Laborfalvi Róza és Jókai Mór különleges párt alkottak, és a kezdeti nehézségek ellenére kitartottak egymás mellett. A művésznő miskolci születésű volt, azonban nem sokszor járt városunkban karrierje megkezdése után. Jókait semmi nem kötötte Miskolchoz, később mégis a második szülővárosának nevezte azt. Hogy miért? Tartsatok velem, a cikkben erre is fény derül!

Róza és Móricz

Laborfalvi Róza (1818-1886), született Benke Judit, a ,,realista magyar színjátszás úttörője, aki kiemelkedő drámai színésznőként beírta magát a magyar színház történetébe."

(Wikipédia - Laborfalvi Róza szócikk)

Édesapja Benke József, színész, a miskolci színi társulat vezetője, édesanyja Rácz Zsuzsanna színésznő volt. A székely származású nemesi családja laborfalvi előnevét vette fel a fiatal színésznő, és keresztnevét is lecserélte. Első fellépésére 1833-ban került sor a fővárosban. Lassan, de biztosan a legnépszerűbb, legjobb magyar színésznők közé emelkedett, aki minden szerepben megállta a helyét.

1848. március 15-én ismerkedett meg Jókai Mórral a Bánk bán előadásán. Sokat nem hezitáltak, hamarosan az esküvőt is megtartották. Jókait sokan óva intették a nála nyolc évvel idősebb, házasságon kívüli gyermekkel is megáldott Laborfalvi Rózától, Petőfi Sándor még barátságuk megszakításával is fenyegetőzött és az édesanyja is kitagadta... 

Jókai Mór (1825-1904), a márciusi ifjak ,,egyike, regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, 1876-tól 1903-ig a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja."

(Wikipédia - Jókai Mór szócikk)

Jókai 1825-ben született, édesapja Jókai József ügyvéd, édesanyja Pulay Mária. Két testvére volt. Tanulmányait szülőföldjén kezdte, Pozsonyba került, majd ismét Komárom következett. Pápai diákévei alatt kezdett el novellákat és verseket írni, jogot pedig Kecskeméten tanult. 1945-ben Pestre utazott, hogy a jogi pályára lépjen. Az oklevelet ugyan megszerezte, de a fővárosi irodalmi élet "beszippantotta". Petőfi Sándor vezette be a fiatal, tettre kész írók társaságába. Szerkesztő lett egy újságnál, műveit egyre gyakrabban közölték. A forradalmi hangulat teljesen magával ragadta. Laborfalvi Rózával való házassága után Petőfivel megromlott a kapcsolata, az édesanyja pedig - ahogy fentebb írtam - kitagadta, így abból a pénzből kellett megélnie, amit keresett. 

Laborfalvi Róza és Jókai Mór. Forrás: nagyasszonyok.blog.hu

Először Miskolcon

Jókai első miskolci látogatása rendhagyó volt. Csak átutazott városunkon, éppen a forradalom utáni megtorlás elől menekült. Tardonára tartott (Róza is vele volt, de nem maradt, csak elkísérte), ahol a lelkész házában talált menedéket. Majdnem egy fél évig bujdosott Tardonán. A felesége ennyi idő múlva hozza számára a császár amnesztiáját.

Ekkor látogatott ismét városunkba, Kovács János álnéven utazott tovább, a még mindig a hatalom bosszújától félő író.

1857-ben Jókai nyitóbeszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyitott meg az újjáépült Miskolci Nemzeti Színház.

A tiszteletbeli csizmadia és Kakas Márton pipája

A bujdosás után folytatódott Jókai felfelé ívelő írói karrierje. 1858-ban például Üstökös névvel vicclapot alapított. A lap egyik "főszereplője" egy politikus csizmadia volt, ezért Miskolcon nagy népszerűségnek örvendett, hiszen városunkban rengeteg csizmadia dolgozott. A miskolci céh az írót még tiszteletbeli csizmadiává is avatta. 

1861-ben a Miskolczi Olvasó Egylet (Miskolci Polgári Egylet) Jókai másik vicclapjának névadóját Kakas Mártont ajándékozta meg egy különleges pipával. Az ajándék átvétele után Jókai tollat ragadott és így válaszolt:

,,Igen tisztelt Barátom!

