Három történetet hoztam nektek mára. Ezekben az a közös, hogy rejtélyes esetekről van szó. Mindegyik más értelemben különös, hiszen Zalán Endre eltűnt - bár eltűnésére van magyarázat -, Csorba György világraszóló munkásságát érthetetlen módon nem támogatta senki, Farkas Bálint csodálatos hazatérése pedig már-már a csodával határos.

Az a bizonyos kép. Forrás: Ludas Matyi - 1948. szeptember 11.

Doktor Zalán futása

Ennek az írásnak a története egy képpel kezdődött, melyet alább láthattok. Tavaly októberben posztolta a képet Balogh Attila a Facebook csoportomba, mely azonnal szöget ütött a fejembe. Azóta elég sokat nyomoztam utána, elég sokat megtudtam róla, de mégis úgy érzem nagyon keveset tudok a teljes történetről - főleg arról, hogyan végződik. 

Karikatúra a Ludas Matyiban 

A fenti kép a Ludas Matyi hetilapban jelent meg 1948. szeptember 11-én. Egy ember szalad ki a DiMÁVAG-ból, bő ruhában, valamiféle fejfedőben, fölötte a szöveg: Doktor Zalán futása. 

A szöveg utal Vörösmarty Mihály művére, a Zalán futására, mivel Zalán volt a mi doktorunk neve is. A ruha a karikatúrán szereplő emberen jogász talár, sapkával. Ijedten menekül a vasgyárból.

Sikerült kideritenem, hogy a képen szereplő Doktor, Dr. Zalán (Zemancsik) Endre, aki a második világháború idején (vér)bíró volt Erdélyben, jelesül Kolozsváron. Németországban bujkált, majd hazatért és Diósgyőrött helyezkedett el. Felismerték és bíróság elé került. A történet e szerint egyszerű és logikus. Egészen addig, amíg utána nem nézünk pontosan.

Zalán (Zemancsik) Endre

Dr. Zalán (Zemancsik) Endre 1895-ben Egerben született. Az elemi iskolát is valószínűleg ott végezte, később pedig az Egri Érseki Jogakadémia tanulója volt. 

1920-ban már közszolgálatban állott Heves megyében. 1925-ben törvényszéki titkár Balassagyarmaton - még ebben az évben megnősült, egy nemes leányt, Szabó Sárát vette nőül, kitől később három gyermeke született -, 1928-ban járásbíró Kiskunfélegyházán. 1933-ban belügyminiszteri engedéllyel nevét Zemancsikról Zalánra magyarosította. 1935-ben Kecskemétre helyezték, 1937-ben azonban detektív főfelügyelőként találjuk Nyíregyházán.

1938-ban a nógrádi járásbíróság elnöke, 1940 júniusától a kolozsvári ötös tanács elnökhelyettese. Leghíresebb ügye - melyet az összes lap említett - az 1943 januárja és júniusa között zajlott úgynevezett kommunista ellenes ,,monstre-per", amelyben összesen 764 vádlottra több mint 1500 év büntetést szabott ki.

,,- Sajnálom, hogy nem szabhatok ki halálbüntetést. - Nem fog jönni a felszabadító Vörös Hadsereg, ott fognak mind elrothadni a börtön fenekén."

(Kis Újság - 1948. augusztus 7.) 

Állítólag ezeket a szavakat mondta a vádlottak padján ülőknek Zalán Endre.

A Sztójay-kormány idején Pestre helyezték, ahol az uzsora- és árdrágító tanács elnökeként dolgozott. 1945-ben Szombathely és Répcelak következett, majd Bajorországba távozott. Onnan tért haza Budapestre, ahol perbe fogták és állásától megfosztották. A románoknál a háborús főbűnösök között szerepelt. 

1946 márciusa után eltűnt, legközelebb 1948-ban bukkan fel itthon, Diósgyőrött. A Vasgyárban dolgozott inkognitóban. Felismerték és bíróság elé állítottak ismét. Tehát figyelem! Egyszer már elítélték, de a komcsik újra perbe fogták, holott már a bírósági tárgyalás egyszer lezajlott. Hiába írták, hogy bujkált, ez nem volt igaz, hiszen ügyét már tárgyalták és az eljárás is lezárult - ítélettel a végén.

Az 1946-os per

Nézzük az első, 1946-os per részleteit és Zalán vallomását. Merthogy megvan, a Fővárosi Levéltárból kikértem az anyagot. 

