A cukrászat mint mesterség a középkori Olaszországból való, a taljánoknál oktatták először az arra jelentkezőket. Az első cukrász céh viszont Franciaországban, jelesül Párizsban jött létre. Magyarországon elsőként Müller Antal nyitott cukrászdát 1827-ben a Budai várban. Az 1880-as évek elején költözött át a mai Vörösmarty térre Kugler Henrik cukrászdája, amelybe 1884-ben társult Gerbaud Emil. A ma is működő cukrászda státuszszimbóluma lett a magyar cukrászmesterségnek.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
Miskolcon a szakmát először svájci cukrászok terjesztették el, az itteniek pedig elsősorban Franciaországban képezték magukat a mesterséget illetően. Csak egy kis érdekesség: az első női cukrász, aki nem özvegyként, hanem saját jogon kért iparengedélyt, Davidson Josefa volt városunkban, a XIX. század végén.
Forrás: Miskolc a múltban Facebook csoport
A Rorárius cukrászda története (Jost, Silvestri, Prevosti, Rábel)
Miskolc legrégebbi cukrászdájának története ott kezdődött, hogy gróf Reviczky Ádámot nevezték ki 1828-ban Borsod vármegye főispánjának. Az új főispán ugyan Bécsben élt, de voltak kapcsolatai Firenzében is, és már a beiktatási ceremóniára hozta magával Jost Jánost, aki neves cukrász volt hazájában. Őt tekintjük a miskolci cukrászat alapítójának. 1828-ban nyitotta ,,czukorsüteményes bolt"-ját. Jost mester 1833-ban hunyt el, utóda Zuan Rudolf lett, aki Eperjesről tette át székhelyét városunkba. Nem sokáig maradt nálunk, egy bizonyos Silvestri Jakabbal működtette együtt az üzletet, majd visszatért Eperjesre.
Silvestri (1807-1869) már 1833-ban társa volt Zuannak és 1869-ig üzemeltette a "boltot". 1842-ben egy másik svájci cukrász is megjelenik városunkban, jelesül Schweitzer Adolf. Az ő cukrászata a színház mellett üzemelt.
Silvestri első felesége - Giovannini Mária - korán elhunyt, de a gyász nem sokáig tartott, hiszen még abba az évben új asszonyt hoz a házhoz, nevezetesen Prevosti Sárát. A két felesége neve azért érdekes számunkra, mert az ő rokonaik veszik majd át Silvestri üzletét, annak 1869-ben bekövetkezett halála után. Először Giovannini Rudolf (1824-1871) - Mária bátyja -, majd az ő elhunyta után 1876-tól Prevosti Oszkár - az utolsó svájci üzemeltető, aki hazatérte után éppen a miskolci cukrászat centenáriumán hunyt el -, aki Prevosti Sára bátyjának a fia volt. Egészen 1895-ig "cukrászkodott" Miskolcon, ekkor vette át tőle Rábel Albert, lőcsei üzletember, aki egészen 1938-ig működtette az üzletet. Ez volt talán a legszebb időszaka a cukrászda történetének.
Az első írott miskolci cukrász krónika Henszelmann Aladártól a Reggeli Hírlapban
Innentől kezdődően már több információval rendelkezünk a kávéház történetéről. Rábel Albert tanulóit három esztendőre vette fel. A tiszta ruháról maguknak kellett gondoskodniuk, a szállás és a koszt már a cukrász feladata volt. Viszont nem rendelkeztek a diákok semmiféle szabadidővel, Rábel nem tűrte, hogy az ő tanulói a városban bóklásszanak, züllött életmódot folytassanak. A cukrászda nagyon sok termékkel foglalkozott, például gyógycukorkát is készítettek.
A legfinomabb sütemények kerültek az üzlet polcaira, messze földön híres volt a Rábel cukrászda, amelynek különlegessége volt a Rábel-krémes.
