Ezúttal öt hihetetlen történetet szeretnék veletek megosztani Herman Ottó életéből. A két hosszabb és három rövidke fejezet minden bizonnyal sok érdekességet tartogat majd mindenki számára.

A vadgalambpör - Herman Ottó és Gyulai Pál vitája

Herman Ottóval, nagyhírű polihisztorunkkal könnyű volt összekapni. Eléggé hirtelen és makacs emberként ismerték. Több szóváltása volt a politikában, a magánéletben, és a tudóstársai körében is. Párbajokat is vívott, bár egyszer sem folyt vér ezek alkalmával. 

De mi is történt ezúttal? Mi az a vadgalambpör?

Az eset két főszereplője, Gyulai Pál és Herman Ottó nem kedvelték egymást. Gyulai Pál a főrendi ház tagja, az MTA tagja, a Kisfaludy Társaság elnöke, szigorú kritikus. Minden, amit Herman Ottó nem tartott sokra. Ráadásul Gyulai Görgey Artúr személyes jóbarátja, a mi tudósunk pedig Kossuth-párti volt. Herman a szabad polihisztor, a természet, és a magyarság szerelmese. Nem mondom, hogy Gyulai nem volt hazafi, de más ember volt, máshogyan látták a dolgokat, mint ebből az ügyből is kiderül majd.

1887-ben jelent meg az ominózus költemény az általa szerkesztett Budapesti Szemlében.

Az erdei lak

Kies völgy, a Bükk tövén,

Egy kis házban tanyázom én,

Mohos sziklák, erdők védik,

Bár lakhatnám itt mindétig.

Csendes hely, csak a patak zúg,

Erdőn csak a vadgalamb búg,

Reggel ébreszt, este ringat,

Világ zaja ide nem hat!

Oh, ne is! volt benne részem,

Kifáradtam már egészen.

Úgy szeretnék megpihenni,

Egyedül magamé lenni.

Sebeim, mint itt a fának,

Lassanként begyógyulnának,

Derülnék a napsugárral,

Dallanék vidám madárral.

Hiú ábránd! ... erdős kis lak,

Alig jöttem, s már itthagylak,

Sors ellen küzdök hiába,

Mennem kell világ zajába.

Szép kis vers, amely semmi különösleges információt nem hordoz. Legalábbis számunkra. De az árgus szemekkel figyelő ellennek más a véleménye erről. Herman Ottó a Budapesti Hírlap hasábjain belekötött a versbe, méghozzá a vadgalamb búgásába.                   

,,Gyulai Hámorban ott is megbúgatja a vadgalambot, ahol nincsen; mert nem is lehet."

(Ponticulus Hungaricus (webfolyóirat) - II. évfolyam, 3. szám, 1998. június - Lambrecht Kálmán: Herman Ottó és a vadgalambpör)

,,A költeményből kivehető, hogy a szóbanforgó erdei lak a borsodmegyei Hámornak úgynevezett alsó részében ama sziklaszoros alatt áll, amelyből a Szinva-patak kitör és sziklákon, eséseken át bukva, zúg a védő erdők pedig arra a részre vonatkoznak, amely a Fehérkő-lápa lejtőjéhez és az úgynevezett ’Puskaporos torony’ sziklagáthoz tartozik. A költő nem szabatos, amikor a ’Bükk tövéről’ beszél, mert a Bükk az egész hegység földrajzi neve, amelynek ott a lába, ahol végződik, így tehát ott a töve is s így nem fedi az Alsóhámor helymeghatározását. Mert a Hámor lehet a Bükk ölén vagy méhében, de tövén soha. Itt az Alsóhámorban pedig a vadgalamb elő nem fordul, tehát nem is búg s így reggel se ébreszthette, este se ringathatta Gyulait." 

(Vasárnapi Újság - 1918, 65. évfolyam, 34. szám)

Évekig ment a vita és az üzengetés, mert persze Gyulai sem volt rest megvédeni magát. Majd csaknem három év után Lévay József is hallatta hangját az ügyben.

