A negyedik könyvem jelent meg a napokban Miskolcról, ennek címe: Különleges történetek Miskolc múltjából. Ezúttal olyan hihetetlen történeteket hoztam, amelyek elolvasása után sok embernek elakad majd a szava.
Nézzük először, hogy mit gondol, mit mond a könyvre az a két közéleti szereplő, akiknek a véleményére sokat adok.
A polgármester úr előszava, a könyvhöz:
Kedves Olvasók!
„Azok a próbálkozások, amelyek arra irányultak, hogy az emberek emlékezetét életben tartsák, … még mindig a legnagyszerűbb dolgot jelentik, amire ez idáig képes volt az emberiség.”
(Elias Canetti)
Reiman Zoltán immár negyedik kötetét tarthatjuk a kezünkben. A negyedik olyan kötetet, amelyben nem csak az emberek, hanem egy város emlékezetét igyekszik életben tartani.
Mai világunkban keresetlenül és számolatlanul záporoznak ránk az információk minden nap. A híráramban érkező tudósítások, történetek egymást túlharsogva igyekeznek felkelteni a figyelmünket, de néhány nap, sőt esetenként néhány óra alatt feledésbe merülnek. A percemberek kérész életű hírneve hamar eloszlik, mert elnyomja őket az újabb ezer és ezer hasonló hír, a számos önjelölt celeb.
Néhány évtizeddel ezelőtt ez is másképp volt. A nevezetes eseményeket, történeteket generációkon át mesélték egymásnak az emberek, aztán néhány évtized múltával elhomályosította őket a feledés.
Az emlékekben az a legijesztőbb, ha elérkezünk oda, amikor már nincsenek tanúk. Elmentek, elvitték a korszak hangulatát, életérzését, homály fed bizonyos eseményeket, amelyeket már soha senkitől sem kérdezhetünk meg.
Egy város története nem csak a házak, a parkok, az intézmények története, sokkal inkább az a láthatatlan szellemiség, amely az egymást követő korszakok embereinek cselekedeteiből, írott vagy íratlan értékrendjéből tevődik össze. Minden polgár hozzátesz ehhez, ki többet, ki kevesebbet. Vannak, akik olyan dolgokat cselekednek, úgy élnek, olyan példát mutatnak, amivel korszakokon át hatnak a közösségre. Vannak olyanok, akik kisebb története a mindennapok hangulatát, az adott kor szellemét, gondolkodását világítja meg, hogy megértsük, vagy megérezzük városunk múltját. Ez szükséges ahhoz, hogy erősödjön bennünk az a bizonyos lokálpatriotizmus, ezekből állhat össze a nagy egész.
Éppen ezért van szükség az ilyen könyvekre, éppen ezért fontos az olyan szerzők munkája, mint amilyen Reiman Zoltán.
Meg kell őriznünk a tudós tanár, a nagylelkű közéleti személyiség, a kutató, vagy a tragikusan korán eltávozott polgármester emlékét, és meg kell idézni az évszázadokkal ezelőtt történt vidám, vagy szomorú, csodásnak tűnő, de könnyen megmagyarázható szenzációk, a város lakóinak nagy részét hosszú ideig foglalkoztató eseményeket is. Mert így színesedhet a múlt, így lehetünk még jobban részesei közösségünk, városunk történetének mi is, így érezhetjük igazán itthon magunkat.
Reiman Zoltán színes kaleidoszkópot tart elénk. Ha forgatjuk, más-más képet látunk, van köztük megkapó, tetszetős, érdekes, izgalmas.
A könyv megírását komoly kutatómunka előzte meg. Megsárgult újságok, régi iratok, dokumentumok sorát kellett Reiman Zoltánnak felkutatnia és áttanulmányoznia ahhoz, hogy a lehető leghitelesebb és legpontosabb legyen. Így is maradtak talányok, tovább gondolható, befejezetlen történetek. A személyek bemutatását, az érdekességeket és az eseményeket a tőle megszokott, könnyen olvasható, élvezetes stílusban írta meg.
Ajánlom a könyvet minden miskolcinak, hogy bővüljön, színesedjen tudásunk városunkról.
De ajánlom a nem miskolcinak is, hogy megértsék, miért olyan egyedülálló és érdekes a mi szeretett városunk, Miskolc.
Veres Pál
polgármester
Csöbör Katalin képviselő asszony előszava:
Tudatos lokálpatriotizmus
Az egészséges öntudat kialakításához mindannyiunknak tisztában kell lennünk azzal, hogy honnan jöttünk, kik voltak az őseink, és hogyan éltek korábban azon a földön, ahol most mi lakunk.
Amennyiben meg akarjuk határozni magunkat, hogy kik is vagyunk, úgy elsődlegesen magyarnak valljuk magunkat, de aztán rögtön hozzátesszük, hogy miskolci, alsózsolcai vagy éppen kassai magyarok vagyunk. Úgy vélem, hogy a hazafiság a lokálpatriotizmussal kezdődik. Hogyan lehet büszke magyarságára az, aki nem büszke szülőföldjére, lakóhelyére?