Szóval 1946. március 27-én hozott határozatot az Igazságügyi Igazoló Bizottság, mégpedig azt, hogy dr. Zalán Endrét az állásától megfosztják. Az indokolás szerint a nyilas kormány bizalmas alkalmazottja volt, a kolozsvári kommunista ellenes perben aktív szerepet játszott, a románoknál pedig háborús bűnösnek van nyilvánítva. Egyébként meg fasiszta beállítottságú és németbarát.

Az ítélet ellen Zalán Endre fellebbezést nyújtott be. A kézzel írt fellebbezés szerint pályafutása során mindig mellőzte a politikát és emberségesen, az elítéltekkel együttérezve döntött sorsukról. Egyébként egy 11 oldalas fellebbezést nyújtott be az ítélet ellenvetéseként, melyben az egész második világháborús működését taglalja. Ebben azt is leszögezi, hogy nem ő akart a kommunista ellenes per elnöke lenni annak idején Kolozsváron, egyszerűen nem volt más ember, akinek ilyen végzettsége volt. Ennek igazolására tanúkat is be szeretett volna idézni név szerint.

Sőt, a kolozsvári per lefolytatásának körülményeiről szintén tanúkihallgatásokat kért pártatlanságának és jóhiszeműségének igazolására. Ő "csak" 480 elítéltről beszélt, ahol a legsúlyosabb büntetés egy 10 éves fogház volt, de a legtöbben 1-2 évet kaptak. Az ő tudomása szerint egyébként az ítéletek azóta sem emelkedtek jogerőre!

A következőkben arról beszél, hogy soha nem volt a rendszer bizalmi embere, sőt, többször megkapta azt, hogy nem elég nagy hazafi. 1944 októberétől, a nyilas uralom átvételétől nem végzett érdemi munkát, ugyanis nem akarta a nyilas rendszert kiszolgálni. Itt is kért tanúkat ennek igazolására. A rasszista vádakat is tagadta, ezt is több - zsidó - tanú bevonásával akarta igazolni. Itt olvashatunk név- és címjegyzéket is a beidézett tanúkról.

A vallomása szerint 1944 novemberében menekült a front elől Szombathelyre, de mivel ott dolgoznia kellett volna bíróként, ezért inkább Répcelakon rejtőzött. Sikerült elérnie azt, hogy 18 éves fiát ne sorozzák be. Mivel itt is fenyegetésnek volt kitéve, legjobbnak azt látta, ha elhagyja az országot és Németországba megy. Így is tett 1945 februárjában. Dietersburgba került, egy Handelmajer nevű német családnál laktak. Innen a lehető leghamarabb időpontban jött is haza, 1945. november 26-án ért Budapestre. Ez igaz lehet, hiszen az első kihallgatási jegyzőkönyv december 1-ről való.

Ennek a fellebbezésnek az eredménye nem ismert. És az sem, hogy ezután miként alakult a sorsa Zalán Endrének. A következő információ róla az, hogy felismerik 1948-ban Diósgyőrben és ismét bíróság elé állítják.

Hová tűnt Zalán Endre?

A kérdés az, hogy miért (nem) folytatódott a per a doktor ellen. És ha tudta Zalán, hogy keresik, miért maradt Magyarországon? Gondolhatta, hogy a Vasgyárban felismerhetik előbb-utóbb. Tudhatta azt is, hogyha a kommunisták állítják bíróság elé, akkor semmi jóra nem számíthat, akármilyen bizonyítékai vannak a vádak ellen, azok ellenvetéseként.

Több lap úgy számolt be Zalán elfogásáról, mintha egy közveszélyes bűnözőt fogtak volna el. Vagyis az is volt a rendszer szerint (is). De miért engedték el 1946-ban, ha utána újra keresték, mert újabb eljárást akartak ellene? Mondjuk erre tudjuk a választ...

Ami ez után történt meg érdekesebb. Szinte az összes hazai lap beszámol az elfogásáról és (újra) perbe fogásáról. Az 1946-os pert azonban sehol nem említik, mintha nem is lett volna.

Az új, 1948-as per első tárgyalásának időpontját is sokszor emlegetik. Azonban 1948 szeptembere után semmilyen információt nem találunk róla. A Levéltárban pedig az 1948-as peres anyagának dossziéja üres, egy másikhoz irányít, ami nincs meg. Zalán Endre köddé vált egyszer s mindenkorra. És nemcsak ő, hanem a teljes peres anyaga is.