Lévay József Borsod vármegye főjegyzője abban az időben, aki egy érdekes, furfangos levéllel próbálta barátját megvédeni, és lezárni véglegesen a vitát. Egy képzeletbeli vadgalamb igazolványt állított ki barátjának! Persze ez csak vicc, a helyzet mindenesetre tényleg szürreális. Vajon meghatotta ez az "igazolvány" Herman Ottót? Dehogy! Továbbra is vitáztak a búgáson!

Gyulai azt mondta, hogy hallhatná Herman is a galambok búgását, de süket! Herman erre azt felelte, lehet, nem hallja jól, de legalább felismeri az igazi vadgalab hangját, Gyulaival és Lévayval ellentétben.

A vitát a történtek után majd' harminc évvel Bársony István író - aki főleg vadászat és természet témakörben írt novellákat - döntötte el. Mindkét félnek igazat adott. Persze, ezt meg is indokolja.

,,Igaza volt Gyulainak, amikor azt írta, hogy ő vadgalambbúgást hallott a Hámor körül, ahol Lévay bizonyítványa szerint igenis voltak akkoriban is ’úgynevezett’ székácsgalambok (ezek is vadgalambok). De igaza volt Herman Ottónak is, aki abból indult ki, hogy a ’vadgalamb’ a 'columba oenas’ csak odvas fákban költ s így ott, ahol nincs nagy erdő (a Hámor táján akkoriban nem volt), nem is hallani ennek a vadgalambnak a búgását. A dolog magyarázata pedig igen egyszerű.

Herman, a szigorú ornitológus, ugyanis a maga igazával eltért az ornithológiában bizonyára kevésbé jártas poéták igazától; mert a ’vadgalamb’ alatt, nagyon helyesen, csakis a Columba oenast értette, míg a poéták az ornithológiában örvösgalambnak, népiesen székácsgalambnak nevezett Columba palumbust hallották s ennek búgását bizonyították. A székács csakugyan költ olyan erdőrészekben is, ahol az odvas fa akár egyetlenegy sincs; mert ez a vadgalamb gallyakra rakja a fészkét, éppúgy, mint a vadgerle, amely gyakran egészen fiatal erdőnek a bokorfokozatot alig meghaladó fáin is költ, nagyon hebehurgyán épített kis fészkében.

(...)

A nép valamennyit – mind a három fajt – egy kalap alá fogja és vadgalambnak nevezi. Így tehát könnyen érthető, hogy a különben szabatosan örvösgalambnak nevezendő székácsot (Columba palumbus) Gyulai Pál is csak egyszerűen vadgalambnak írta, azaz: vadgalamb alatt a székácsot értette; amiben kétségtelenül igaza is volt. Ebben a poéta nem követtett el botlást, sem Gyulai, sem Lévay, aki a vadgalambigazolványt kiállította volt… Hogy Herman Ottó, az ornithológus, a vadgalamb alatt csak az odúgalambot akarta érteni, az az ő nézőpontjából szintén jogos volt, ámbár csakugyan az ő mindig harcos kedvére vall, hogy szükségesnek látta a poéta korrigálását ilyen nagyon egyszerűen érthető és semmiképpen sem lényeges eltéréssel kapcsolatban."

(Vasárnapi Újság - 1918, 65. évfolyam, 45. szám)

Herman Ottó, a párbajozó polihisztor

Ahogy írásom elején említettem Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor heves és makacs természetű ember volt, sokszor párbajozott az igaza megvédésének érdekében. Vegyünk sorra a helyi sajtóban fellelhető eseteket időrendi sorrendben, melyekből kiderül, hogy nem is mindegyik eset végződött tényleges párbajjal.

A Herman-Szalay párbaj

A párbaj előzménye az volt, hogy a szintén parlamenti képviselő Szalay Imrét Herman egy magánbeszélgetés során hazugnak nevezte. Azt, hogy pontosan miért, arra nem tértek ki a források.

A beszélgetés után Madarász Jenő - aki szintén korának ismert országgyűlési képviselője volt - elmondta a sértettnek a tudós által közölt mondatot:

„Én pedig Szalay Imrét nem tartom gentlemannek, mert nekem hazudott.“

(Pesti Hírlap - 1883. február 11.)

