Sokan tudják azt, hogy Diósgyőrt 1945-ben csatolták Miskolchoz. Azt azonban kevesen, hogy jópár évtizeddel előtte többször is felmerült ez a lehetőség, csak városunknak valahogy soha nem sikerült kihasználni az adandó alkalmat.
A Vasgyári kolónia és Újdiósgyőr
Miután 1870-ben megkezdte működését Diósgyőr-Vasgyárban a Magyar Királyi Vas- és Acélgyár, a munkásoknak lakhatást biztosító 1868-ban épült kolónia rohamos fejlődésnek indult. Először csak egy kisebb kolónia kialakításában gondolkodtak a gyár vezetői, mert a terv az volt, hogy túlnyomórészt majd Diósgyőrben és Miskolcon fognak lakni a gyár munkásai. Ezzel ellentétben nemsokára lakások százait kezdték el építeni a gyár közvetlen közelében. A kolónia hamarosan saját infrastruktúrával rendelkezett minden szinten, teljesen független volt a működése az anyatelepüléstől. Jogilag ugyan a Diósgyőrhöz tartozott, de teljesen önálló életet élt, ráadásul pár kilométer el is választotta őket egymástól.
A történelmi Diósgyőr
1878-ban megszűnt az évszázadokon át fennálló Diósgyőri Koronauradalom. Diósgyőr egy település lett a sok közül, ráadásul a Vasgyár és a körülötte létesített kolónia megbontotta területi egységét is. A diósgyőri termőföldek eltűntek, az iparosodásnak köszönhetően egyre több területre volt szükség.
Hiába volt azonban nagyobb befolyása a gyárnak minden téren, a község vezetésében ez nem volt látható. A képviselőtestületben jórészt a régi diósgyőriek ültek, ezt pedig erősen sérelmezték a gyári munkások.
A 19-20. század fordulóján már többen éltek a vasgyári kolóniában és Újdiósgyőrben mint Diósgyőrben.
Önállósodási törekvések a Vasgyárban
Az önállósodás gondolata először 1874-ben merült fel a vasgyáriakban, majd ez a folyamat egészen az első világháborút megelőző évekig tartott, sőt mint látni fogjuk utána is volt egy kisebb próbálkozás. Egészen pontosan 1874-ben, majd 1893-ban és 1903-ban, 1909/10-ben majd végül 1919-ben próbált önállósodni a Vasgyár Diósgyőrtől, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel.
A Szabadság nevű miskolci újság újságírói már a múlt évszázad elején szorgalmazták volna a Vasgyár csatlakozását Miskolchoz. Egyébként érdemes elolvasni az utolsó bekezdést, hogy milyen jól látta a szerző a közel s távoli jövőt.
,,Most azonban, azt hisszük, hogy a gyártelep Miskolczhoz való kapcsolásának eszméje nem fog ilyen mostoha sorsban részesülni, úgy városunk intéző körei, mint a gyár vezérférfiai két kézzel ragadják meg az alkalmat, hogy ez a mindkét részről annyira kívánatos eszme megvalósuljon.
Mi már évtizedek óta figyelemmel kísérjük és látjuk, hogy az a csekély (alig két kilométernyi) távolság, mely a város és a gyártelep között van, a folytonos építkezések által egyre kisebbedik, és maholnap azon vesszük észre magunkat, hogy Miskolcz és a gyár teljesen összeépül. Ez a folytonos közeledésépen olyan, mint két egymásra utalt lénynek integetése, hogy csak jöjj közelebb és légy az enyém. Miskolcz a vőlegény, a gyár a menyasszony.
A természetnek rendje hozza magával, hogy ez a kettő előbb-utóbb egygyé forrjon. A természet és a fejlődés örök törvénye alapján visszatarthatatlanul megteszi a maga kötelességét. Miskolcz — mint nagyrahivatott földrajzi góczpont előbb-utóbb magába szívja, magába olvasztja a gyártelepet, utána Diósgyőrt, Heő Csabát, Zsolczát, Szirmát, Arnóthot stb., mint amiként magába olvasztotta már Mindszentet. Ezen tehát nem lehet változtatni."