A levéltár válasza a kért irat kiadására vonatkozóan:

,,Elnézést, pontosítunk. A XXV.1.a 3397/1948 jelzetű irathoz csak a borítólap van, és egy őrjegy, hogy továbbkerült a XXV.2.b 5958/1949 számra, de ez az irat sajnos nincs meg."

Mi lett Zalán Endre sorsa? Valóban bűnös volt, igazak voltak a vádak? Koncepciós per volt, mint annyi abban az időben? Valóban szélsőjobbos vérbíró volt? Ha valóban az volt, miért nem menekült el? Miért maradt Magyarországon? 

Rezümé

Ezekre a kerdesekre nem nem tudom a választ. Véleményem azonban lehet. Olvasva a fellebbezését nekem egy másik ember mutatkozik meg belőle, mint amit a sajtóban lehet olvasni. Minden egyes vádat maga ellen tételesen cáfol, és rengeteg tanút is nevez meg ennek igazolására. A rasszista vádak ellen egy tucat zsidó vallású embert nevez meg, akik igazolják majd az ellene felhozott vádak valótlanságát.

Egy forrásban annyit olvastam, hogy egy Zaláni Endre nevű vádlottat kiadtak a románoknak. Sajnos ismerve a kommunistákat könnyen elképzelhetőnek tartom. Ott aztán végképp nem számíthatott semmilyen könyörületre... Ha kiadták valószínűleg kivégezte a román hatalom, válogatott kínzások közepette...

Kíváncsi lennék a történet végére. Ha valaki tud magáról Zalán Endréről, vagy arról, hogy ténylegesen milyen ember volt, illetve arról, mi lett vele 1948 után, kérem írja meg nekem. Érdekel. Biztos van valaki, aki tudja. Biztos éltek (élnek) még rokonai, leszármazottai, akár Miskolc környékén, akár valahol az országban.

Egészen új hír az esettel kapcsolatban, hogy a közelmúltban az Arcanum oldalára felkerült a kolozsvári Világosság című lap digitalizált formában. 

Forrás: Világosság (Kolozsvár) 1949-04-13

Ennek egyik lapszámában említik, hogy Zalán Endrét csakugyan kiadták a román hatóságoknak...

Egy elveszett Nobel-díj nyomában 

Bizonyára Csorba György nevét sem sokan hallották a városban élők, pedig egy kivételes képességű tudós-feltaláló-tanárról van szó, aki akár a Nobel-díjat is megkaphatta volna, ha idehaza valaki felvállalja a felfedezése anyagi finanszírozását. (Vagy kivándorol az Egyesült Államokba, illetve Nagy-Britanniába, akár valamelyik "nyugati" országba.) Nem így történt, így Watson-Watt révén majd' egy évtizeddel később terjedt el a radar őse, Magyarországon pedig csak a negyvenes években. Az írásom elkészítéséhez nagy segítség volt Eperjesi Nóra és Takács Balázs tanulmánya.

Csorba György 1869-ben született Miskolcon. Apja kisbirotkos volt, tisztességes nevelést adott gyermekeinek. György tehetsége korán megmutatkozott, 1880-ban a papa be is íratta őt a Református Főgimnáziumba. Nagyon jó tanuló volt, többször nyert ösztöndíjat az iskolában töltött évei alatt. 

Főiskolai tanulmányait Budapesten folytatta, ahol matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. Először a fővárosban tanított, majd amint lehetősége nyílott rá Miskolcra kérte áthelyezését. A református gimnázium új - mai - épületébe térhetett vissza, ahol természetesen matematika és fizika tárgyakat oktatott. 

A szerelem is szeretett iskolája falai között talált rá, az akkori igazgató - Halmy Gyula - lányának, Irénkének udvarolt. Házasságuk után hét év alatt öt gyermekük született, sorrendben Irén, György, Ilona, Ferenc és Jolán.

