Ismét öt érdekes történetet hoztam nektek Miskolc múltjából. Tudtad, hogy Weidlich Pál egyszer életet mentett a Hámori-tóban? Vagy ismered az avasi harangjáték titkait? Tudod mennyit ért egy díszpolgári cím a húszas években? Ismered a miskolci lacipecsenyét és a miskolci kocsonyát? Ezekre a kérdésekre (is) választ kaphattok, ha elolvassátok az alábbi érdekességeket.

Weidlich Pál életet ment

Weidlich Pál (1862-1946) neve ma is fogalom Miskolcon. A palotáját mindenki ismeri, az épületben pedig egy különleges fűszerüzlet is működött hosszú időn át. Ez a fűszerüzlet máig is él nagyon sok miskolci emlékezetében.

1906-ban épült fel a lillafüredi Weidlich-villa, az 1909-es naptári évben pedig két gyermeke is született - Laci és Idus. 1911 tele és 1912 tavasza között készült el a belvárosi palota, és ekkor költözött ide a híres Fekete kutya üzlete is. A város első, a mai szlengben plázának hivott bevásárlóközpontja volt az épület, és a város első liftje is itt működött.

A híres kereskedőnek volt egy, a Hámori-tó partján lévő nyaralója - a fent említett Weidlich-villa, ahol ma a Tókert étterem üzemel -, ahol sokszor időzött a családjával. Egyik alkalommal életet mentett, mert egy fiatal leány görcsöt kapott úszás közben a tó közepén.

,,Kedden dél tájban a hámori tóban fürdött a Lillafüreden nyaraló Nyáray grófi család 18 éves leánya. A gróf kisasszony a tó közepe felé úszva, hirtelen görcsöt kapott és nem bírta magát továbbra a víz felszínén tartani. Hangosan segítségért kiabált, de a tó közelében senki sem volt. A segélykiáltásokat, szerencsére, meghallotta Weidlich Pál miskolci kereskedő, kinek a hámori tó mellett van a nyaralója. Weidlich éppen a nyaraló udvarán tartózkodott leányával együtt. 

A segélykiáltások hallatára Weidlich és leánya a tó partjához siettek, miközben hangosan kiabálták a szerencsétlen helyzetbe jutott grófleány felé: 

— „Csak kitartás, jövünk!“ 

Weidlich csónakba vetette magát és a vizbefuló felé evezett akinek csak a segélyért intő keze látszott ki a vízből. Sikerült a grófleányt a vízből kimenteni, a parton elsősegélyben részesítették, azután az életnek megmentve, átadták szüleinek, akik kétségbeesve értesültek a majdnem végzetessé váló esetről."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1926. június 12.)

Az avasi harangjáték titkai

,,A miskolci belváros mindennapi hangulatát meghatározó, harangjátékszerű toronyzenét 1941 óta sugározzák a toronyból, azóta többször felújításra és digitalizálásra került. Az óraszerkezet Csury Ferenc szegedi órásmester alkotása. A teljes dallam minden egész órában hallható, negyedóránként pedig részletek szólalnak meg. Ez a dallam a miskolci rádió és a Miskolci Nemzeti Színház szignálja is egyben, sőt az egyik közelmúltban felállított, avas-lakótelepi köztéri óra is ezt a dallamot játssza." 

(magyarharangok.hu)

Állítólag már a 19. században volt valamilyen harangjáték a toronyban, de erre nincs pontos adatunk. Akiknek ezt köszönhetjük, azoknak emléktábla őrzi nevüket a harangtorony oldalan.

A város egyik ikonikus épülete 1557-ben épült harangtoronynak és tűzfigyelési célból. Azóta tekint le óvón az Avas oldalából, évszázadok óta figyeli városunkat.