Önbecsülésünket növelheti a jelenünk, de identitásunk igazán a múltunk megismerésével válhat erőssé. Egészen máshogy tekintünk egy-egy helyszínre, névre, évfordulóra, ha tudjuk, mi áll a háttérben, és egészen másképp mesélünk a településünkről, ha tudjuk milyen gazdag történelemmel rendelkezik. Mindezek megismerésében nyújt nekünk óriási segítséget e könyv szerzője, Reiman Zoltán, aki József Attila szavaival élve egész népét tanítja nem középiskolás fokon. Ha úgy tetszik egyszerre általános iskolai, középiskolai és egyetemi fokon.
Érdekes írásaival rendszeresen találkozhatunk az internet különböző csatornáin, a megyei napilap hasábjain, vagy akár a Diósgyőr meccseken. Folyamatosan megjelenő cikkei és immár negyedik könyve egyértelműen azt bizonyítják, hogy arra a munkára, amire ő önként vállalkozott – történelmi érdeklődésből és városa iránti szeretetből –, óriási igény van.
Könyveinek kiadását rendkívül alapos kutatómunka előzi meg, az olvasó mégsem egy száraz, ezer oldalas monográfiát tarthat a kezében, hanem egy izgalmas történetekkel teli alkotást. Az elmúlt évszázadokról olvashatunk benne, mégis könnyen fogyasztható formában tehetjük ezt meg. Művét az is élvezettel lapozhatja, aki Miskolcon vagy a környékén él, de az is, akit egészen máshová rendelt a Jóisten, ugyanakkor érdeklődik a borsodi megyeszékhely iránt.
„Én magyar, igazi magyar nemzeti kultúrát akarok, mely a nemzetet oda fogja emelni, hogy Európában a kultúr-nemzetek közt elfoglalja azt az állást, mely őt megilleti.” Miskolc egyik leghíresebb alakja, Herman Ottó ekképpen jelölte meg az irányt annak idején. Öröm látni, hogy vannak, akik ma is ezt az utat járják, és megszívlelték az utolsó magyar polihisztor gondolatait.
Hála és köszönet Reiman Zoltánnak tudatos lokálpatriotizmusáért, valamint azért, hogy munkái által még büszkébbek lehetünk magyarságunkra, borsodi mivoltunkra. Szeretettel ajánlom könyvét mindenki számára!
Csöbör Katalin
országgyűlési képviselő
Csak néhány történet a könyvből, hogy a kedves olvasó érdeklődését felkeltsem:
- A tetemvári csoda
- A hejőcsabai zsebesakadémia
- Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán szerelme
- Makettváros a könyvesboltban
- Vasgyári esztergályostanonc a repülés úttörői között
- Az utolsó magyar párbajhős
- Egy elveszett miskolci Nobel-díj nyomában
- Horváth Lajos, Miskolc városának büszkesége
- Budai József, a magyar Micsurin
- Rácz György végrendelete
- És még sok-sok érdekes történet
Különleges történetek Miskolc múltjából. Ez a címe az új könyvemnek, ami majd' két tucat érdekes történetet tartalmaz, melyek mindegyike városunkhoz köthető.
Ismeri Ön az utolsó magyar párbajhőst, Vidats Jánost? Hallott már a hejőcsabai Zsebesakadémiáról vagy Borsod Rózsájáról? Ismeri a régi zsidó népszokást, amikor az esküvőt a temetőben tartották? Hallott már a tetemvári csodáról, vagy a pipisdombi "téglaesőről"? A Herman Ottó és Gyulai Pál között zajló, úgynevezett vadgalambpörről, vagy a diósgyőri boszorkányok híres peréről? A diósgyőri esztergályostanoncról, akit a repülés úttörői között tartottak számon?
Ha nem, akkor ebben a könyvben ezeket a történeteket biztosan megismerheti és sok más, szintén hasonlóan izgalmas érdekességek is várnak Önre! De, ha mindez nem lenne elég, és még több különlegességet olvasna Miskolcról, akkor ajánlom figyelmébe a blogomat (miskolciszemelvenyek.blog.hu), a YouTube csatornámat (Reiman Zoltán), és a Facebook csoportomat (Szemelvények Miskolc város történelméből).
Bármilyen kérdése, észrevétele, kérése van, a miskolciszemelvenyek@gmail.com címen írhat nekem. Keressen bizalommal!
Az Európa Rádióban Almási Beatrix beszélgetett velem a könyvről, 2021. november 7-én.
https://youtu.be/yiRPu1CntmM
https://youtu.be/-B_I4XANWs8
És most jöjjön az én előszavam:
Kedves Olvasó! Kedves Lokálpatrióta!
Immár a negyedik könyvemet tartja a kezében. Az ezt megelőző három alkalommal nem írtam előszót, inkább csak egy bevezetőt, amely Miskolc múltjáról szólt. Ezúttal a bevezető marad el, s lesz helyette egy pár szemelvény az eddigi könyvekről, a múltról, a jelenről és a jövőről.