,,A cukrászda kapujából, ahogy az utcáról bementünk, balra volt a kávéskonyha, innen lehetett bemenni a cukrászdába, vagyis a sütödébe, ahol a kemence volt és dolgozott a három cukrász. Rábel bácsi pedig a vendégekkel foglalkozott. Nagyon kellemes, kedves lőcsei ember volt, aki a németen, magyaron kívül más nyelveket is beszélt. Előkelő volt a vendégsége is."
(Lövey József miskolci cukrászmester visszaemlékezése 1990-ben)
Forrás: Barna György - Dobrossy István: Miskolc belvárosa - Házak, emberek, történetek
1928-ban ünnepelték a miskolci cukrászat megszületésének százéves évfordulóját. Rábel mester vezetésével a miskolci cukrászok sírjait koszorúzták meg az avasi temetőben, illetve a Megyeházán Reviczky Ádám egykori főispán képét is.
Nem csak maga a cukrászda, hanem a vendégköre is híres volt. Dr. Pfliegler Kálmán Miskolc legendás hírű orvosa és családja is gyakran járt át a szomszédba, ugyanis a szemközti házban laktak.
Ha azonban az elmúlt egy évszázad vendégeit vesszük soron, akkor meg kell említenünk Petőfi Sándort, Tompa Mihályt is. Itt időzött sokat Déryné Széppataki Róza vagy Egressy Gábor. A szabadságharc alatt még az orosz herceg, Paskievics tábornok is a vendégek között szerepelt, állítólag az orosz katonák költötték a legtöbb pénzt az itt állomásozó csapatok közül. Később Laborfalvi Róza és férje, Jókai Mór, Kaffka Margit, Blaha Lujza és még sokan mások és sok-sok nagy miskolci polgár üldögélt a Rábelben.
Rábel mester után Rorárius Gyula vette át az üzletet, a miskolciak máig így emlékezhetnek rá:
,,Tisztelettel tudatom a régi Rábel cukrász cég állandó fogyasztóival, hogy átvettem az üzletet és ugyanazon szellemben, de modernizált köntösben és iparkodom fejleszteni azt. Garanciát nyújt erre saját múltam is. 42 éve dolgozom a pályán. Budapesten Gerbaudnál 20 évig és Károly király cukrászatánal működtem, máj 10 évig volt Cegléden jó nevű cukrászdám. Célom, hogy Miskolc város és vidéke közönségét is közmegelégedésre kiszolgáljam. Kérem a n. é. közönség bizalmat és szíves pártfogását."
(Magyar Jövő - 1938. november 19.)
,,150 éves, de már a múzeumban - a híres Rorárius-cukrászda
— Százötven éve már, hogy Jóst Adolf cukrászmester megnyitotta Miskolcon cukrászdáját, a Bottega Svizzerát. A naptár 1828. július 20-át mutatta ekkor. Száznegyvenhárom évvel később, 1971. november 25-én reggel hat óra negyven perckor robbantásos bontással eltüntették a miskolci Széchenyi utcából a 3-as és 5-ös számú épületeket, velük a nagy múltú és nagy hírű cukrászdát. A 2130 fúrólyukba telepített rengeteg robbanótöltet alapos munkát végzett. A cukrázda eltűnt. Most volna százötven esztendős.
Az első miskolci cukrászda különlegességei közé tartozott a grillázs, a karamel, a kataláni, a piskóta, a vajas tészták egész sora, a linzer, a paganini, a puncs és az újszerűségnek számító fagylalt is. (...)