Szalay rögtön kinevezte Hentaller Lajost és Izsák Dezsőt párbajbeli segédjének, akikkel kérdőre vonatta a tudóst a kijelentést illetően. Mivel Herman Ottó nem vonta vissza szavait, csakugyan párbaj lett a dologból. Természetesen a polihisztor is megnevezte segédeit, akik báró Prónay Gábor és Hoitsy Pál voltak. 

Az első probléma ott volt, hogy Herman először Madarásszal akart párbajozni - mivel árulkodott Szalaynak -, azonban erről Szalay segédei hallani sem akartak.

A fegyvernem választásánál is akadtak összetűzések. Prónay és Hoitsy a kard mellett tette le a voksát, míg Hentaller és Izsák a pisztoly mellett "kardoskodott". Nem tudtak megállapodni, így egy külön bizottság döntött a fegyvernemről, amely végül a pisztoly lett. A párbaj feltételeit is meghatározták: három lövés, huszonöt lépés távolságról (öt lépés avance, azaz előny - ennyit léphettek lövés előtt). Egy lövésre fél perc áll rendelkezésre.

A tett helyszíne a káposztásmegyeri erdő volt, 1883. február 9-én. Ahogy az kell, orvosok is voltak jelen az eseményen, a segédek pedig három pár pisztolyt vitték magukkal, hogy a felek minden lövést külön lőfegyverrel tegyenek meg.

Az első lövés Szalay Imrét illette. Lőtt, a lövés csaknem talált. Herman következett, ő azonban a rendelkezésre álló fél percben fel sem emelte pisztolyát. Ezen Szalay megsértődött és otthagyta a helyszínt. Az ügy a bíróságon folytatódott. (Mert, ugye mondanom sem kell, hogy a párbajozni tilos volt.)

A bíróság végül mindkettejüket bűnösnek találta, ezért Szalayt kétheti, Hermant egyheti fogházbüntetésre ítéli. Enyhítő körülménynek vette büntetlen előéletüket, súlyosbításnak azt, hogy mindketten képviselők... Az ítéletet mindkét fél elfogadta.

De az egész ügynek még nem volt vége, hiszen Herman Ottó és Madarász Jenő viszonya nem volt rendben. Madarász segítői azt bizonygatták, hogy nem történt becsületsértés vedencük részéről, Hermanék azonban ragaszkodtak (volna) a párbajhoz.

Nem találtam a korabeli sajtóban további információkat a Herman-Madarász afférról, úgyhogy szerintem végül valahogy megegyeztek a felek, a párbaj nem jött létre.

A Herman - Szemnecz - Clair becsületsértési ügy

1884. április 1-jén történt a botrányos eset, amit mindkét - vagy inkább mindhárom - fél máshogy látott és értékelt. 

Herman Ottó a képviselőházban többször felszólalt, hogy olyan embereket lát a folyosókon és az üléseken, aki nem képviselők és nem is újságírók, tehát semmi joguk sincsen ott tartózkodni. Leginkább Szemnecz Emil tartalékos honvéd hadnagyra gondolt, aki nem sokkal korábban Cegléden ellene uszította az egybegyűlteket a március 15-én megtartott ünnepségen. (,,- Ez Herman Ottó, üssétek agyon!" - Politikai Újdonságok, 1884, 15. szám) De Szemnecz a Függetlenség nevű lapnak dolgozott, úgyhogy jogosan volt jelen az épületben.

A botrányos eset napján Clair Vilmost látta meg a tudós képviselő, aki szintén a Függetlenség nevű lap alkalmazásában állt. Herman ezt nem tudta, ezért jelentette a házelnöknek Clair jelenlétét. Hiába igazolta magát az újságíró, mégis távoznia kellett, hiszen az olvasóteremben találtak rá, ahol csak képviselő tartózkodhat. Clair méltatlankodott egy sort, aztán távozott. Herman pedig jobbnak látta, ha hazamegy a tőrös botjáért az ülés szünetében. 

És milyen jól tette! 