(Szabadság - 1901. január 09.)
Mint azt lejjebb olvashatjátok, már ekkor is komoly profitot termelt Miskolc a Vasgyárból:
,,Miskolcz városának gyarapodásához és a statisztika által kimutott legutóbbi nagy népességi szaporodásához nagy kontingenst szolgáltatott bizonyára a vasgyár. Az a nagy munkás kereset, mely a gyárban volt, Miskolcz városának is nagyban növelte népességét.
Jól tudjuk azt, hogy a gyári munkások nem mindnyájan a gyárban laktak és laknak most is, hanem a közeli Miskolczon, és részben Diós-Győrben is. Ez a nagy népességi forgalom azt eredményezte Miskolczon, hogy az úgynevezett felvégben az utóbbi évtizedek alatt hihetetlenül fellendült az építkezési kedv.
A jobb módú gyári munkások maguk építettek maguknak csinos házakat, s azonkívül a felvégi lakosok közzül sokan építkeztek kissebb-nagyobb mértékben arra való kilátással, hogy házuknak egy részét, vagy az egészet is gyári munkások kibérlik. Úgy is történt a dolog. Mert míg a város alsóbb részeiben akadt mindig üres lakás, addig a gyári nép által lakott felső részekben nem volt olyan haszontalan kis zug, amit ki ne béreltek volna."
(Borsod - Miskolci Értesítő - 1901 augusztus 14.)
Az 1909/10-es elszakadási kísérlet
De nézzük azt a kísérletet, amikor tényleg csak egy hajszálon múlott, hogy a Vasgyári kolónia és Diósgyőr - vagy csak a kolónia - Miskolchoz csatlakozzon.
,,Természetes, ha a vasgyár elakar szakadni Diósgyőrtől. Az okok nem közigazgatásiak vagy legalább nem oly mérvben, mely a most másodízben, de hevesebben megindult elválási törekvést megokolná. A vasgyár törekvésének igazi forrása tulajdonképen az osztálykülönbség.
Negyven év alatt a vasgyár élete nem kapcsolódott be a Diósgyőrébe egyáltalán, Miskolczéba korábban kevésbé, mióta a villamos vasút megvan, erőteljesebben. A vasgyár — kivált a régibb vezérlet alatt — állam volt az államban. Szuverén gőggel nézte le nemhogy Diósgyőrt, de még Miskolczét is. Társadalmilag, gazdaságilag, szellemileg önállóan rendezkedett. Ebben a miskolcziak is bűnösek voltak, mert nem tettünk egy lépést sem a közlekedés megteremtésére. Már húsz év alatt agitáltam a miskolczi gyári lóvasút mellett. Fájdalom, hiába. Pedig most, mióta a villamos megvan, láthatjuk ama nagy veszteséget, ami évtizedeken átérte a várost.
A vasgyárnak tényleg nincs mit keresnie Diósgyőrött. A közigazgatási kapcsolaton kívül nincs semmi közössége se vele. Se gazdaságilag, se társadalmilag, se szellemileg. Reá nézve teljesen közömbös Diósgyőr, mert még közigazgatásilag se nyújt érvényesülési lehetőséget a gyárosiak szellemi és szociális ereje részére. Tehát menni akar."
(Miskolczi Napló - 1909. augusztus 5.)
1909 nyarán Pereces, a vasgyári gyártelep, Pocogó, Újdiósgyőr és Nyírjes lakói - a gyár képviselőivel együtt - a Vasgyár munkásétkezdéjében tartottak egy lakossági fórumot, ahol egy 20 tagú bizottságot választottak, akiknek az volt a feladata, hogy kidolgozzák a Diósgyőrtől való elszakadást.
Három választási lehetősége volt az anyatelepülésnek, Diósgyőrnek. Az első, hogy támogatja a vasgyári kolónia önállósodását. A második esetben nem támogatja azt, de ebben az esetben meg kell próbálnia a rendezett tanácsú várossá válást elérni a fejlődés érdekében. (Abban az időben nagyközségi státusza volt Diósgyőrnek.) A harmadik esetben a Miskolchoz való csatlakozás lehetőségét ajánlották neki úgy, hogy a történelmi neve fennmaradjon.