,,Szombaton délben alkalmunk volt meglesni a harangjáték titkait. Ekkor — a munka befejezése után — adta át az órát és a harangjátékot készítője, Csiry István szegedi órásmester a megrendelőknek, dr. Győry Nagy Lajos és dr. Győry Nagy István ügyvédeknek, akik mint ismeretes, szüleik ötvenéves házassági évfordulója alkalmából ajándékozták meg az avasi templom négyszázéves tornyát az órával és a zenélő szerkezettel.

Maga az egész óra és zenélő szerkezet meglehetősen komplikált, a torony tetején villogó fehér óralaptól a legalsó toronyszobában elhelyezett zenélő és ismétlő óráig terjedő és négy óra összetételéből álló szerkezetet foglal magában. A legalsó toronyszobában kis négyszögletű üvegládában van elhelyezve a zenélő óra. Itt, ebben a kis üvegládában fekszik egymás mellett kilenc szál vékony, kis acélrúd. Fölöttük ütőkalapácsok foglalnak helyet és ezek a kalapácsok negyedóránként megmozdulnak s a megfelelő melódiákat kiverik a felhangolt acélrudakon. Ez a hang itt, a kis toronyszobában, bár mélyen zengő, de egészen gyenge, nem erősebb, mint a rendes faliórák ütése. Ezt a gyenge melódiát azután felerősítik és a torony tetején, az óralap mellett levő két megafonon továbbítják a város felé A hang ekkor már az az ismert mélyen zengő, kondidó hang, amely teljesen úgy hallatszik, mintha ténylegesen harangjátékvolna. Ezt a hangot hallja negyedóránként a közönség. 

Ezen a zenélőórán kívül még két óraszerkezet van a torony különböző szobáiban. Az egyik az ismétlőóra, amelynek felerősített ütéseit lálljuk negyedóránként, a másik pedig egy kis ellenőrző óra, amely pontosan annyit mutat mindig, mint a torony tetején levő kivilágított számlapú nagy óra. 

Így tehát négy órának, egész sor áttételi szerkezetnek és hangerősítőnek kell működnie, hogy negyedóránként váltakozva felcsendül esnek a westminsteri, wittingtoni és sanmichelei dómok híres harangjátékai az avasi torony tetejéről. 

De a harangjáték felszerelése úgy történt, hogy a hangerősítő készülék ne csak a melódiákat és óra ütéseket tudja felerősíteni, hanem egyébre is felhasználható legyen, így például a toronyszobában lejátszott zenedarabok, előadások tökéletesen közvetíthetők a hangerősítőn keresztül, sőt szükség esetén az egész városban hallható figyelmeztetéseket és jeleket is lehetne innen, a toronyból továbbítani. A harangjáték és az ismétlő szerkezet tehát készen van, ponttosan működik. Tagadhatatlan tény, hogy megalkotása hozzájárul az amúgy is országos hírű avasi torony érdekességének és szépségének emeléséhez."

(Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1941. június 8.)

A díszpolgárság ára 

1889-ben nyitott meg Musitzky Lucián százados tervei és munkája után az Erzsébet-kert. Ezzel vált véglegessé a „Nagy-Népkert” területe, amely nagyjából megfelel a mai valójának. Hajós Alfréd tervei alapján 1926-ra elkészült egy nagyszerű sportpálya is az Erzsébet-kert mellett, a Népkert nyugati oldalában.

Musitzky százados az érdemeiért - az Avas rendbetételéhez is komoly munkával járult hozzá - díszpolgári címet kapott. Azonban teltek-múltak az évek és a katonai nyugdíj kevés lett, ezért Miskolc városától várt segítséget a város szépítője. Demeter Géza szenzációs cikket írt erről a Reggeli Hírlapban.

,, (...) De a fák nem nőhetnek az égig, a k. u. k. granicsárok pályafutása is rendesen befellegzett a kapitányi sarzsinál. Ez a szomorú sora érte utól - az Avas legnagyobb bánatára - Lucián kapitányt is. Nyugdíjazták. 