Tanári munkássága kiemelkedő volt. Nagy lelkesedéssel és szorgalommal végezte munkáját, először "csak" egyszerű - de nagyszerű - tanárként, majd igazgatóként is. 1922-ben pedagógiai munkásságának 25. évfordulójára volt diákjai ösztöndíját alapítottak neki, és a közoktatási miniszter is előléptette. Horthy Miklós kormányzó pedig ,,Signum Laudis" kitüntetéssel honorálta negyedszázados munkásságát, sőt, 1934-ben tankerületi királyi főigazgató címet adományoztak az agg nevelő számára. 

Tudósként első komoly írása a Magyar Tudományos Akadémia értesítőjében jelent meg, Egész számok additív előadása címmel. Szakköröket szervezett diákjainak. Élénk érdeklődést mutatott a csillagászat iránt is, melynek szintén nagy szakértője volt. A gimnázium laboratóriumában általa "előállított" röntgenkészülék szintén egyedi volt korában. A fővároson kívül csak Nagyvárad és Miskolc rendelkezett ilyen készülékkel a XX. század elején. Ha a kórházban meg akartak röntgenezni valakit, azt mondták neki, hogy menjen a református gimnáziumba, keresse Csorba Györgyöt, és jöjjön vissza az eredménnyel. De vég nélkül sorolhatnánk még tudományos munkásságát, eredményeit. A Herman Ottóról szóló írásomnak az a címe, hogy Az utolsó magyar polihisztor. Át kell, hogy értékeljem ezt a megállapításomat, hiszen Csorba György szintén polihisztor volt, és ő három évtizeddel "túlélte" a "madarak atyját".

Csorba György családja körében. Forrás: Eperjesi Nóra - Takács Balázs: Csorba György élete és munkássága.

Csorba György 1922. november 23-án publikálta élete fő művét, a radar elődjét a Magyar Földrajzi Társaság előtt, műszaki leírást mellékelve hozzá.

,,... egy készüléket szerkesztettem, mely két rádióállomásról származó irányleadások alapján a légi közlekedésnél szükséges kellő gyorsasággal lehetővé teszi ama pont földrajzi helyzetének meghatározását, amely helyen a légi jármű a felvétel pillanatában van." 

(Eperjesi Nóra - Takács Balázs: Csorba György élete és munkássága)

A felfedezés olyan értékes volt, hogy Csorba Györgyöt a magyar honvédség is kitüntette. Az tudós által összerakott készülék fokpercnyi pontossággal működött, ha talált volna befektetőt és sikerül a tömeggyártása, valószínűleg ő vonul be a történelembe mint a radar feltalálója. Nem így történt...

A találmány megvolt, azonban magyar földön nem láttak fantáziát benne - hiába a sok válveregetés és kitüntetés -, az évek pedig teltek-múltak. Egészen érthetetlen okokból a Magyar Szabadalmi Hivataltól végül nem kapott szabadalmi jogot, a némettől viszont igen. 

Két magyar minisztériumnál is hiába járt a feltaláló pénzhiány miatt mindkét helyről elküldték. Már a harmincas évek elején járunk. Az angolok 1938-ra kiépítették radarhálózatukat, a németek csak a második világháború végére tettek meg ugyanezt. Állítólag mind a német, mind a szovjet katonaságot élénken érdekelte Csorba György munkája a megszállás alatt, a nagy világégés során.

Utolsó éveire a nagy polihisztor cukorbetegsége miatt megvakult, de a kutatást nem hagyta abba, sőt, a matematikai műveletek elvégzését fejben folytatta. 1945. szeptember 19-én hunyt el, sírhelye a Deszkatemetőben található.  

Emléket iskolája, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon őrzi. 1997-ben az intézmény róla nevezte el fizika előadótermét, illetve egy tanulmányi versenyt is indított emléke ápolására. Szántó István jegyzetéből tudom, hogy a Csorba tó a családról van elnevezve. Azon a környéken nagyon sok birtoka, földje volt a Csorba familiának, ezért hívják így városszéli kis tavunkat.

Farkas Bálint csodálatos hazatérése

Érdekes újságcikket találtam a Regggeli Hírlap egyik 1928-as számában. Egy katonáról ír, aki tíz évvel az első világháborút befejezését követően tért haza falujába. A 10-es Honvédek Miskolc háziezredének számítottak, itt szolgált az eltűnt, majd halottá nyilvánított katona.

A 10-es Honvédek között szolgáló Farkas Bálint alsódobszai származású volt. Az újságcikk szerint a földművesként dolgozó fiatalember 21 évesen vonult be a seregbe, 1914 őszén cserélte a kaszát fegyverre. Egyedüli gyermek volt, bár ezt a cikk nem írja le, én ezt veszem ki a szerző soraiból.