A fent említett bizottság összesen 27 pontban fogalmazta meg elvárásait.
,,A legfontosabb feltételek, alábbi elvárások -, igaz egészen más társadalmi és politikai körülmények között - 1945-1946-ban visszatértek. A legfőbb kívánalmak: Diósgyőr nevének örökös megtartása mellett Miskolc törvényhatósági jogú városhoz annak külvárosaként csatlakozik. Diósgyőrt két részre kell osztani, egy-egy kerület formájában. Az egyik kerületbe tartozzon a Vasgyár, a Nyírjes, Újdiósgyőr és Pereces. A perecesi bányavasút és a Tatárárok északi területén, környékén lévő lakóházak is ebbe a kerületbe sorolandók még be. A második kerület az anyaközség belterületét jelentette, tehát a bányavasút és a Tatárárok déli oldalára eső területet."
(Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005) Dobrossy István: Tapolca, Diósgyőr és Hejőcsaba Miskolchoz csatolása 1945-ben, 292.)
A három lehetőséget mérlegelve: Diósgyőr hallani sem akart arról, hogy a Vasgyárat elengedje. Magára maradt volna és menthetetlenül egy kis község lett volna belőle. Sem termőföldje - azon a területen épült a Vasgyár -, sem ipara nem volt, azért csak a Vasgyár, illetve Miskolc jelentette számára a nagyvárosi lét felé vezető utat. A rendezett tanácsú várossá válás nagyon sok többletterhet jelentett volna számára, melyet a lakosoknak kellett volna megfizetnie, ezért ez az alternatíva sem volt megfelelő. A harmadik megoldás, a Miskolchoz való csatlakozás tűnt a legésszerűbb megoldásnak.
Az anyaközségi érdekeltségű Diósgyőr és Vasgyári Hírlap árulónak bélyegezte az elszakadás pártiakat, tőlük idéz Fábián Máté tanulmányában:
,,Ez a nagyközség, a hajdankori király-város, mely a királyokat s a külföld követeit látta egykor magában, a megsemmisülés örvényének szélére sodortatott. Tulajdon édes gyermeke taszitotta oda. Pedig a gyermek saját testéből való. Verejtékkel táplálta. Sokszor egy-egy tagját hagyta levágni e gyermek haladásának, meggazdagodásának érdekében. A gyermek felcseperedett szépen; nem országos, de világhirre vergődött. Elérve kamaszkorát, érezvén erejét, duzzogni kezdett. Az anya csititotta, édesgette, kényeztette, mindenben kedvére járt.
(…)
De a szülői gyámság alól is menekülni akart, hogy szenvedélyeinek korlátlanul élhessen. Minden szó nélkül hátat fordított az édesanyjának. Még a kapufélfától sem vett bucsut. Csak messziről hándálta fel az anyjának nyujtott segítséget. Ott hagyta a szülőt nyomor és kétségbeesés között. Megfosztotta még az önfentartás reményétől is."
(„Miskolc–Diósgyőr”. Diósgyőr és Vasgyári Hírlap, I. évfolyam 24. szám. 1909. július 11. 1.)
Miskolc városa tárt karokkal várta a csatlakozni vágyó Vasgyárat, a történelmi Diósgyőr azonban már annyira nem volt "ínyére":
,,Ha Diósgyőr a hatalmas vasgyárral együtt Miskolcz városához csatoltatik, akkor egy erős, virágzó, nagy és gazdag magyar várossal lesz több. – Nem nagyközségek tesznek egy országot nagygyá, műveltté és gazdaggá, hanem a városok.