De hová távozott a lengyelbe oltott cselák Lucián? Elvonult Grácba. Miskolci keménydereku kuruc érzelmű polgárai azonban nem tértek napirendre Lucián érdemei felett. Abból a feltevésből kiindulva, hogy aki az Avast szereti, rossz ember nem lehet, megválasztották Musiczky Lucián immáron, nyugdíjazott talpas századost Miskolc díszpolgárává. Teltek, múltak az évek, a Lucián útjait benőtte a gaz, támfalait a moha, lépcsőit megrágta az idő vasfoga, a nemes magisztrátus pedig azt is elfelejtette, hogy valaha élt itt egy Avas imádó k. u. k. kapitány. 

Egyszer aztán levelet hozott a posta, messze idegenből, Grácból. Hogy mi volt a tartalma, az majd nem örök titok maradt, mert a levél ékes német nyelven íródott. A miskolci nemes magisztrátus pedig tudott magyarul, tudott latinul, de németül nem. A város nagy tekintélyű polgármestere, Soltész Nagy Kálmán forgatta a levelét, nézte a szarkaláb betüket és vakarta a fejét. A fene a németjét, ugyan mit akarhat? 

Szerencsére bevetődik a kancelláriába azóta Isteniben boldogult Ferenczi Henrik, az árvaszék nagytudományu ülnöke. A levelet Lucián kapitány írta Miskolc nemes tanácsához. Megírta, hogy hogyan sóvárog az ő szőrös cseh szíve az Avas után, Miskolc után. Milyen büszke arra az aranypecsétes diplomára, amelyik őt ennek a szeretett városnak díszpolgárává avatta! Csak egy kis baj van. Olyan kevés a nyugdíj, mintha nem 1886-ot, hanem 1934-et irnának. Ebből pedig nem lehet díszpolgárhoz méltó életet élni. De gondolt ő valamit. Üzletet ajánl. Küldjön neki a nemes város 200 pengő forintot, ő forduló postával küldi a díszpolgárságot, amit az után odaadhatnak majd másnak. 

Eddig szól a mese. Az üzlet ilyen formában nem jött ugyan létre, mert Miskolc magisztrátusa már akkor is barátja volt a kompromisszumoknak. 

A nemes egyszerűséggel visszavételre ajánlott díszpolgárságot nem vásárolta meg Miskolc, ellenben küldött a kért 200 forint helyett 100 forintot, elárulván ezzel, hogy ez a város már Bethlen István grófot megelőzve, feltalálta, az egyedül üdvözítő arany középutas politikát. 

De bizonyságát adta annak is, hogy a régiek szerint a kitüntető méltóság csak akkor ér valamit, ha volt hozzá mit aprítani a tejbe. Azóta nagyot fordult a világ kereke és igen eltévelygett a nyolcszázas évek logikája. 

Ma a közületek két kézzel osztják a díszpolgáriságot és a kitüntetéseket, de igen meggondolják azt, hogy ezeknek a kitüntetést jelképező diplomáknak pecsétjét meg is aranyozzák. Alig volna az országban olyan közüllet, amely költségvetésének alapjában meg nem rendülne, ha az összes Lucián kapitány példájára visszavásárlásra ajánlott díszpolgári okleveleket kemény 100 forintokkal fizetnék meg. 

Hiába romlottak a viszonyok, ma már a díszpolgár sem hajthatja nyugovóra a fejét azzal a felemelő érzéssel, hogy ha nem futja a nyugdíjból, ott lesz ultimarációnak az aranypecsétes diploma, amely bármelyik pillanatban felváltható csengő ércpénzre.”

(Reggeli Hírlap - 1934. április 1.)

De hogy ez tényleg így történt-e, vagy csak áprilisi tréfa a szerzőtől, csak az érintettek tudják megmondani...

A laczikonyha szenzációja

Tűzön sütött bőrös sértésült friss, miskolci fehérkenyér közé téve. Ez volt a messze földön híres miskolci lacipecsenye. A finom csemegét az évi négy miskolci országos vásáron is kapni lehetett, illetve ott is, ahol bármilyen mulatságra vagy vendégségre került sor a városban.

