Sokan tudják azt, hogy Diósgyőrt 1945-ben csatolták Miskolchoz. Azt azonban kevesen, hogy jópár évtizeddel előtte többször is felmerült ez a lehetőség, csak városunknak valahogy soha nem sikerült kihasználni az adandó alkalmat. De nézzük azt a kísérletet, amikor tényleg csak egy hajszálon múlott, hogy a Vasgyári kolónia és Diósgyőr - vagy csak a kolónia - Miskolchoz csatlakozzon.

1909/10-es elszakadási kísérlet 

,,Természetes, ha a vasgyár elakar szakadni Diósgyőrtől. Az okok nem közigazgatásiak vagy legalább nem oly mérvben, mely a most másodízben, de hevesebben megindult elválási törekvést megokolná. A vasgyár törekvésének igazi forrása tulajdonképen az osztálykülönbség. 

Negyven év alatt a vasgyár élete nem kapcsolódott be a Diósgyőrébe egyáltalán, Miskolczéba korábban kevésbé, mióta a villamos vasút megvan, erőteljesebben. A vasgyár — kivált a régibb vezérlet alatt — állam volt az államban. Szuverén gőggel nézte le nemhogy Diósgyőrt, de még Miskolczét is. Társadalmilag, gazdaságilag, szellemileg önállóan rendezkedett. Ebben a miskolcziak is bűnösek voltak, mert nem tettünk egy lépést sem a közlekedés megteremtésére. Már húsz év alatt agitáltam a miskolczi gyári lóvasút mellett. Fájdalom, hiába. Pedig most, mióta a villamos megvan, láthatjuk ama nagy veszteséget, ami évtizedeken átérte a várost. 

A vasgyárnak tényleg nincs mit keresnie Diósgyőrött. A közigazgatási kapcsolaton kívül nincs semmi közössége se vele. Se gazdaságilag, se társadalmilag, se szellemileg. Reá nézve teljesen közömbös Diósgyőr, mert még közigazgatásilag se nyújt érvényesülési lehetőséget a gyárosiak szellemi és szociális ereje részére. Tehát menni akar."

(Miskolczi Napló - 1909. augusztus 5.)

1909 nyarán Pereces, a vasgyári gyártelep, Pocogó, Újdiósgyőr és Nyírjes lakói - a gyár képviselőivel együtt - a Vasgyár munkásétkezdéjében tartottak egy lakossági fórumot, ahol egy 20 tagú bizottságot választottak, akiknek az volt a feladata, hogy kidolgozzák a Diósgyőrtől való elszakadást. 

Három választási lehetősége volt az anyatelepülésnek, Diósgyőrnek. Az első, hogy támogatja a vasgyári kolónia önállósodását. A második esetben nem támogatja azt, de ebben az esetben meg kell próbálnia a rendezett tanácsú várossá válást elérni a fejlődés érdekében. (Abban az időben nagyközségi státusza volt Diósgyőrnek.) A harmadik esetben a Miskolchoz való csatlakozás lehetőségét ajánlották neki úgy, hogy a történelmi neve fennmaradjon

A fent említett bizottság összesen 27 pontban fogalmazta meg elvárásait.

A három lehetőséget mérlegelve: Diósgyőr hallani sem akart arról, hogy a Vasgyárat elengedje. Magára maradt volna és menthetetlenül egy kis község lett volna belőle. Sem termőföldje - azon a területen épült a Vasgyár -, sem ipara nem volt, azért csak a Vasgyár, illetve Miskolc jelentette számára a nagyvárosi lét felé vezető utat. A rendezett tanácsú várossá válás nagyon sok többletterhet jelentett volna számára, melyet a lakosoknak kellett volna megfizetnie, ezért ez az alternatíva sem volt megfelelő. A harmadik megoldás, a Miskolchoz való csatlakozás tűnt a legésszerűbb megoldásnak. 

Az anyaközségi érdekeltségű Diósgyőr és Vasgyári Hírlap árulónak bélyegezte az elszakadás pártiakat, tőlük idéz Fábián Máté tanulmányában:

,,Ez a nagyközség, a hajdankori király-város, mely a királyokat s a külföld követeit látta egykor magában, a megsemmisülés örvényének szélére sodortatott. Tulajdon édes gyermeke taszitotta oda. Pedig a gyermek saját testéből való. Verejtékkel táplálta. Sokszor egy-egy tagját hagyta levágni e gyermek haladásának, meggazdagodásának érdekében. A gyermek felcseperedett szépen; nem országos, de világhirre vergődött. Elérve kamaszkorát, érezvén erejét, duzzogni kezdett. Az anya csititotta, édesgette, kényeztette, mindenben kedvére járt.

(...)

De a szülői gyámság alól is menekülni akart, hogy szenvedélyeinek korlátlanul élhessen. Minden szó nélkül hátat fordított az édesanyjának. Még a kapufélfától sem vett bucsut. Csak messziről hándálta fel az anyjának nyujtott segítséget. Ott hagyta a szülőt nyomor és kétségbeesés között. Megfosztotta még az önfentartás reményétől is."

(„Miskolc–Diósgyőr”. Diósgyőr és Vasgyári Hírlap, I. évfolyam 24. szám. 1909. július 11. 1.)