Először minden rendben volt, jöttek a tábori levelek haza. Azt írta a fiatal Bálint anyjának, hogy jól van, sőt, idővel már egy csillagot is kapott, tizedes lett belőle. Jól helytállt a seregben. 

Forrás: Danyikó Zoltán

Egyik alakalommal azonban az esti létszámellenőrzés során nem találták a fiatal zempléni fiút. Az egyik bajtársa beszámolt róla, hogy nem sokkal mellette harcolt Bálint, akinek közvetlen közelében egy gránát csapódott be, ekkor látta utoljára. Ennek az információnak alapján a századparancsnok a hősi halottak közé vette fel a fiatal tizedest. A hivatalos információ szerint 1915 tavaszán a galiciai fronton egy orosz gránát ölte meg hősünket. Hamarosan meg is kapta a ,,pecsétes levelet" szegény édesanyja, aki elsíratta, eltemette egyetlen fiát, nem volt már kit hazavárnia a frontról. Nemsokára ő is elhunyt, azt sem érte meg, hogy Bálintnak és elhunyt falubeli társainak emléktáblát állított a község.

Azonban Farkas Bálint nem halt meg. Az a bizonyos gránát nem ölte meg a bátor zempléni legényt. Eszméletlen állapotban, súlyos sebekkel a testén az oroszok találtak rá a harcmezőn, így az ő fogságba került, onnan pedig egy rabkórházba. Amikor magához tért ott nem emlékezett semmire, sem a nevét, sem a nemzetiséget nem tudta megmondani az őt kérdezőknek. A ruhái is eltűntek a kezelése alatt, így névtelen, hazátlan katona lett belőle. 

Egy oroszországi fogolytáborban folytatódott a története, ott sínylődött Farkas Bálint, egészen az októberi nagy szocialista forradalom kitöréséig. Ekkor a foglyokat szélnek eresztették, így elengedték a félig bolond magyar katonát is. Ő pedig félig őrülten, tébolyult elmével járta az orosz falvakat, városokat. Koldult, kéregetett, hazátlan, hajléktalan volt. 

Valamilyen oknál fogva a történelmi magyar határ felé indult. Talán tudatosan, talán érzett, keresett valamit. Először Lengyelországot járta, majd az akkor már elszakított felvidék falvaiban tűnt fel. A magyar szó nem hozott felismerést számára, tovább haladt délre. Sok-sok év után Borsod vármegye területére lépett.

1928 nyarán érkezett haza. Először Miskolc, majd Zsolca, Onga, Gesztely következett. Végül pedig Alsódobszára ért. Ekkor csoda történt. Újra emlékezni kezdett. Olvassuk el Révész Jenő érzelemmel átitatott, igazán szemléltető írását. 

 ,,Felszáll a köd

És amikor kifordult a gesztelyi dombról a hepe-hupás, göröngyös alsódobszai utra a szerencsétlen megkinzott ember, akinek a lelke már szinte teljesen kiégett, megkövesedett, különös melegséget érzett végigomlani agyán, szivén. És ahogy ment, ahogy haladt előre a szülőföld édes határában, egyre nagyobb forróság jött rá és amikor már feltűnt a szétdobált néhány házas kis falu református templomának tornyán a rézkakas, ugy érezte, mintha fején egy erős páncél robbanna szét darabokra. Szinte hallotta a páncél recsegő szétpattanó ropogását.

Felszállott a köd és Farkas Bálint, a megtépett, rongyos csavargó megdörzsölte a szemét. Mintha huszesztendős mélységes álomból ébredt volna. Érthetetlenül bámult szét maga körül, nem tudta elképzelni, hogyan került a harctérről, a galiciai sikságról, ahol éppen állott a harc, ide, a szülőfaluja határába. Megremegett a szive, vér kalimpált az agyában és a magára talált ember, mint eszeveszett őrült, rohant be a faluba az elhagyott szalmafedeles kunyhó felé." 