(…)
De egy dolog bizonyos. Ez az egy dolog pedig az, hogy Miskolcz város közönségének teljes erejével, erejének teljes megfeszítésével törekedni kell, hogy Diósgyőr és vele a vasgyár Miskolcz városához csatoltassék. Ennek az eredménynek az eléréséért nincs áldozat, amelyet készséggel és gondolkozás nélkül meg ne kellene hozni. Ha pedig valaki erre azt mondaná, hogy:
- Jó, a vasgyár megér minden áldozatot, de minek nekünk Diósgyőr? Mit kezdjünk mi Diósgyőrrel? Hát ezeknek egy tréfás hasonlattal lehet csak felelni, t.i. azzal, hogy Miskolcz tulajdonképpen igazán csak a virágzó leányzót, a vasgyárat gondolja, ámde a leányzó hímes kötényébe belekapaszkodik – az anyós: Diósgyőr is. Egy jó parthie kedvéért pedig sokszor az ember nyakába veszi az… anyóst is!”
(„Diósgyőr csatolása”. Miskolczi Napló, IX. évfolyam 157. szám. 1909. július 14. 1.)
Közben - 1909 július végére - elkészült a diósgyőriek 27 pontja. Ezek voltak a csatlakozás alapfeltételei. 1909. október 9-én el is kezdődtek a tárgyalások a két fél között és a Vasgyári Hírlap szerint 17-én megszületett a megállapodás. Már csak a miskolci törvényhatósági bizottság és a diósgyőri képviselőtestület jóváhagyása kellett volna egyesülés létrejöttéhez. Ez azonban soha nem történt meg.
Somorjai Lehel történész szerint amikor Miskolc megkapta a törvényhatósági jogú városi rangot - az egykori szabad királyi város státuszt, független lett a megyétől -, rengeteg feladat szakadt a városi vezetők nyakába. Ezért nem tudott figyelni erre a csatlakozási igényre és ezért hagyta veszni azt.
A diósgyőriek 27 pontja:
„1. Diósgyőr, nevének örökös megtartása mellett Miskolc törvényhatósági jogú város külvárosaként csatlakozna.
2. Diósgyőrt osszák két kerületre: I. kerületbe tartozzon a vasgyár, Nyírjes, Újdiósgyőr, Pereces és mindazon lakóházak és területek, melyek a bányavasút és a Tatárárok északi oldalán vannak. A II. kerületbe tartozzon Diósgyőr anyaközség azon lakóházakkal és területekkel, melyek a bányavasút és a Tatárárok déli oldalán fekszenek.
3. Mind a két kerületben külön közigazgatási adminisztráció legyen és külön szociális, egészségügyi hálózat, valamint rendőrség működjön.
4. Miskolc város és Diósgyőr minden vagyona közös vagyonnak minősüljön és minden terhe közös teher legyen.
5. Az újonnan épített házak 15 évig állami adómentesek lévén, ezen 15 év alatt az új házak tulajdonosaira városi pótadó nem vethető ki.
6. Diósgyőr lakossága 25 éven át adóalanyának 30%-át fizesse, mint pótadót.
7. Minden kötelezettségek, melyek Borsod vármegye törvényhatóságával szemben a vicinális utak fenntartása érdekében Diósgyőrt terhelnék, Miskolcz város útadópénztára terhére esnék, anélkül, hogy hozzájcirulásában Diósgyőr lakossága magasabb útadóval lenne megróható, mint Miskolcz lakossága.
8. Köteles Miskolcz a két hozzácsatolt kerület utcáinak járdáit 5 év alatt, évenkénti egyenlő beosztásban 14 km hosszúságban kockakővel kiburkolni és fenntartani, főutcáit ugyanezen idő alatt fekete dolomitkővel makadámszerüleg megépíteni s fenntartani az 5 éven túl pedig szükséghez mérten járda- és útépítést folytatni.
9. A kövezeti vámfizetése alól a lakosság mentesítettik.
10. A két kerületben a korszaknak megfelelő közös vágóhíd épüljön. A vágatási díjak a külváros területén 30 százalékkal alacsonyabbak, mint a belvárosban.
11. A két kerület együttesen egy külön fogyasztási adóterületet képez, s a második osztályban mindaddig meghagyatik, míg a két kerület lakossága azon számot el nem éri, mely számnál fogva a törvény értelmében úgyis az első osztályba soroltatnék.