Miskolc városa tárt karokkal várta a csatlakozni vágyó Vasgyárat, a történelmi Diósgyőr azonban már annyira nem volt "ínyére":

,,Ha Diósgyőr a hatalmas vasgyárral együtt Miskolcz városához csatoltatik, akkor egy erős, virágzó, nagy és gazdag magyar várossal lesz több. – Nem nagyközségek tesznek egy országot nagygyá, művelté és gazdaggá, hanem a városok.…

(...)

De egy dolog bizonyos. Ez az egy dolog pedig az, hogy Miskolcz város közönségének teljes erejével, erejének teljes megfeszítésével törekedni kell, hogy Diósgyőr és vele a vasgyár Miskolcz városához csatoltassék. Ennek az eredménynek az eléréséért nincs áldozat, amelyet készséggel és gondolkozás nélkül meg ne kellene hozni. Ha pedig valaki erre azt mondaná, hogy: 

- Jó, a vasgyár megér minden áldozatot, de minek nekünk Diósgyőr? Mit kezdjünk mi Diósgyőrrel? Hát ezeknek egy tréfás hasonlattal lehet csak felelni, t.i. azzal, hogy Miskolcz tulajdonképpen igazán csak a virágzó leányzót, a vasgyárat gondolja, ámde a leányzó hímes kötényébe belekapaszkodik – az anyós: Diósgyőr is. Egy jó parthie kedvéért pedig sokszor az ember nyakába veszi az… anyóst is!”

(„Diósgyőr csatolása”. Miskolczi Napló, IX. évfolyam 157. szám. 1909. július 14. 1.)

Közben - 1909 július végére - elkészült a diósgyőriek 27 pontja. Ezek voltak a csatlakozás alapfeltételei. 1909. október 9-én el is kezdődtek a tárgyalások a két fél között és a Vasgyári Hírlap szerint 17-én megszületett a megállapodás. Már csak a miskolci törvényhatósági bizottság és a diósgyőri képviselőtestület jóváhagyása kellett volna egyesülés létrejöttéhez. Ez azonban soha nem történt meg. 

Somorjai Lehel történész szerint amikor Miskolc megkapta a törvényhatósági jogú városi rangot - az egykori szabad királyi város státuszt, független lett a megyétől -, rengeteg feladat szakadt a városi vezetők nyakába. Ezért nem tudott figyelni erre a csatlakozási igényre és ezért hagyta veszni azt. 

Ezzel azonban az anyaközség Diósgyőr még nem lélegezhetett fel, mert az elszakadni vágyó részek a Vasgyár felügyeleti szervéhez, a pénzügyminisztériumhoz nyújtották be önállósodási igényüket. Ez a minisztérium először a belügyminisztériumhoz irányította a dokumentumokat, ők pedig vissza, Borsod vármegye törvényhatósági bizottságához utalták. Hosszú huzavona után a törvényhatósági bizottság 1910 szeptemberében, a belügyminisztérium pedig 1912-ben utasította el a függetlenségi törekvéseket. 

,,Mostanában történt ama kedvezőnek látszó fordulat, hogy a minisztérium nem helyeselvén a Vasgyár különválási törekvéseit, elutasította a Vasgyár kérelmét. (Még nem jött le ugyan a miniszteri határozat, de már befejezett s eléggéköztudomású tény.) 

Ennek a ténynek kedvező voltát azonban elveszi azon fordulat, hogy időközben Diósgyőr község képviselőtestületében és beligazgatásában a Vasgyár majoritást és szupremáciát nyert. Oly nagy mértékben szaporodott a hatalmas gyártelep lakossága és érdekkörébe tartozók száma, hogy ma már jóval felülhaladja az anyaközségbeli és nem a vasgyártól függő lakosokét, értelmisége pedig már azelőtt is többszörösen nagyobb volt. 

A Vasgyár értelmi és számbeli felsőbbsége tehát csak a természetes fejlődés következménye. Csak természetes, hogy a Vasgyár ezeknek tudatában iparkodik magához ragadni a vezető szerepet a község beligazgatásában s viszont az anyaközség nem szívesen engedi át az eddigi vezetőszerepet. A döntő mérkőzés az 1912. évi tisztújítás alkalma volt, mikor is beigazolódott, . hogy a hatalmas túlsúlyban levő Vasgyár diktál most már Diósgyőr község beléletében."

(Miskolczi Napló - 1912. április 7.)

Milyen érdekes, hogy az egykori uradalmi székhely a XX. század fordulóján már mennyire nem volt tényező a saját berkein belül sem, hiszen a Vasgyár dinamikusan fejlődött. És milyen érdekes, hogy Miskolc évszázadokon keresztül a diósgyőri uradalom része volt, míg immár majd' 80 éve Diósgyőr tartozik Miskolchoz. Itt még igen, 1945-ben azonban nem nagyon tudtak ellenkezni a diósgyőri képviselők a csatlakozás ellen, létrejött a miskolciak sok évtizedes álma: Nagy-Miskolc.

Források:

Ellenzék - 1909. június 5., június 8.

Szabadság - 1901. január 09

Miskolczi Napló - 1909. július 14., augusztus 5.

Diósgyőr és Vasgyári Hírlap, I. évfolyam 24. szám. 1909. július 11. 1.

Fábián Máté: Az 1909-1910. évi elszakadási mozgalom Diósgyőr nagyközségben

Levéltári Évkönyv 12-13. Dobrossy István: Tapolca, Diósgyőr és Hejőcsaba Miskolchoz csatolása 1945-ben

Levéltári Évkönyv 12-13. Somorjai Lehel: ,,Nagy-Miskolc" koncepció a XX. század elején