(Reggeli Hírlap - 1928. július 27. - Révész Jenő - Aki leborult a saját siremléke előtt)

Miután berohant a szülői házba, ismeretlen arcok fogadták, szegény édesanyját hiába kereste. A cikkíró itt azt is megjegyzi, hogy az elmúlt 13 év teljesen eltűnt emlékezetéből Farkas Bálintnak, cserébe viszont visszakapta az első 21 év emlékeit. A harctéri események utáni cselekedeteiből semmi nem maradt meg. Szóval a hírre, miszerint a halottnak hitt fiatal hazáért, az egész falu összegyűlt. Mindenki látni akarta a háborús hőst, aki tíz évvel a nagy világégés után szülőföldjére tért. 

Miután sokadalom szétszéledt, a temetőbe vezetett első útja Bálintnak az édesanyja síremléke elé. Miután kisírta magát, a nem messze található új síremlékhez ballagott. Nehezen tudta elolvasni a feliratot, s rajta a 13 nevet. Az első világháborúban elesett hősöknek állított emléktáblát a falu. És ahogy haladt a neveket olvasva lefelé, nemsokára feltűnt a saját neve is. Farkas Bálint. Ott állt a saját hősi síremléke előtt...

Ez egy nagyon szép, megható történet, amely happy end-el zárul. De vajon igaz? Egy kicsit próbáltam körüljárni a témát és bizony komoly kétségeim lettek a sztori valódiságát illetően. Nekem kicsit túl mesebeli a történet is. Mennyi az esélye, hogy pont "bekóvályog" a szülőfalujába az egykori hadifogoly? A cikk írója Révész Jenő, aki több, hasonlóan misztikus történetet írt a Reggeli Hírlap hasábjain. Ha valaki olvasta a hejőcsabai zsebesekről írt cikkemet, biztosan emlékszik a rejtélyes interjúra ,,Sutyival a zsebmetszők királyával." Nos, ő készítette azt az interjút a harmincas évek elején, persze teljes titokban. Állítólag.

Az alsódobszai polgármester úrral is beszéltem az ügyben, aki azt mondta, hogy tudomása szerint nem volt Farkas nevű család a faluban azidőtájt. Nem tud semmiféle Farkas Bálintról és a neve sem szerepel az első világháborús emléktáblán. 

Mivel 10-es Honvéd volt az írás szerint, megkerestem Szopkó Róbertet, a 10-es Honvéd Hagyományörző Egyesület vezetőjét, aki segítséget ígért. Ezért köszönet neki! Nos, ők sem találtak semmit róla, a honvédek között nem szerepel a Farkas Bálint név.

Ugyanakkor neveket - Ambrus Károlyét is, akinek neve szintén nem szerepel az emléktáblán - és a települést is említi Révész Jenő. Ha minden alapot nélkülöző lenne az írás, akkor nem említené őket, sőt Alsódobsza helyett mondjuk egy kis zempléni faluként nevezné meg a helyszínt. Azonkívül az újságnál biztosan reklamáltak volna az alsódobszaiak helyreigazítást követelve, ha valótlant állított volna a szerző. Szerintem. 

Kutatásom során rám talált Danyikó Zoltán - aki alsódobszai -, ő szintén találkozott ezzel az írással és az önkormányzattól értesült érdeklődésemről. Ő is kutatott az ügyben, de ő sem talált használható információt Farkas tizedesről. Szerinte az, hogy Farkas Bálint neve feledésbe merült annak több lehetséges magyarázat lehet.

A református templomban elhelyezett első világháborús emléktábla nem teljes. Olyanok nem kerültek rá, akik a tábla állításakor - 1921 után - nem voltak alsódobszai lakosok, illetve már nem élt senkijük a faluban. (Farkas Bálintak már az édesanyja sem élt az írás szerint) Ez azért történt így, mert az emléktáblát a még élő hozzátartozók támogatásával emelték. Valószínűleg a község tanácsa a temetőben állított emléket hősi halottainak, ahogy az a cikkben is szerepel. Ezen lehetett Farkas tizedes neve is.

Danyikó Zoltán kutatásai szerint a falu keleti részén található egy Hős-kert elnevezésű, mára jórészt beépített terület. Ezzel a dűlőnévvel az első világháború előtt nem találkozhattunk. Azt is tudni kell, Horthy Miklós kormányzó javaslatára a hősi halottaknak fákat ültettek, parkokat alakítottak ki országszerte, így emlékezve rájuk. Ide kerülhetett át a temetőből az első világháborús emlékmű is. 