12. A két kerületben vásárok engedélyeztetnek, állanó élelmezési piac és árúcsarnokok állíttatnak fel. Helybeliek helypénzt csak azon arányban fizetnek, mint a város többi lakossága.
13. Teherárúk mazsolásához hivatalos mérleg állíttandó fel.
14. Kötelezi magát Miskolcz városa az építés alatt álló három állami népiskola építési költségeit fedezni s a két kerületben újabb állami iskolákat, óvodákat, a törvényes követelményekhez mérten, s kellő számban felállítattni, anélkül, hogy a lakosságra az 5%-os iskolai, vagy a 3%-os óvodai pótadó kivetnék. - Köteles Miskolcz városa 5 éven belül legalább egy 4 osztályú polgári iskolát a jelenlegi anyaközség területén felállítani s a szükséghez képest fejleszteni. Általában a művelődési intézményeket a város haladásához mérten köteles fejleszteni.
15. Az anyaközség területén járványkórház állítandó fel.
16. Kívánatosnak tartja Diósgyőr, hogy a diósgyőri Tapoczafürdő a kor kívánalmai szerint, fokozatosan fejlesztessék s 3 éven belül egy modern hideg vízgyógyintézet rendeztessék be. A fürdő más célokra soha fel nem használható.
17. A Szinva patak a Hercz-háztól a református II. tanítói lakásig szabályozandó.
18. A villamos gyakoribb és éjjeli közlekedését a menetdíj leszállítását Miskolcz város köteles szorgalmazni. A villamos vasútnak az Árpád és Majláth utcán végig való vezetését Miskolcz város köteles keresztül vinni. Ezen bevezetésnek a Szent János térig két éven belül meg kell történnie.
19. A villamos vasutak mindkét igazgatóságában és felügyelő bizottságában a lakosság számarányában képviseltetik.
20. A csatlakozott részekben a villanyvilágítást köteles Miskolcz város bevezetni.
21. Vízvezetéki, csatornázási költségek a csatolt részeket csak annyiban terhelik, amennyiben két kerületben foganatosíttatnak.
22. Diósgyőr fuvarozó lakossága a két kerület városi építkezéseinél s egyéb vállalatainál a fuvarozás körül előnyben részesítendő.
23. A földmívelést s állattenyésztést a fennforgó körülményeknél fogva hatósági rendeletekkel gátolni nem szabad, sőt azt Miskolcz városa előmozvégighajtása, sertés és baromfi tartása nem korlátozható.
24. A tűzrendészeti szabályzat Diósgyőr képviselőtestülete által megalkotva lévén, fentartandó.
25. A törvényhatóságban és annak bizottságaiban Diósgyőr a lakosság számarányában képviseltetik.
26. Az életfogytiglan választott községi tisztviselők (jegyzők) a Diósgyőr nagyközség képviselőtestülete által 1909. év folyamán alkotott s törvényhatósági jóváhagyás végett felterjesztett községi szabályrendeletben megállapított összes javadalmaik élvezetében meghagyandók s ezen tisztviselők magánmunkálatokból eredő jövedelmeikre nézve évenként kárpótlásban részesítendők s eddigi hivatalos állásuknak megfelelő működési körbe osztandók be. Tekintettel arra, hogy ezen tisztviselők a vármegyei nyugdíjintézetben a csatlakozás esetén meg nem maradhatnak szolgálati éveik beszámításával a Miskolcz törvényhatósági város nyugdíjintézetébe felveendők. A község egyéb irodai alkalmazottai (segédjegyzők és írnokok), (községi bábák) a Diósgyőr nagyközség képviselőtestülete által az 1909. év folyamán alkotott törvényhatósági jóváhagyás végett felterjesztett községi szabályrendeletben megállapított járandóságaik épségben hagyása mellett, a város alkalmazottai közé felveendők.
27. Diósgyőrnek, mint Miskolcz külvárosának a II. lakbérosztályba való sorozását Miskolcz törvényhatósága köteles kieszközölni.
(Levéltári Évkönyv 12-13. - Somorjai Lehel: Nagy-Miskolc koncepció a XX. század elején, 204-206.)
