minduntalan.

Mert örökkön él a dal és a lélek

Azért, aki a lelkéből dalól,

Nem mulik el a hideg kripta mélyén.

A lelke itt jár köztünk... valahol...

...S az emlékét sem lepi be a tél.

A dalaiban mindörökre él! 

 

Benke József (1781-1855)

Színész, színigazgató, tanító, író, drámafordító, Laborfalvi Róza édesapja. 

 

Benke József sírja a mindszenti temetőben. Forrás: Wikipédia.

 

A Miskolcon befogadást nyert ,,Magyar Játszó Társaság"  vezetője. Élete alkonyán Diósgyőrben telepedett le. 1824-ben írta ezt a verset:

 

A diósgyőri búcsú Mária napján

(részlet)

 

Egybe gyűltek Sion hegyén, 's alleluját mondanak,

'S Hosannát a' magasságból szállítót Dávid Fijának. -

E' szertartás, 's áhítatos Keresztényi buzgóság

Indítja hívő népedet, nem héjábanvalóság,

Hogy itt és amott, és mindenhol a' csoportozott sereg

Búcsút jár, Néked halát ad, bűne miatt kesereg

Illy' szándék vitt Nagy Mária Győri Közinnepére,

Melly áttétetett September' tizenegyedikére.

De míg a' Vallás' szavára öszvegyűlött Népről, 'Hitnek

Nyájáról szólnék, tájéki Győrnek fel lelkesítnek.

Bár bírnék Matthison', s Salis' festékével, 's létének

Másolása díszt adhatna ezen Magyar Tempének!

Halmain e' tágas vőlgynek, mellyet Miskólcz elfedez,

Mindkét óldalról a' szőlőmunkás hangot zengedez.

A' tért közepén hasító Szinva csendesen folyja,

Hol mentében Céres, 's Flóra az andalgót bájolja.

Jobbról illatozó rétség virágait kínálja.

A' barna Arató balról keresztjeit számlálja.

A' tündérség, s' mulandóság roskadt tornyai körül

Győri hajdani Várának, a képzelet el merűl.

Pompája a' középkornak, mintegy bájló tűkörben.

A' vadonság' közepében, távolról látszik Győrben.

De nem vadság, csak tünemény - örökös harmonia

Van az elementumok köztt, van kies melodia.

Vad kerti fák egymás mellett barátságosan nőnek;

Tölgy, Jávor, Bikk gallyát nyújtja segédül a' Szőlőnek.

Századokat á't élt dió a' barázdán árnyékkal

 Gazdáját ingyen kínálja, gyümöltsel, 's ivadékkal.

 Nem csuda hát, ha e' liget a' Magyar Koronának

Örökös birtoka, 's védő helye volt Máriának.

Itt talált az üldöztetett Anya pihenésére:

Nagy Lajosból itt éledt a' hős Nemzet' fényére.

Sok Király és Hölgy Királyné gondja elűzésére,

Ezen csendes völgy' szirthalmán épült várába tére.

Ezt fedező béczerdőben felénk őzek' 's szarvasok'

Űzésében ha fáradtak a' Királyi nyilasok:

Míg a' csordás a' térségen utólsót haraptatott, -

Filemile a' lombokból éj dallott hangoztatott. 

Akkor a' lant' ezüst hangja szólíta pihenésre,

'S új életet adó álmak szolgáltak enyhülésre. -

Illy képzetek' özönében a' merült bámészkodó

El ért a' szent társaságba, és itt a' fohászkodó

Nép' sűrű csoportja között buzgóságba merűlve, 

A' múlt, és jövendő miatt bús szíve vólt enyhűlve.

Hiú fényben ragyogtatta, mondá, e' Vár pompáját,

Sok szegény tán, bilincsekben tette arra munkáját.

Emberi mív' szüleménye mind töredék' rémsége!

Mellyre thrónusát emelte a' Váltság' Istensége.

Ez állandó, az Egeket mely a' földhöz láncolja,

Őrök reménnyel lelkünket magának el rabolja.

Boldog, kit nem a' mulandók, nem vár, nem őrös bástya

Véd, hanem vétektől tiszta ártatlanság' palástja!

A dagályos nagyság, 's vágyás szegénységünk' főbb oka;

A' teremtés' mindensége csak a' jobbak' birtoka. - (...)