Amikor az első könyvem (Miskolc a Várad, az Életed!) megjelent, nem gondoltam, hogy lesz folytatása. Nem azért, mert úgy véltem, rossz a könyv, hanem azért, mert nem bíztam abban, hogy sok embert érdekelhet. Azonban a könyv iránti érdeklődés minden várakozásomat felülmúlta. Ezért született meg a folytatása (Miskolc mindig várni fog), majd a harmadik, kissé más "köntösben" (100 történelmi érdekesség Miskolcról), rövid kis történetekkel. Ez utóbbiról kaptam eddig a legtöbb pozitív visszajelzést.
Sokan kérdezik tőlem, hogy van ennyi időm kutatni és írni, a család és a munkahely mellett. Valóban nem könnyű, nagyon jól be kell osztanom az időmet. Úgy gondolom azonban, hogy az írás, az ismeretterjesztés, és a lokálpatriotizmus erősítése a miskolciakban egy küldetés számomra, valószínűleg megtaláltam az utam. Az utat, annak rengeteg nehézségével es akadályával együtt, melyek sokszor a legváratlanabb helyekről tűnnek elő.
Ha egy kapu bezárul előttünk, egy másik nyílik meg. Ettől az évtől kezdődően már az Észak-Magyarországban, illetve a DVTK mérkőzésein is olvashatóak a történeteim. Mindemellett nagyon sokat jelent nekem a rengeteg pozitív visszajelzés, melyet szerencsére bőven kapok ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Itt is szeretném megköszönni Nektek/Nekik a rengeteg bíztatást és támogatást! Sok erőt ad a folytatáshoz.
Ezt a könyvet Anyukámnak, az ő emlékének szeretném ajánlani. A fájdalmat nehéz szavakba önteni, nehéz elbúcsúzni egy Édesanyától. Sokszor hallottam azt, hogy valakinek egy része meghal, amikor egy általa szeretett családtag vagy barát eltávozik közülünk. Egészen március közepéig nem tudtam elképzelni, hogy ez milyen lehet - de most már én is tudom. Azt is sokan mondják, hogy ki kell használni az időt, amit kaptunk, ennek minden egyes percét, mert sosem tudjuk, mikor lesz vége.
Talán nem volt véletlen, hogy az utolsó időszakban olyan sokszor találkoztunk, sokat voltunk együtt. Néha még ma sem hiszem el, hogy már nincs velünk. Ha egy ősz hajú idősebb nénit látok a városban, mindig reménykedve tekintek rá, talán Ő az... De nem, Ő már nem lehet itt, elment, itthagyta ezt a világot, már egy jobb helyen van. Fentről figyel minket és biztos vagyok benne, hogy vigyáz ránk...
Nyugodj békében Anya!
Reiman Zoltán
Zárszó
Remélem érdekes történeteket mutattam be ezúttal is, és remélem elégedetten állt fel a kedves olvasó a könyv mellől. Ezúttal nem a természeti adottságokra vagy híres, patinás épületekre helyeztem a hangsúlyt, hanem az egyes emberekre, a hétköznapok hőseire, akik itt éltek valamikor, ebben a városban.
Köszönöm feleségemnek, családomnak a kitartást, a támogatást és segítséget. Zozónak és Rékának, ők bizony sokat nélkülözik a jelenlétemet a sok munka miatt. Köszönöm a szüleimnek, apukámnak, illetve anyukámnak, aki már nem lehet jelen ennek a könyvnek a bemutatóján, de odafent biztosan nagyon büszke a fiára.
Köszönöm a Miskolci Tükörkép Közéleti Egyesület a támogatását és azt, hogy mindig mellettem álltak és állnak.
Köszönöm a Flipper gyárnak és Hatvani Olivérnek a támogatást, rá mindig lehet számítani. Köszönöm szépen Oszlánczi Rékának és a PalacsintaHáznak, valamint Mohácsi Gábornak és az Erzsébet fürdőnek – már mondhatom, hogy állandó - támogatását is.
Szojka Ágnest is említem minden alkalommal, illetve azt a csapatot, akikkel az eddig megjelent könyveimnél együtt dolgoztam. Ferencsik Nikolett minden alkalommal lenyűgöző borítót tervezett. Vitkolczi Ildikó profizmusa, lelkiismeretes munkája nélkül ez a könyv sem születhetett volna meg.
Ha valakinek észrevétele, kérdése lenne hozzám, állok rendelkezésére: zoltanreiman@gmail.com.
Ha pedig még többet szeretne tudni Miskolcról, akkor olvassa a blogomat (miskolciszemelvenyek.blog.hu), kövessen a Facebook-on (Szemelvények Miskolc város történelméből) vagy a YouTube-on (Reiman Zoltán).
Egy nagyon jó barátomat is elveszítettem 2021-ben, Hajduczky Gergő (1979-2021) kollégámat. Rendes, kedves, segítőkész, jószívű, és nagy lokálpatrióta volt. Egy súlyos betegség pár hónap alatt legyőzte a szervezetét.
Nyugodj békében Gergő!
Reiman Zoltán