A Vasgyár kérelme a megye előtt
Ezzel azonban az anyaközség Diósgyőr még nem lélegezhetett fel, mert az elszakadni vágyó részek a Vasgyár felügyeleti szervéhez, a pénzügyminisztériumhoz nyújtották be önállósodási igényüket. Ez a minisztérium először a belügyminisztériumhoz irányította a dokumentumokat, ők pedig vissza, Borsod vármegye törvényhatósági bizottságához utalták. Hosszú huzavona után a törvényhatósági bizottság 1910 szeptemberében, a belügyminisztérium pedig 1912-ben utasította el a függetlenségi törekvéseket.
,,Mostanában történt ama kedvezőnek látszó fordulat, hogy a minisztérium nem helyeselvén a Vasgyár különválási törekvéseit, elutasította a Vasgyár kérelmét. (Még nem jött le ugyan a miniszteri határozat, de már befejezett s eléggéköztudomású tény.)
Ennek a ténynek kedvező voltát azonban elveszi azon fordulat, hogy időközben Diósgyőr község képviselőtestületében és beligazgatásában a Vasgyár majoritást és szupremáciát nyert. Oly nagy mértékben szaporodott a hatalmas gyártelep lakossága és érdekkörébe tartozók száma, hogy ma már jóval felülhaladja az anyaközségbeli és nem a vasgyártól függő lakosokét, értelmisége pedig már azelőtt is többszörösen nagyobb volt.
A Vasgyár értelmi és számbeli felsőbbsége tehát csak a természetes fejlődés következménye. Csak természetes, hogy a Vasgyár ezeknek tudatában iparkodik magához ragadni a vezető szerepet a község beligazgatásában s viszont az anyaközség nem szívesen engedi át az eddigi vezetőszerepet. A döntő mérkőzés az 1912. évi tisztújítás alkalma volt, mikor is beigazolódott, hogy a hatalmas túlsúlyban levő Vasgyár diktál most már Diósgyőr község beléletében."
(Miskolczi Napló - 1912. április 7.)
Az első világháború után
1919. január 5-én a szociáldemokrata pártszervezet hívta össze a vasgyári, újdiósgyőri, perecesi és az anyatelepülésen élőket azért, hogy Miskolchoz szeretnének csatlakozni. Persze voltak ennek ellenzői is a gyűlésen, azonban végül a ,,munkásgyűlés impozáns egyhangusággal" szavazta meg a csatlakozási szándékot. Ennek támogatása felkérték a gyűlésen jelenlévő Reisinger Ferenc kormánybiztost is.
Ennyit olvastam, illetve találtam az 1919-es csatlakozási szándékról, többet nem. Azt tudjuk, hogy nem egyesült az első világháborút követően Diósgyőr és Miskolc, úgyhogy ez a kísérlet is hamvába holt... Ezzel a helyzet változatlan maradt egészen 1945-ig, amikor Diósgyőr felsőbb utasításra különösebb feltétel nélkül csatlakozott Miskolc városához. De ez már egy másik történet...
Források:
Reggeli Hirlap - 1918. december 10., 1919. január 7., 1919. december 19.
Miskolczi Estilap - 1913. július 12.
Ellenzék - 1912. április 30.
Miskolczi Napló - 1909. május 30., 1909. augusztus 1., 1909. augusztus 5., 1912. április 7.
Gazdasági Mérnök - 1885. november 1.
Borsod. Miskolczi Értesítő - 1901. augusztus 14.
Szabadság - 1901. január 9.
boomie.hu - 1912 - Miskolc megszerezhette volna Diósgyőrt, s vele a Vasgyárat is
Fábián Máté: Az 1909-1910. évi elszakadási mozgalom Diósgyőr nagyközségben
Levéltári Évkönyv 12-13. Dobrossy István: Tapolca, Diósgyőr és Hejőcsaba Miskolchoz csatolása 1945-ben
Levéltári Évkönyv 12-13. Somorjai Lehel: ,,Nagy-Miskolc" koncepció a XX. század elején
Wikipédia - Diósgyőri vasgyár szócikk