A Miskolci Polgár Egylet szi­ves megemlékezése folytán a múlt hóban egy igen becses ereklyét voltam szerencsés Kakas Márton számára átvenni, melyért is ő rögtön reám bizá. hogy kegyed­nek és a tisztelt Polgári Egylet­inek legnagyobb köszönetét átadni el ne mulasszom. Én azonban Ke­gyed előtt is ismeretes lustasá­gomnál fogva mindekkorig nem jutottam odáig, hogy a kalamári­somba tintát vegyek. Emiatt, most kénytelen vagyok valami poémát kigondolni Kakas Márton kimen­tésére, amit azután majd kérek hivatalosan jegyzőkönyvbe ven­ni.

Tehát „Kakas Márton annyira megörült a kapott fegyvernek, hogy ámbátor ezidéig nem szokott dohányozni; ez ajándék által fel- buzditva, pipás emberré kvalifi­kálta magát és addig nem akar nyilatkozni. amig ez örvendetes előmeneteléről tanúságot nem te­het.“

„Egyébbiránt a pipa üveg alatt és zárt helyen tartatik, a miskolci derék Polgári Egylet pedig még annál is biztosabb helyen, alul­író baráti keblében.“

Pesth. 1861. febr. 3.

Tisztelő barátja Jókai Móric.“

(Reggeli Hírlap - 1929. május 26.)

Laborfalvi Róza mellszobra Miskolcon. Forrás: Wikipédia

Az utolsó fellépés

1883-ban egy látogatott utoljára az író és felesége együtt Miskolcra. Ekkor egy nagyszabású ünnepséget tartottak számunkra városunkban. A művésznő mint városunk szülötte, nagy népszerűségnek örvendett itthon.

Laborfalvi Róza éppen 50 évvel előtte állt színpadra először, és 1883. december 9-én utoljára Miskolcon lépett fel a Nemzeti Színházban. Óriási ünnepség, telt ház és megható pillanatok. Ezek jellemezték az utolsó fellépését a művésznőnek. 

Az első felszólaló Dr. Csáthy Szabó István (később a miskolci villamosközlekedés "atyja") a színházi választmány részéről volt.

,,Ünnepelt művésznő! Nagyságos asszo­nyom! A miskolczi színház kettős ünnepet ül, mely a művésznőt és városunk szülöttét illeti. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy há­lánknak kifejezést adhassunk és hódoljunk a magyar dráma csillaga előtt, ki 50 évig színé­szetünk büszkesége volt. Örömmel mondunk köszönetét azon elhatározásáért, hogy Miskolcz közönségét kitünteti és itt lép fel: hálánk annál jogosultabb, mert örömmel emlékszünk vissza a színház megnyitására. Fogadja nagyságod a miskolezi színház igazgatóságának mély hódo­lata kifejezéseül e szerény koszorút azon óhaj­tásunk kíséretében: engedje a Mindenható, hogy Nagyságod még soká megelégedve nyugodhas­son babérain, férjével együtt. Éljen sokáig."

(Borsod-Miskolczi Értesítő - 1883. december 26)

A beszéd után Jókainé megkapta a város által készíttetett babérkoszorút, majd szólásra emelkedett:

,,Szivem vezetett ide, kedves szülőváro­somba.

Innen kisért hosszú művészi pályámra az első »Isten vezéreljen!“ itt fogadjon az utolsó »Isten hozott.«

Közbe egy fél század esik, tele drága emlékekkel. De mindezeknél kedvesebbek nekem most is a boldog gyermekkornak emlékei, a mik szülővárosomhoz vannak kötve.

A szerető anya áldása innen kisért végig egész életemen, s jó apám sírja otthonná szen­teli rám nézve e várost.

Úgy jöttem ide, mintha hazajönnék.

Boldognak éreztem magamat, midőn a színművészet ezen templomát felavatásakor első üdvözölhettem e helyütt a hazai múzsát, boldognak érzem most, midőn e helyütt búcsút veszek tőle.