,,Déli egy órakor zárt ülés volt Széll György képviselő ügyében. Az ülésről Herman az elsők közt távozott. Alig hagyta el az országházat, midőn Clair Vilmos és Szemnecz Emil elébe állva, Clair így szólt: ,,Én önt szemtelen gazembernek tartom." Nyomban ráemelte botját és feléje ütött. Egyik részről állítják, hogy az ütés talált, másik részről, hogy Herman felfogta botjával. Clair megragadta Herman botját, mire a tőrös botnak hüvelye kezében maradt, a tőr pedig Hermannál. Ekkor a kissé hátrább álló Szemnecz előlépő revolvert tartott Hermanra. E közben oda érkeztek Szeniczey Ödön és gr. Török József képviselők. Reviczky Károly képviselő távolabbról volt tanúja a jelenetnek. A képviselők közbeléptével Szemnecz és Clair eltávoztak. Csoportosulás támadt, rendőrt kiabáltak. Clair egyenesen a belvárosi kapitánysághoz ment. Szemnecz elválva tőle, folytatta útját, s őt feltartóztatták s bekísérték a rendőrséghez. Herman és a szemtanú képviselők is megjelentek.

A két fiatalembert letartóztatták. Hat teljes napot vett igénybe a «Függetlenség» két munkatársának kihallgatása. A rendőrség főképen azt akarta kideríteni, hogy életveszélyes fenyegetés foglaltatik-e a támadásban. Szemnecz revolvere töltve volt, s ez súlyosítja az esetet. A rendőrség végre e hó 6-án átadta a két fiatalembert a fenyitó törvényszéknek. A rendőrségnél Clair azt adta elő, hogy a képviselőház olvasótermében történt sértést akarta megtorolni, és tanúképen vette magához Szemneczet. Ez utóbbi vallomása szerint, ő csak akkor vette elő a revolvert, melyet rendesen magával hord, mikor Herman a tőrrel akart rátámadni társára. Megfélemlítésül emelte Hermanra, hogy visszatartóztassa." 

(Politikai Újdonságok - 1884, 15. szám)

Szemnecz ezek után párbajra hívta Herman Ottót, mindezt azzal indokolva, hogy a rendőrségen gyilkossági kísérlettel vádolta meg őt, ráadásul gyávának is nevezte. A hadnagy segítői, Vadnay Andor és Szitár Dénes felkeresték a tudóst a lakásán, aki szintén a segítői útján (gróf Andrássy Tivadar és Rohonczy Gedeon) kijelentette, hogy mivel merénylet esete álottt fenn, ezért elégtételre elvi okok miatt nincs lehetőség. Állítólag ekkor már Clair Vilmos is szerette volna párbajra hívni a tudós képviselőt.

,,A bíróság végül Szemnecz Emilt közcsend megsértésével, Clair Vilmost pedig becsületsértéssel helyezte vád alá. A törvényszék Clair Vilmost nyilvános becsületsértés miatt 100 frt fő- s 100 frt mellékpénzbüntetésre, Szemnecz Emilt pedig közcsend elleni kihágás miatt 30 frt fő- a 30 frt mellékbüntetésre ítélte."

(Budapesti Hírlap - 1888. november 18.)

A Peleház Lillafüreden 

Az ítélet ellen fellebezhettek a felek, de ezután - megmondom őszintén - már nem követtem a bíróság döntését, ugyanis a mi szempontunkból ennek nincsen jelentősége.  

A Hoitsy - Almássy - Herman incidens

Nem teljesen független a következő párbaj története a fenti eseményektől. Clair Vilmos és Szemnecz Emil ugyanis a Függetlenség nevű újság munkatársai voltak.  

Ezúttal a problémát az okozta, hogy a Függetlenségnél komoly gyűjtést szerveztek a bukovinai csángó magyar kisebbség hazatelepítésére. Az újság kiadóhivatalanak vezetője Verhovay Lajos ezekkel a penzekkel nem tudott elszámolni. A gyanú szerint testvére, Verhovay Gyula is belekeveredett az ügybe.