Egyik alkalommal különös eset zavarta meg a konyhások nyugalmát: valaki beült a pecsenyéstálba a hús mellé. Az elég komikusan hangzó esetet a Miskolczi Estilap örökítette meg számunkra. 

,,Tegnap délelőtt hetivásár volt a buzatéri piacon. Sürgött-forgott a sok nép. Jól ment az üzlet a lacipecsenyés kofáknak. De nem mindeniknek. A nagy forgalom ugyanis odavonzotta a lacikonyhához Szűcs Pál 39 éves edelényi születésű napszámost is, aki tökrészegen botorkált lacit nézi. Nézte is egy darabig, de akkor megszédült és egy hirtelen mozdulattal beleült az egyik pecsenyesütő asszony pecsenyéstáljába. 

A zsír szálfröcscsent, a laci lepréselődött, Szűcs Pál ordított, mert a forró zsír égette, a közönség pedig visitozott és hahotázott. A rendőrbíróságon ma reggel Szűcs Pált, aki notórius csavargó, tiltott visszatérésért és botrányos részegségért ma tíz napi elzárásra és 25 korona pénzbírságra ítélték." 

(Miskolczi Estilap - 1913. május 30.)

A miskoczi kocsonya 

Nagyon érdekes, hogy a miskolciak ennyire szerették a kocsonyájukat, az pedig még érdekesebb, hogy a kocsonyába fagyott béka története - ami a képeslapon is látható - ennyire beleivódott a köztudatba.

Miért szerették annyira ezt az ételt a helyiek? Talán az avasi és tetemvári pincék állandó hűs klímája miatt? Azért, mert akár nyáron is készíthették ezt az étket, ami a pincékben megfagyott? Ezt nem tudhatjuk pontosan. Egy biztos, nem csak a vásárokon, hanem a korcsmákban és a vendéglőkben is tálalták ezt a fogást a vendégeknek.

Egy tetemvári történetet a legismertebb a béka és a kocsonya "találkozását" illetően. Egy felső-gömöri "furmányos" - fuvaros - és "Potyka" Kati kalandját meséli el. 

,,Egy felső gömöri tót furmányos is a ,,Magyar Huszárba" tévedt be napszálltakor. Vacsorát kért a kocsmárosnétől, mégpedig kocsonyát. Az asszonyka, kit a népnyelv fantáziája bizonyos szemmel látható tekintetekkel fogva "Potyka Kati" becéző névvel ruházott fel, mindjárt sarkon fordult és a ház alatti pincéből felhozott egy tányérral. Elibe tette a vendégnek. A tót atyafi takarékos étvággyal neki lát a vacsorának és először is a tányér közepéből kikandikáló húst akarja konzulmálni. De egyszer csak ijedten ejti el a villát és így kiált: - Jáj, jáj Kocsmárosné, annak a kocsonyának szeme is van, s csak úgy hunyorgat felim! Potyka Kati asszony odabokázott és elhűlve konstatálta, hogy igazat szólt a vendég. Az izmos termetű béka, mely majdnem derékig a kocsonyába volt fagyva, esdeklő pillantásokat vetett feléjük a szabadításáért. - Na ennek pechje volt - mondá Kati és a tűzhelynél kiengesztelte a jószágot."

(Dobrossy István: A miskolci vendéglátás és vendégfogadók története 1745-1945, 130. oldal) 

Források:

Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1926. június 12.

miskolciszemelvenyek.blog.hu - Miskolc legnagyobbjai (1. rész)

Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap - 1941. június 8.

magyarharangok.hu 

Reggeli Hírlap - 1934. április 1.

Reiman Zoltán: Ha a fák mesélni tudnának... - időutazás a Népkertben

Miskolczi Estilap - 1913. május 30.

Dobrossy István: A miskolci vendéglátás és vendégfogadók története 1745-1945