 

Kozma Andor (1861-1933)

Kőltő, műfordító, országgyűlési képviselő, a Kisfaludy Társaság és az MTA tagja.

 

Kozma Andor. Forrás: Wikipédia.

 

1886 és 1890 között lakott Miskolcon. Itt töltött időszaka alatt két verseskötete jelent meg. A városról szóló versei a Borsod-Miskolczi Közlönyben jelentek meg.

 

Ének az Avasról 

(részlet)

 

Nemes Miskolc városának

Tisztelet adassék!

Kérdeztetem szeretettel

Áll-e az Avas még?

Vén Avason öreg templom

Megvan-e még szintén

Holtak csendes városából

Élők zajos városába

Messze letekintvén?

 

(...)

 

De a méla temetővel

Bemohosult sírdombokkal

Sok pince határos.

A halálos szomorúság

S a zajos vidámság

Vén Avason - már ez így van -

Egymást mindig lássák!

Ha ott nyertünk örök nyugvást,

Mikor porrá lettünk,

Ott boroznak, ott toroznak

A túlélők, a pincézők

Köröttünk, felettünk.

 

(...)

 

Vén Avasnak oldalába

Mindig buzgón ásnak,

Az egyiknek hűvös pincét,

Hűvösebb sírt másnak.

Amíg élünk vegyük hasznát

Jól az egyik lyuknak,

Úgy sem isznak soha többet

Akik egyszer a szomszédba,

A másikba jutnak.

 

(...)

 

Irigyelem a miskolcit

Ki jár az Avasra,

Hogy pincében, sírok mellett

Gondját elihassa.

S búfelejtés vidám kelyhét

Ott eladdig issza,

Mígnem egy nap ott is marad

S vén Avasról nem is vágyik

Nem is jön már vissza.

1903 

 

Lévay József (1825-1918)

Költő, műfordító, az MTA tagja, Miskolc díszpolgára.

 

Lévay József. Forrás: Wikipédia.

 

Borsod vármegye és Miskolc nagy - talán kicsit méltatlanul elfeledett - költője. A Bükk szerelmese - is - volt, mint az alábbi művéből láthatjuk.

 

A Szentlélek hegyén

 

Bú ha gyötör, jöjj ide meghitten,

Imádkozni megtanulhatsz itten,

Látva ormán a magas tetőknek

Műveit a teremtő erőnek.

 

Itt az egykor pompás zárda romja

Lelkemet majd andalgásra vonja

És tanítgat és örülni késztet

A körülötted hallgató természet.

 

Hány érző szív dobogott itt hajdan!

Hány lelet vigaszt ájtatos sohajban!

Kripta mélyen rég por lett belőlök,

Csak a szellő suttog már felőlök.

 

Szomorú nyír lombjait ha kérded,

Meghallgatnak, lehajlanak érted,

Beszélgetnek messze letűnt múltról,

Rég elfeledett szerelemről, búról.

 

Keservedet kiöntheted bátran

Hűvös erdők enyhe sátorában,

Könnyeidet mihelyt szemed érzi,

Fű, fa, virág sajnálkozva nézi.

 

Ha boldogság élvein csügg lelked,

Könnyű lesz itt ég felé emelned,

Sziklatetőn közelebb vagy hozzá

S mintha üdvét éretted lehozná.

 

A Látókő, íme mint egy oltár,

Közel a menny boltjaihoz ott vár,

S tár elődbe oly tündéri képet,

hogy örökké őrizni azt emléked.

 

Elszórt falvak, városok csilláma,

Halmok, hegyek végtelen hulláma,

Előtted a szép Hetemér-völgynek

Síkja terül, mint egy perzsa szőnyeg.

 

Köröskörül a Bükk rengetegje

Őrködik, hogy álmaidat fedje;

Egész világ néma, csendben hallgat,

Nem zavarja békítő nyugalmad.

 

Te vagy itt úr, hatalmas természet!

Tőled száll ránk a csodás igézet,

Hogy kebleden reméljünk, feledjünk,

A menny maga nyílik meg felettünk.

 

Vér Andor (eredetileg Weisz, 1897-1976)

Iró, költő, műfordító, újságíró.

 

Vér Andor fiatalon. Forrás: Vér Andor költő, Facebook oldal.