Országosan is óriási volt a botrány, hiszen ez szent ügy volt akkoriban. Az újságot bojkottálták az egész országban. Némileg váratlanul egy képviselő - akit Almássy Sándornak hívtak - védelmére kelt Verhovayéknak, és Hoitsy Pál, illetve Herman Ottó ellen intézett kirohanást a képviselőházban. Hoitsy és Herman egyébként a botrányba keveredett lap alapításánál jelen voltak, főmunkatársként dolgoztak náluk. A rágalmazásból természetesen szintén óriási vita, adok-kapok kerekedett.

A vita vége az lett, hogy Hoitsy Pál párbajra hívta Almássy Sándort, aki szintén arra hívta Herman Ottót. 

Hoitsy és Almássy 1883. december 14-én vívott párbajt, amely Almássy kisebb sérülésével végződött, a felek végül kibékültek. 

Almássy és Herman párbajára 1883. december 15-én került sor Csepelen. Gróf Batthyány Elemér és báró Orczy Elek voltak a kihívó segédei, Bartha Miklós és Polónyi Géza pedig a tudós képviselőé. A feltételeket már ismerjük az első párbaj után. Három gólyóváltás 25 méterről, 5-5 méter avance lehetőséggel.

,,Orvosokul dr. Farkas László és dr. Jany szerepeltek. A fegyverek teljesen új pisztolyok voltak, a segédek tegnap vették Kimer helybeli fegyverkészítőtől, a fegyvergyáros jelenlétében meg is töltötték, dobozba tették és lepecsételték. A felek reggel 10 órakor mentek ki a Csepel szigetre, hol a szentmihályi határban, egy tisztáson állapodtak meg. A távolságot Bartha Miklós mérte ki s jelölte meg botokkal a helyeket, ahol a feleknek állniok kellett. A felállítás után Herman és Almássy azonnal megtették az öt-öt lépés avanceot s igy csak 15 lépésnyire állottak egymástól. A másodperceket mindhárom golyóváltásnál Polónyi olvasta. A lövéseknél mindannyiszor először Almássy lőtt s utána Herman. Almássy első golyója Herman lába mellett zúgott el, mig a másik majdnem érintette vállát. Herman az első golyóváltásnál erősen megcélozta Almássyt s közvetlen annak lába felső része mellett ment a golyó; másodszor szintén közel ment, de az utolsót már alig célozva lőtte ki, a pisztolyt egyszerűen kisütötte. Az ellenfelek egyike sem sebesült meg. A párbaj után nem békültek ki. A segédek az ügyet lovagias úton befejezettnek jelentették ki."

(Pesti Hírlap - 1883. december 16.)

A Herman - Wahrmann párbaj

Az esetről is már írtam a blogomon, de azért röviden összefoglalnám azok számára, aki nem ismerik. És azt hozzátenném egyébként: ez az a párbaj, melynek létrejöttét nagyon sokan kétségbe vonják és az egészet kitalációnak tartják. 

,,Tudós a fogházban 

Herman Ottót, a nagy ornitológust, Wahrmann Mórral vívott híres párbaja miatt háromnapi államfogházra ítélték. 

Be is vonult az öregúr szabályszerűen Vácra, a számára különleges figyelemmel berendezett „cellába", amelyben a kényelmes bútorokon kívül még ornitológiai kézikönyvtár is volt. A fogházőr bevezette a tudóst a szobába és tisztelettel jelentette, hoggy kénytelen rázárni az ajtót. 

Herman Ottó kissé aggodalmasan nézett föl és az ő szelíd, tudós mosolyával azt mondta: 

— Bizony, csak zárja be jól, mert sok a rossz ember odakint! " 

(Új idők - 1936, 42. évfolyam, 28-53.) 