Idős helybeliek szerint az ötvenes-hatvanas években faiskola működött a területen, de van, akinek egy elhanyagolt emlékmű vagy emléktábla is rémlik az emlékezetében. A Hős-kert beépítése után a falu közepén alakítottak ki egy Hősök ligete nevű parkos részt. A romos régi emlékmű valószínűleg már nem kerülhetett át oda, lassan az enyészeté lett.

Révész Jenő szerint az emlékművön 13 név volt, a jelenlegin 15 található. Balogh József Kossuth-díjas tanító szerint viszont 18-an nem tértek vissza a háborúból a falu lakosai közül. Danyikó Zoltán szerint az ember feledékeny. A második világháborús emlékművet is kicserélték, erre kevesen emlékeznek, pedig nem is olyan régen, 1984 után történt valamikor.

Én rátok, olvasókra bízom a döntést. Döntsetek ti. Vajon létezett Farkas Bálint? Vajon hazatért? Vajon tényleg egy évszázad alatt ennyire el lehet felejteni egy ilyen történetet? Írjátok meg véleményeteket kommentben nekem!

Szopkó Róbert, a 10-es Honvéd Hagyományörző Egyesület vezetőjének gondolataival zarnám soraimat:

,,Az első világháború hatalmas emberveszteségekkel járt, rengeteg volt az eltűnt, a hadifogoly. A hadifoglyok ezrei nem tudtak hazatérni Magyarországra az orosz forradalmak és polgárháború miatt, ott ragadtak örökre. Hírek hiányában a családok évekig, évtizedekig hazavárták szeretteiket. Ebben a légkörben született maga a cikk is. Nem hiszem, hogy rosszindulat vezette az újságírót, csak rájátszott az adott kor közhangulatára." 

Források:

Reggeli Hírlap - 1928. július 27.

Danyikó Zoltán kutatásai, írásai Farkas Bálintról

Szopkó Róbert - 10-es Honved Hagyományörző Egyesület - segítsége

Az alsódobszai önkormányzat információi 

Wikipédia - A hét alvó legendája szócikk, Toma András szócikk 

ntf.hu - Saját maga örököse, avagy az "élőhalott" visszatérése

index.hu - Toma András találkozott féltestvéreivel

Magyar Életrajzi Lexikon - Révész Jenő

sho-jabloniec1914.pl - Miskolci Magyar Királyi 10-es Honvéd Gyalogezred

nso.hu - Futballkapus a fronton - Sanghajban kötött ki Zsák Károly tartalékja

Wikipédia - Robert Alexander Watson-Watt szócikk, Radar szócikk

Eperjesi Nóra - Takács Balázs: Csorba György élete és munkássága

YouTube - a miskolci Csorba György, a radar feltalálója (1928-ban) Ábrám Tibor igazgató úr előadásában 

Reggeli Hírlap - 1922. május 18., 1926. január 24., 1928. augusztus 22., 1930. július 23. 1933. december 19.

Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1936. március 31., 1941. május 25.

Pesti Napló - 1928. június 21.

Magyar Jövő - 1926. augusztus 26., 1934. február 23., 1940. november 8.

Miskolczi Napló - 1914. december 24.

A miskolci sportrepülés története - Kronológia 1911-1950

Szántó István: Az elveszett Nobel-díj (boon.hu)

Félegyházi Hírlap - 1931. január 11., 1933. január 1., 1933. január 6., 1933. július 9. 

Csonka Magyarország - 1932. október 21.

Szózat - 1925. január 6. 

Hivatalos közlöny - 1917. szeptember 1.

Félegyházi Közlöny - 1928. október 28., 1929. december 29.

Magyarság - 1925. július 26. 

Budapesti Közlöny - 1928. április 13.

Kis Újság - 1948. augusztus 7.

Szabadság - 1948. augusztus 7. 

Magyarország - 1937. augusztus 4.

Pesti Hírlap - 1935. december 4.

Utunk - 1979. augusztus 24. 

Szabad nép - 1948. szeptember 7., 1949. február 17.

Nemzeti újság - 1934. december 2.

Kecskeméti Közlöny - 1938. május 26.

Népszava - 1943. március 21.

Magyar Élet - 1944. július 28.

Világosság - 1946. március 3.

14.

HU BFL - XXV. 1. b - 2800 - 1946

15. HU BFL - XXV. 2. b - 5132 - 1946

Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap - 1936. január 1.