 

Sokféle megfordult az országban, de mindig Miskolcot tartotta otthonának. A második világháborút megelőzően Argentínába települt, majd 1963-ban haza, az 1969-es argentín útja után - beteg volt már - nem tért vissza, nem tudott hazatérni. Ezt a verset 1960-ban írta:

 

Miskolc

 

A város, ahol élek, metropolisa Délnek

és tenger a folyója, a La Plata folyó,

szívem városa mégis, mégis Miskolc

s minden tengernél kedvesebb számomra

a szőke Sajó.

 

Vidám, vén város, be sokszor gondolok rád,

köveid már több mint húsz éve nem tapodom,

elhagytalak hűtlen, de mégis az enyém vagy,

olyan enyém, mint ami benned telt:

gyermek- és ifjúkorom.

 

Hallom, megnőttél, a Bükk aljáig érsz el,

gyárak és kohók zengik a peremedet át,

falaid megifjodtak, komoly és lelkes

fiaidnak tudást és műveltséget

már egyetemet ád.

 

Tán meg sem ismernélek! De az emlékezésnek

tündér káprázatán át merülsz fel városom

s mint tegnap, látott ismerős bukkan elém

minden zug, sarok, utca, amerre

a lélek átoson.

 

Odaoson a Petőfi utcai házhoz,

- mikor elhagyam, szívem hasadt belé! -

Mama, apa, testvérek... hol vannak a lakói?

Szétszórta mindőjüket a halál és a végzet,

ahányan, annyi felé.

 

Most felhőkarcolók közt járok, de az a kis ház

lelkemben mindnek fölibe nőtt.

Kertjében hányszor hevertem álmodozva

s hány hajnal köszönt rám trillázva, amikor

bifláztam vizsga előtt!

 

Széles avenidáknál többet ér nekem Miskolc

sok girbe-gurba utcád és borpincés hegyed, -

a víg Avas, ahol a holtak horpadt

ágyai között nagyokat kurjongatva

dűlöngéznek a részegek.

 

S az Avas alatt állt az Alma Máter,

előtte árnyas gesztenyefasor.

Tanárok arca kísért és diákcsinyeket

idézve most is megvillan arcomon

egy tétova mosoly.

 

Jutnak eszembe hős csaták tomahawkkal,

nagy lángolások s még nagyobb szavak,

Fő utca, korzó, csicsergő, csitri lányok,

akiket mohón lestünk az öreg színház

árkadjai alatt.

 

Felködlik az erkély is a Szemere utcában,

honnan egy barna kislány kacérkodott velem

s míg felnéztem rá büvölten áhítattal,

véremben suta verseket gyujtott ki

az első szerelem.

 

S az első csóknak is, mely velőkig megrázott,

az első lázadásnak, mely nem hunyt ki soha,

a betű s a bor mámorának,

minden első nagy élményemnek Miskolc

te voltál tanúja!

 

A kaland izga vágyát is te adtad nekem:

képzeletben a Sajó vitt el a tengerig,

míg partján hancúroztam s majszoltam a komákkal

a Bolgár-földről elcsent kalarábét

s nyárson sült tengerit.

 

Te tűzted ki egemre Miskolc az emberiségnek

sohase halványuló vezérlő csillagát

s késő őszömet is még nyers és édes,

vért bizsergető illatával

a te tavaszod hajtja át.

 

Ha rád gondolok, elszorul a szívem,

vén csontjaimon borzongás fut át.

Messzebb vagy tőlem a messzibb csillagoknál:

te vagy az elmúlt, az elérhetetlen,

gyönyörű ifjúság!

 

Te vagy az izzó, egyszeri hajnal, melynek 

visszfénye át-meg átjár és mindvégig sajog...

egyszer, csak egyszer lássalak még,

mielőtt meghalok.

 

Ennyi költő fért bele a második részbe, remélem tetszett az összeállítás, folytatjuk majd a harmadik résszel! Köszönöm szépen a figyelmet!

 

 

Forrás:

 

hellomiskolc.blog.hu - 5+1 irodalmi érdekesség Miskolcról, A költészet napjára: írok és költők Miskolcról

Dr. Kárpáti Béla: Miskolci irodalom Miskolcon

Wikipédia

miskolc.hu

Magyarország - 1894. augusztus 15., 231. szám

nevpont.hu 

Dobrossy István (szerk.): A miskolci Avas

Miskolci Napló - 1925. november 25.