,,Most már nem állapítható meg, hogy melyik országgyűlési képviselő ciklusában történt meg, a következő viszont igen: Herman Ottó rendkívül érzékeny szangvinikus természetű ember volt. Úgy látszik süketsége járult hozzá ingerlékenységéhez. Egy alkalommal hogyhogy nem a parlament folyosóján összeperdült Warhman Mórral, aki abban az időben nagy pénzügyi kapacitással rendelkezett. Ennek lovagias ügy, párbaj lett a vége. A párbaj a cinkotai erdőben zajlott le. Wahrman tizenkét dioptriás szemüvegén alig látott pár méterre, Herman Ottó pedig süket volt. A feleket ötven méterre állították fel egymástól. A segédek pedig jelt adtak a lövésre. Herman Ottó egyik segítőjét kérdezte: - Lőtt-e már a zsidó? A párbajsegéd intett, hogy csak lőjél. A mordály elsült és lyukat fúrt a levegőbe. Majd Wahrman lövésére került a sor, előbb azonban ő is odafordult a segédjéhez és megkérdezte: - Merre áll az a süket? Majd elsütötte ő is a pisztolyát, szintén lyukat fúrva a levegőbe."

(Dobrossy István olvasta fel ezt az idézetet a Lézerpont szerdák keretében a Szellem miskolci nagyjai című előadása során)

A párbaj véget ért, a felek viszont valószínűleg utána sem lettek jó viszonyba. Egyébként a Dobrossy úr által elmondott történetre egy másik változatban is rátaláltam. Wahrman Mórról kiderült, hogy ő is szeretett párbajozni. Íme az eset leírása kicsit másképpen és sokkal tömörebben:

,,Egy alkalommal a politikus és természettudós Herman Ottóval veszett össze még furcsább körülmények között. A legenda szerint miközben a csaknem vak Wahrmann a segédeit kérdezte, hogy „hol áll a goj?”, a nagyothalló Herman pedig arról érdeklődött, hogy „lőtt már a zsidó?”

(magyarzsido.hu - Wahrmann Mór, a párbajozó bankár)

A miskolci boomie.hu oldala pontosan ilyen régi történetekkel foglalkozik, de megerősíteni ők sem tudják az esetet.

,,A párbaj történetét korabeli híradásokkal megerősíteni nem tudjuk, valószínűleg csupán egy mulatságos és nem tényeken alapuló anekdota, amelyet Sombory András volt Kolozs megyei főszolgabíró híresztelt, szemtanúk elmondására hivatkozva, s ez alapján került lejegyzésre 1913-ban. A történet később színesebbé vált, s immár arról szólt, hogy Wahrman elsütötte pisztolyát, de a dörrenést sem hallotta meg Herman Ottó, s ekkor tette fel kérdését."

(boomie.hu - Mulatságos párbajt vívott a rövidlátó és a siket képviselő)

Miért írunk magyarul?

Herman Ottóról egy német tudóssal is összetűzésbe keveredett. Frappáns választ adott a pökhendi Alfred Brehm-nek.

,,Amikor Alfred Brehm, az “Az állatok világa” híres szerzője 1879 tavaszán Budapesten járt, sehogy sem akarta elhinni Herman Ottónak, hogy a kékcsőrű ruca (Erismatura leucocephala) nálunk is költ a Mezőségen. Csak a múzeumi pelyhes fiókák győzték meg.

– Hát miért nem publikálja ezt – kérdezte Hermantól -, hiszen ez nagyszerű!

– Régen megtörtént az már.

– Hol?

– A magyar Akadémiánál.

– Magyarul?

– Igen!

– Hja! Akkor el van veszve. Miért nem írnak önök németül?

– Én részeméről azért nem, mert többet akarok tudni a németeknél. Mi tudniillik mindent tudunk, amit a németek írnak s azon kívül még azt is, amit magyarul írunk s amiről – amint ezt a ruca is bizonyítja – a németeknek fogalmuk nincsen."

(Forrás: Lambrecht Kálmán: Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor)

,,Iskola leszek Miskolcon!"

A legenda szerint amikor városunkba kerültek a Felvidékről Hermanék - illetve akkor még Herrmannék - sokáig törte a magyart a kis Ottó, így az iskolás leszek Miskolcon mondatot: ,,Iskola leszek Miskolcon!"-ként ejtette erős német akcentussal. A próféta szólt belőle! 