Diákként találkoztam a belsejével először. Érettségi előtt, ballagáskor a szüleim, ajándékul elvittek a híres cukrázdába fagylaltozni. Tudom, hogy a mai ballagási ajándékokhoz képest ez megmosolyogtat, de akkor ennek volt értéke. A háború után megváltozott a Rorárius élete. Kimondatlanul is valamiféle értelmiségi klub lett belőle, de megfordultak itt sokan Miskolc valamennyi társadalmi rétegéből. Ez a cukrázda ugyanis haláláig nem tűrte az italozó embereket, itt csak jó kávét, fagylaltot, süteményt lehetett fogyasztani, meg jóízűeket beszélgetni. Nem kellett attól tartani, hogy az ismeretlen, de kapatos asztalszomszéd beleköt az emberbe. Színészek, képzőművészek, újságírók, lyukasórájukat töltő környékbeli tanárok, zenészek, a környéken levő boltok és irodák dolgozói alkották a törzsközönséget. A két világháború között más célokat szolgált szomszédos helyiséget is hozzácsatolták, a régi biedermeier hangulatú terem mellett egy újabb helyiséggel is bővült a cukrázda, de az igazi Roli-vendég csak az első teremben keresett magának helyet, ahova a műhelyből beszökött a készülő sütemények illata, s ahol este érezni lehetett, milyenek lesznek a reggeli vajas tészták. A csaknem másfél évszázados cseresznyelapok karéjában kellemes volt az időtöltés, szolidan, tisztességben, a ma emberéhez méltó módon. (...)"
Benedek Miklós
(Amerikai Népszava - 1978. szeptember 8.)
Rorárius Gyula egyébként nem sokáig vezette a cukrászdát, már idős, beteg ember volt. Nemsokára felfogadott egy Stibinger László nevű cukrászt, aki később saját üzletet nyitott a Sötétkapu alatt. Rorárius Gyula 1948-ban hunyt el, de előtte unokaöccsének adta át az üzemeltetési jogot, aki az államosításáig, 1951-ig vezette a helyet.
Az államosítás során a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat tulajdonába került a cukrászda. 1952-re tervezték a nyitást, de csak 1954-re készültek el a tervek. A vendéglátóipari egység a 42. számú cukrászda nevet kapta. A felújítás során nem szakértő kezek végezték a munkálatokat és a terveket sem azok készítették. A szokásos szocialista módszert alkalmazták, barbár módjára estek neki a belső térnek, a régi belső teret teljesen szétverték. A "felújítás" után a Béke cukrászda nevét kapta, bár a miskolciak mindig is Roráriusnak vagy egyszerűen csak Rorinak hívták.
A történet folytatása ismert, 1971-ben a Széchenyi utca 3-5 számú épületeit 2130 robbanótöltet segítségével felrobbantották, helyére egy "szörnyszülött", a Pátria-tömb került.
A bútorzatát ezek előtt Budapestre, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba szállították. Aztán később újra visszakerült Miskolcra a kivételes bútorzat, ahonnan pedig titokzatos körülmények között eltűnt... Egy kivételes helytörténeti, kultúrtörténeti darabbal lett szegényebb nem csak Miskolc, hanem az egész ország. Hihetetlen, hogy ezt meg mérték tenni...
A nyolcvanas évek végén a Pannónia szálloda földszinti helyiségében újra megnyitott a Rorárius cukrászda, amely 1990-től jogi viták miatt a ,,Rori" fantázianevet használta. Végül ez a kezdeményezés is hamvába holt, hiszen 1992-ben végleg bezárták a kávézót.
Források:
Wikipédia - Cukrász szócikk - Kugler Henrik szócikk - Gerbaud Emil szócikk
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1 - Dobrossy István: A cukrászdák története, cukrászok és más ,,édes"-mesterségek Miskolcon
Magyar Hírlap - 1899. november 24.
Rózsa Miklós: Svájci cukrászok Miskolcon
boon.hu - Rori, Rácz, Capri: eltűnt miskolci cukrászdák, kávézók
Amerikai Magyar Népszava - 150 éves, de már a múzeumban a híres Rorarius-cukrászda
Reggeli Hírlap - 1927. szeptember 18. - Megfogyott és megváltozott a miskolci cukrászdák közönsége
Magyar Hírlap - 1971. január 4. - Kis történelem egy étlapról
Barna György - Dobrossy István: Miskolc belvárosa - Házak, emberek, történetek
Reggeli Hírlap - 1934. február 25. - Henszelmann Aladár: Miskolci Biedermeier
Magyar Nemzet - 1978. július 18. - Benedek Miklós: Rekviem egy műemlékcukrászdáért
Dr. Veres László: A Trillhaas cukrászdától a Rácz kávéházig