Köszönöm mindenkinek, a ki bennem a hazai művészetet oly lelkesen fogadja, e rám halmozott, kegyességet.

Isten áldása legyen e városon örökké, a tiszta művészet szelleme uralkodjék ebben a házban!« (Zajos taps és viharos éljenzés.)"

(Borsod-Miskolczi Értesítő - 1883. december 26.)

A taps elmúltával Gerőffy Andor igazgató köszöntötte a művésznőt.

,,Szeretve tisztelt nagy asszonyunk! Légy üdvözölve jubileumod örömünnepén általam Mis­kolcz közönsége és színtársulatom állal. En­gedve szived érzelmének eljöttél hozzánk szülő­városodnak bemutatni hatalmas alkotásaidnak egyikét, mely téged úttörő harczos, miskolczi honleányt a nagyok közé emelt; eljöttél e kies városba, mely büszkén vall magáénak! Itt ih­leté először homlokodat a múzsa csókjával, itt rajongták körül szinművészetünk géniusai rin­gató bölcsődet. Emlék itt minden kődarab, itt áll a szerény házacska, melyben születtél, hová atyád, színészetünk, mivelödésünk harczosa pihenni jött. Itt teljesült ifjúkori vágyad, midőn atyád a nemzeti színjátszó társaság tagjai közé felvéte­tett. Nemes lelked a rögös pályán első küzdel­mei alatt sem tört meg, Megküzdöttél erős lé­lekkel és magasra emelkedtél. Öröm napja ez nekünk, mert itt. vagy, de fájdalmas nap is, mert nem maradhatsz. És azért, midőn szülővárosod­tól búcsút veszel, fogadd emlékül tőlem e sze­rény emléket, ez egyszerű babérkoszorút. Az Isten tartson meg téged, Miskolcz büszkeségét, férjeddel, hazánk koszorús költőjével, Jókai Mór­ral!« (Hosszantartó éljenzés.)"

(Borsod-Miskolczi Értesítő - 1883. december 26.)

Ezután a színészek is köszöntötték, majd elkezdődött az előadás. A közönség Laborfalvi Róza minden mondatát, mozdulatát hangos ovációval ünnepelte.

Forrás: Wikipédia

Ünnepség Miskolcon

Másnap a Korona szállóban 140 fős díszebédet tartottak a híres pár részére. Az ebéd előtt Lévay József, utána pedig számtalan nagyság, köztük Soltész Nagy Kálmán, Csáthy Szabó István, Zelenka Pál mondott köszöntőt. 

Ebéd után Jókai Mór is szót kért.

,,Körülbelül 34 esztendeje, hogy ebben a városban jártam. Ilyen idő volt mint most csak annyival hidegebb hogy leikeink meg voltak fagyva. Nem volt ak­kor hazája a magyarnak, bujdos­tunk itt-ott, feküdtünk meglapulva csendesen. Igen sokan, kik ak­kor a hernyóbáb álmait aludtak, e vidéken húztuk meg magunkat. Én Tardonán bujdostam Rácz Endre nef. lelkész házánál. Azok vol­tak a keservesen emlékezetes idők. Áldottak legyenek azok a bükkfák, melyek a szegény bujdosókat el­rejtették. Áldott a nép, amely vendégszerető hajlékot adott azok­nak, elháritá tőlünk a veszélyt a szeretete melegével oszlatta el szí­vök bánatát. Holtomig emlékeze­tes lesz előttem ez a vidék, ahol nyártól télig néztem, mint rövi­dülnek a napok, csák a remény, a szabadulás reménye nem jött a rö­vidülő napok során. Nap-nap után kiáltottam fel, mint Jákob a Hó- reb hegyén; „Nem bocsátalak el atyám tégedet, mig föl nem tá­masztod hazámat.“

- Ekkor történt, hogy életemnek áldott angyala, a feleségem felke­resett. Elhozta hozzám a komáro­mi felmentő levelet, de ezzel még okkor nem mertem elindulni. Rácz Endre lelkész s jó barátom adott egy bizonyítványt, mely igy hang­zott: „Becsületes Kovács János, aki községünkben becsületesen szolgált, kíván felmenni Pestre, hogy ott újabb szolgálatot keres­sen.“ Ez volt az igazság, amely­nél Miskolcra jöttem. Akkor még Miskolc nem úgy nézett ki, mint most; nem lehetett okkor nyomát se találni a: nemzeti lobogónak, akinél megtalálták volna, azt el­küldték volna Olmützbe vasúton. Igen, vasúton, csokhogy a lábán lett volna a vas.