1957-től iskola viseli nevét városunkban, az ország legjobb gimnáziumai között számon tartott Herman Ottó Gimnázium.

Herman Ottó feleségével, Borosnyay Kamillával 

Hogyan találta meg élete szerelmét Herman Ottó?

1883-ban történt, hogy a Vadászlap című újságban megjelent egy cikk egy Tengelic - népies nevén stiglic - madár öngyilkosságáról. Herman Ottó az írásra válaszul egy ,,szellemes megjegyzést" tett. Erre ő is választ kapott egy kolozsvári írónőtől, egy bizonyos Judith-tól. Judith a helyi Ellenzék című lapban jelentette meg írásait. Olyan furfangosan formázta a szavakat, hogy csuda:

,,Az öngyilkos csóka!

Igenis. Öngyilkos. Kimondom ezt habozás nélkül nem okulva Dr. Fekete Izidor ur rettentő példáján (ő írta a cikket, melyre Herman vicces megjegyzéseket tett, a szerk.) nem rettegve a nagyszakállu pókász bácsi satyricus criticájától. Nem! (...)"

Így kezdi a harcias Judith a válaszát Herman Ottó felé. Ő nem vette fel a kardot, egyszerűen annyiban hagyta a dolgot, rá egyáltalán nem jellemző módon nem kezd mindent elsöprő vitába.

Nem sokkal később Budapesten találkozott egy régi barátjával Herman, a kolozsvári illetőségű Borosnyay Oszkárral. Beszélgettek egy ideig, aztán a nagy tudós megkérdezte barátját, hogy nem ismeri e véletlenül a Judith néven író újságírót, földijét, akivel volt egy kis vitája nem olyan régen. Ismerte bizony! Merthogy a nővére volt!

Így már könnyű volt megismernie a hölgyet, két év múlva pedig az esküvőt is megtartották az avasi református templomban. Ekkor Herman Ottó már ötven éves volt, mindenki azt gondolta, agglegény marad. Tévedtek.

Borosnyay Camilla élete végéig társa volt a - nála húsz évvel idősebb - nagy polihisztornak. Camillával a házasságkötéskor vásárolták lillafüredi nyaralójuk telkét, melyet éppen Camilla tervei alapján építettek fel a későbbiekben.

Források:

Új idők - 1936, 42. évfolyam, 28-53.

boomie.hu - Mulatságos párbajt vívott a rövidlátó és a siket képviselő

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Tíz történelmi érdekesség Miskolcról (2. rész)

Reiman Zoltán: 100 történelmi érdekesség Miskolcról 

Pesti Hírlap - 1883. szeptember 19., 1883. december 16., 1884. február 28., 1884. április 10., 1884. április 11.

Budapesti Hírlap - 1883. február 10., 1883. december 16., 1884. február 28., 1884. április 3., 1888. november 18.

Üstökös - 1883. február 25.

Politikai Újdonságok - 1884., 30. évfolyam, 15. szám 

Magyar Nemzet - 1985. március 6.

Világ - 1924. március 16., 1925. július 26.

Fővárosi Lapok - 1884. április 11. 

Lambrecht Kálmán: Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor élete és kora 

Dr. Lambrecht Kálmán: Gyulai Pál, Herman Ottó és Lévay József vadgalamb-pöre (Vasárnapi Újság - 1918. 65. évfolyam, 34. szám)

Dr. Bársony István: A Vadgalambpör-höz (Vasárnapi Újság - 1918, 65. évfolyam, 46. szám)

Nagy Jenő: Biológiai tévedések a szépirodalomban (Napkelet - 1933. február 1.

Uj idők - 1920 (26. évfolyam, 1-29. szám) - Társadalmi ismeretterjesztő cikkek, genrekepek, leírások - Az utolsó magyar polihisztor

Ponticulus Hungaricus - Dr. Lambrecht Kálmán: Herman Ottó, és a vadgalambpör

Kilátó - 54.

évfolyam, 33. szám - Székács galambok búgása

Budapesti Hírlap - 1889. július 21. - Herman Ottó: Arról a nemzeti géniuszról

Magyar Élet - 1944. január 1.