Bató Eszter balladája
Egyszer réges régen, lassan kétszáz éve,
Amikor még Miskolc, nagy becsben volt véve,
Élt egy helyi család, kiknek legendája,
Az országot széltében, hosszában bejárta.
A családról készült festmény a Nyilas Misi házban, a Bató Eszter Emlékszoba falán
Bató István volt a "feje" ennek a családnak,
Minden kincsét tartogatta egyetlen lányának.
Két gyermekét vesztette el az évtizedek során,
Különböző járványok, betegségek okán.
Eszter nevét városunkban nem felejti senki,
De az igazságot róla, mindenki csak sejti.
Gyönyörű szép hajadon lett a cserfes kislányból,
A kérői sorban álltak, az ország több pontjáról.
Mielőtt a lánya kezét elígérte volna,
Kétes ügybe esett Bató, ez volt a nagy gondja.
- Elveszítem mindenemet, semmi nem lesz nekünk!
- sopánkodott Bató István. - Isten legyen velünk!
Ekkor Eszter egyik este csodás álmot látott,
Egy kis manó hozott neki - pontosan öt számot.
- Milyen számok vajon ezek? - kérdi a lány kedvesen.
- A lutri nyerő számsora! - így a manó peckesen.
- Csak egyre figyelj szép leány! - folytatta a manó.
- A titkom csak tiétek, másnak az nem való!
Ha megtudja azt bárki is, hogy én bíztam reátok,
Nem éled meg másnap reggelt, jó lesz, ha vigyáztok!
Az emlékszoba bejárata
Virradatkor rögtön rohant Eszter az apjához,
Elmesélte neki azt, hogy milyen álmot látott.
István uram persze, egy szavát sem hitte,
De azért a számokat a lutrin biz' megtette.
Hétfőn aztán jött a csoda, a megjövendölt számok,
Szépen sorban egymás mellett, ahogy megálmodta lányuk.
Hatalmas pénzt nyert a család, örömükben sírtak,
Minden jóra fordult végre, vége már a búnak!
- Édesapám, ne felejtse, mit mondott a manó
- szólt Eszter, hogy tudja apja, mi a helyénvaló.
- Nem mondom én el a titkot soha, senki másnak,
Nyereményünk rejtve marad szemnek, fülnek, szájnak.
Megtartotta ígéretét Bató és családja,
A gazdagság is titkon maradt, örült szép leánya.
Nagy hozomány kerekedett a lutrin nyert pénzből,
Hosszú volt a kérők sora, sokan jöttek helyből.
Eszter fejét bekötötték, s örömtől ragyogott,
Piskóty volt a kérő neve, aki ügyvédként dolgozott.
Az eljegyzési ünnepélyen sokat ittak, s mulattak,
Az avasi bor erejétől sokan a földre zuhantak.
Eszter a ravatalon. Fölötte angyal képében Birike
Bár így tett volna Bató István, akinek a szája,
Nem járt volna olyasmiről, amely nem tartozik másra.
Az örömittas apósjelölt elmondta a titkot,
'Mit a vidám este alatt végül mindenki megtudott.
Tönkretette a boldog apa a közeli szép jövőt,
Elhozta a kis lányának a közeli szemfedőt.
A mulatságnak éjfél tájban jó kedvvel lett vége,
Aludni tért minden vendég, s Eszter - lázban égve.
Alkonyatkor tért magához, elillant a bódulat...
- Mit tettem én tegnap este? - Batót szétveti a bűntudat.
Félve megy át asszonyával a szomszédos szobába,
Hol halva fekszik Eszter lánya, az ágyában magába'.
Édesanyja sírva fakadt a lánya mellett rögtön,
Édesapja a földre rogy, a lelkének ez börtön.
Gyászol szegény Bató család, nincs már élő gyermek,
Mert hiába a mesés vagyon, ha bánatos a lelked.
Bús szülei lányuknak az emlékét őrizték,
Mély gyászuknak sajnos nem látták a végét.
Az összes ékszerüket egybe olvasztották,
S harangot öntöttek, melynek Eszter nevét adták.
Az Eszter-harang a belvárosi református templom tornyában
Eszternek szobáját az elmúlásnak adták,
A lutrin nyert vagyonukat az egyházra hagyták.
Emléküket Miskolcon az egész város őrzi,
A legendájuk manapság is a fénykorát éli.
A legenda a képzelet szüleménye, a valóságban a dolgok nem így történtek a Bató családban. Bató István például soha nem fogyasztott alkoholt, talán még a lánya esküvőjén sem.
Bató úr kereskedő volt, főleg búzával kereskedett, ebből lett vagyonos ember. Két lánya és egy fia volt - mindannyian életüket vesztették fiatalon. Utoljára Eszter lánya tüdőbetegség következtében hunyt el.