— Beállítottam teháit a policáj-hivatalba s előadtam, hogy én va­gyok az a Kovács János, aki paksust kér. Magyar ember volt az irodában, kiállította a paksust s azzal indultam Pestre szolgálatot keresni. Élénk emlékezetemben van, mikor feleségemmel Pestre indultunk, a kocsis maga mellett mutatott helyet, mert hiszen fon­tos talpú parasztcsizmában csak nem ülhettem a tensasszony mellé! (Lelkes éljenzés és derültség.) Miskolc város második szülötte-városom. Itt támadtam fel újra, itt keltem síromból új életre. Érde­mes volt-e kezdeni? (Roppant lel­kesedés. Felkiáltások: Biz érde­mes!) Önérzetemet tagadnám meg, ha azt mondanám, hogy nem volt érdemes.

Én a néma betűkkel, felségem pedig élőszóval ébresztgettük a nemzetet.

És az csakugyan feli is ébredt. Most 34 esztendő múlva már min­den megváltozott, a szabad gon­dolkozás- és tevékenységnek nin­csen vetve gát. Borsodmegye kö­zönsége épen most érvényesité jo­gait a tiszitujitásban és e kiváló napra székvárosa lobogózva van. (Felkiáltások! Nem azért!) Egy re­pülni készülő városba léptünk s Kovács János nem bántameg, hogy feleségestül Buda­pestre ment szolgálatot keresni.

Én poharam emelem magam és nőm nevében Miskolc városáért. Az ég tegye boldoggá e várost a boldog hazában. Borsodmegye fiai és leányai legyenek oly nagyok, mint elődei voltak; de legyenek boldogabbak, mint elődeik voltak. (Hosszas, forró, lelkes éljenzés!)"

(Miskolczi Napló - 1924. december 25.)

A jó hangulatban lezajlott vacsora után a református főgimnázium diákjai fáklyásmenettel tisztelegtek városunk neves vendégei előtt. A Szathmáry-Király-ház előtt (itt voltak elszállásolva a vendégek) Jókai beszédet is mondott a fiatalokhoz.

Forrás: Wikipédia

Jókai, a díszpolgár

Jókai Mór többet nem látogatott Miskolcra. Azonban, amikor 50. írói jubileumát ünnepelte, a város különleges kegyben részesítette. Díszpolgárává választotta, és azt az utcát, ahol néhai felesége született, 1894. januárjától Jókai Mór utcának nevezték és nevezik ma is.

Szeretett felesége, Laborfalvi Róza 1886-ban hunyt el. Jókai másodszor is megnősült, egy Nagy Bella nevű fiatal színésznőt vett nőül. Hasonló botrányt kavart második házassága is, hiszen neje több mint 50 évvel volt fiatalabb nála. 

Forrás: miskolc.hu

,,A nagy magyar mesemondó"

Jókai Mór a magyar irodalom kiemelkedő egyénisége volt, olyan művek fűződnek nevéhez, mint A kőszívű ember fiai, Az arany ember, Egy magyar nábob, Kárpáti Zoltán, Szegény gazdagok vagy a Fekete gyémántok. Emléke örökké él.

Források:

Wikipédia - Laborfalvi Róza szócikk, Jókai Mór szócikk

Napjaink - 1980. 5. szám - Dobrossy István: ,,Nekem Miskolc a második szülővárosom" (Jókai Mór miskolci látogatása 1883-ban)

miskolc.hu - Miskolc díszpolgárai

Borsod-Miskolczi Értesítő - 1883. december 26.

Reggeli Hírlap - 1925. február 15., 1929. december 8.

Ellenzék - 1904. június 9.

Miskolczi Napló - 1924. december 25., 1929. május 26.